39. rész

Halihóó!! Meg is hoztam az újabb részt. Nagyon nagyon köszönöm a kommenteket és pipákat, amiket az előző részhez kaptam. Nagyon jól esik, hogy ennyire kíváncsiak vagytok a folytatásra és igyekszem minél izgalmasabb részeket összehozni. Most is arra kérlek titeket, hogy fejtsétek ki a véleményeteket, mert nekem nagyon sokat számítanak. Nem is húznám a szót. Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után! :)) Kövi rész hétfőn jön, a másik blogon pedig holnap. :)

-Te mit csinálsz itt?- néztem rá.

-Az mindegy. De hogy kerülsz erre a helyre az éjszaka közepén?

-Nem tudom.

-Gyere, haza viszlek.- húzott fel a földről.

-Nem! Nem megyek haza!- rántottam el a kezem.

-Lexi ne csináld már! Totál részeg vagy. Gyere, had vigyelek haza.

-Mondtam már, hogy nem megyek haza! Menj innen és hagyj engem békén!- keltem ki magamból és kiabálni kezdtem.

-Persze. Hagyjalak itt, hogy majd visszajöjjenek ezek a barmok és megint rád támadjanak? Azt már nem! Gyerünk!- ragadott kézen és kénytelen voltam vele menni. Újra kitört belőlem a zokogás és csak sírtam és sírtam.

-Mi a baj?- álltunk meg a kocsi előtt és kérdőn nézett rám.

-Megcsalt. Krisz, érted? Megcsalt.- mondtam ki fájdalmasan a keserű igazságot. Az előttem álló fiú nem szólt egy szót sem, csak szorosan magához ölelt. Még mindig féltem tőle, de szükségem volt valakire. Hozzá bújtam és percekig nem engedtem el.

-Tessék. Vedd fel.- adta rám fekete bőrkabátját és beültetett a kocsijába, majd bekapcsolta a biztonsági övet. Beült a kormány mögé és elindította az autót. Kezdtem kicsit lenyugodni és csendben bámultam az ablakon a sötét utcákat. Ismeretlen volt a környék, ezért rákérdeztem hová is megyünk.

-Hová viszel?- emeltem rá tekintetem.

-Azt mondtad nem akarsz hazamenni.- nézett rám egy pillanatra, majd megálltunk egy nagy ház előtt. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót és nagy nehezen lábra álltam. A bejárathoz közeledtünk és mikor odaértünk, Krisz elővette a kulcsait és kinyitotta az ajtót. Félve léptem be az idegen lakásba, ám amint beértem, három ismerős alakot pillantottam meg a kanapén. Levi, Barni és Martin volt az, a régi csapatunk tagjai.

-Sziasztok.- állt fel Levi.- Mi történt?- nézett rám.

-Hagyjátok most!- szólt rájuk Krisztián. – Menj oda egy picit a srácokhoz. Mindjárt jövök, csak beállok a kocsival.- tolt egy picit a fiúk felé, majd eltűnt.

-Gyere, ülj le.- hívott Martin. Lassú léptekkel odamentem és leültem hozzájuk.

-Mi a helyzet csajszi? Rég láttunk.- érdeklődött felőlem Barni.

-Látom nem vagy túl jó formában.- állapította meg Levi. Nem szóltam hozzájuk, ugyanis egy hang sem jött volna ki a torkomon sírás nélkül.

-Krisz, mit csináltál vele, hogy így kivan?- kérdezték az épp visszaérkező fiút.

-Én semmit. Így találtam rá a sötét sikátorban, ahol egy csapat nyikhaj gyerek zaklatta.

-Remélem elintézted őket.- szólt Martin.

-El hát!

-Skacok, én megyek lefeküdni, mert már 3 óra is elmúlt.- ásított Barni.

-Gyere, menjünk fel az emeletre.- nyújtotta Krisztián a kezét és felsegített. Felmentünk a lépcsőn és egy szobába mentünk be, ami gondolom az övé lehetett. Egy igazi pasi szoba volt, ízlésesen berendezve. Az egyik szekrényhez lépett és kutakodni kezdett benne, majd néhány ruhadarabbal jött vissza hozzám.

