35. rész

Halihó!! Meghoztam a 35. részt. Mint láthattátok tegnap megnyitotta kapuit a Ya Ou-s blogom is és a jobb felső sarokban a képre kattintva benézhettek oda is. Igazából nincs sok hozzáfűznivalóm a részhez, szóval jó olvasást és várom a komikat illetve a pipákat. :))

Sziki szemszöge:

-Sziki, mi volt ez az egész?- kérdezte Ya Ou, miután Lexi elviharzott, Olivér meg biztosan utána ment.

-Nem tudom Ya Ou.- ültem le az ágyra.- Egyszerűen minden tönkre fog menni! El fog hagyni, érted?- néztem rá kétségbeesve.

-Dehogy fog! Szeret téged!

-De hallottad, hogy az imént is kis híján szakított velem.

-Igen. De miért?

-Zsani miatt. Megint. Mikor bejött a szobámba, azt látta, hogy épp egymást ölelgetjük.

-De haver, miért csináltad? Vagy még mindig Zsanit szereted? Én  már nem értelek!

-Már én sem értek semmit! Az életemnél is jobban szeretem Lexit, de aztán jött Zsani és a régi emlékek, majd megölelt és össze vagyok zavarodva teljesen. És most itt van Olivér is, aki minden bizonnyal épp az én barátnőmet vigasztalja. Félek, hogy el fogja venni tőlem.

-Ha tényleg szereted, akkor próbálj meg kibékülni vele, különben az lesz a vége, hogy elveszíted!- mondta kínai barátom.

-Kösz Tesó!

-Most megyek. Gondold át a dolgokat!- mondta, majd elhagyta a szobámat.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy békülés helyett, csak még jobban összevesztünk. Mikor azt hittem, hogy szakít velem, hirtelen a szívem is megállt. Nem igaz, hogy Zsaninak is mindig a legrosszabb pillanatban kell betoppannia. Egész nap arra vártam, hogy végre megbeszéljük a dolgokat, erre tessék! Olivér most örülhet. Biztos kihasználja a helyzetet, hogy közelebb kerüljön hozzá. De én szeretem Lexit és mindent meg fogok tenni azért, hogy megbocsásson.

Olivér szemszöge:

Miután sikerült megnyugtatnom Lexit és elaludt, csendben felkeltem mellőle. Arcára nyomtam egy puszit, majd betakartam és hazaindultam. Borzasztó volt látni, ahogy a lépcsőházba zokogott. Szerencse, hogy nem esett baja, mikor leesett a lépcsőn. Nem tudom Sziki mit képzel magáról, hogy folyamatosan bántja, de minden erőmmel azon leszek, hogy boldognak lássam őt. Mikor haza értem, Ya Ou és Bence a nappaliban beszélgettek. Gondoltam csatlakozom hozzájuk és leültem a kanapéra.

-Lexinél voltál?- kérdezte Ya Ou.

-Aha.

-Hogy van?

-Nagyon ki van bukva. Még a lépcsőn is leesett és folyamatosan csak sírt.

-De ugye nem lett semmi baja?- szólt Benny is.

-Szerencsére nem.

-Olivér mit akarsz tőle?- nézett rám komolyan Ya Ou.

-Mi van? Ezt meg hogy érted?

-Úgy, hogy mit akarsz Lexitől? Szerelmes vagy belé?

-Már bocsánat, de ehhez szerintem semmi közöd!

-Nekem nincs, de van nekik most épp elég gondjuk. Ne avatkozz bele a kapcsolatukba!

-Ez már rég nem kapcsolat, ami köztük van! És te meg ne mondd meg, hogy kivel és mit csináljak! Köszönöm!- álltam fel és bementem a szobámba. A végén még én leszek a hibás, amiért állandóan veszekednek. Lefeküdtem és mivel már elég későre járt, aludni próbáltam.

