37. rész

Halihó!! Itt is vagyok a következő résszel. Először is, mint látjátok, új kinézetet varázsoltam a blogra. Remélem tetszik. Másodszor pedig hatalmas köszönet az előző részhez kapott komikért és pipákért. Úgy vettem észre, hogy felkeltette az érdeklődéseteket, aminek nagyon örülök. Ez a rész egy picivel rövidebb lett, de ígérem a következő sokkal eseménydúsabb lesz. Jó olvasást és kérlek komizzatok és pipáljatok. :))

Olivér szemszöge:

-Olivér!!!- hallottam Sziki ordibálását, majd berontott a szobámba.

-Mi az Isten van már? Nem tudsz kopogni?- förmedtem rá.

-Ugye nem beszéltél Lexivel?- tért egyből a tárgyra.

-Még nem.

-Kérlek ne szólj neki! Ha ezt megtudná, biztos, hogy kidobna.

-Te eszednél vagy ember? Azt kéred, hogy hazudjak neki miattad?

-Nem azt kérem, hogy hazudj, csak hogy ne mondd el neki.

-Az ugyanaz. Felejtsd el! Nem fogom a hülyeséged miatt kockára tenni a bizalmát!

-Könyörgöm!- kért kétségbeesve.

-Jó. Három napod van. Ha addig nem szólsz neki, megteszem én.

-Szép kis barát vagy!

-Örülj, hogy nem rohantam egyből hozzá. És a te helyedben inkább magamba néznék, mint hogy a másikban keressem a hibát! Most pedig ott az ajtó, lehet kimenni!- nyitottam ki és kiküldtem. Ez hihetetlen. Hogy van bőr a képén ilyet kérni, holott tudja, hogy nekem Lexi bizalma a legfontosabb. Csak is azért mentem bele, mert Sziki a barátom és nem én akarok az a személy lenni, aki összetöri a lányt. Viszont, ha nem közli vele 3 napon belül, akkor kénytelen leszek én elmondani neki. Nem fogom hagyni, hogy hülyét csináljon belőle, az biztos.

Alexa szemszöge:

Borzalmas éjszakán vagyok túl. Egy szem hunyásnyit sem aludtam. Folyamatosan Szikin kattogott az agyam. Átgondoltam az összes vitánkat és rájöttem, hogy minden féltékenykedésünk teljesen alaptalan volt. Soha nem lennék képes megcsalni és tudom, hogy ő sem tenne ilyet. Elhatároztam, hogy megpróbálok újra megbízni benne és próba után felmegyek hozzá megbeszélni a dolgokat.

Kapkodósan vettem magamra ruháimat, ugyanis eléggé késésben voltam. Sőt, ami azt illeti, már el is késtem. Gyorsan bezártam magam után az ajtót és a próbaterembe siettem. Nagy volt a forgalom az utakon, így még többet késtem. Lihegve öltöztem át és mentem be a terembe.

-Bocsi a késésért.- léptem be nagy lendülettel, majdnem Krisznek csapódva.

-Nyugi. Nem sietünk sehova!- kuncogott.- Fújd ki magad, aztán kezdhetünk.

-Oké.- huppantam le egy kicsit.

-Na, és mi volt tegnap a lovagoddal?- ült le mellém.

-Azt hiszem ez nem tartozik rád.

-Valóban nem, csak érdekelt. Egyébként még mindig nem értem mit eszel rajta. Nem hozzád való.- nézett rám.

-Miért? Te talán az voltál?

-Abszolút.- válaszolt öntelten.

-Na persze. Inkább gyakoroljunk!- álltam fel.