-Tessék! Itt van törölköző és alvó cucc. Menj, fürödj le és józanodj ki!- nyomta a kezembe a ruhákat.- Ott a fürdő.- mutatott az ajtó felé. Elindultam az említett helyiséghez és magamra zártam az ajtót. Nem mertem belenézni a tükörbe, mert féltem a látványtól. Nagy kínlódások közepette, levettem ruháim és beálltam a zuhany alá. Borzalmasan irritáltak a jéghideg vízcseppek, de erre volt szükségem, hogy magamhoz térjek. Miután eleget szenvedtem a víz alatt, elzártam azt, majd megtörölköztem és felvettem a Krisztől kapott ruhaneműket. Ismerős illat csapta meg orromat, mikor belebújtam pólójába. Eszembe jutottak azok az együtt töltött esték, mikor még minden rendben volt köztünk. Nem is értem, hogy fajulhattak idáig a dolgok. Kiterítettem a törölközőt és kimentem a fürdőből.

-Jobb már?- nézett rám Krisz az ágyból.

-Nem igazán.- nyúltam szédelgő fejemhez.

-Gyere, aludd ki magad! Reggelre kutya bajod sem lesz.- biccentett maga mellé.

-Ugye nem gondolod komolyan, hogy együtt fogok veled aludni?

-Tőlem aludhatsz Martinnal is, de nem ajánlom.- mosolyodott el, mivel Martin mindig úgy horkol, hogy még a holtakat is felébreszti.

-Gyere már! Nem eszlek meg.- mondta. Nem tudtam mit csinálni, felmásztam mellé és lefeküdtem. – Nem akarsz beszélni róla?- nézett rám.

-Nem. Most csak aludni szeretnék.

-Jól van. Akkor jó éjt.

-Jó éjt.- motyogtam, majd lekapcsolta a villanyt és megpróbáltam elaludni.

Krisztián szemszöge:

Merő véletlenségből bukkantam rá Lexire a sikátorban. Épp egy "bizniszemet" intéztem, mikor megláttam azt a csapat szerencsétlent. Ha nincs ott a lány, tuti beléjük eresztek egy-két golyót. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtudja a dolgot, azt meg végképp nem, hogy ennyire kiborul. Nem láttam még soha ilyen állapotban. Jó úton haladok afelé, hogy visszakapjam. Alig, hogy lefeküdt, már el is aludt. Mondjuk ennyi alkoholmennyiség után nem is csodálom. Már én is javában húztam a rókabőrt, mikor elkezdett mocorogni és nyöszörögni álmában, majd hirtelen felriadt.

-Lex, mi a baj?- kapcsoltam fel a villanyt.

-Rosszat álmodtam.- dörzsölte álmos szemeit.

-Gyere, bújj ide.- hívtam magamhoz, mire furán nézett rám és megcsóválta a fejét. – Naaa. Régen is mindig a mellkasomon aludtál el.- néztük továbbra is egymást. Végül közelebb csúszott hozzám és félénken a mellkasomra hajtotta a fejét. Magamhoz húztam, átkaroltam, aztán lekapcsoltam a villanyt és folytattuk az alvást.

Olivér szemszöge:

Már mindenhol kerestem Lexit, de egyszerűen, mintha a föld nyelte volna el. Nincs sehol. Ha valami történt vele, én esküszöm kicsinálom Szikit. Tudtam, hogy ezt fogja csinálni vele. Én voltam a hülye, hogy nem léptem előbb. Talán, ha nem így tudja meg ezt az egészet, akkor nem rohan el és most nem őrülnék bele az aggodalomba. Nem tudtam hol kereshetném még, ezért inkább hazamentem.

-Na, van valami?- pattant fel Ya Ou, mikor beléptem.

-Semmi. Ha valami baja esett, én abba belepusztulok.- estem kétségbe.

-Nyugi tesó. Nem lesz semmi baj.- ölelt meg kínai barátom.

-Többiek?- néztem körül.

-Bence alszik, Sziki pedig Lexiék lakásában van, hátha hazamegy.

-Átmegyek!

-Olivér ez nem jó ötlet. Senkinek sincs szüksége egy újabb vitára.

-Ígérem, hogy nem fogok balhézni, de nem ülhetek itthon tétlenül.