Alexa szemszöge:

Reggel kedvetlenül és nehezen nyitottam ki a szemem. Konkrétan élni nem volt kedvem. Elegem lett mindenből. Szikiből, Zsaniból, Krisztiánból, az állandó veszekedésekből és az engem ért bántásokból. Rég voltam ennyire depressziós. Legszívesebben véget vetettem volna nyomorult életemnek, de tudom, hogy ezzel nem oldanék meg semmit. Feltápászkodtam és kicsoszogtam a fürdőbe. Mikor belenéztem a tükörbe, borzalmas látvány tárult elém. Szemeim vörösek és duzzadtak voltak, hajam kócos, az arcom pedig, mint egy zombié. Hideg vízzel megmostam, majd megfésülködtem és a konyha felé vettem az irányt. Unottan készítettem el a kakaóm és mellé egy szendvicset, majd leültem a tv elé. Pechemre épp a srácok vendégeskedtek a 08:08-ban. Olivér és Bence két babaszimulátort pelenkáztak át. Kíváncsi voltam hogy csinálják, ezért megnéztem. Sziki és Ya Ou az asztal mögül nézték, ahogy a két bolond szorgoskodik a kisbabák tisztába tételével. Meglepően ügyesen végezték a dolguk és olyan óvatosan bántak a kicsikkel, mintha csak a sajátjuk lennének. Jókat mosolyogtam egy-egy beszólásukon. Majd délután megdicsérem őket, amiért ilyen ügyesek voltak. Miután befejeztem a reggelizést, igazából semmi dolgom nem volt. Valamivel le kellett foglalnom magam, hogy ne gondolkodjak, ezért zenét kapcsoltam és takarítani kezdtem. Igazán ráfért már a lakásra egy kis rendrakás. Üvöltő zene mellett gyorsan elrepült az idő és a ház is tiszta lett. Olyan szorgalmas voltam, hogy még egy kisebb ebédet is sikerült főznöm. Ettem, azután átöltöztem és elindultam a srácokhoz próbálni. Semmi kedvem nem volt Szikivel találkozni, de a munkámból kifolyólag nem volt más választásom. Lassan megérkeztem a táncteremhez. Gyorsan átöltöztem, ugyanis utána még lesz egy hosszú edzésem Krisztiánnal. Ahogy beléptem az ajtón, minden szempár rám szegeződött. Köszöntem nekik, majd a lejátszóhoz mentem, hogy berakjam a szükséges zenét.

-Mi ez a szótlanság?- néztem rájuk, mivel nem megszokott módon síri csend uralta a termet.

-Csak azt hittük, hogy a tegnap történtek után nincs kedved beszélgetni.- szólalt meg Bence.

-Az magánügy. De most dolgozunk, nem? Egyébként ügyesen bántatok a babákkal.- néztem a két apát játszó fiúra.

-Láttad?- mosolygott Olivér.

-Persze. És nagyon jól csináltátok.

-Köszönjük!

-Na akkor kezdjünk bele! Van valami különleges óhajotok?

-Ha már így megkérdezted, én szeretném egy kicsit továbbfejleszteni a csípőmozgásom.- vigyorgott a szöszi.

-Ennél már hova fejlesztenéd tovább? Így is kinyírod vele a csajokat!

-Szóval akkor jól csinálom?- mosolygott pimaszul.

-Azt nem mondtam.

-De azt sem, hogy nem!

-Na jól van, álljunk neki, mert 4-kor mennem kell.- mondtam aztán az eddig tanult mozdulatokat átismételtük. Kis segítséggel mindenkinek egész jól ment a koreográfia. Meglepően sokat fejlődtek ezalatt a pár hónap alatt.

-Remek. Mára végeztünk.- mondtam, mire  mind fellélegeztek.

-Most Krisztiánnal lesz próbád?- kérdezte Ya Ou.

-Igen.

-És milyen? Mármint, úgy értem, hogy nem bántott?

-Nem. Meglepően jól elférünk egymás mellett.

-Akkor jó. De ha bármi van, szólj!- mondta Benny.

-Köszönöm srácok!- öleltem meg mindhármukat, de Szikit valahogy nem tudtam. Még mindig haragudtam rá.

-Nekem mennem kell. Jók legyetek.- indultam ki.

-Lexi várj!

