20. rész

Halihó! Mára ígértem a részt, így fel is kerül. Először is nagyon köszönöm a közel 3000 oldalmegjelenítést, és a pozitív véleményeket. Továbbra is várom a komikat és a pipákat és ha tetszik a blogom iratkozzatok fel. A részről csak annyit, hogy igyekeztem eseménydúsra varázsolni és remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)))



Reggel egyedül ébredtem. Gyorsan kikeltem ágyamból és megnéztem hová is tűnhetett Sziki. Mosolyogva álltam meg a konyhaajtóban és néztem, ahogy a reggelivel szorgoskodik.
-Héé, te nem alszol?- vett észre és indult felém.
-Azt hittem itt hagytál.- fúrtam fejem a mellkasába.
-Soha nem hagynálak itt.- zárt karjai közé, majd gyengéden megcsókolt.
-Khmm.- hallatszott Tomi krákogása a közelből, mire azonnal eltoltam magamtól.
-Mi folyik itt fiatalok?- nézett ránk kérdőn.
-Mintha nem láttad volna.- válaszoltam.
-Szóval akkor ti most jártok, vagy mi?
-Igen járunk.- csúsztatta kezét a derekamra.
-Gratulálok.- vigyorgott, majd megölelt, Szikivel pedig lepacsizott. -Végre találtál egy értelmes embert! De ha megbántod,- nézett fenyegetően a mögöttem álló fiúra.- Véged!
-Nem fogom. De gyertek reggelizni.- invitált az asztalhoz, ahol csupa finomság várt ránk. Jóízűen megettük reggelinket, én pedig elpakoltam.
-Hazaugrok átöltözni és indulhatunk is.- puszilt nyakamba.
-Ilyen korán?
-Aha. Elég hamar lépünk fel és utána maradhatnánk a többiek előadására is.11-re itt vagyok.- lehelt egy finom csókot ajkamra és elment.

Bementem a fürdőbe és ébresztőként vettem egy forró fürdőt. Ezt követően kerestem valami ruhát és felöltöztem. Időközben megszólalt a csengő és egy női hangot hallottam Tomién kívül, így kimentem
-Szia.- köszönt egy nagyon szép, barna hajú lány.- Réka vagyok.- nyújtotta felém a kezét.
-Szia. Alexa.- mutatkoztam be. Nagyon szimpatikus lánynak tűnt így elsőre. Visszamentem megigazítani a hajam, majd felvettem a cipőm és leültem Tomiékhoz. Beszélgettünk pár dologról és kiderült, hogy Réka rendezvényszervezőként dolgozik. Pár perc múlva Sziki is befutott és elindultunk a többiekhez, akik már az autóban vártak ránk. Tomi bemutatta Rékát és útnak indultunk.Szikivel hátra ültünk, hogy távol legyünk a nem kívánt megjegyzésektől. Combomon pihenő kezemet összekulcsolta övével, fejem pedig a vállára hajtottam.
-Hé, ti ott hátul! Nagyon csendben vagytok!- kiáltott hátra Vavra Úr.
-Csak nem zavar?- szóltam vissza.
-Nem, de nagyon gyanús ez nekem.- fordult vissza Tamihoz és utána végre csendben maradt. Lassacskán megérkeztünk egy hatalmas épülethez és kiszálltunk. Hátulról mentünk be, hogy elkerüljük a feltűnést. A színpad mögötti rész nagyon ízlésesen volt kialakítva. Volt egy kanapé, néhány fotel és szék, a falra pedig egy nagy plazma tv volt felszerelve, amin a színpadon történő eseményeket lehetett nyomon követni. Mivel a fiúk az elején léptek fel, ezért elmentek készülődni. Tomi és Réka egymással voltak elfoglalva, mi pedig a lányokkal kíváncsian ültünk a képernyő előtt és vártuk, hogy felbukkanjanak. Sajnos csak három dalukat énekelték el, de azokat tökéletesen.
-Nagyon ügyesek voltatok!- gratuláltunk, amint elhagyták a színpadot.
-Köszönjük.- huppantak le egy-egy helyre. Mivel a Children of Distance következett, kicsit közelebb mentem a tv-hez, mert nagyon szeretem őket. Sziki is csatlakozott hozzám és hátulról átölelt.
-Imádom ezt a számot.- mondtam halkan.
-Én is.- suttogta fülembe, amitől a hideg futkosott hátamon. Tomin kívül mindenki elég furán nézett ránk, de nem nagyon izgatott. Szembefordított magával és mélyen a szemembe nézett. Mindössze pár centi távolság lehetett közöttünk, amit nullára csökkentett, mikor arca közeledett az enyém felé. Nem érdekelt senki véleménye, így nem is tiltakoztam. Ajkait enyéimhez érintette és puhán megcsókolt.
-Úúúúúúú.- hallottuk a körülöttünk levők hangját.
