Sziasztok. Most egy kicsit bővebbre fogom a mondandómat, de kérlek olvassátok el, mert jó néhány fontos dolog van benne. Először is, mint észrevehettétek tegnap nem jött új rész a Ya Ou-s blogomra. Ennek több oka is van. Először is, rengeteg a tanulni valóm, végzős vagyok, két hónap múlva érettségizek és örültem, hogy ide meg tudtam írni időben a folytatást.
Másodszor pedig ugye mondtam már néhányszor, hogy hamarosan itt a vége a Szikis történetnek. Nos, azt kell hogy mondjam, hogy a mai rész az utolsó előtti. Jövő héten érkezik az utolsó rész és egy epilógus, azután pedig elköszönök tőletek. Ezért is döntöttem úgy, hogy először befejezem ezt a blogot és utána folytatom a másikat, mert a kettő egyszerre nem megy. Remélem megértitek és legkésőbb két hét múlva hozom a következő részt a Friendship or love-ra is. Addig is, olvassátok ezt a fejezetet, remélem tetszeni fog. És nem mellesleg Boldog Valentin napot mindenkinek. :))
Alexa szemszöge:
-Tomi, nem érted, hogy itt hagyott? - kiabáltam vele minden ok nélkül. Amióta megtudtam, hogy terhes voltam és a kisbaba elment, senkivel sem akarok beszélni. De azt, hogy Sziki emiatt elmegy, álmomban sem gondoltam volna. Egyszerűen nem bírok a szemébe nézni azzal a tudattal, hogy miattam veszítettünk el egy kis csöppséget. Tudom, hogy mennyire szereti a gyerekeket, ahogyan én is és hiába nem mutatja, biztos vagyok benne, hogy gyűlöl emiatt. Nem is értem miért lepődök meg azon, hogy elment.
-És te meg hagytad elmenni? - kérdezett vissza, mire magamhoz tértem.
-Miért? Mégis mit tehettem volna?
-Mondjuk össze kéne magad szedni! Fogalmam sincs ki ez az önsajnálatba temetkezett lány, de hogy nem te vagy az biztos! Te cseszted el, Csöpi! Ha nem taszítod el magadtól azt az embert, aki bármit megtenne érted, még most is itt lenne! Mi a fene van veled? - nézett rám komolyan, miután kőkeményen leteremtett.
-Szétestem, Tomi! - ültem le könnyes szemekkel. - Elrontottam mindent! Megöltem a gyerekünket!
-Te nem vagy normális, komolyan mondom! Hagyd abba a nyafogást, öltözz fel és nagyon gyorsan húzzál el a srácokhoz, különben én cibállak el oda! - parancsolt rám, pedig azt vártam, hogy majd megvigasztal. Végül is az a dolga a barátoknak, hogy helyretegyék egymást, ha esetleg valamelyikük megbuggyanna. És kettőnk közül határozottan én vagyok az, aki jelen pillanatban nem teljesen önmaga.
-Elindultál már? - nézett rám sürgetően.
-Elviszel? - kérdeztem bizonytalanul, mire elmosolyodott.
-Igyekezz! - mondta, mire felpattantam, szorosan megöleltem és a pizsamámat 3 napja először utcai ruha váltotta fel. Felkaptam a cipőm, a kabátom és a táskám, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy Alfréd a lakásban van, bezártam az ajtót és lementünk Tomi kocsijához. Tény, hogy mostanában olyan sűrű volt mindkettőnk élete, hogy nemigen találkoztunk, de ha baj van, azonnal ott terem mellettem. Nem is kívánhatnék magamnak jobb barátot.
-Mit mondjak neki? - néztem rá.
-Amit érzel. - válaszolta, majd megálltunk.
-Köszi, hogy elhoztál.
-Ez csak természetes. De ha már így kiosztottalak, akkor hozd helyre a dolgot!
-Megpróbálom. - mondtam, azután megöleltem és kiszálltam. Még emlékeztem a kapukódra, úgyhogy nem csengettem, hanem bepötyögtem a számokat, mire kinyílt az ajtó és felmentem. A lépcsőn felfelé próbáltam összeszedni a gondolataimat és kitalálni, hogy mit mondok majd Szikinek, de akkora zavar volt a fejemben, hogy nem jutottam sok mindenre. Mikor az ajtó elé értem, néhány pillanatig tétováztam, majd vettem egy mély levegőt és kopogtattam. Alig fél perc múlva nyílt is az ajtó, ami mögül Bence csodálkozó arca jelent meg.
-Szia, Lexi. Hát te?
-Beszélnem kell Szikivel. Itt van? - néztem rá.
-Igen itt, de nem hiszem, hogy....
-Engedj be Benny! Muszáj beszélnem vele! - szakítottam félbe határozottan, mire szélesre tárta a faszerkezetet és beengedett. A többiek a nappaliban ültek és mind nagy szemekkel bámultak rám, mikor megláttak.
-Sziasztok. - köszöntem halkan.
-Szia. - érkezett a válasz. - Hogy érzed magad? - kérdezte Ya Ou.
