42. rész

Sziasztok. Hát sajnos elérkeztünk a szünet utolsó napjához is. Sok sikert a sulihoz és tanuljatok jól. Meghoztam a következő részt, amihez nincs különösebb hozzáfűznivalóm. Kérlek titeket, hogy írjátok le a véleményeteket, mert sokat segítenétek vele. Kövi részt szerdára terveztem és remélem, hogy tudom is hozni. Addig is jó olvasást, és hagyjatok nyomot magatok után. :))

Sziki szemszöge:

-Zsani, áruld már el, mire volt ez jó? – rángattam ki a teremből.

-Csak látni akartalak. Honnan kellett volna tudnom, hogy ez az elme zakkant nekem jön?

-Pontosan tudtad, hogy így fog reagálni, ha idejössz! – dühödtem be.

-Nehogy már én legyek a hibás, mert ez a kis liba nem tudja kordában tartani az indulatait! Különben is, ha nem dobtál volna ki csak úgy, akkor nem jövök ide!

-Tudom, hogy paraszt voltam, de te meg kihasználtad a részegségem. Az életemnél is jobban szeretem Lexit és, ha nem bukkansz fel a semmiből, akkor nincs ez az egész! Minek kellett visszajönnöd az életembe? Mindent tönkretettél! Soha nem fog megbocsátani miattad!

-Azért te is benne voltál, úgyhogy ne engem okolj!

-Nem is emlékszem az egészre! Pedig nem ittam annyit, hogy így kiessen minden! És soha nem lennék képes megcsalni, még részegen se!

-Ezzel mit akarsz mondani? – nézett rám.

-Menj innen! Látni sem akarlak! – küldtem el.

-Ez most komoly? – húzta fel szemöldökét.

-Igen. Tűnj el!

-Hülye köcsög! – szólt flegmán, majd sarkon fordult és elment, én pedig visszamentem a terembe, ahol mindenki gyilkos tekintettel nézett rám.

-Hol van Lexi? – néztem körül.

-Elrohant. Megint! – mondta Ya Ou szemrehányóan.

-És Olivér?

-Utána ment és remélhetőleg meg is találta. – szólt Bence is.

-Undorító vagy! – nézett rám Barbi utálkozva.

-Na jó. Megyek és megkeresem! – hagytam ott őket. Mivel már Tomi hazajött, ezért gondoltam, hogy hazamegy hozzá. Soha nem láttam még ilyen dühösnek. Tényleg őszintén szeretett, én pedig csúnyán megaláztam. Félve mentem fel Tomihoz, mert tudtam, hogy irtó pipa lesz rám.

-Te mit keresel itt? – nyitott ajtót.

-Lexihez jöttem.

-Nincs itthon. Veletek van próbája.

-Akkor nem haza jött? – ijedtem meg.

-Miért jött volna haza, ha próbátok van? – nézett rám értetlenül.

-Mert Zsani bejött a próbára, Lexi pedig rendesen kiborult és nekiment. Azután elrohant és azt hittem, hogy hazajött.

-Ezt nem hiszem el! Hányszor teszed még tönkre? Felfogod, hogy a tegnap éjszakát is Krisztiánnál töltötte? – ordított dühösen, majd a falhoz nyomott.

-Hogy mi? Én ezt nem tudtam. – mondtam döbbenten.

-Nem, mert csak magaddal vagy elfoglalva. Hosszú hónapokba telt, mire kiheverte azt a sok szörnyűséget, amit ez az állat művelt vele. Ha megint történik vele valami, az a te hibád lesz! – kiabált le teljesen jogosan.

-De én nem így akartam! – dadogtam.

-Legszívesebben most szétverném a pofád, de még arra sem vagy méltó. Inkább megyek és megkeresem! – lökött félre.

-Várj! Olivér utána ment. Hátha ő tud valamit!

-Felhívom. És imádkozz, hogy vele legyen! – mutatott rám fenyegetően, majd tárcsázta Olivért.

Olivér szemszöge:

Nagyon örülök, hogy utol tudtam érni Lexit. Nagyon szeretem ezt a helyet és itt mindig meg tudok nyugodni, ezért is hoztam őt ide. Az elmondottak alapján nagyon ki lehet készülve. És az, hogy a tegnap estét Krisztiánnál töltötte, csak még nagyobb bűntudatot ébresztett bennem, hisz részben az én hibám is ez az egész. Mivel megbízik bennem és elmesélte a történteket, én is megnyíltam előtte. Rajta kívül csak is egy embernek beszéltem a múltam ezen részéről, mert nem vagyok rá büszke. Ő mégis meghallgatott és nem ítélt el. Amit pedig Bellával kapcsolatban mondott, nagyon elgondolkodtatott. Eddig bele sem gondoltam abba, hogy talán még mindig szeretem és beszélnem kellene vele, csak arra törekedtem, hogy elfelejtsem. Mindig is tudtam, hogy Lexi csak barátként tekint rám és ez nekem többet jelent annál, mint hogy elrontsam egy esetleges próbálkozással. Ez után a beszélgetés után nagyon elbizonytalanodtam és összekavarodtak az érzéseim is. Talán meg kéne fogadnom Lexi tanácsát és beszélni Bellával, de nem tudom. Miközben szüntelenül gondolkodtam és néztem a naplementét, a mellettem ülő lány olyan csendben volt, hogy azt hittem, hogy elaludt. De amikor megsimogattam arcát, mosolyogva rám emelte barna tekintetét. Az idilli pillanatot telefonom csörgése zavarta meg.

