43. rész

Sziasztok. Hát azt kell, hogy mondjam, nagyon szomorú és csalódott vagyok, ugyanis folyamatosan csökken a komik, pipák, illetve az oldalmegjelenítések száma. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, de azt szűröm le ebből, hogy nem tetszenek a részek. Igazából elgondolkodtam rajta, hogy van-e értelme folytatni, mert annak úgy semmi értelme, ha magamnak írom a történetet. Nektek lehet, hogy csak egy kattintás, vagy pár leütés, de én ebből tudom azt, hogy jó amit csinálok, vagy nem. Kérlek, hogy valamilyen módon fejezzétek ki, ha elolvastátok, vagy tetszett, esetleg nem, mert akkor még talán javíthatok rajta. Mindegy, nem akarom elvenni a kedveteket az olvasástól, szóval itt az új rész. Kövi vasárnap jön, utána pedig csak szombatonként.

-Lexi, beszélhetnénk? – nézett rám reménykedve.

-Szerintem kurvára nem akar veled beszélni! – szólt mögülem Barbi.

-Ezt hagy döntse el ő. – vágott vissza neki.

-Hagyd már békén! – szólalt fel Olivér is.

-Befejeznétek? Nem azért jöttem el, hogy az újabb vitát hallgassam. – emeltem fel a hangom.

-Kérlek, hallgass meg! – folytatta Sziki, közben pedig elindult  a zene.

-Jó. Két perced van, nem több. – mondtam keményen és arrébb mentünk a többiektől.

-Figyelj, én tudom, hogy dühös vagy rám és biztosan utálsz, de Lexi én nem tudom, hogy mi történt azon az éjjelen.

-Megmondom én, mi történt. Arcátlanul megcsaltál! Az történt.

-De nem emlékszem semmire! – mondta tovább.

-És én ezzel mi a szart csináljak? Menjél szépen Zsanikához és érezd jól vele magad!

-Ne mondd ezt, kérlek! Én szeretlek!

-Hagyjuk ezt! Vége van! – néztem  a szemébe, mibe könnyek gyűltek.

-Nee! Könyörgök bocsáss meg! – fogta meg a kezem,de elrántottam.

-Hagyj békén! – fordítottam hátat és visszamentem a többiekhez. Erősnek akartam látszani, de nem sokáig ment.

-Mondd, hogy elküldted a francba! – lépett elém Barbi és megölelt. A sós könnycseppek kikívánkoztak szememből és arcomon csordogáltak végig. Elengedtem Barbit és letöröltem arcomat, majd éreztem, hogy Sziki is csatlakozott, mert a srácok elég furán bámultak át fölöttem. Nem bírtam tovább és ott hagyva őket, kimentem az üres folyosóra. A falnak dőltem és lecsúszva rajta a földre ültem és térdeimet átölelve kitört belőlem a zokogás. Pár pillanattal később csapódott az ajtó és lépteket hallottam közeledni.

-Lexi jól vagy? – hallottam Bence hangját.

-Persze. Mindjárt összeszedem magam. – néztem fel és megláttam mellette Olivért is. Mindketten aggódó tekintettel figyeltek.

-Akarod, hogy hazavigyünk? – kérdezte Oli.

-Azt megköszönném.

-Gyere. – nyújtotta Bence kedvesen a kezét és segített felállni. Amint sikerült kiegyenesednem, hirtelen forogni kezdett velem a világ és a lábaim elgyengültek. Ha Benny nem tart meg, biztos, hogy összeesek.

-Úristen! Mi a baj? – tartott erősen, majd leültetett egy székre.

-Semmi, csak egy kicsit megszédültem.

-Nagyon sápadt vagy! Eszel te rendesen? – guggolt le elém Olivér.

-Ami azt illeti, mostanában a sírás lett a hobbim és nem igazán foglalkoztam az evéssel. – vallottam be.

-Na jó. Most szépen hazaviszünk és a házban lévő összes kaját meg fogod enni, különben beléd tömöm. – szólt határozottan Olivér és felsegítettek a székről.