-Már jól vagyok, köszi. - feleltem, de csak Szikin jártattam a tekintetem. Ő is engem nézett, de a szeméből nem tudtam kiolvasni semmit sem.
-Sziki, beszélhetünk? - szólaltam meg végül.
-Menj haza, Lexi! Mondtam, hogy kell egy kis idő!
-Kérlek, hallgass meg! - folytattam, mire sóhajtott egyet, felállt, kézen fogott és kimentünk az erkélyre.
-Miért jöttél? Eddig szóra sem méltattál! Mi változott meg? - tette fel kérdéseit.
-Sajnálom. Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de nagyon megrázott ez az egész.
-Szerinted engem nem? Akkor lett volna a legnagyobb szükségünk egymásra, de te eltoltál magadtól!
-Ne haragudj rám! De egyszerűen képtelen voltam a szemedbe nézni!
-De mégis miért? - nézett rám kérdőn.
-Hát nem érted? Megöltem a gyerekünket! - böktem ki remegő hangon.
-Jézusom! Dehogy is! Komolyan magadat hibáztatod? - lépett közelebb hozzám, mire könnyes szemekkel bólintottam.
-Nem a te hibád, érted? - fogta kezei közé az arcom és mélyen a szemembe nézett. - Nem te tehetsz róla! - mondta, mire kitört belőlem a sírás, ő pedig magához húzott és szorosan a karjaiba zárt.
-Ezért voltál annyira zárkózott? - kérdezte.
-Igen. - hüppögtem.
-De Kicsim! Ez butaság! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így történt, de soha nem jutna eszembe olyasmi, hogy a te hibád lenne!
-Ne haragudj! - suttogtam.
-Te ne haragudj, hogy magadra hagytalak!
-Megérdemeltem.
-Ez nem igaz! - nézett rám.
-Hazajössz velem? - kérdeztem reménykedve. Elmosolyodott, bólintott egyet, majd hosszan megcsókolt.
-Gyere. - nyúlt a kezemért és összekulcsolta ujjainkat, azután pedig visszamentünk. A srácok egyből felénk fordultak és érdeklődve figyeltek minket.
-Kibékültetek? - kérdezte Olivér. Mindketten elmosolyodtunk, mire leesett nekik a válasz.
-Végre már! - sóhajtott Bence.
-Mi akkor megyünk is. Még sok a megbeszélni valónk. - mondta Sziki, majd elköszöntünk tőlük és elindultunk hazafelé. Jót tett a friss levegőn a séta, főleg, hogy napok óta ki sem dugtam az orrom a szobából. Az úton nem beszélgettünk, csak egymás kezét szorongatva lépkedtünk. Nagyon-nagyon örülök, hogy megbocsátott, amiért olyan hülyén viselkedtem. Nem is értem mi ütött belém. Nem egyszer bizonyította már be, hogy mennyire szeret és bármit megtenne értem, ami fordítva is igaz. Még mindig iszonyatosan bánt, ami történt és hatalmas bűntudat gyötör miatta. Talán, ha jobban odafigyelek magamra és nem veszem félvállról a rosszulléteket, nem lett volna semmi baj. De sajnos nem így történt és bármennyire is szeretném, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét.
-Kicsim, hazaértünk! - állított meg barátom. Annyira elgondolkodtam, hogy azt se néztem merre megyünk.
-Bocsi, elbambultam.
-Veszem észre. - vigyorgott és bementünk. Mindketten jól megölelgettük Alfrédot, ezután pedig a hálóba mentünk, Sziki visszapakolta a ruháit a szekrénybe, majd lefeküdt mellém az ágyra.
-Akarsz beszélni róla? - fordult felém.
-Egyszer úgyis meg kell beszélnünk. Essünk túl rajta. - feleltem.
-Rendben. Miért magadat okolod ezért az egészért?
-Mert az én hibám! Felelőtlen voltam, Sziki!
-Ez nem igaz! Az orvos is megmondta, hogy nehéz lett volna a jelekből terhességre következtetni!
-De akkor is! Ha jobban odafigyelek, akkor nem lett volna baj és a pici még mindig itt lenne a hasamban! - pityeredtem el.
-Kicsim. - húzott magához, majd a hasam kezdte simogatni. - Ezt már nem tudjuk visszacsinálni. De megígérem neked, hogy annyi gyerekünk lesz, amennyit csak szeretnél! - fogta kezei közé az arcom és egy pici puszit nyomott az orromra.
-Szeretlek, Sziki. - bújtam hozzá.
-Én is téged, életem. - válaszolta. Nem volt szükség több szóra, mert tudtuk mindketten, hogy örökké itt leszünk egymásnak, történjen bármi.
Sziki szemszöge:
Annyira idióta voltam, amiért magára hagytam Lexit. Ha tudom, hogy önmagát okolja mindenért, egy tizedmásodpercre sem engedem el. Remélem sikerült megértetnem vele, hogy téved és hogy felhagy ezzel a gondolatmenettel. Amíg ő édesen szunyókált a karjaimban, eszembe jutott valami, amit már régóta szeretne és amitől szerintem jobb kedvre derülne. Mivel itt a Valentin nap, ennél tökéletesebb ajándékot nemigen találhatnék ki neki. Óvatosan elővettem a mobilom, elintéztem néhány sms-t és el is rendeztem a dolgokat.
