Sziasztok. Készen is van a 4. rész. Köszönöm az eddigi pipákat. Ez a rész egy kicsit hosszabbra sikerült.Remélem azért tetszeni fog. :)
Reggel Tomi mellkasán ébredtem. Ránéztem arcára, de még mélyen aludt. Megkerestem a telefonom, ami fél 10-et mutatott. Ideje lenne felkelnem. Meg is próbáltam,de egy kéz visszahúzott.
-Hová mész?-kérdezte álmosan.
-Csak fel akartam öltözni.- adtam egy jó reggelt puszit a homlokára.
-Korán van, feküdj még vissza.- húzott vissza az ágyba.
-Jó, de csak egy kicsit, mert még haza is kell mennem.- bújtam vissza a jó meleg takaró alá.
Bekapcsoltuk a tv-t, és épp a Hupikék Törpikék ment, amit mindketten nagyon szeretünk. A mese után már tényleg kimásztam az ágyból és felöltöztem.
-Megyek, jó? Még el kell intéznem néhány dolgot.
-Hazavigyelek?-kérdezte.
-Nem kell, köszi. Jót tesz egy kis séta.
-Hánykor kezdődik a koncert?
-Kettőkor.- világosítottam fel.
-Akkor egyre érted megyek.- ölelt meg.
-Oké. Szia.- köszöntem és elhagytam a házat.
Hirtelen annyi ember lett körülöttem, hogy elvesztettem Tomit magam mellől. Hiába kerestem, nem találtam sehol. Egyszer csak egy hosszú folyosóra tévedtem, ahol nem találtam senkit. Remek. Eltévedtem, elhagytam a legjobb barátom és még a koncertet is le fogom késni.
A folyosó végéről hangokat hallottam, ezért elindultam hátha valaki útba tud igazítani. Nagyon siettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a lábam megakadt valamiben és sikeresen a földre zuhantam, magam alá temetve egy srácot. Ennyit a táncos lábakról.Mindig akkor hagynak cserben, mikor nem kéne.
Gyorsan felpattantam, remélve, hogy nem lett semmi baja az általam fellökött fiúnak.
-Úristen! Ne haragudj. Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
-Persze, semmi baj.- mosolygott kissé lesokkolva.
Ránéztem és ekkor láttam meg szőke fürtjeit és igéző tekintetét. Csak is én lehetek olyan szerencsétlen, hogy kicsinálom a ByTheWay egyik tagját fellépés előtt.
-Biztos minden rendben? Nagyon sajnálom, csak eltévedtem és valahol elhagytam a barátomat is.- magyarázkodtam.
-Nyugi, minden oké. Ha végigmész ezen a folyosón, akkor egyenesen a nagy terembe jutsz. Egyébként Patocska Olivér vagyok.- nyújtotta felém a kezét.
-Tóth Alexa.- fogadtam el a kéznyújtását.
- Ne haragudj, de mennem kell, mert mindjárt kezdünk. Remélem még találkozunk. Szia és vigyázz magadra.- mosolygott.
-Rendben, Szia.-köszöntem el tőle.
Miután Oli elment, elindultam az általa mutatott úton és közben megcsörrent a telefonom.
-Tomi, hol a francba vagy?- kérdeztem idegesen.
-Ezt én is kérdezhetném. Itt vagyok az első sorban, gyere, mert mindjárt kezdenek.
-Oké.- letettem a mobilom és siettem a terem felé,de ezúttal jobban a lábam elé néztem, nehogy még valakit elgázoljak. Miután odataláltam, átverekedtem magam a tömegen és Tomi mellé álltam.
-Hol voltál eddig?- kérdezősködött.
-Mindegy, hosszú, majd később elmondom.- tereltem el a szót.
Pár perc múlva hatalmas sikítás vette kezdetét, mivel a srácok kiléptek a színpadra.
-Sziasztok. Mi vagyunk a ByTheWay. Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek.- köszönt Ya Ou, jól megszokott széles mosolyával. A másik három fiú is köszöntött minket, majd elkezdték a koncertet. A Trouble maker című számmal nyitottak. Ezt követte a Scream és a Szabadíts fel. A Létezem című dalnál, azt hiszem Olivérnek leesett, hogy én voltam, aki "letámadta", mivel egy nagy mosoly és egy kacsintás kíséretében énekelte: "Úgyis érzem, úgyis érzem, úgyis érzem jó vagyok nálad:"Erre széles vigyor ült ki az arcomra, amit Tomi is észrevett és csak értetlenül nézett rám. A fellépést a What does the fox say? című feldolgozásukkal zárták. A tömeg, ami főként lányokból állt, hangosan sikítozott és tapsolt. Sajnos nem volt lehetőségünk autogramot és fényképet kérni, mert sietniük kellett a következő helyszínre. Nem baj, nekem az is hatalmas élmény volt, hogy láthattam őket. Na és az a baleset Olivérrel. Sajnálom szegényt, hogy ráestem, de azért egy kicsit örülök is, hogy így történt. Szerencsére jól kezelte a dolgot és nagyon kedves volt.
Röpke fél óra alatt sikerült elhagynunk a koncert helyszínét. A sok autó között megtaláltuk azt, amivel érkeztünk és hazafelé vettük az irányt.
-Na, hol is voltál, amikor rejtélyesen eltűntél?-faggatott Tomi vezetés közben.
-Hát... az úgy volt, hogy amikor elvesztettelek a nagy tömegben, egy folyosóra keveredtem és véletlenül ráestem Olivérre.- meséltem a történteket.
-Ugye nem arra az Olivérre?
-De igen.- mosolyodtam el.
-Akkor azért vigyorgott rád olyan feltűnően.
- Nem is!- ellenkeztem.
-Hát elég érdekes. Nekem azért feltűnt, hogy szemeztetek egymással.
-Rosszul láttál.- zártam le a témát.
Beszélgetésünkkel hamar eltelt az idő, így gyorsan hazaértünk. Tomi gyorsan elköszönt és hazament. Ahogy beléptem az ajtón, hatalmas kiabálásra lettem figyelmes. A szüleim veszekedtek. Jellemző. Nem elég, hogy a munkájuk miatt folyton egyedül hagynak, de ha még itthon vannak akkor is csak veszekednek.
-Nem unjátok még a folyamatos ordibálást? Mert én már nagyon!-förmedtem rájuk.
-Te ne szólj bele, ez nem a te dolgod!- utasított rendre apa.
-Bocsánat. Elvégre csak a lányotok vagyok, de mit számít. Nem baj, hamarosan úgyis elköltözök és nem fogom zavarni a vitátokat.- dőltek ki belőlem a szavak. Kicsit meggondolatlanul cselekedtem, hogy így közöltem velük, hogy elmegyek.
-Mi az, hogy elköltözöl? Ehhez nekünk is lesz egy-két szavunk.-néztek rám.
-Na mi van? Hirtelen fontos lettem? Eddig az sem zavart titeket, hogy hetekig egyedül voltam itthon.- mondtam szemrehányóan.
-Ne haragudj kicsim, de tudod, hogy nagyon fontos a munkánk.-magyarázkodott anya.
-Tudom.Fontosabb, mint én.
-Ez nem igaz. Kérlek beszéljük meg ezt a dolgot.
-Nincs miről beszélni! El fogok menni, és ezen semmi és senki nem változtathat.- ott hagytam őket és bezárkóztam a szobámba. Hallottam, hogy egy darabig kopogtak és kérleltek, hogy nyissam ki, de ez hidegen hagyott.
Bedugtam fülhallgatómat a fülembe és üvöltő zene mellett gondoltam át a mai napot, és hogy mi lesz ezután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése