48. rész

Sziasztok. Először is nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de tegnap sajnos meghalt egy kicsit a gépem, de már szerencsére visszakaptam. Itt is lenne az újabb rész, ami elég vidám és eseménydús lett. Remélem tetszeni fog, mert nagyon sokat dolgoztam vele. Jó olvasást hozzá és kíváncsian várom a véleményeket. :))



Olyan gyorsan elrepült ez az egy hét, hogy arra eszméltem, hogy a csomagomat cibálom ki a nappaliba. Egy egyszerű rövidnadrág és egy póló került  testemre és felhúztam mellé a tornacipőm is. Tomi és Réka még sehol nem jártak, pedig lassan indulnunk kellett volna. A srácokkal nem sokat beszéltem azóta, Szikivel pedig szinte semmit. Azt tudom, hogy már meggyógyult a bokája, de ezen felül semmit nem tudok róla. Őszintén szólva jót tett ez a kis távolság, mert így bebizonyosodtam arról, hogy mennyire hiányzik, mikor nincs velem. Döntöttem! Vele akarom leélni az egész életemet. Viszont nem fogok belecsapni a közepébe, csak hagyom, hogy történjenek az események.
-Jó reggelt! - köszönt hangosan Réka, ezzel kizökkentve mély gondolataimból.
-Hali. - mosolyogtam, majd Tomi is megjelent és bezártuk az ajtót. Ők a liftet használták, én viszont inkább végighúztam a hatalmas táskát a lépcsőn. Mikor kiértem már mindenki a kocsiban ült. Tomi segített berakni a cuccom a csomagtartóba és beszálltunk a többiekhez.
-Sziasztok! - köszöntem hangosan, amit viszonoztak is. Szétnéztem az autóban, de nem igazán találtam ülőhelyet.
-Öhm.... Gyerekek, én a tetőn fogok utazni? - kérdeztem.
-Sziki mellett még van egy hely. - mutatott hátra Ya Ou. Átverekedtem magam mindenkin, köztük Olivéren és Bellán is, majd levágódtam Sziki mellé.
-Szia. - nézett rám mosolyogva.
-Szia. - köszöntem én is.
-Gyerekek! - szólt hangosan Bence. - Mielőtt elindulunk, egy valamit szeretnék leszögezni. Remélem, hogy senkinél nem fogok chipset, csokit, vagy ehhez hasonló szemetet találni, mert ha meglátom, elveszem és az illető nem kap csak zöldséget! - főnökösködött, minket pedig elkapott a nevetés.
-Nyugi, Benny! Nincs nálunk csempészáru! - röhögött Ya Ou, majd útnak indultunk. Hosszú utazásnak néztünk elébe, de majd csak eltelik valahogy. Eleinte egész csendesek voltunk, mert még mindenki fáradt volt. Úgy gondoltam, hogy zenehallgatással elütöm az időt, ezért a táskámban kezdtem kutakodni, de sehol sem találtam a fülhallgatóm.
-Mit keresel ennyire? - kérdezte Sziki kis idő múlva.
-A fülesemet, de nem találom sehol. - adtam fel a keresést.
-Tessék. - nyújtotta át az övét.
-A fele is elég. - vettem el az egyiket és a fülembe helyeztem. Egy nagyon jó dal szólt benne, bár nem lepődtem meg, hisz tökéletes a zenei ízlése. Lábaimat felpakoltam az előttem lévő ülés háttámlájára és kényelmesen elhelyezkedtem. Az ablakon való bámészkodás nem tűnt túl érdekesnek, ezért a többiekre pillantottam. Meglepődve vettem észre, hogy Bella és Olivér szenvedélyesen csókolóztak előttünk.
-Ezek összejöttek? - néztem a mellettem ülő fiúra.
-Nagyon úgy fest. - pillantott rájuk.
-Ugye megállunk majd valahol?
-Majd nem sokára egy benzinkútnál. Miért? - kérdezte, mire közelebb hajoltam hozzá.
-Mert csokit akarok venni. - suttogtam a fülébe, amin egy jót mosolygott.
-És ezt hogy fogod kivitelezni?
-Megoldom. De senkinek egy szót se!
-Oké. - mondta és váratlanul átkarolt. Jól esett a gesztusa, ezért addig-addig fészkelődtem, míg mellkasára nem hajtottam a fejem. Innen már a kilátás is egész érdekes volt. Egy órával később Benny szólt, hogy nem sokára megállunk, így mindenki gyorsan felpattant. Mi is felálltunk és besorakozva Oliék mögé, vártuk, hogy végre megálljunk. Hirtelen Bence egy hatalmasat fékezett és az egész sor dőlt, mint a dominó. És kire kellett ráesnem? Hát persze, hogy Szikire.
-Ne haragudj! - másztam le róla, miután leterítetten az ülésre.
-Semmi gond. - állt fel ő is és mivel megálltunk, kiszálltunk a többiek után. Mindenki betámadta a boltot, én pedig egyből az édességsorra mentem. Nem lepődtem meg, hogy Olivéréket is ott találtam.
-Hát ti meg miben sántikáltok? - néztem rájuk.
-Na ugyan miben? Abban, amiben te! - vigyorgott Oli.
-Ha beköptök Bencének, végetek! - mondtam és a finomabbnál finomabb édességek között válogattam.
-Lexi! El a csokipulttól! - szólt rám Benny.
-Nézelődni csak szabad, nem? - szóltam vissza.
-Nyomás! - parancsolt rám. Eleget tettem a kérésének és elhagyva az édességsort, Sziki keresésére indultam, akit az ásványvizeknél találtam meg.