Reggel mindketten arra ébredtünk, hogy Alfréd rajtunk mászkál. Lexi álmosan elmosolyodott és egy puszit adott az arcomra.
-Jó reggelt, Kicsim. - simítottam el egy kósza tincset az arcából.
-Neked is. És neked is cicc-micc. - simogatta meg Alfrédot. Egy kicsit még lustálkodtunk, de üzenetem érkezett az ajándékával kapcsolatban, úgyhogy felkeltem és felöltöztem.
-Hova mész? - nézett rám.
-Van egy kis dolgom, de nem tart sokáig.
-Ne már!
-Nem sokára itt vagyok! - léptem oda hozzá, egy gyors csókot nyomtam a szájára és elsiettem otthonról. Látszott rajta mennyire megdöbbent, de remélem, ha meglátja az ajándékát elmúlik a haragja. Elautóztam a házhoz, átvettem a "csomagot", majd még be kellett mennem a boltba néhány kellékért. Pár óra alatt végeztem is mindennel és mentem haza. Kicsit bajos volt felcipelni a másodikra a dolgokat, de megérte.
- Megjöttem! - kiabáltam, majd Lexi kilépett a konyhából és meglehetősen mérgesen nézett rám.
-Hol a fenébe voltál? Itt hagysz, azt se mondod mikor jössz és... - nem hagytam, hogy befejezze, ugyanis elé léptem és egy szenvedélyes csókkal elhallgattattam. Először meglepődött hirtelen jött hevességemen, de aztán készségesen visszacsókolt. Észveszejtően és hátborzongatóan jó érzés érezni ajkai puhaságát az enyémeken. Kifulladásig csókolóztunk, ami mint mindig, most is nagyon jól esett és legszívesebben azonnal a hálóba vittem volna, de az ajándéka már kezdett türelmetlenkedni.
-Ez meg mi volt? - figyelt fel zajra.
-Öhm... Hát van itt neked valami. Pontosabban valaki.
-Hogy mi? - nézett rám értetlenül.
-Menj oda és nézd meg! - mondtam, mire odasétált a dobozhoz. Kicsit félénken nyitotta ki, de mikor meglátta, hogy mi van benne, elmosolyodott és óvatosan kivette az állatkát.
-Istenem, egy kiskutya! És tényleg az enyém? - kérdezte vidáman.
-Bizony ám. - bólogattam.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - bújt hozzám a kutyussal a kezében.
-Szívesen, Kicsim. És mi lesz a neve?
-Hm... Legyen Mazsi.
-Hát akkor Mazsi, üdv itthon! - simogattam meg, mire megnyalta Lexi arcát, aki felnevetett. Miután agyon babusgatta a szőrgombócot, letette és kicsit közelebbről is összeismerkedtek Alfréddal.
-Azt hiszem, jól ellesznek. - nézte őket mosolyogva.
-Szerintem is, úgyhogy hagyjuk őket. - húztam az ölembe. Mélyen a szemébe néztem, majd hosszan megcsókoltam. Nagyon örülök, hogy sikerült megoldanunk mindent. Nem is tudom mi lenne velem nélküle.
Sziasztok. Itt is lenne a folytatás, ami szerintem elég meglepő rész lesz, mert úgy gondolom, hogy nem számítottatok ilyesfajta fordulatra. Ettől függetlenül azért remélem, hogy tetszeni fog. Kíváncsian várom a véleményeket. Jó olvasást! :))
Sziki szemszöge:
Mikor már vagy negyed órája vártam Lexire, kezdtem türelmetlen lenni.
-Sziki, mi megyünk. - mondta Ya Ou.
-Oké. Én meg megnézem mi van már Lexivel.
-Öhm... Mondta, hogy ne szóljak róla, de mikor kimentél, kis híján elájult. - nézett rám Bence.
-Megint? Ezt nem hiszem el! - dühöngtem, aztán rohantam a mosdók felé. Nem érdekelt, hogy női mosdó-e vagy sem, berontottam, barátnőm pedig a földön zokogott összekucorodva.
-Jézusom! Lexi, mi történt? - guggoltam le elé kétségbeesetten. Nem válaszolt, csak sírt, én pedig egyre jobban féltettem.
-Mi a baj? - kérdeztem ismét.
-Nagyon fáj! - nyökögte szaggatottan.
-A hasad? - néztem rá, mire egy aprót bólintott. - Most volt elég! Megyünk a kórházba! - lassan felemeltem, a karjaimba vettem és siettem vele kifelé. A mellkasomba fúrta a fejét, a könnyei pedig szüntelenül potyogtak tovább.
-Sziki, mi történt? - hallottam meg Ya ou hangját.
-Rosszul van. Be kell vinnem a kórházba! - feleltem, miközben óvatosan a kocsiba tettem Lexit.
-Megyünk mi is! - mondták, majd ők is kocsiba ültek és jöttek utánunk. Igyekeztem nyugodt maradni és beletapostam a gázba.
-Tarts ki Kicsim, mindjárt ott vagyunk. - nyugtattam.
-Siess, kérlek. Már nem bírom sokáig! - mondta fájdalommal küszködve. Néhány perc alatt a kórházhoz értünk, kiemeltem a kocsiból és bevittem az épületbe. Hallottam a fiúk lépteit mögülünk, de úgy siettem befelé, ahogy csak tudtam. A recepciónál pont állt egy orvos és egyből hozatott egy hordágyat, amire ráfektettem barátnőmet.
-És mióta tartanak a rosszullétek? - kérdezte Lexit.
-Egy hete. De csak tegnap óta fáj a hasam. - felelte. Engem az is váratlanul ért, hogy egy hete folyamatos rosszullétei voltak és még csak nem is szólt róla.
-Vigyétek a vizsgálóba! - utasított a doki két ápolót.
-Ugye nem lesz semmi baja? - néztem rá.
-Nem szeretnék elhamarkodott feltételezésekbe bocsátkozni. A vizsgálatok után majd többet tudok mondani. - közölte, majd ott hagyott.
-Sziki, mi történt Lexivel? - kérdezte Ya Ou.
-Bár tudnám! - sóhajtottam, majd leültem és vártam. Mást nem igazán tehettem.
-Ne aggódj, minden rendben lesz! - telepedett le mellém Bence.
-Nem! Valami nagyon nincs rendben különben már kijöttek volna! - mondtam és közben eszembe jutott az, amikor legutóbb ültem itt és abban reménykedtem, hogy megmentik életem szerelmét. Ott és akkor megfogadtam, hogy nem engedem, hogy ismét baja essen, erre megint itt vagyunk. Hosszú percek, sőt órák teltek el, mire egy fehér köpenyes alak jelent meg a folyosó végén és felénk közeledett. Egyből felpattantam, amint lelassított előttünk és kérdőn néztem rá.
-Mi van Lexivel? - kérdeztem türelmetlenül.
-Nézze! A barátnőjét meg kellett műtenünk. - kezdte.
-Hogy mi?
-Nagyon sajnálom, de a babát nem tudtuk megmenteni. - mondta, ami annyira megdöbbentett, hogy visszarogytam a székre.
-Milyen babáról beszél?
-Alexa terhes volt. - közölte.
-Az lehetetlen. De miért nem mondta el?
-Mert valószínűleg ő sem tudott róla. Őt is pont ennyire lesokkolta a helyzet.
-Az hogy lehet, hogy nem tudott róla? - kérdeztem, mert már semmit nem értettem.
-Úgy, hogy mivel fogamzásgátló tablettát szedett, a rosszullétekből nehéz lett volna terhességre következtetni.
-Bemehetek hozzá? - néztem rá.
-Igen, de kérem, hogy figyeljen oda arra, mit mond! Nagyon ki van borulva és ilyen esetekben a depresszió sem kizárt. - figyelmeztetett.
-Rendben. És mikor vihetem haza?
-Éjszakára bent tartjuk, de holnap délután már hazamehet. - tájékoztatott. - Ha nincs több kérdése, akkor mennék, mert várnak a betegeim.
-Persze. És köszönöm szépen. - hálálkodtam, majd kezet fogtunk és elment.
-Ezt nem hiszem el! Lexi terhes volt? - kérdezte döbbenten Olivér.
-Hallottad, nem? - néztem rá. Képtelen voltam most kedves lenni.
-Most az lesz a legjobb, ha mi megyünk. - mondta Benny. - Lexinek most rád van szüksége. - nézett rám, majd elköszöntem tőlük és elmentek. Egy pár percre még le kellett ülnöm mert egyszerűen nem tudtam feldolgozni, amit az orvos mondott. Úristen, egy gyerek! Váratlanul ért a hír, de megmondom őszintén, hogy örültem volna neki. Nagyon megrázott ez az eset, de biztos vagyok benne, hogy Lexit még ennél is jobban. Szüksége van rám, talán most a legjobban. Összeszedtem magam, felálltam és megkerestem a kórtermét. Halkan nyitottam be, csak ő volt egyedül a szoba hófehér falai között és csak feküdt az ágyában és bámult maga elé. A zajra felém fordult egy pillanatra, aztán ismét a plafont tanulmányozta. Apró léptekkel az ágyához mentem, leültem mellé és megfogtam a kezét, de elhúzódott tőlem.
-Kicsim... - szólítottam meg.
-Hagyj magamra, kérlek! Egyedül szeretnék lenni! - mondta és átfordult a másik oldalára.
-Lexi, nem hagylak itt!
-Sziki, menj el!
-Beszéljük meg, légy szíves! - próbáltam rábírni, hogy kommunikáljon velem, de nem jártam nagy sikerrel.
-Nem érted, hogy nem akarok beszélgetni? - fakadt ki. - Menj már el! - kiáltott rám, majd dühösen hozzám vágta a párnáját, én meg csak értetlenül pislogtam. Mi lett vele? Mi lett az én barátnőmmel, akivel mindig mindent meg tudtunk beszélni? Csalódottan álltam fel mellőle, majd nem volt más választásom, kisétáltam az ajtón, ahol épp belebotlottam az orvosába.