-Tudtam én!- kiáltott fel Bence, mire mindenki felnevetett. A szőkeség elég szúrósan  nézett ránk, majd érdektelenül nyomkodta tovább telefonját.
-Akkor gratulálhatunk?- kérdezte Barbi.
-Igen.- bújtam Szikihez. Újra helyet foglaltunk és néztük tovább a fellépőket. Sziki időközben az ölébe húzott és szorosan átölelt.
-Ó milyen romantikus!- jelent meg előttünk Krisztián a csapatával.
-Te meg mi a jó szart keresel itt?- álltam fel hirtelen.
-Ha elfelejtetted volna, nem te vagy az egyetlen táncos a földön.- mondta nagyképűen.- Ó helló Tomika!- nézett a barátnője mellett ülő fiúra.
-Te nyomorult!- kelt fel idegesen és megindult felé.
-Tomi nyugi már!- álltam elé.
-Megérdemelnéd, hogy kicsináljalak, te féreg!- emelte fel a hangját.
-Húzzatok már innen!- förmedtem rájuk.
-Nyugi kicsi Lexi. Mindjárt újra látjuk egymást. Már alig várom.- nevetett.
-Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam!- állt mellém Sziki.
-Persze-persze.- kacagott tovább, majd felmentek a színpadra.
-Megölöm ezt a rohadékot!- dühöngött Tomi.
-Segítek.- mondta egyetértően barátom.
-Nem csináltok ti semmit! Minél jobban hergelitek, annál nagyobb élvezettel fog tönkretenni.- próbáltam csitítani őket.
-Igazad van.- ültek vissza helyükre.
Tekintetünk a képernyőre szegeződött és végignéztük táncukat. Még mindig ugyanolyan profin csinálták, mint mikor még én is közéjük tartoztam. Verhetetlen volt a csapatunk, de jobban tettem, hogy kiszálltam.
Öntelten jöttek vissza és persze nem bírták ki szó nélkül.
-Na hogy tetszett?- nézett rám Levi, Krisz úgymond jobb keze.
-Ha lenne egy kis eszed, akkor visszajönnél hozzánk.- vágott közbe Krisztián.
-Majd ha fagy!- mondtam flegmán.
-Inkább játszol a kisfiúkkal?- gúnyolódott.
-Inkább, mint hogy egy olyan ember közelébe legyen, aki meg akarta ölni!- szólalt meg Olivér.
-Nocsak. Megszólalt a cicafiú!
-Mit mondtál te seggfej?- kelt fel dühösen.
-Jól hallottad.- erre Oli úgy nekirontott, hogy csak néztünk.
-Olivér állj már le!- pattantak fel a srácok és próbálták leszedni Kriszről, nem sok sikerrel.
-Oli légy szíves!- kérleltem.- Nem éri meg.- erre rám nézett, majd kis tétovázás után elengedte és kirohant.
-Menjetek már el! Nem okoztatok így is nagy bajt?- kiabáltam.- Tűnés!
-Jól van már. Nyugi. A stressz árt a kis cuki pofidnak.- nyúlt arcom felé, mire felpofoztam.
-Ezt nagyon nem kellett volna!- ragadta meg a karomat.
-Na most hagyd békén, mert tényleg kicsinállak!- állt fel Tomi, majd a többiek is és kiszabadítottak szorításából.
-Ezt még megbánod!- fenyegetett, majd elmentek.
-Jól vagy?- kérdezte Réka.
-Persze. Köszönöm fiúk.- hálálkodtam.
-Ez nem normális.- állapította meg Ya Ou.
-Valahogy ez nem újdonság. Olivér hol van?- néztem körbe.
-Kiment.- szólt Benny.
-Megkeresem.- mentem ki a teremből, de nem láttam sehol.
-Itt vagyok.- jött hátam mögül hangja.
-Miért csináltad?- néztem rá kérdőn.
-Hagytam volna, hogy tovább zaklasson?
-Köszönöm, hogy próbálsz segíteni, de inkább hagyd rá. Így is elég rossz a helyzet és azzal, hogy nekirontasz, többet ártasz, mint gondolod.
-Tudom. És ne haragudj, csak eldurrant az agyam. Nem tűröm, hogy azokat bántsák, akik fontosak nekem.
-Szóval, én fontos lennék számodra?- mosolyogtam.
-Jobban is, mint hinnéd.
-Gyere ide te bolond!- húztam magamhoz és megöleltem.- Menjünk vissza.- indultunk az ajtó felé és bementünk, egyenesen a többiekhez.
-Minden oké?- kérdezte Ya Ou.
-Igen.- válaszolt a szőkeség és helyet foglalt.
-Nem megyünk el valamerre? Olyan unalmas itt.- nyafogott Tomi.
-Végül is. A hangulat már úgyis a béka segge alatt van.- mondtam, majd elindultunk a városba sétálni. Mindenki a párjával sétált, csak a szöszke jött egyedül utánunk.