-Mit akarsz? Semmi szükségem egy újabb veszekedésre!- szóltam flegmán.

-Bocsánatot szeretnék kérni mindenért.- nézett rám bűnbánóan.

-És akkor most azt hiszed, hogy se szó, se beszéd a nyakadba ugrok és minden rendben lesz?

-Nem. De kérlek ne haragudj rám.- nézett a szemembe.

-Ez valahogy most nem megy.- tartottam a szemkontaktust, de éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.- Adj egy kis időt, kérlek!- gördült ki egy könnycsepp szememből.

-Rendben.- hajtotta le a fejét.

-Most mennem kell!- töröltem meg a szemem, majd hátat fordítottam és egy másik terembe igyekeztem. Mikor benyitottam Krisztián már melegített.

-Szia.- csuktam be magam mögött az ajtót.

-Szia.- pattant fel, amint meglátott.- Minden oké?- nézett rám.

-Persze.

-Lex. Ismerlek. Mi a baj?-faggatott.

-Semmi. Nem gyakorolhatnánk?

-Ja, de.- hagytuk annyiban a témát és a tegnap elkezdett koreográfiát folytattuk. Elég fura érzés volt, mikor egymáshoz értünk. Még mindig feszengek a közelében és nem tudom mi lett vele, hogy ilyen „normálisan” viselkedik. Mondjuk addig nem érdekel, amíg nem bánt. Egymás után átismételtük a lépéseket és szinte már kész is voltunk a hip hip-al. Az akrobatikus részt még talán megoldjuk, de a salsa-tól kissé tartok. Ez az a tánc, ami tele van érzelemmel és szenvedéllyel, mi pedig pont az a páros vagyunk, akikről ez nem mondható el. Eléggé elszaladt az idő, mikorra befejeztük. Gyorsan átöltöztem és mivel már beesteledett, minél előbb haza akartam érni.

-Hazavigyelek?- jött ki ő is az öltözőből.

-Nem kell. Hazatalálok.- utasítottam el.

-Nem szeretném, hogy egyedül csatangolj este a városban.

-Inkább üljek be a kocsidba, a történtek után?

-Bánt, hogy ilyen bizalmatlan vagy velem.

-Ezen még csodálkozol?

-Jó én megértem. De ez a táncunkon is tükröződik.- nézett rám.

-Sajnálom. Nem tudok vele mit csinálni.

-De látom rajtad, hogy valami bánt.

-Ez nem tartozik rád.- indultam az ajtó felé, ahol láttam, hogy zuhog az eső és persze hogy esernyőt sem hoztam magammal.

-Na, még mindig inkább gyalogolsz?

-Igen.- makacskodtam.

-Ne kéresd már magad! Inkább szétáznál a szakadó esőben, minthogy elfogadd a segítségem?

-Na jó. Menjünk.- egyeztem bele. Kiléptünk az ajtón, egyenesen a hideg esőbe. Gyorsan a kocsihoz rohantunk és beültünk.

-Kösd be magad!- mondta, mire így tettem, majd beindította a motort és elindultunk. Bevallom, nagyon féltem egy autóban vele, de nem akartam az esőben fagyoskodni. Csendben utaztunk hazáig és 20 perc múlva meg is érkeztünk.

-Köszi, hogy elhoztál.-csatoltam ki a biztonsági övet.

-Ugyan már. Semmiség. Akkor holnap.

-Oké. Szia.- szálltam ki és az ajtóhoz siettem, mivel még mindig úgy esett, mintha dézsából öntenék. Felmentem a lakásomba és fáradtan pakoltam le a táskám. Habozás nélkül a fürdőbe vettem az irányt és csak egy pihentető zuhanyra vágytam. Épp fürödtem, mikor hirtelen megszólalt a csengő. Ki az Isten lehet az ilyenkor?- gondoltam magamban, miközben kimásztam a zuhany alól és magamra tekertem egy törölközőt. Mérgesen indultam ajtót nyitni, ám nem várt illető állt a túloldalon. Kicsit megijedtem és egyben zavarban is érzetem magam.