-Sikerült beszélni vele? - nézett rám.
-Nem. Szó szerint kizavart a szobából. Rá sem ismerek. - panaszkodtam.
-Kérem, legyen türelemmel. Nem tudhatjuk mi játszódik le most benne.
-De akkor mit tegyek?
-Először is, most menjen haza és pihenje ki magát. Ha elfogad egy jó tanácsot, azt javaslom, hogy ne erőltesse a beszélgetést egy ideig. Legyen mellette! Érezze, hogy számíthat önre! Idővel majd megtörik. - tanácsolta.
-Köszönöm szépen Doktor Úr.
-Igazán nincs mit. - mosolygott, majd elköszöntem és elindultam kifelé. Szomorúan ültem be a kocsiba és hazafelé vettem az irányt, közben pedig végig Lexin és a kisbabán gondolkodtam. Istenem, mit megadnék azért, ha másképp alakult volna. Még azt sem tudom, hogy Lexi akarta-e volna a picit. Abban az egyben reménykedem, hogy holnapra valamelyest javul az állapota és le tudok ülni vele beszélgetni.
Otthon csak Alfréd várt rám. Borzasztóan üres volt a lakás nélküle. Este még beszéltem Tomival telefonon, akit ugyanannyira megdöbbentettek a dolgok, mint engem. Fürdés után lefeküdtem, de sehogy sem tudtam elaludni. Reggel kilenckor arra riadtam fel, hogy Alfréd dorombol mellettem. Nagyon rossz volt egyedül ébredni, de a tudat, hogy nem sokára itthon lesz, megnyugtatott. Fel is hívtam, hogy mikorra menjek érte.
-Haló. - szólt egyhangúan.
-Szia, Kicsim. Csak azt akartam kérdezni, hogy hányra menjek érted?
-Tomi majd hazavisz.
-Micsoda? - kérdeztem vissza.
-Tomi hazavisz, szia. - ismételte meg magát, majd egyszerűen bontotta a vonalat. Nem tudom mi lett vele, de nagyon bánt, hogy ennyire távolságtartó és nem hajlandó szóba állni velem. A nap további részét azzal töltöttem, hogy kitakarítottam, bevásároltam és mindent megtettem, hogy nyugalma legyen, ha hazaér. Kettőkor végre nyílt az ajtó és belépett rajta. Azonnal elé léptem és magamhoz öleltem. Nem húzódott el, de nem is viszonozta.
-Hogy vagy? - néztem nyúzott arcára.
-Nyilván jól, ha kiengedtek. - felelt halkan, majd bement a hálóba, én pedig Tomira néztem.
-Ne kérdezd, velem is így viselkedett. - mondta.
-Most mit csináljak vele? - sóhajtottam.
-Nem tudom. Nem láttam még ilyennek. Ha valami van, hívj!
-Jól van. - kezet fogtunk, aztán távozott. Bementem a hálóba, Lexi pedig az ágyon feküdt és Alfrédot ölelgette. Legalább vele szóba áll.
-Szeretnél valamit? - ültem le mellé.
-Igen. Hagyj egyedül!
-De Lexi, ez így nem jó!
-Sziki, menj ki, kérlek!
-Jó. - álltam fel csalódottan és kisétáltam a szobából. Nem tudom meddig tudom ezt még elviselni. Nagyon szeretem és segíteni szeretnék neki, de ha így ellök magától, akkor nem tudok mit tenni.
A következő két napban sem történt semmi változás. Nem beszélünk egymással, pedig én minden erőmmel próbálkozom. Még abba is beletörődtem, hogy a vendégszobában kell aludnom, de már nem tudom mit tehetnék még. Azt viszont nem bírom végignézni, hogy egész nap magába fordulva fekszik a szobában. Gondolkodnom kell nekem is és neki is, mert ez így nem mehet tovább. Felhívtam Tomit, hogy jöjjön át, majd bementem a hálóba és elővettem egy nagyobb táskát. Először nem érdekelte, hogy bent vagyok, majd mikor a ruháimat pakoltam a táskába, felém fordult.
-Mit csinálsz? - kérdezte halkan.
-Elmegyek.
-Mi van? - ült fel.
-Lexi, én ezt nem bírom tovább! Szerinted engem nem viselt meg ez az egész? El sem tudod képzelni, mennyire megrázott! Úgy gondolom, hogy a pároknak az a dolguk, hogy jóban-rosszban egymás mellett legyenek, de egyedül kevés vagyok ehhez! Elegem van! - borultam ki.
-És itt kell hagyni, mi? Azt a legkönnyebb!
-Nem! De nem hagytál más választást! Napok óta töröm magam, hogy egyáltalán szóra méltass, de még a saját ágyamban sem alhatok! - folytattam, majd közelebb léptem hozzá. - Szeretlek. Az életemnél is jobban szeretlek, de időre van szükséged. A srácokhoz megyek. Tomi mindjárt itt lesz. - kezeim közé fogtam könnyes arcát, egy pici puszit adtam a szájára és elmentem. Mindkettőnknek ez lesz a legjobb, legalább is egy ideig biztosan.