-Meg van már a csokid? - nézett rám.
-Nincs. Bence meglátott. - mondtam szomorúan, mire felnevetett.
-Ne nevess már! Inkább segíts!
-Nem igaz, hogy nem bírsz ki három napot édesség nélkül. - vett ki egy mentesvizet a hűtőből.
-Hát nem. A normális emberek minden nap esznek csokit.
-Akkor ezek szerint én nem vagyok normális? - nézett rám.
-Ezt eddig is tudtam. De segítesz? Akkor kapsz belőle. - pislogtam.
-Én nem csokit szeretnék. - mosolyodott el.
-Akkor mit?
-Egy puszit.
-Kapsz kettőt is, csak menjünk már!
-Gyere, te lökött! - karolt át és meglepő módon az újságokhoz mentünk.
-Minek jöttünk ide? - néztem rá kérdőn.
-Bízz bennem! - kapta ki a legelső magazint, majd visszatértünk a csokikhoz.
-Válassz gyorsan és menjünk! - mondta, mire megfogtam egy tábla Milkát és mentünk a pénztárhoz. Kivette a kezemből és az újság alá rejtette, hogy ne lássák. Benny megnézte mi van nálunk, aztán kiment. Gyorsan fizettünk, majd azonnal a táskámba rejtettem a csokit és elhagytuk a boltot.
-Köszönöm. - nyomtam az arcára egy nagy puszit.
-És a párja? - vigyorgott.
-Majd a kocsiban megkapod. - mondtam és beszálltunk a járműbe. Elfoglaltuk a helyünket és folytattuk tovább az utazást.
-Hallod? Jobb újságot nem találtál? - vágtam hozzá a politikai lapot.
-Nem vagy te egy kicsit nagyravágyó?
-Nem.
-Szerintem se! - röhögött mellettem.
-Kapd be! - böktem oldalba.
-Még lógsz nekem egy puszival. - emlékeztetett.
-De jó a memóriád! - másztam oda hozzá és megpusziltam, mire széles mosoly ült ki arcára.Nem sokkal később megérkeztünk a kempingbe. Bence leparkolt, majd kiszálltunk és mindenki kivette a csomagját. Egy füves területre mentünk, aminek egy erdő volt a folytatása, a másik oldalon pedig egy kisebb méretű tó díszelgett. A távolban volt egy épület, ahol wc-k és zuhanyzók voltak. Lepakoltunk a fűbe a cuccainkat és az öt darab kétszemélyes sátrat.
-Na, akkor ki kivel alszik? - kérdezte Ya Ou. -Öt sátor van, tízen vagyunk, szóval ketten kerülnek egybe. - folytatta a matek zseni.
-Én Bencével alszok. - ölelte át barátját Tami.
-Én Tomival. - szólt Réka.
-Barbi pedig velem. - nézett Ya Ou a lányra.
-Bella az enyém, úgyhogy ketten maradtatok. - vigyorgott Olivér. Beletörődtünk a dologba, majd kiválasztottunk egy sátrat és egy helyet Bencéék mellett, majd lepakoltunk.
-Szerintem, mi fiúk felállítjuk a sátrakat, ti csajok pedig elmehetnétek tűzifáért. - mondta Tomi.
-Okés. - válaszoltunk, majd az erdőbe indultunk. Út közben végig Bellával beszélgettem, akiről kiderült, hogy egy állati jó fej csajszi. Sok mindent megtudtam róla és végig Olivérről áradozott. Ő is alaposan kifaggatott Szikiről és megjegyezte, hogy nagyon összeillünk. Közben mindenki teleszedte nyalábját gallyakkal, majd visszamentünk a fiúkhoz. A sátrak már álltak, a srácok pedig beszélgettek. Egy kupacba letettük az összegyűjtött tűzrevalót és csatlakoztunk hozzájuk.
-Már kész is a sátor? - néztem Szikire.
-Nem nagy kunszt. - vigyorgott. Bencéék kiszedték a bográcsot és nekiálltunk főzni. Se perc alatt feltettük főni az ételt és addig leültünk. Bella és Barbi mellett ültem és velük beszélgettem, mikor valaki a fülembe motyogott valamit.
-Eljössz velem sétálni? - hallottam Sziki hangját, mire hátra fordultam.
-Menjünk. - álltam fel és az erdő felé vettük az irányt.
-El ne tévedjetek az erdőben! - kiáltott utánunk Olivér.
-Idióta! - szóltam vissza, aztán besétáltunk a fák közé. Csendben lépkedtünk, szorosan egymás mellett. Tudtam, hogy nem ok nélkül hívott el, úgyhogy vártam, hogy megszólaljon, de csak hallgatott.
-Sziki, mit szeretnél? Mert gondolom, hogy nem a kilométer hiányod  miatt jöttünk. - néztem rá, mire megállt.
-Mi van most velünk? Mert én már semmit nem értek. Az egyik pillanatban időt kérsz, a másikban pedig puszit adsz és hozzám bújsz. Félre ne értsd, nagyon jól esik és örülök neki, csak már kezdek összezavarodni. - nézett rám komolyan. Igaza volt mindenben, nem játszadozhatok tovább.
-Teljesen megértelek és igazad van, csak kellett ez az egy hét külön töltött idő, hogy rájöjjek, mennyire fontos is vagy nekem. Nagyon hiányzol, és bocsáss meg, hogy összezavartalak, de én magam sem tudtam, hogy mit tegyek. - magyarázkodtam, mire közelebb lépett hozzám.
-Ez azt jelenti, hogy.....
-Nem tudom mit jelent, csak azt tudom, hogy szükségem van rád. - néztem csillogó szemeibe. Széles mosoly kúszott arcára, én pedig azonnal hozzábújtam. Védelmező karjait derekam köré fonta és szorosan ölelt