-Haló. – szóltam bele.

-Tomi vagyok. Kérlek mondd, hogy veled van Csöpi. – szólalt meg aggódva.

-Igen. Itt van mellettem. – válaszoltam, mire Lexi rám nézett.

-Hála Istennek! – sóhajtott. – És jól van?

-Persze. Nincs semmi baja. Vigyázok rá.

-Rendben. Köszönöm Olivér. – hálálkodott.

-Mégis mit?

-Hogy mellette vagy.

-Ez csak természetes.

-Ha bármi van, hívj!

-Oké. Helló. – tettem le és lenémítottam.

-Ki volt az? – kérdezte kíváncsian.

-Tomi. Tudni akarta, hogy jól vagy-e.

-Értem. Kezd sötétedni, de semmi kedvem hazamenni. – váltott témát.

-Akkor maradjunk itt. – ajánlottam fel.

-Itt? Mármint éjszakázzunk a szabadban? – csodálkozott.

-Miért ne? Nincs hideg és a kocsiban van pléd.

-Hát jó. Akkor maradjunk. – egyezett bele. Felkeltünk és kerestünk egy kevésbé kavicsos helyet. Előkutattam a kocsiból a plédet, majd leterítettem a földre. Közben megtaláltam az egyik pulcsimat és ráadtam Lexire, hogy ne csipkedjék agyon a szúnyogok. Lefeküdtünk egymás mellé és a csillagos eget kémleltük. Egyszer csak Lexi egyenletes szuszogására lettem figyelmes. Magamhoz öleltem, aztán lassacskán én is elaludtam.

Alexa szemszöge:

-Jó reggelt, Kicsi Lány! – éreztem Olivér ujjait arcomon. Nem akartam még kinyitni a szemem, így csak nyöszörögve átfordultam a másik oldalamra.

-Szóval lusta vagy. – mondta rekedtes hangján. Kicsit még lustálkodtam, azután felültem.

-Hogy aludtál? – mosolygott.

-Egész jól. Bár iszonyatosan fáj a hátam. – nyújtóztam egyet, gerincem pedig egy hatalmas roppanással fejezte ki, hogy nem volt túl kényelmes a kavicsos talaj.

-Aúúú! Ez nekem fájt! – szólalt meg, miután hallotta a nem túl kellemes hangot. Felült ő is és mikor ránéztem kócos hajára, egyből nevetnem kellett.

-Mi az? – nézett rám értetlenül.

-Úgy nézel ki, mint Pumukli! – kuncogtam tovább és még jobban összeborzoltam szőke fürtjeit.

-Adok én neked Pumuklit! – vigyorgott sejtelmesen, majd összekócolta a hajam. Nem hagytam magam, én is így tettem, aztán jobbnak éreztem, ha menekülök. Láttam, hogy gyorsan felpattan és utánam ered, ezért egy nagy fa mögé bújtam és onnan kukucskáltam, de nem láttam sehol. Öt perc múlva már kezdtem megijedni, hogy itt hagyott. Épp el akartam indulni, mikor két erős kar fonódott derekam köré és a gazdája a nyakamba szuszogott.

-Megvagy. – suttogta fülembe az elveszett fiú.

-Te bolond! Azt hittem, hogy itt hagytál. – fordultam szembe vele és próbáltam morcos fejet vágni.

-Rossz színész lennél!  - nevette el magát.

-Olyan jó itt. Semmi kedvem elmenni.

-Pedig lassan muszáj lesz. Eljössz a fellépésünkre? – kérdezte.

-Nem lenne túl jó ötlet és látni sem akarom Szikit.

-Naaa, légyszi! Jó buli lesz. Azt hiszem Barbi is jön, Szikivel pedig ne foglalkozz! – győzködött.

-Jó. Elmegyek. – egyeztem bele.

-Helyes. – mosolygott és visszamentünk a kocsihoz. Összehajtottuk a plédet, majd még néhány pillantást vetettem a gyönyörű tájra és hazaindultunk.

-Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet. – néztem az utat kémlelő fiúra.

-Örülök, hogy egy kicsit  sikerült felvidítanom – mosolyodott el.

-Neked valahogy mindig sikerül

-Igyekszem. – utaztunk tovább és 20 perccel később leparkolt a ház előtt. Kiszálltunk és udvariasan felkísért. Kinyitottam az ajtót és egy aggódó Tomit pillantottam meg mögötte.

-Na végre! Jól vagy? – ölelt meg.

-Persze. Olivér vigyázott rám. – néztem a szöszire.

-Én most megyek. Fél óra múlva itt vagyok. Próbálj meg addigra elkészülni.