Sziasztok! Húú, hát nem is tudom hogy köszönjem meg a több mint 40000 oldalmegtekintést. Lassan már 1 kerek éves lesz a blog és nagyon örülök neki, hogy egyre többen olvassátok a részeket. Tényleg nagyon hálás vagyok érte, épp ezért igyekszem változatos részeket hozni, ami valljuk be nem mindig jön össze. Nem is rabolnám tovább a drága időtöket, itt lenne a folytatás, remélem tetszeni fog. Jó olvasást és várom a véleményeket. :))
Alexa szemszöge:
Hamar eltelt a hét, viszont a rosszulléteim nem csökkentek. Igyekeztem úgy csinálni, hogy Sziki ne vegyen észre semmit belőle, mert nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam. A mai reggelt is a fürdőben indítottam és természetesen ismét kijött belőlem minden. Ha nem tűnne képtelenségnek, azt hinném, hogy terhes vagyok, de elképzelhető, hogy csak valami vírust szedtem össze. Mindegy, a lényeg, hogy össze kell kapnom magam, ugyanis Reni ma velünk tölti a napot és vele együtt érkezik Alfréd is, Sziki cicája, csak ő marad is velünk. A gazdija már mindent előkészített, mondjuk megértem, hiszen nagyon szereti a macsekot és már hiányzott neki. Miután nagyjából összeszedtem magam, megmostam az arcom, megfésülködtem és visszamentem a hálóba felöltözni.
-Jó reggelt, szerelmem. - köszönt barátom egy puszival. Pedig azt hittem még alszik.
-Szia. - öleltem át.
-Öltözz gyorsan, mert mindjárt itt vannak! - sürgetett.
-Oké-oké! - mondtam és pizsamámat rendes ruha váltotta fel és alig, hogy kész lettem, már csengettek is, Sziki pedig rohant ajtót nyitni. Én is utána mentem és amint kiértem, Reni egyből a nyakamba ugrott.
-Szia, kis manó! - nyomtam egy puszit az arcára.
-Hiányoztál! - motyogta.
-Te is nekem.
-Persze, engem meg már észre sem vesz! - duzzogott Sziki, majd mikor felnéztem, megpillantottam az ajtóban a nővérét. Köszöntem neki, Renivel a nyakamban, majd letettem a kislányt. Sziki is örült, ugyanis Alfréd már a kezében volt és úgy bújt a gazdájához, mint kisgyerek az anyjához.
-Aztán jól viselkedj, Reni! Reggel jövök érted. - puszilta meg az anyukája, majd elment.
-És mit csinálunk? - kíváncsiskodott.
-Először reggelizünk, aztán elmegyünk az állatkertbe, oké? - kérdezte Sziki.
-Juhééé! - ugrált vidáman.
Amíg ők Alfréddal játszottak, készítettem pár szendvicset, majd leültünk reggelizni.
-Mikor megyünk már? - türelmetlenkedett.
-Mindjárt! Ne izgulj már! - szólt rá Sziki mosolyogva. Hamar befejeztük az evést, elkészültünk és indultunk az állatkertbe. Viszonylag jó idő volt, így gyalog mentünk. Reni az egész utat végigcsacsogta és alig tudta kivárni, míg megvettük a jegyeket. Olyan boldogan és kíváncsian sétált a ketrecek és az állatok között, hogy öröm volt nézni. Minden élőlényt alaposan szemügyre vettünk. Nekem személy szerint a jegesmedvék voltak a kedvenceim, míg Szikit és Renit a majmok foglalkoztatták. Nem is értem, miért. Hosszú órákig sétáltunk mire minden lakót meglátogattunk. A kecskékhez még be is lehetett menni és persze ki nem hagytuk volna semmi pénzért sem. Nagyon aranyosak voltak. Rengeteg képet készítettünk és szerintem jó kis kikapcsolódás volt.
-Sziki, szomjas vagyok! - szólalt meg a kislány.
-Gyere, keresünk valahol egy árust! - fogta meg a kezét. Én is mentem volna velük, de hirtelen iszonyatosan megfájdult a hasam. Olyan szinten begörcsölt, hogy levegőt is alig kaptam.
-Lexi, jól vagy? - fordult vissza Sziki.
-Persze. Menjetek csak. - nyökögtem.
-Kicsim, mi a baj? - jött oda hozzám Renivel az oldalán.
-Semmi, csak megfájdult a hasam.
-Nem tetszik ez nekem. Először a rosszullétek, múltkor elájultál, most meg ez. Holnap az lesz az első, hogy elviszlek az orvoshoz és nincs vita! - mondta határozottan.
-De holnap vasárnap van! - szóltam közbe.
-Az nem számít! Jobb már? - kérdezte.
-Egy kicsit.
-Megpusziljam? Attól biztos meggyógyul. - nézett rám Reni aranyosan, majd elém lépett és egy puszit nyomott a hasamra. Annyira édes volt, hogy nem tudom szavakba önteni.