-Én elmegyek a kocsiért. Kint találkozunk. – indult el a másik irányba Benny. Lassan kisétáltunk az épületből, egyenesen a hűvös levegőre, ami nagyon jól esett. Néhány fotós ott volt mellettünk, de nem foglalkozva velük, mentünk az autóhoz. A szőkeség segített hátra beülni, majd bepattant Bence mellé és hazaindultunk. Szótlanul telt el az a negyed óra, míg megérkeztünk. Miután megálltunk, kikászálódtam a kocsiból, a fiúk pedig felkísértek. Kulcsaim segítségével bejutottunk a lakásba, ahol Tomi és Réka tv-zett a kanapén.

-Hát ti? Máris vége a bulinak? – nézett ránk tomi.

-Nem. De Lexi rosszul lett és inkább hazahoztuk. – szólt Bence, mire mindkét személy felpattant és elém lépett.

-Mi történt? – nézett rám Réka.

-Semmi, csak egy kicsit megszédültem. – intéztem el ennyivel.

-Kicsit megszédültél? Konkrétan, ha Benny nem tart meg, akkor összeesel! – sápítozott Olivér.

-Azért nem kell így túllihegni. Jól vagyok.

-Most szépen felveszed a pizsamád, addig mi meg csinálunk neked vacsorát!– parancsoltak rám és a szobámba zavartak. Eleget tettem a kérésüknek és bementem átöltözni. Felvettem az alvóruhám, majd a fürdőben lemostam a sminkem és kifésültem a hajam. Ezt követően visszamentem a többiekhez, akik a konyhában szorgoskodtak.

-Azért nem kell túlzásokba esni! Elég egy egyszerű szendvics is. – mondtam.

-Maradj csendben és ülj le az asztalhoz! – utasított Olivér.

-Igenis főnök! – válaszoltam és helyet foglaltam. Pár perc múlva két melegszendvicset, egy hatalmas adag sült krumplit és egy bögre gőzölgő kakaót pakoltak elém.

-Na, ezt most szépen meg fogod enni! – szólt rám Tomi.

-Nem képzelitek, hogy mindet megeszem?

-Pedig de. – helyeselt Bence és enni kezdtem. Ők addig beszélgettek mellettem és nézték, ahogy nyammogok. Végül az egyik szendvicset meghagytam, de beletörődtek a dologba.

-Most pedig sipirc lefeküdni! – nézett rám Olivér.

-Azért nem vagyok kisgyerek. – szóltam vissza.

-Én meg nem kérdeztelek. Nyomás! – mutatott a szobám felé.

-Jó, megyek már.  Jó éjt. – köszöntem el tőlük és  a szobámba ballagtam. Megágyaztam és bebújtam a takaró alá. Nem vágytam másra, csak arra, hogy végre alhassak. Elhessegettem minden gondolatot a fejemből és lehunytam a szemem.

        Kora reggel Réka rontott be a szobámba és a szekrényemen kezdett kutakodni.

-Lexi, kelj fel! – szólt idegesen, majd megdörzsöltem álmos szemeim és felültem az ágyban.

-Mi történt? – néztem rá értetlenül.

-Lépj fel facebookra! – nyomta kezembe a laptopot. Bekapcsoltam és megvártam, míg betölt, aztán beléptem a fiókomba, ahol több száz üzenet és esemény várt rám. Lenyitottam az eseményeket és láttam, hogy egy csomó posztban megjelöltek. Véletlenszerűen rányomtam az egyikre és kidobott egy cikket. Meglepő módon magamat véltem felfedezni az egyik képen, ezért azonnal olvasni kezdtem a hozzá tartozó sorokat.

„Szikszai Péter szakított barátnőjével!

Forrásaink szerint, az eddig boldog párkapcsolatban élő Sziki, nem régiben szakított barátnőjével, aki a ByTheWay koreográfusaként dolgozik. Úgy tűnik, a lány nem sokáig siratta szerelmét, ugyanis az esti buliból Patocska Olivérrel, a banda egy másik tagjával látták távozni. Ezen felül megtudtuk, hogy egy számunkra ismeretlen fiúval él együtt és exbarátjával készül a világbajnokságra. Meglátásaink szerint egy igazi férfifalóval van dolgunk. Vajon ki lesz a következő áldozata? Ya Ou, vagy esetleg Bence? Mindenesetre jobb, ha vigyáznak ezzel a lánnyal.”

-Úristen! – kiáltottam el magam, ahogy a megalázó sorok végére értem. Idegesen lecsaptam a gépet és ledobtam az ágyra.

-Nyugi, ne borulj ki! – ült le mellém Réka.

-Ne boruljak ki? Nem téged kurváztak le burkoltan az egész ország előtt! – keltem ki magamból.

-Ne mondj ilyet! Mindenki tudja, milyenek a firkászok. Pár nap és elfelejtik.

-Persze. Addig meg ne menjek ki a házból, igaz?

-Nem ezt mondtam.

-Pont ez hiányzott még az életemből. – sóhajtottam.

-Épp futni indultunk Tomival. Gyere te is. Jót fog tenni. – nézett rám.

-Rendben, csak átöltözöm. – egyeztem bele.

-Oké. Kint várunk. – hagyott magamra.

Egyszerűen nem tudom elhinni, miért pont engem pécéztek ki maguknak az újságírók. Talán ennyire unalmas a celebek élete, hogy az enyémmel kell foglalkozniuk? Minden esetre muszáj egy kicsit elzárkóznom a külvilágtól, mert semmi szükségem az újabb megaláztatásokra. Nem tudom hogy fogom ezt kivitelezni, ugyanis ma próbám is lesz Krisztiánnal. Azóta az éjszaka óta nem is láttam, mondjuk nem mintha bánnám. Kikaptam a szekrényből egy cicanadrágot, meg egy ujjatlan pólót és felöltöztem. Hajamat copfba kötöttem és felhúztam a futócipőm.

Tomi szemszöge:

Ahogy reggel megláttuk Rékával azt a cikket, teljesen elképedtem. Még is, hogy lehet ennyi sületlenséget összehazudozni? Barátnőm elvállalta, hogy beszél Csöpivel, addig én felvettem a futóruhám és a nappaliban vártam rá.

-Na, hogy fogadta? – kérdeztem, mikor kilépett az ajtón.

-Nem túl jól. Eddig is ki volt borulva, de ez csak rátett egy lapáttal.

-Ettől féltem.

-Viszont elhívtam őt is futni, hátha egy kicsit lehiggad. – mondta.

-Jól tetted. – léptem elé és egy apró csókot leheltem ajkára. Zajt hallottunk Csöpi szobája felől és egy pillanat múlva kijött az ajtón.

-Jó reggelt, Tomi. – közeledett szomorúan.

-Jó reggelt. – öleltem meg és Réka is csatlakozott. – Minden rendben lesz. – engedtem el és az ajtó bezárása után lementünk. A park felé vettük az irányt és lassú kocogásba kezdtünk. Mikor megérkeztünk a fák és növények fedte helyhez, Csöpi úgy el kezdett rohanni, mintha puskával kergetnék. Próbáltuk utolérni, de nem ment.

-Lexi, várj már! – kiáltott utána Réka, mire megállt és felénk fordult. Odasiettünk hozzá és pirosodó arcára néztem.

-Hova sietsz ennyire?

-Bocsi, csak nagy bennem a feszültség. – lihegte.

-És az a megoldás, hogy agyonra hajtod magad?

-Nem. – hajtotta le a fejét szomorúan. Három lány közeledett felénk, majd ahogy megláttak, megálltak előttünk.

-Nézzétek! Itt az a ribi, akivel Sziki járt. – szólt az egyikük.

-Mi van? A következő áldozatodat keresed? – nézett rá megvetően a másik, mire könnyek gyűltek a szemébe és elrohant.

-Menj utána! – szóltam Rékának, majd a három lány felé fordultam.

-Na ide figyeljetek! Ti mégis mi jogon aláztok meg másokat? Tudtok valamit is a történtekről, azon kívül, amit a neten olvastatok? Nem! Akkor meg békén lehet hagyni! Bár semmi közötök hozzá, de elárulom, hogy a cikkből semmi nem igaz, azon kívül, hogy szakítottak. De, ha igaz is lenne, akkor sem tartozni senkire. Főleg nem ilyen kis minden lében kanál tinikre, mint ti vagytok. Szóval megköszönném, ha megtartanátok magatoknak a véleményeteket és eltipegnétek innen! – osztottam ki őket és a lányok után indultam. Egy padon ültek, Réka pedig próbálta Csöpit vigasztalni.