-Legyen. Szerintem kezdjünk bele a salsába.- mondta, mire egy hatalmasat nyeltem. Nem tudom hogy leszek képes milliméternyi távolságra lenni tőle.Egymással szemben álltunk meg, egyik kezét csípőmre csúsztatta, másikat pedig enyémmel kulcsolta össze és közelebb húzott magához. Képtelen voltam a szemébe nézni, pedig ez a legfontosabb eleme a táncnak. Ujjaival felemelte lehajtott fejem, ezzel elérve, hogy találkozzon a tekintetünk. Elindult a zene és az alap lépésekkel kezdtünk, majd egyre jobban átéltük a zene ritmusát. Mikor Krisztián egyre közelebb jött hozzám és keze sem a helyén volt, nem bírtam tovább és eltoltam magamtól.

-Sajnálom, de nekem ez nem megy!- léptem hátrébb tőle.

-Semmi baj. Lesz ez még jobb is.- meglepően kedves volt.- De mi a gond?- nézett rám.

-Semmi.- hajtottam le a fejem.

-Ugyan már Lexi! Mondd el!

-Csak eszembe jutottak a régi dolgok és nem tudom….- hagytam félbe a mondatot.

-Értem. Remélem azért javulni fog annyival a helyzet, hogy legalább partnerként megbízz bennem.

-Talán majd idővel, de még most nem megy. Ne haragudj.

-Miért haragudnék? Hisz miattam van ez az egész.

-Baj lenne, ha mára abbahagynánk?- néztem rá.

-Dehogy is. Majd holnap folytatjuk.

-Köszönöm. Akkor én megyek is. Szia.- köszöntem el.

-Szia.

Gyorsan átöltöztem és hazaindultam. Kicsit összezavart ez a próba. Krisztián ma olyan más volt. Kedves volt és megértő. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Lehet, hogy akar valamit, de az is lehetséges, hogy csak vita nélkül szeretne gyakorolni. Tény,hogy kicsit féltem a közelében, ugyanakkor tánc közben előjöttek az emlékek a sok közös gyakorlásról és fellépésről. Nem tudom mi lesz még ebből, de igyekszem nem hátráltatni a munkánkat. Otthon vettem egy pihentető fürdőt, majd ettem egy szendvicset és mivel elhatároztam, hogy átmegyek Szikihez, így is tettem. Kopogtam és pár másodperc múlva Olivér nyitott ajtót.

-Lexi!!- ölelt magához hirtelen.

-Neked is szia.- köszöntem meglepetten.- Mi ez a fogadtatás?

-Csak hiányoztál.- engedett el zavartan.

-Sziasztok.- köszöntem Bencének és Ya Ou-nak, akik a szöszi példáját követve szintén megöleltek.

-Mi van? Szeretet hiányotok van?- kuncogtam.

-Nem. Csak nagyon szeretünk.

-Én is szeretlek titeket fiúk, de nagyon furán viselkedtek.- váltogattam köztük a tekintetem.

-És mi járatban?- érdeklődött Ya Ou.

-Igazából Szikihez jöttem.

-Az nem jó ötlet. Mármint a szobájában van.- beszélt össze-vissza Benny.

-Mi van veletek? Olyan zavartak vagytok.

-Én inkább megyek enni.- szólt Oli és a konyhába ment.

-Öhm… nincs semmi. Tényleg.- próbált meggyőzni Ya Ou.

-Hát jó. Ti tudjátok.- indultam Sziki szobájához és kopogtam.

-Lexi?- nyitott csodálkozva ajtót.

-Beszélhetünk?- néztem arcára, ami fáradtságot és zavartságot mutatott.

-Persze, gyere.- engedett be és helyet foglaltunk ágyán. Egy kis ideig szótlanul néztük egymást, végül belekezdtem.

-Szóval. Nekem elegem van az örökös veszekedésből. Én szeretlek és nagyon rossz nélküled.- vallottam be érzéseimet.

-Te most azt akarod mondani, hogy béküljünk ki?- nézett rám zavartan.

-Igen.- bólogattam, majd hozzá bújtam. Szorosan átölelt és percekig voltunk egymás karjaiban. Elmondhatatlanul hiányzott és örülök, hogy visszakaphattam.