magához. Fejem mellkasába fúrtam, mélyen magamba szívtam különleges illatát és csak élveztem a pillanatot. Kis idő múlva egy picit eltávolodtunk egymástól, de csak épp annyira, hogy ismét farkasszemet nézzünk. Puha ujjaival végigsimított először arcomon, majd ajkaimon is és arcával közelíteni kezdett felém. Egyre szaporábban vettem a levegőt, szinte már ziháltam. Végül ajkai finoman rátapadtak az enyémekre és lágyan csókolni kezdett. Kezeim mellkasán végigsimítva, nyaka körül fontam össze, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Nyelve bejutásért esedezett, amit meg is kapott és enyémmel kezdett ismerős táncba. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, kezei pedig testemen kalandoztak. Végül fenekemen állította meg és finoman belemarkolt, mire egy apró nyögés szaladt ki a számon, ezzel félbeszakítva forró csókunkat. Mindketten elmosolyodtunk és ezután apró puszikkal halmozta el arcomat és nyakamat is.
-Szeretlek. - suttogta fülembe.
-Én is szeretlek. - leheltem egy apró csókot ajkaira. Mikor elváltunk egymástól, megláttam mögötte egy kisállatot mozogni a levelek között.
-Ott egy nyuszi! - néztem a kis szürke állatra.
-Hol? - fordult meg, de elszaladt.
-Elijesztetted! - szóltam rá és meg akartam keresni ,de eltűnt. Szétnéztem a fa körül is, de úgy tűnt, már messze jár. Annyiban hagytam a dolgot és visszafordultam, de Sziki is köddé vált.
-Sziki!!! - kiáltottam, de nem jött válasz.
-Sziki, ez nem vicces! Gyere elő! - szóltam hangosan, de még mindig semmi. Már kezdtem kétségbeesni, mikor hirtelen kiugrott az egyik fa mögül.
-Te hülye állat! Tudod hogy megijesztettél? - néztem rá morcosan, mikor hátul lévő kezét felém tartotta és megláttam benne egy nyálkás csigát.
-Ha már elment a nyuszid, hoztam neked csigát. - nyújtotta át nekem.
-Fúj!! Vidd innen!!
-Most miért? - nevetett.
-Utálom az ilyen nyálkás, csúszó-mászó ragadozókat! - léptem hátrébb,de még jobban közelített vele.
-De nem bánt! Fogd csak meg!
-Sziki, dobd már el!
-Dehogy dobom! Ne félj már tőle! - lépdelt felém egyre gyorsabban.
-Hallod? -kezdtem szinte már szaladni.
-Lexi, nyugi már, csak egy csiga!
-De gusztustalan! - mondtam és futni kezdtem. Néha hátranéztem, de láttam, hogy a nyomomban van. Gyorsan kikeveredtem az erdőből és bebújtam Tomi és Bence mögé.
-Mi történt Csöpi? - kerdezett Tomi.
-Sziki üldöz és egy undorító csiga van nála. - lihegtem. Erre a többiek felnevettek, Benny pedig ellépett előlem.
-Lexi, tudod, hogy imádlak, de hagyjatok ki ebből! - mondta és ekkor megláttam Szikit.
-Szikszai Péter! Ne közelíts! - szóltam rá nevetve és a tó felé hátráltam.
-Már nincs nálam. - jött közelebb.
-Nem hiszek neked! - mentem hátrébb és cipőm beázásából arra következtettem, hogy már a tóban vagyok. Mikor már a térdemig ért a víz, nem mertem beljebb menni, ezért megálltam.
-Na, mi van? Csapdába estél? - állt meg előttem és nevetett. A többiek persze röhögve néztek minket kintről.
-Ugye nincs nálad?
-Mondtam már, hogy nincs. - mutatta fel a kezét, majd közelebb lépett hozzám és megölelt.
-Olyan aranyos voltál, mikor olyan ijedten néztél rám. - fogta kezei közé az arcom.
-Most komolyan a csigás kezeddel fogdosod az arcom? - néztem a szemébe, mire édesen bólogatott. - Te nagyon bolond. - kuncogtam.
-Csak annyira, mint te.Nem akarunk kimenni a hideg vízből? - kérdezte.
-Jó lenne. - válaszoltam, majd átkarolt és indultunk kifelé.
-Vigyázz, mert nagyon csúszik! - figyelmeztetett és erre a mondatra úgy megcsúsztam, hogy egy hatalmas huppanással a vízben landoltam, magamra rántva őt is.
-Ha nem most mondtam el, hogy vigyázz! - mászott le rólam és felsegített.
-Tehetek én róla? - röhögtem a kinézetünkön. Csurom vizesen másztunk ki a büdös vízből, a többiek persze már a hasukat fogták a nevetéstől.
-Marha vicces! - szólt rájuk Sziki, végül már ő is csak nevetett.
-Nem is ti lettetek volna! - nézett végig rajtunk Bence.
-Hozz száraz ruhát és zuhanyozzunk le! - szólt rám, majd a táskámból halásztam ki tusfürdőt, törölközőt és tiszta ruhát, majd a zuhanyzókhoz indultunk. Jó alaposan megmostam a hajam és mindenem a büdös víztől, majd fél óra múlva elzártam a vizet, megtörölköztem és felöltöztem.
-Kész vagy? - kérdezte, mikor kiléptem a zuhanyzóból.
-Aha. - válaszoltam és megfogva ruháimat, mentem utána.
-Gyere te kis malac. - csúsztatta kezét a derekamra.
-Mi az, hogy malac? - néztem rá.
-Hát a malacok szoktak a sárban dagonyázni. - nevetett.
-Akkor te is az vagy! - nyújtottam ki a nyelvem. Egy puszit nyomott az arcomra, majd visszamentünk a többiekhez, akik még mindig rajtunk szórakoztak.
-Jöttök enni, vagy pancsoltok még egyet a tóban? - nézett ránk Ya Ou.
-Vicces vagy, Feri! Csak nehogy te is ott köss ki! - néztem rá fintorogva, majd egy tányért megfogva, szedtem magamnak a vacsorából. Miután ettünk, egy kicsit még maradtunk beszélgetni és melegedni, mert majd szétfagytam vizes hajjal, aztán elvonultunk a sátrainkba. Jó pár plédet vittem magammal én is, és ahogy elnéztem Sziki is.Néhányat leterítettünk a földre, hogy kényelmesebb legyen, majd párnákat is helyeztünk el. Végül két nagy plédet magunkra terítettünk és egymás felé fordultunk.
-Ugye most már minden rendben van köztünk? - simított végig arcomon.
-Azt hiszem, igen. - válaszoltam és hozzá bújtam. Percekig feküdtem szótlanul a karjaiban, majd megsimogatta  a hajam és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
-Álmos vagy? - kérdezte kis idő múlva.
-Egy picit igen.
-Akkor aludjunk. - húzott közelebb magához. - Jó éjt, Kicsim. - nyomott egy puszit az arcomra.
-Neked is. - mondtam halkan és behunytam a szemem. Hamar elnyomott az álom, de az éjszaka közepén mozgolódást éreztem, majd mikor nehézkesen kinyitottam a szemem, Szikit nem találtam sehol. Felültem és kómásan kikászálódtam a sátorból, de eléggé megcsapott a hideg, mivel csak egy rövidnadrág és egy póló volt rajtam. Beleléptem a papucsomba és elindultam megkeresni Szikit. Korom sötét volt és az orromig sem láttam. Hirtelen zajt hallottam mögülem és az illető szorosan magához húzott. Sikítani akartam, de kezével betapasztotta a számat és a fülembe motyogott.