-Nálad jobb orvost keresve sem találnék. - mosolyodtam el.
-Na, azért Dr. Renin kívül egy rendes doki is látni fog! - erősködött Sziki.
-Jól van.
-Vegyünk inni, aztán menjünk! - fogta meg a kislány kezét, majd az enyémet is és kerestünk egy árust. Vettünk innivalót, aztán még megnéztük a halakat és utána indultunk haza. Elég szépen eltelt a nap, délután négy volt, mire hazaértünk. Alfréd már az ajtóban várt ránk, Reni pedig egyből felkapta és elvonult a cicával.
-Lexi, beszéljünk! - ült le barátom a kanapéra, én pedig mellé.
-Sziki, tudom, hogy miről akarsz beszélni, de semmi bajom!
-De aggódom érted!
-Pedig nem kell! Jól vagyok. - bújtam hozzá.
-Ígérd meg, hogy holnap eljössz velem az orvoshoz! - nézett rám komolyan.
-Ha ettől megnyugszol, akkor megígérem. - adtam be a derekam.
-Apropó doki! Hol van Reni? - nézett jobbra-balra és ekkor hangos nyávogás hallatszott ki a fürdőből, mire mindketten felpattantunk és a helyiségbe szaladtunk, ahol szegény Alfréd próbált kiszabadulni a vízzel teli kádból. Az egész padló úszott a vízben, a cica nyafogott, Reni pedig próbálta a kádban tartani.
-Reni, Reni, Reni! Mit csinálsz szegény Alfréddal? - vett elő Sziki egy törölközőt és belecsavarta az állatot.
-Csak meg akartam fürdetni!
-De a cicák nem szeretik a vizet. - világosítottam fel.
-Akkor ezért nem tetszett neki. - mondta, mire elnevettük magunkat.
-Óó, te! - mondtam kuncogva, Sziki pedig Alfrédot törölgette. Kiküldtem őket a fürdőből, eltüntettem a vizet, majd én is kimentem.
-Szegény cica, nagyon mérges. - néztem a vizes bundájú állatra.
-Csodálkozol? - nevetett Sziki.
-Na, akkor én csinálok vacsit, addig ti fürödjetek meg! - mondtam nekik, aztán a konyhába mentem. Csináltam bundás kenyeret és kakaót, majd megterítettem az asztalt, viszont közben ismét rám tört a hasfájás. Annyira rossz volt, hogy le kellett ülnöm. Mély levegőkkel próbáltam csillapítani és pár perc múlva szerencsére el is múlt. Még jó, hogy Sziki nem látta. Fogalmam sincs mitől van, de valami nincs rendben, az biztos!
-Kész a vacsi? - hallottam Reni hangját.
-Igen.
-Jól vagy, Kicsim? - nézett rám Sziki.
-Persze. Egyetek, addig elmegyek zuhanyozni. - nyomtam egy puszit az arcára, majd előkerestem a pizsamám és a fürdőbe mentem. Igyekeztem hamar elkészülni, aztán a hálóba mentem, ahol már kényelmesen elhelyezkedett mindenki az ágyban.
-Hol szeretnél aludni? Itt, vagy a vendégszobában? - kérdezte barátom a kislányt.
-Itt. - vágta rá azonnal.
-Gondoltam. - mosolygott, majd én is lefeküdtem melléjük. Reni aludt belül, aztán Sziki a lábánál Alfréddal, én pedig az ágy szélén. Hozzá bújtam barátomhoz, aki magához ölelt és szép lassan elaludtunk.
Reggel ismételt hányingerrel ébredtem fel. Óvatosan felkeltem Sziki mellől és halkan kimentem a szobából. A fürdőben hideg vízzel arcot mostam, majd kinyitottam az ablakot és mélyeket szippantottam a reggeli friss levegővel, aminek hatására elmúlt az émelygésem. Miután jobban lettem, a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. Sok felé kalandoztak a gondolataim, mikor nyílt a háló ajtaja és a két álomszuszék mászott ki a szobából.
-Jó reggelt! - néztem rájuk mosolyogva.
-Neked is, Kicsim. - ült le mellém Sziki és homlokon puszilt. Reni bekapcsolta a tv-t és valami rajzfilmet nézett.
-Bejössz ma velem a próbaterembe? - kérdezte.
-Nem úgy volt, hogy itthon leszünk?
-Csak egy óra az egész.
-Jó. - feleltem, mikor megszólalt a csengő. Ajtót nyitottam és Sziki nővére állt a túloldalon.
-Szia. - köszöntem.
-Sziasztok. Na, hol van az én rosszaságom? - lépett beljebb.
-Mesét néz. - mutattam a kanapéra.
-Anyuci! - pattant fel Reni és a nyakába ugrott.
-Jól viselkedtél?
-Igen. - bólogatott.
-Na, akkor öltözz gyorsan és megyünk haza! - mondta, mire a lány elrohant öltözni.
-Nem volt vele probléma?
-Á, dehogy! - válaszolt Sziki.
-Akkor jó. - megvártuk, míg Reni elkészül, majd elköszönt tőlünk és elmentek.