-Szeretlek.- bújtam ki öleléséből és ajkaimat övéihez tapasztottam.

-Én is szeretlek.- szakította meg csókunkat.

-Nagyon hiányoztál. Már napok óta nem aludtam. Nélküled nem tudok.- nyomtam egy puszit arcára.

-Most már itt vagyok.- karolt át és hajamba puszilt.

-Kimegyek a mosdóba.- keltem fel és az említett helyiség felé indultam. Az ajtóban viszont egy mérges Olivérbe botlottam.

-Minden rendben?- néztem rá.

-Nem Lexi. Semmi sincs rendben!- emelte fel a hangját.

-Nyugodj már le és ne ordítozz velem! Mi a baj?

-Ne haragudj, nem akartam kiabálni, csak elegem van.

-De mi történt?

-Kibékültetek?- válaszolt kérdéssel a kérdésemre.

-Igen.- bólintottam.

-Hát ez nagyszerű!- mondta cinikusan.

-Most mi bajod van?

-Az, hogy folyamatosan átver és hazudik neked, te meg mindig megbocsátasz neki!

-Olivér miről beszélsz?- értetlenkedtem.

-Semmiről. Hagyjuk.- fordított hátat és bement a szobájába. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy mindenki megbolondult ebben a házban. Kimentem a mosdóba, majd miután végeztem visszamentem Szikihez. Mosolyogva léptem be az ajtón, de ő is olyan fura volt, mint a többiek.

-Mi van ma veletek?- bújtam mellé.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy mind a négyen olyan mások vagytok. Mintha valamit titkolnátok előlem.

-Dehogy is! Szó sincs ilyesmiről. Csak fáradtak vagyunk. Az utóbbi időben nagy a nyomás rajtunk.- ölelt magához.

-Akkor jó.- fejem a mellkasára hajtottam és végre újra biztonságban éreztem magam mellette. Kicsit elálmosodtam és szempilláim lassan lecsukódtak.

Sziki szemszöge:

Nagyon meglepődtem, mikor megpillantottam Lexit az ajtómban. Az pedig még nagyobb meglepetésként ért, amit mondott. Normális esetben én lennék a legboldogabb ember, amiért visszakaphattam életem értelmét. Viszont iszonyatos lelkiismeret furdalásom van a történtek miatt. Hogy tehettem ezt vele? Ő tiszta szívéből szeretett és vakon megbízott bennem, erre én megcsalom! Nem vagyok normális! Fogalmam sincs, hogy fogok kijönni ebből az egészből. És itt van Olivér is. Három napot adott, hogy közöljem vele ezt a  borzalmas dolgot. Három nap, amiből egy már eltelt. Egyszerűen képtelen vagyok elé állni és a szemébe mondani a csúf igazságot arról, hogy megcsaltam. Viszont azt sem szeretném, hogy mástól tudja meg, mert az még rosszabb lenne. Egy gyáva alaknak érzem magam, aki nem meri vállalni a tettéért a felelősséget. Nem tudom mi tévő legyek. Nem akarom elveszíteni és ami még ennél is fontosabb, nem akarom, hogy miattam összetörjön. Pedig ha ez a dolog kiderül, akkor mindkét dolog egyszerre fog megtörténni. Most is itt fekszik ártatlanul a mellkasomon és nyugodtam alszik, mintha minden rendben lenne. Míg ő valószínűleg egész éjjel a kapcsolatunkon gondolkodott, addig én szemét módon egy másik nővel hemperegtem és az egészben az a legszebb, hogy még csak nem is emlékszem rá. Soha nem ittam még annyit, hogy ne emlékezzek semmire. Fura ez az egész,de Zsani határozottan állítja, hogy megtörtént és a körülmények is ezt mutatták. Gyűlölöm magam emiatt. Ha tehetném, visszacsinálnám ezt az egészet. De már túl késő sajnálkozni. Előbb kellett volna gondolkodnom.