47. rész

Helóka. Ahogy ígértem itt is a kövi rész. Köszönöm az előző kommenteket és pipákat. Szerintem nem egészen arra számítottatok, ami ebben a részben történni fog, de ígérem a következőből minden kiderül. Nincs is több hozzáfűzni vallóm, csak annyi, hogy jó olvasást. És mindenkit arra kérek, hogy legalább egy PIPÁT HAGYJON MAGA UTÁN! :))

Ahogy kívánatos ajkai elváltak az enyémektől, lassan kinyitottam a szemem és akkor tudatosult bennem, hogy mi is történt az imént. Mosolyogva végigsimított arcomon, én pedig lehajtottam a fejem.

-Mi a baj? – kérdezte.

-Ezt nem kellett volna.

-De miért? Hisz szeretjük egymást. – nyúlt combomon pihenő kezemért és összekulcsolta ujjainkat.

-Igen, de értsd meg, hogy kell egy kis idő.

-Rendben. Annyi időt kapsz, amennyit szeretnél.

-Köszönöm. – hajtottam fejem a vállára és vártuk a csodát. Fél órával később hangokat és csörömpölést hallottunk kintről és hirtelen elindult a lift. Nagyon megijedtem, de aztán rendkívül megkönnyebbültem, mikor kinyílt az ajtó.

-Jól vannak? – jelent meg valószínűleg a karbantartó előttünk.

-Igen, de azért siethetett volna! – álltam fel és segítettem Szikinek is, majd a lakásuk felé indultunk. Elvettem tőle a kulcsot és kinyitottam az ajtót, majd bementünk.

-Soha többé nem szállok be egy rohadt liftbe se! – mondtam.

-Én se.

-Akkor én megyek is. Pihenj sokat és próbáld meg nem összetörni magad.

-Rendben. – szólt, mikor kinyílt az ajtó és Olivér lépett be rajta egy lánnyal az oldalán.

-Sziasztok. Sziki veled meg mi történt? – nézett rá.

-Elestem és kiment a bokám.

-Az gáz. Bella, ő itt Lexi. Lexi, ő pedig az én Bellám. – mutatta be mosolyogva a lányt.

-Szia. Már nagyon sokat hallottam rólad. – nyújtotta felém a kezét.

-Hát még én. Olivér folyamatosan rólad áradozik.

-Kösz, Lexi. Rombold le azt a kis büszkeségem is! – nézett rám mérgesen a szöszi.

-Nem árt meg az egódnak.

-Gyere, Bells, menjünk be a szobámba. Azt hiszem megzavartunk valamit. – kacsintott, majd bementek a szobájába.

-Szóval vele volt Olivér tegnap. – szólalt meg mögöttem.

-Igen. Olyan aranyosak együtt. Viszont mennem kell. – indultam az ajtó felé.

-Várj! – szólt utánam, mire felé fordultam. – Ölelj meg, kérlek. – nézett rám kérlelve. Kis tétovázás után

odaléptem hozzá és nyakánál átöleltem. Erős karjai derekam köré fonódtak és szorosan magához húzott. Percekig szorongatott, majd végül elváltunk egymástól.

-Vigyázz magadra! – nyomtam egy puszit az arcára és elhagytam a lakást. Természetesen a lépcsőt használtam a lejutáshoz. Amint azonban kiléptem az utcára, valaki megragadott és erősen a falhoz nyomott.

-Szia, Cica. Hiányoztál. – fogta le a kezem.

-Eressz el!

-Nem éppen ilyen fogadtatásra számítottam.

-Hagyj már végre békén! A reggelihez hasonló üzeneteidet meg tartsd meg magadnak! – próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült.

-Csak nem visszataláltál a lovagodhoz?

-Semmi közöd hozzá! És tudom, hogy te küldted rá azt a ribancot. Egy aljas rohadék vagy! – mondtam flegmán.