-Jó menj. De ne verjétek szét egymást és hívj, ha van valami.

-Oké.- hagytam el ismét a lakást és a szomszédba siettem. Az ajtó nyitva volt, Sziki pedig a kanapén ült könnyes szemekkel.

-Te meg mit keresel itt?- nézett rám keserűen.

-Nem vitázni jöttem, csak nem tudtam otthon üli.- huppantam le mellé és ezt követően kínos csend uralta a lakást. Mindketten néztünk ki a fejünkből és gondolkodtunk.

-Én nem így akartam!- szólalt meg kis idő múlva.

-Én sem. Hagynom kellett volna, hogy te mondd el neki.- láttam be hibámat.

-Nem is emlékszem az egészre, csak ki voltam bukva és sokat ittam.

-Gondolom Zsanit se kellett félteni.

-Hát nem. Hihetetlen, hogy azért vesztem össze vele, mert te voltál mellette a bajban és nem én. Hogy lehetek ekkora barom?

-Ne okold magad. Már megtörtént. Most az a legfontosabb, hogy épségben előkerüljön.

-Bár már ott tartanánk.- hajtotta le a fejét.

Alexa szemszöge:

Iszonyatos fejfájással ébredtem fel. Először azt sem tudtam, hol vagyok, de a szorosan engem ölelő fiúra nézve, egyből beugrott az éjszaka. A piálásom, az utam hazafelé, a perc, amikor azt hittem, hogy megerőszakolnak és a pillanat, amikor Krisztián megmentett. El sem hiszem, hogy most itt fekszem a mellett az ember mellett, aki egy éve majdnem megölt. Ez a sors fintora, azt hiszem. Meglepően rendes velem mostanában. Talán tényleg megváltozott? Az éjjel sem nyúlt hozzám úgy, pedig amilyen állapotban voltam, lehet, hogy ki tudta volna használni a helyzetet. De nem lehetek ennyire naiv! Mostantól egy pasinak sem fogok bedőlni. Egyedül Tomi az az ember, akiben eddig sosem kellett csalódnom. Olivér is eljátszotta a megbízható barátot, közben pedig ő is a szemembe hazudott. Kibújtam Krisz öleléséből és felültem az ágyban.

-Jó reggelt!- nyöszörgött mellettem és nyújtózott egyet.

-Jobbat.- mondtam borzalmas fejfájással.

-Na mi van királylány? Kialudtad magad?- vigyorgott.

-Nem igazán.- nyafogtam.

-Rendesen kiütötted magad!

-Ne is mondd! Szétrobban a fejem.

-Öltözz fel, addig keresek fájdalomcsillapítót.- kelt fel mellőlem és kiment. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és felvettem a tegnapi ruháim. Leültem a földre és tenyerembe temettem arcomat. A könnyeim hirtelen kiszöktek a szememből és kijött rajtam a tegnapi nap.

-Lex, mi a baj?- jött vissza Krisz és leguggolt mellém.

-Semmi.- töröltem le a sós folyadékot arcomról.

-Látom. Tessék, hoztam gyógyszert.- nyújtotta át a fehér tablettát és a poharat. Azonnal a számba helyeztem és leöblítettem.

-Gyere reggelizni!

-Nem vagyok éhes. Haza szeretnék menni.- néztem rá.

-Ha ettél, hazaviszlek. Nyomás!- segített fel a földről és lementünk. A többiek már javában lakmároztak. Halkan köszöntem nekik és leültem. Semmi étvágyam nem volt, ezért csak egy kis kakaót ittam. Miután mindenki végzett, Krisz felállt.

-Srácok én hazaviszem Lexit. Jöttök ti is?- nézett rájuk.

-Aha.- pattantak fel és én is felkeltem, majd elhagytuk a házat. Épp a kocsihoz igyekeztünk, mikor a kapuban egy csomó rossz arcú alakot láttunk meg.

-Ezt nem hiszem el!- szólt mérgesen Barni.

-Kik ezek?- néztem rájuk értetlenül, de nem válaszoltak. Krisztián megfogta a kezem, majd komoly tekintettel rám nézett.

-Maradj szorosan mögöttem, oké?

-De mi folyik itt Krisz?- kérdeztem ijedten