-Gyere szöszi, mert lemaradsz!- álltam meg, hogy megvárjam.
-Menjetek csak. El vagyok én egyedül.- lógatta az orrát.
-Ne legyél már ilyen búvalbélelt, inkább gyere!- fogtam meg karját és húztam magunk után.
-Itt van a közelben egy vidámpark. Nem megyünk el?- ajánlotta Ya Ou.
-Vidámpark? Menjünk!- kiáltott fel egyszerre Barbi és Réka.
-Akkor induljunk.- mutatta Feng Úr az utat, mi pedig követtük.
-Amúgy nem lett volna egyszerűbb kocsival jönni?- mondta Benny.
-Egy kis séta nem árt.- bökte oldalba Tamara. Csendben sétáltam Oli és Sziki mellett. Egyikük sem szólt egy szót sem, csak egyenletesen lépkedtek.
-Itt is vagyunk.- álltunk meg a jegypénztárnál és megvettük a jegyeket, majd mint az óvodások, úgy rontottunk be az emberekkel teli, hatalmas térre.
-Na ki jön velem a Break Dance-re?- kérdezte vidámabban Olivér.
-Én tuti nem, mert rosszul leszek.- mondta Sziki.
-Én sem.- szólt Tomi is.
-Lexi?- nézett rám vigyorogva.
-Hát.....- vettem szemügyre a sebesen forgó valamit.- Legyen, de ha  kidobom a taccsot, akkor véged.
-Nyugi. Nem fogod. De ha mégis, akkor hozz zacsit.- nevetett.
-Nagyon vicces. Akkor megyünk, mert meggondolom magam?- indultam el.
-Jó, gyerünk.- jött ő is. Beültünk egymás mellé az egyik ülésbe és bekötöttük magunkat. Megvártuk míg mások is helyet foglalnak, majd elindították a masinát. Az eleje még egész tűrhető volt, de miután begyorsult, a gyomrom kb liftezni kezdett. Sikítozni kezdtem, mert borzalmasan szédültem, Oli pedig halál nyugodtan ült mellettem. Alig vártam, hogy leteljen az a 3 perc. Mikor lassulni kezdett, rosszabb volt, mint mikor száguldoztunk. Végre megállt, de hirtelen azt se tudtam, merre is vagyok. Olivér gyorsan kipattant, én pedig hányingerrel küszködve ültem tovább.
-Nem segítenél?
-Ja de.- nyújtotta a kezét.- Olyan aranyos vagy.- nevetett.
-El tudom képzelni mennyire.- álltam fel és forogni kezdett velem a világ.- Soha többé nem ülök fel ilyen szarra.- másztam le botladozva, de szerencsére a szőkeség segített.
-Na milyen volt?- vigyorgott Tomi, mikor meglátott.
-Igazi gyomorforgató élményben volt részem.
-Én mondtam.- kuncogott Sziki is.- Oli viszont nagyon jól bírta. Nézz csak rá!- nevettek tovább.
-Menjünk inkább tovább.- öleltem át. Összekulcsolta ujjainkat és egyenesen egy céllövöldéhez sétáltunk.
-Na mit lőjek neked?- kacsintott.
-Azt a macit.- mutattam a hatalmas plüssre.
-Gondoltam, hogy pont a legnagyobbat pécézted ki magadnak.- fogta kezébe a puska szerűséget és második lövésre el is találta.
-Profi vagy!- dicsértem meg, mire a kezembe nyomta a nagy macit.- Megvan az alvótársam.
-Lecserélsz?- nézett rám szomorúan.
-Eszemben sincs.- léptem hozzá és megcsókoltam.
-Gyerekek, vár a dodzsem!- ordibált Bence.
-Megyünk.- kiáltottunk vissza és mentünk utánuk.
-Na srácok, most végetek!- ült be az egyik kocsiba Olivér. Mindenkinek saját járgánya volt és mikor elindult a menet, állat módjára hajtottunk.
-Lexi, van neked jogsid?- kérdezte Ya Ou, mikor teli gázzal nekimentem.
-De van ám.- nevettem.
-Hát nem látszik.
-Akkor majd én vezetek hazafelé.
-Csak attól mentsen meg az Isten!- szálltunk ki, mivel letelt az idő. Még egy jó pár helyre benéztünk és több mindent kipróbáltunk, köztük a hullámvasutat és az óriáskereket is. Lassacskán sötétedni kezdett és elfáradva indultunk vissza a kocsihoz. Mire odaértünk, már teljesen beesteledett. Ahogy közeledtünk a járműhöz, döbbenten néztünk a négy lapos kerékre.
-Ezt nem hiszem el!- mérgelődött Bence.
-Most mi a francot csináljunk?- kérdezte Barbi.
-Nem tudom ki lehetett az az elmeháborodott, aki az összeset leeresztette!- pufogott Sziki is. 
-Nekem lenne egy tippem.- szólaltam meg kis gondolkodás után.