-Köszönöm az elismerést! De jól jegyezd meg Királylány! Te az enyém vagy! – közelített arcával, mikor szerencsére megjelent Ya Ou és Bence, majd leszedték rólam.

-Nem fogod fel, hogy szállj le a lányról? – ordított vele Ya Ou. Krisztián kitépte magát a kínai fiú szorításából és elviharzott.

-Lexi jól vagy? – nézett rám Bence.

-Persze. Nincs semmi baj.

-Mit akart már megint? – lépett elém Ya ou.

-Csak a szokásos, de már kezdem unni.

-Ha zaklat, azonnal szólj!

-Rendben.

-Amúgy nálunk voltál? – érdeklődött Benny.

-Igen. Sziki kicsit összetörte magát és őt vittem be a kórházba.

-Mi? De jól van? – kérdezte Ya Ou aggódva.

-Igen, csak kiment a bokája.

-Akkor jó. És mi van most veletek? – néztek rám kíváncsian.

-Bár tudnám. Nemrég beragadtunk a liftbe és hagytam, hogy megcsókoljon, de visszagondolva, nem volt valami jó ötlet.

-De hogy a viharba ragadtatok be a liftbe? – kérdezte Bence.

-Úgy, hogy egyszer csak megállt. Vagy két órát ültünk bent, mire észrevették, hogy meg kéne javítani. Ez ma nagyon nem az én napom, szóval jobb lesz, ha hazamegyek.

-Oké, de vigyázz magadra.

-Úgy lesz. Sziasztok. – köszöntem el tőlük és a zebrán keresztül hazasétáltam. Mivel Tomi egész nap dolgozik, ezért egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem lett volna szabad elgyengülnöm, de annyira jól esett a  közelsége. Ugyanakkor valóban kell egy kis idő, mire elfelejtem azt a sok rosszat, ami történt. Krisztiántól pedig már kezdek frászt kapni. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem tudja felfogni, hogy hagyjon békén. Fogalmam sincs, mi lesz a vége ennek az egésznek, de őt ismerve, nem számítok sok jóra. Próbáltam egy kicsit elterelni a gondolataimat, ezért összeütöttem egy kis vacsorát. Igaz még csak 4 óra, de szeretnék korán lefeküdni és kialudni magam. Épp elkészültem, mikor telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kihalásztam onnan és a képernyőre pillantva, megláttam Sziki nevét. Tétováztam, hogy felvegyem-e, vagy sem, de végül fogadtam a hívást.

-Szia. – szóltam bele.

-Jól vagy? A srácok mondták, hogy mi történt. – mondta idegesen.

-Nyugi. Semmi bajom. Szerencsére időben jöttek.

-Biztos minden rendben? – faggatott tovább.

-Persze. Ne aggódj! – nyugtattam meg.

-Átjössz egy kicsit? – tette fel fura kérdését.

-Sziki, most jöttem el.

-Tudom, de szükségem van rád.

-Ezt már megbeszéltük. Kell egy kis idő.

-Értem, de ne kínozz sokáig, kérlek!

-Ígérem, nem foglak. Bokád hogy van? – váltottam témát.

-Még eléggé sajog, de már tűrhető a fájdalom.

-Pihentesd és pikk-pakk rendbe jön.

-Azt csinálom, de rohadt unalmas egész nap az ágyban feküdni és bámulni a plafont.

-Találd fel magad, vagy szólj a srácoknak, hogy szórakoztassanak! – nevettem el magam.

-Persze. Majd pont rám van idejük.

-Na jó. Tudod mit? Átmegyek. Amúgy is ki kell faggatnom Olivért.

-Komolyan? Köszönöm. – éreztem hangján, ahogy elmosolyodik.

-Nincs mit. De akkor most leteszlek.

-Oké, de siess! – mondta és bontottuk a vonalat. Már megint mit művelek? Időt kértem, erre rohanok hozzá. De nem tehetek róla, megesett rajta a szívem. A kajámat ott hagyva, felhúztam a cipőm és a szomszédba siettem. Pár kopogás után Bence már ki is nyitotta.

-Szia Lexi. Mi járatban? – érdeklődött.

-A Bicebócához jöttem.

-Áááá. Értem. – mosolyodott el. – Gyere. – engedett be. Oli és Ya Ou a kanapén tv-zett és mosolyogva köszöntek ők is.

-A srácokkal kitaláltunk egy jó programot jövő hétre. Ha beszéltél Szikivel, akkor gyertek ki és elmondjuk. – mondta Ya Ou.

-Oké. Olivér, te pedig még lógsz egy élménybeszámolóval! – néztem a szőkeségre.

-Jó, majd megkapod. – vigyorgott, majd Sziki szobájához indultam. Kopogtam és egy „Gyere” szó hallatán bementem. Nem hazudott, tényleg az ágyában feküdt és a plafont bámulta.

-Na, mi van, Bicebóca?  - ültem le mellé.

-Haha. Vicces vagy.

-Tudom.

-Nem bántott az az állat? – váltott komoly tekintetre.

-Nem.

-Ha még egyszer meglátom a közeledben, esküszöm, hogy szétverem a fejét! – mondta dühösen.

-Te csak ne esküdözzél, hanem pihenj! – szóltam rá.

-Igenis főnök! – mosolygott.

-Tudod mit terveznek a fiúk?

-Nem. Miért?

-Valami olyasmit mondtak, hogy kitaláltak jövő hétre valamit és majd menjünk ki, ha beszéltünk.

-Oké. De idejössz egy kicsit? – kérlelt.