-Oké.- válaszoltam, majd sietősen távozott.

-Hol voltatok? És hova mész? – kíváncsiskodott Tomi.

-Egy csodaszép helyen voltunk, és a fiúk fellépésére megyek.

-Hallottam mi történt tegnap. – komolyodott el.

-Ne is mondd. Ha visszagondolok, újra elkap az ideg.

-Nyugi! – nyomott egy puszit az arcomra.

-Megyek fürödni, mert Oli mindjárt itt lesz. – vettem sietősre a tempót és a fürdőbe mentem zuhanyozni. Gyorsan megmosakodtam és felvettem a köntösöm. Feltúrtam az egész szekrényemet néhány hordható ruhadarabért, végül kikaptam egy fekete cicanadrágot és egy hosszított felsőt és felvettem. Némi sminkkel javítottam a kinézetemen, majd gyorsan átvasaltam a hajam. Közben  a csengő is megszólalt, biztosan Olivér az.

-Jövök! – kiáltottam és közben magamra ráncigáltam a cipőmet.

-Lexi siess már! Így is késésben vagyunk. – sürgetett.

-Itt vagyok. Indulhatunk. – jelentem meg előtte.

- Na végre!

-Szia Tomi. – köszöntem el tőle.

-Vigyázz magadra! – parancsolt rám.

-Úgy lesz. – mondtam, majd elindultunk. Jobbnak láttuk, ha gyalog megyünk, mert kissé gáz lett volna, ha Olit jogsi nélkül kapják el. Bő fél óra séta után már a hátsó bejáratnál voltunk. Bementünk és a többiek keresésére indultunk, akiket a színpad mögött meg is találtunk.

-Sziasztok. – köszöntünk egyszerre, mire mindenki csodálkozva nézett ránk.

-Ti mégis hol a francba voltatok? Mindjárt kezdünk! – szörnyülködött Bence.

-Nyugi már! Itt vagyunk, az a lényeg. – csitította le Olivér.

-Jó, majd később megbeszéljük. Most pedig színpadra! – indultak el az emelvény irányába.

-Na, mizu csajszi? – lépett mellém Barbi.

-Semmi jó. – mondtam egykedvűen.

-Hol voltatok az éjjel Olival? – kíváncsiskodott.

-Egy nagyon szép helyen, de többet nem mondhatok.

-De izé vagy! És volt valami?

-Hülye vagy? Olivér az egyik legjobb barátom és nem mellesleg két napja szakítottam Szikivel. – szóltam rá.

-Jól van, na! De ha engem kérdezel, Sziki egy seggfej.

-Még jó, hogy nem kérdeztelek. – vágtam vissza.

-Csak azt ne mondd, hogy ezek után még mindig szereted? – nézett rám.

-Megbocsáthatatlan, amit tett, de nem tudom egyik napról a másikra nem szeretni. Próbálom kiverni a fejemből, de nem megy.

-Mert nem is akarod. – mondta, mire furán néztem rá, de mielőtt reagálhattam volna a fiúk jelentek meg a színpadon. Elképesztően jól néztek ki és az egész épületet átjárta a hangos sikítás, amit a jelenlétük váltott ki a közönségből. Mikor énekelni kezdtek, a tömeg még jobban beindult. Tökéletesen táncoltak, minden lépést pontosan úgy csináltak, ahogy tanítottam. Rendkívül hamar eltelt az a nyolc perc, de utána még hosszú ideig ünnepelték őket tapssal és ujjongással. Meghajoltak és örömmel telve jöttek le a színpadról. Barbi egyből Ya Ou nyakába ugrott, a többiek pedig odajöttek hozzám.

-Ügyesek voltatok. – dicsértem meg őket.

-Köszönjük. – mosolyogtak és az MDC tagjai elvonultak az öltözőbe. Bence és Sziki egy lépéssel arrébb pusmogtak mellettünk, Olivér pedig előttem állt.

-Na, hogy tetszik a szerelésem? – fordult körbe és produkálta magát.

-Most azt várod, hogy Istenítselek? – húztam fel a szemöldököm.

-Hát….

-Azt lesheted! Arra ott vannak a rajongóid. – mondtam, mire ajkát lebiggyesztve nézett rám.

-Most megsértettél. – játszotta magát.

-És ezt most higgyem is el? – mosolyodtam el.

-Igen. – duzzogott tovább.

-Jól van, Olivér. – hagytam ott és odamentem Barbiékhoz.

-Lexi, maradsz a bulira? – kérdezte Bence.

-Nincs nagy bulizhatnékom, szóval inkább hazamegyek.

-Jó vicc volt, de nem mész sehová. – hallottam a szöszi hangját, aki hirtelen ott termett mellettem.

-Miért is? – néztem rá kérdőn.

-Mert nem engedlek.

-Az előbb még azt mondtad, hogy megsértettelek.

-Tudod, hogy csak hülyültem. – nevetett fel.

-Hogyne tudnám.

-Akkor menjünk. – indultunk a terembe, de Sziki hirtelen előttem termett és nem engedett tovább.