-Én ezt már nem bírom tovább! – mondta szaggatottan.

-Nyugodj meg. Itt vagyunk melletted. – guggoltam le elé.

-De miért ilyenek az emberek? – nézett rám könnyes szemekkel.

-Nem tudom, Csöpi. – segítettem fel és hazasétáltunk. Nagyon rossz így tétlenül végignézni, ahogy a legjobb barátom szenved. Csendben felsétáltunk az emeletre és bementünk a lakásba. Egyből a szobájába ment és becsapta maga után az ajtót.

-Réka, fogalmam sincs, mit csináljak! – ültem le a kanapéra.

-Most az a legfontosabb, hogy mellette legyünk. – ült az ölembe és hozzám bújt.

Olivér szemszöge:

-Oli, olvastad már ezt a cikket? – dugta elém Ya Ou a telefonját.

-Nem. – vettem el tőle és végigfuttattam a szemem a sorokon. Nagyon durva dolgokat állítottak benne Lexiről. 

–Jézusom! Remélem még nem látta.

-De igen. Most beszéltem Tomival és nagyon kiborult. – csatlakozott Bence is.

-Mi történt? – kérdezősködött Sziki.

-Ez történt! – nyomtam a kezébe a telefont és elképedve olvasta végig ő is.

-De hát ez mind hazugság!

-De az emberek ezt nem tudják! Reggel is néhány tini lány beszólt Lexinek a parkban. - mesélte Bence.

-Ez mind az én hibám. – fogta a fejét Sziki. Nem bírtam tovább nézni, ahogy sajnáltatja magát, ezért inkább bementem a szobámba. Egész éjjel azon gondolkodtam, amit Lexi mondott Bellával kapcsolatban. Lehet, hogy igaza van és fel kéne hívnom, de félek az elutasítástól. De, ha meg sem próbálom, akkor biztos a kudarc. Elővettem hát a telefonom és kikerestem a rég nem hívott nevet. Először egy darabig tétováztam, végül tárcsázni kezdtem a számot. Három csengés után recsegést hallottam a vonal túlsó végén.

-Haló. –szólt bele egy régen hallott hang.

-Bella, te vagy az? – kérdeztem, pedig tudtam, hogy ő az. Ezer közül is felismerem bársonyos hangját.

-Igen, én vagyok. Most álmodom, vagy tényleg te vagy az, Olivér?

-Nem álmodsz. – mosolyodtam el.

-Ezer éve nem beszéltünk. Mi van veled? – érdeklődött.

-Hát megvagyok. Koncertezünk, zenélgetünk, de veled mi a helyzet?

-Nem mennek olyan jól a dolgok mostanában, ezért két hét múlva hazautazok. – mondta, mire hevesebben kezdett verni a szívem.

-Komolyan? Sajnálom, hogy nem sikerült, de örülök, hogy visszajössz.

-Őszintén szólva, én is. Igazából nagyon hiányoztál, de nem mertelek felhívni, mert már biztosan továbbléptél.

-Pedig nem. Ezért is vettem a bátorságot, hogy felkeresselek.

-Akkor mondjuk találkozhatnánk, ha hazaértem. – ajánlotta fel.

-Remek ötlet. – mondtam vigyorogva. Még jó, hogy nem lát.

-Addig is szia. – köszönt el.

-Szia. – nyomtam ki boldogan a hívást.

El sem hiszem, hogy hazajön és újra láthatom. Lexinek teljesen igaza volt mindenben. Alig várom már a pillanatot, hogy újra megölelhessem. Hirtelen feltörtek a régi érzelmek és a felejthetetlen közös emlékek. Most már tudom, hogy Lexire legjobb barátomként van szükségem. Azt hiszem, ez mindig is így volt, csak én többet képzeltem bele. Talán ezt Bella hiánya váltotta ki belőlem.