-Öhm.. Nem hiszem, hogy…

-Kérlek. – nézett rám kölyökkutya szemeivel. Végül nem tudtam ellenállni neki és odabújtam hozzá. Erős karjaival magához ölelt, én pedig magamba szívtam bódító illatát. Tudtam, hogy nem helyes, mert időt kértem, de elmondhatatlanul szükségem volt rá. Puha ujjai arcomra vándoroltak és finoman simogatták a bőrfelületet, amivel teljesen megnyugtatott. Legszívesebben örökre a karjaiban maradnék, de jobbnak láttam, ha felkelek.

-Menjünk ki a srácokhoz. – ültem fel.

-Rendben. – sóhajtott és lassan felült. Segítettem neki felállni és kibotorkáltunk a nappaliba.

-Na végre! – szólt röhögve Ya Ou.

-Befogtad? Köszönöm. – néztem rá mérgesen.

-Szóval, mi a tervetek? – kérdezte Sziki.

-Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk kempingezni. Pénteken mennénk és vasárnap jönnénk haza. Tomiéknak már szóltam és ők benne vannak. Nos, mit szóltok hozzá?

-Jól hangzik. – válaszoltam.

-Jó ötlet, de mi van, ha nem gyógyul meg addig a lábam? – szólt Sziki.

-Nyugi. Pár nap és rendbe jön. – mondta Olivér.

-Ha meg nem, akkor viszünk a hátunkon. – poénkodtam.

-Lexi, ez a te reszortod lesz. – vigyorgott Ya Ou.

-Nagyon elemedben vagy ma, Feri! – néztem rá.

-Csak oldom a feszültséget, amit ti ketten szítotok. – mutatott ránk.

-Tényleg. Kibékültetek már, vagy még vergődtök egy ideig? – kérdezte Benny.

-Ez bonyolult. – válaszolt Sziki.

-Szóval még vergődtök. Csúcs!

-Nem hanyagolhatnánk a témát? – mérgelődtem.

-Bocsánat. – szóltak egyszerre.

-Mindegy. Szöszi, most rajtad a sor. – fordultam felé.

-Mit akartok tudni?

-Mindent.

-Hát jó.  Szóval, ugye tegnap találkoztunk, aztán elmentünk sétálni, cukrászdába, majd felmentünk hozzá és az egész éjszakát végigbeszélgettük. – mesélte lelkesen.

-Beszélgettetek, mi? – vigyorgott Benny.

-Igen. Képzeld beszélgettünk.

-És akkor most újra együtt vagytok? – kérdeztem.

-Nem. Vagyis nem tudom. Én szeretném, de nem akarom egyből letámadni.

-Ne is!

-Legalább most már nem vesztek össze Lexin. – váltogatta Sziki és Olivér között a tekintetét Ya Ou.

-Feng! Most már komolyan dugulj el, vagy lecsaplak! – vágtam hozzá egy párnát.

-Most mondd, hogy nincs igazam!

-Igazad van, csak maradj csendben! – szólt rá Olivér.

-Remélem összejöttök. Olyan cukik vagytok és Bella nagyon szép lány. – mondtam mosolyogva.

-Köszi. – kúszott arcára egy széles mosoly.

-Fiaim, én megyek most már, mert késő van és Szikinek hála, kihűlt a vacsorám is. – keltem fel. Megöleltem őket, majd Benny kikísért és hazamentem. Hát a korai lefekvésből sem lett semmi, de nem is baj. Örülök, hogy Olivér boldog és Szikivel is kezd alakulni valahogyan a kapcsolatom. Már nem akarok semmin sem agyalni, hanem csak élvezni szeretném az életet. Nem tervezek előre semmit, majd maguktól kialakulnak a dolgok. Otthon gyorsan belapátoltam a vacsorámat, majd elmentem fürödni. Ezután bebújtam a takaró alá és most kivételesen nyugodtan merültem el az álmok világában.

46. rész

Na Helóka. Ahogy ígértem, itt van az újabb rész. Őszintén szólva már nagyon vártam, hogy feltegyem azt a részt, mert személy szerint nekem ez tetszik a legjobban, főleg a vége. De azért az elejét is olvassátok el! Ismét csak hálálkodni tudok a sok pozitív visszajelzés miatt. Kérlek, hogy most is osszátok meg velem a véleményeteket. Előre is Boldog Mosolynapot és jó olvasást! :))

Alexa szemszöge:

Szörnyű éjszakán vagyok túl. Egész végig a tegnapi nap történései jártak a fejemben és az, hogy mihez kezdjek ezután. Egész délelőtt az ágyamban lustálkodtam, még felöltözni sem volt kedvem. Dél körül csipogni kezdett a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kezembe vettem a készüléket és megnyitottam az ismeretlen számról érkezett levelet.

„Baby, ezt nagyon elszúrtad! Abban biztos lehetsz, hogy hallasz még felőlem. Ha nem volt jó a kedves szó, akkor következnek a tettek!”

Rögtön tudtam, hogy Krisztiántól érkezett az üzenet. Sejtettem, hogy valamit forral ellenem, de hogy ezt még a tudomásomra is hozza, az már tényleg beteges. Nem törődtem vele, inkább elraktam a telefont és felkeltem. Kicsoszogtam a fürdőbe, ahol megmostam az arcom és megfésülködtem. Ezután gyomrom utasítására a konyhába mentem „reggelizni.”

-Felébredtél? – jött ki Tomi a szobájából.

-Nem aludtam, csak fetrengtem.

-Lassan öltözz fel, mert indulunk a srácokhoz.

-Oké. – sóhajtottam és befejeztem a reggelimet, majd visszamentem a birodalmamba. Egy farmer rövidnadrágra és egy mintás fehér pólóra esett a választásom. Miután felöltöztem, egy kicsit összepakoltam a szobában, mert egy csatatér hozzá képest egy rendezett hotel szoba volt. Három óra körül kiestem az ajtón és Tomi már türelmetlenül várt rám, Rékával az oldalán.

-Ennyire azért ne siess!

-Relax! – vettem fel a cipőm, majd a szomszédba indultunk. Alig, hogy csengettünk, Ya Ou már be is engedett.

-Sziasztok. – köszöntünk mindenkinek. Tami és Barbi is jelen voltak, Sziki pedig amint meglátott, egyből a tekintetem kereste. Hirtelen Olivér rontott ki a szobájából és idegesen felénk tartott.

-Lexi, szükségem van rád! – lépett elém és megragadta a kezem.

-De mi van? – néztem rá meglepetten.

-Segítened kell! – folytatta és behúzott a szobájába.

-Elárulnád, hogy miért vagy ennyire ideges?

-Nem tudom mit vegyek fel! – mondta kétségbeesetten.

-Ez komoly? – nevettem el magam.

-Ne nevess, hanem inkább segíts!

-Jó. Na lássuk. – léptem a szekrényéhez és szétnéztem benne. Kis keresgélés után egy barna nadrágot és egy fehér lenyomatos pólót vettem ki belőle és a kezébe nyomtam.

-Köszönöm. – vette el tőlem a ruhadarabokat.

-Kellek még, vagy mehetek?

-Még a hajammal segíthetnél. – nézett rám.

-Mi lenne veled nélkülem. – mosolyodtam el. – A fürdőben megvárlak. – hagytam magára és a szemközti helyiségbe mentem. Bő 10 perc múlva átöltözve jelent meg előttem.

- Na, milyen?

-Pöpec. Lődd be a séród és már mehetsz is! – mondtam , mire a tükör elé lépett és hajzselével beállította szőke tincseit.

-Így jó? – fordult felém.

-Pazar. – igazítottam meg pólóját és elhagytuk a fürdőt.

-Hölgyeim és Uraim! Íme Patocska Olivér! – konferáltam fel a mögöttem jövő fiút.

-Azért ennyire nem kellett volna kiöltöznöd a filmezésre. – röhögött Bence.

-Nem is nektek öltöztem ki. – vette fel a cipőjét.

-Ügyes legyél! – engedtem ki az ajtón és izgatottan elment.

-Lexi, hova megy Olivér? – kérdezősködtek.

-Sajnálom,, de nem árulhatom el.

-Naaa!

-Nem lehet. Megígértem neki.

-Akkor hozol nekünk popcornt? – nézett rám Ya Ou.

-Lusta banda! – hagytam ott őket egy szemforgatás kíséretében és a konyhába indultam. Kivettem egy csomag pattogatni való kukoricát és összedörzsöltem a papírzacskót, hogy ne ragadjon össze. Hátulról ajtócsukódást hallottam, ezért azonnal megfordultam.

-Te mit csinálsz itt? – néztem Szikire.

-Itt lakom. Amúgy szólni jöttem, hogy egy adag nem lesz elég. – jött közelebb.

-Oké. Visszamehetsz nyugodtan. Majd viszem, ha kész. – helyeztem a mikróba a zacskót és beállítottam.

-Lexi! – hallottam hangját és felé fordultam. – Beszélhetnénk? – indult felém és közvetlenül előttem állt meg.

-Tegnap már mindent megbeszéltünk.

-Kérlek! Nem hagyhatjuk csak úgy elveszni ezt az egészet! – nézett mélyen a szemembe.

-Mégis mit vársz tőlem?

-Hogy adj még egy esélyt.

-Nincs több esély! – mondtam határozottan.

-De tudom, hogy szeretsz!

-És honnan vagy ebben ennyire biztos?

-Látom a szemedben. Ugyanúgy csillognak, ha rám nézel, mint azelőtt. – csúsztatta kezeit a derekamra és erősen magához húzott.

-Sziki, engedj el, légy szíves! – próbáltam kimászni karjai közül, de nem hagyta.

-Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – szorított magához annyira, hogy mellkasunk már összeért. Barna íriszeivel szüntelenül az enyémet kémlelte, én pedig egyre hevesebben lélegeztem.

-Miért csinálod ezt velem? – bontottam a szemkontaktust és nyakába fúrtam a fejem.

-Mert szeretlek. – suttogta és végigsimított hátamon, amibe beleborzongtam. Szükségem van rá, de nem szabad ilyen hamar megtörnöm.

-Engedj el, kérlek! – néztem ismét arcára, majd lassan lefejtette karjait rólam. Közben a mikró is végzett és kivettem az elkészült popcornt, majd egy újabb adagot helyeztem bele.

-Gondold át! – szólalt meg kis idő múlva. Elkészült a másik adag is és kiöntöttem egy tálba. Egy-egy tálat megfogva, visszamentünk a többiekhez, akik elmélyülten nézték a tv-t.

-Mi a francot csináltatok eddig? – vigyorgott Ya Ou.

-Csitt legyen és fogd a kukoricád! – nyomtam a kezébe a tálat és mivel nem volt több hely, Szikivel egymás mellé kerültünk. A film már kb a felénél tartott, így csak bámultam, de nem értettem semmit. Éreztem magamon a tekintetét, de igyekeztem nem észre venni. Már igen csak este volt, mikor vége lett, ezért utána elköszöntünk és hazamentünk. Zuhanyzás közben folyamatosan Szikin gondolkodtam. Még a víz alatt is éreztem magamon erős karjait, férfias illatát és nyakamat csiklandozó leheletét. Törölközés után gyorsan felöltöztem és aludni mentem.

Sziki szemszöge:

Az éjszaka békésen aludtam, mert úgy érzem, sikerült jó irányba lépnem Lexivel kapcsolatban. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam meg, de úgy láttam, hogy neki is. Nyújtózkodás után felkeltem és felöltöztem. Megfésülködtem és kimentem a konyhába, ahol egy cetli várt rám, miszerint mindenki elhúzott itthonról. Kényelmesen megreggeliztem, majd visszaindultam a szobámba, de út közben megbotlottam a küszöbben és egy hatalmas eséssel a földre terültem. Megpróbáltam felállni, de valami iszonyatosan belenyilalt a bokámba és meg sem tudtam mozdulni. Remek! Most mi a fenét csináljak? Nem tudok lábra állni és senki sincs itthon. Nem jutott más az eszembe, így kihalásztam a zsebemből a mobilom és Lexit tárcsáztam. Először kinyomott, majd másodszor is, végül felvette.

-Mit akarsz?

-Segítened kell! – nyögtem bele nagy fájdalommal.

-Mi történt? – váltott komoly hangnemre.

-Elestem és most nem tudok felállni. Piszkosul fáj a bokám és nincs itthon senki.

-Maradj nyugton! Mindjárt megyek. – bontotta a vonalat. 5 perc múlva berontott az ajtón és hozzám sietett.

-Mit csináltál? – guggolt le elém aggódva.

-Felbuktam. – nyúltam sajgó bokámhoz.

-Gyere, beviszlek a kórházba. – csúsztatta apró kezét a hátamra és segített felállni. Nehézkesen ugyan, de sikerült a feladat, viszont rálépni nem tudtam.

-Szszszszsz! – szisszentem fel, ahogy ráhelyeztem a testsúlyomat.

-Hol a kocsikulcs? – nézett rám.

-Ott az akasztón. – mutattam felé, majd leemelte és lassú léptekben elhagytuk a házat. Mivel a lépcsőzés nem ment volna, a liftet használtuk a lejutáshoz. Amint leértünk, a kocsihoz botorkáltunk. Segített beülni az anyós ülésre, majd beült mellém és beindította az autót.

-Van jogsid? – néztem rá.

-Igen. – válaszolt és a kórház felé indultunk. 10 perc múlva már a parkolóban voltunk és hatalmas fájdalom közepette bebicegtem az ajtón. A recepciónál Lexi beszélt egy dolgozóval, addig én egy széken vártam rá.

-Mindjárt jön egy orvos. –ült le mellém.

-Köszönöm. – nyúltam térdén nyugvó kezéért és összekulcsoltam ujjaimmal. Nem szólt semmit, csak rám nézett és biztatásképp megszorította a kezem.

Alexa szemszöge:

Először nem akartam beszélni Szikivel, de szerencsére felvettem a telefont. Amint elmesélte mi történt, egyből rohantam hozzá. Látszott rajta, hogy nagyon szenved a fájdalomtól, így próbáltam minél gyorsabban a kórházba vinni. Ott szóltam a recepciósnak, hogy küldjön egy orvost, majd leültem mellé. Várakozás közben éreztem, hogy kezem után nyúl, majd ujjait összefonta az enyémekkel. Nem húzódtam el, mert szüksége volt rám. Pár perc múlva megjelent egy fehér köpenyes férfi előttünk és ránk nézett.

-Mi történt fiatalok? – kérdezte.

-Elestem a lakásban és nagyon fáj a bokám . –válaszolt a mellettem ülő fiú.

-Jöjjön, megvizsgálom. – segítette fel és bementek a vizsgálóba. Addig én a folyosón vártam rá, de ahogy teltek a percek, egyre idegesebb lettem. Végül kinyílt az ajtó és Sziki bicegett ki rajta bekötözött lábbal.

-Hogy van a bokád? – kérdeztem aggódva.

-Szerencsére nem tört el, de pár napig pihentetni kell.

-Még jó, hogy ennyivel megúsztad. – léptem mellé és segítségemmel a kocsihoz mentünk. Beszálltunk és egyből hazafelé vettük az irányt. Alig 10 perc alatt megérkeztünk és segítettem neki kikecmeregni az autóból. Ismét a felvonót választottuk közlekedési eszköznek. Benyomtam a 2-es gombot és az ajtó becsukódása után elindult. Ám alig, hogy elindultunk, pár másodperccel később rázkódást éreztünk és a lift megállt.

-Ez meg mi volt? – kérdeztem ijedten.

-Úgy látszik, elakadtunk. – mondta totál nyugodtan.

-Az nem lehet! – nyomkodtam össze-vissza a gombokat, de nem mozdult sehová. A vészjelzőt is folyamatosan ütögettem, de ezek semmi értelme nem volt.

-Lexi, nyugi már! Ebéd szünet van. Ilyenkor jó, hogy nem válaszolnak!- próbált nyugtatni, majd leült a földre.

-Mi van, ha nem veszik észre, hogy beragadtunk? Vagy mi lesz, ha leszakad ez a szar? – pánikoltam.

-Dehogy szakad! Ne beszélj már butaságokat! Inkább ülj le! – nézett rám. Beláttam, hogy feleslegesen hisztizek és leültem mellé. Csendben vártuk, hogy valaki segítsen rajtunk, de nem jött senki. Már tényleg kezdtem kétségbeesni, amikor már vagy egy órája ültünk benn.

-Sziki, én félek. – fordultam felé könnyes szemekkel.

-Kicsim, nem lesz semmi baj! – törölte le a sós folyadékot arcomról. Mélyen a szemembe nézett, arcával pedig egyre közelített az enyém felé. Tekintetét ajkaim és szemem között váltogatta, és nem tudom miért, de

elgyengültem és hagytam, hogy megcsókoljon. Mikor puha ajkai összeforrtak az enyémekkel, újra melegség járta át a testem és életet lehelt belém. Az életemnél is jobban szeretem, ez már nem kétséges.