-Nem semmi csaj! - csuktam be az ajtót.
-Ne is mondd. Alfréd szerintem lelki beteg lett. - nevetett.
-Bolond. - böktem oldalba.
-Bökdösöl? - húzott magához, mire bólogattam. Kezei közé fogta az arcom, majd hosszan megcsókolt. Az utóbbi időben kevés időnk volt egymásra, éppen ezért nem értem be egyetlen csókkal. Nyaka köré fontam a kezem és ajkaink ismét egymásra találtak. Egyikünk sem volt mohó, lassan és szenvedélyesen ízlelgettük egymást. Mikor már nem bírtuk tovább levegővel, elváltunk egymástól.
-De szeretlek. - suttogtam.
-Én is téged. De tudod, hogy nem úszod meg az orvost! - mondta komolyan.
-Igen, tudom. - sóhajtottan belenyugvón.
-Öltözz, aztán menjünk a próbaterembe! - szólt rám, aztán bementünk a hálóba. Gyorsan elkészültünk, majd autóba ültünk és néhány perc alatt a teremhez érkeztünk. Mire beértünk, a srácok már bent voltak.
-Végre már, hogy ideértetek! - türelmetlenkedett Ya Ou.
-Sietsz valahová? - kérdezte Sziki.
-Képzeld, igen! - mondta. - Oli, segítenél megkeresni a telefonom? Úgyis ráérsz! - nézett a fiúra kínai barátunk.
-Egyszer még a fejed is elhagyod! - sóhajtott Olivér, majd kiment vele.
-Basszus! Nem zártam le a kocsit! - kapott észbe Sziki. - Mindjárt jövök! - mondta és már el is tűnt.
-Hihetetlenek! - mosolyodtunk el Bencével. Hirtelen azonban megszédültem és elhomályosultak a dolgok előttem.
-Lexi, minden rendben? - kérdezte Benny.
-Igen. - feleltem.
-Biztos jól vagy? Sápadtnak tűnsz.
-Nincs semmi gond. De kérlek erről ne szólj Szikinek! - néztem rá kérlelve.
-Jól van. - bólintott. Pár perccel később mindenki visszatalált, aztán megbeszélték, amit kellett és mehettünk is haza.
-Kimegyek a mosdóba. - mondtam Szikinek, aztán megkerestem a helyiséget. Hideg vízzel arcot mostam, ugyanis egy cseppet sem csökkent a rosszullétem. Megtöröltem a kezem, majd indulni akartam, de olyan szinten begörcsölt a hasam, hogy fájdalmamban a földre rogytam és összekucorodtam. Rám tört a zokogás, mozdulni sem tudtam, csak ültem egy helyben a kínzó fájdalommal, egészen addig, míg ki nem nyílt az ajtó és Sziki be nem rontott rajta.
-Jézusom! Kicsim, mi történt? - guggolt le kétségbeesetten elém. Megszólalni sem tudtam, csak sírtam és sírtam. Nem tudom mi történt velem, de hogy valami nagyon nincs rendjén, abban biztos vagyok.
Sziasztok! Itt is a következő rész. Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat és komikat, nagyon örültem nekik. Ez a rész kicsit fura lett, vagy nem is tudom hogyan jellemezzem, a lényeg, hogy történik benne néhány dolog. Jó olvasást kívánok hozzá és várom a véleményeket. :))
Borzalmas reggelre ébredtem. Sziki szinte rajtam feküdt, a gyomrom émelygett és iszonyatos hányingerem volt. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és mély levegőkkel próbáltam csillapítani a borzalmas érzést, de nem jártam sikerrel. Nem volt mese, gyorsan lelöktem magamról alvó barátomat és rohantam a fürdőbe. Nagy szenvedések közepette kijött belőlem minden.
-Lexi, jól vagy? - dörömbölt Sziki az ajtón.
-Hagyjál most, kérlek! - szóltam erőtlenül.
-Kicsim, engedj be, légy szíves! - ütögette tovább, mire kinyitottam az ajtót, majd annyira legyengültem, hogy lecsúsztam a földre.
-Mi a baj, életem? - guggolt le elém.
-Nem tudom, de borzalmasan érzem magam.
-Akkor ma itthon maradsz!
-Nem lehet! Rögtön a második napon nem jelenthetek beteget!
-Ilyen állapotban biztos, hogy nem mész sehova! Gyere, mosd meg az arcod és feküdj vissza! - nyújtotta a kezét és segített felállni. A csapnál hideg vízzel arcot mostam, majd a tükörbe pillantottam, de nem kellett volna. Nagyon ramatyul néztem ki, mondjuk úgy is éreztem magam. Sziki visszakísért a hálóba, betakart, majd elkérte a mobilomat és felhívta a főnökömet. Remek! Rögtön a második nap kidőlök. Képzelem mit gondolhatnak rólam.
-Na, elintéztem! - jött vissza pár perc múlva.
-Nem volt dühös?
-Dehogy! Jobbulást kíván. - letette a telefont az éjjeli szekrényre és öltözni kezdett.
-Sokáig dolgozol? - néztem rá.
-Annyira nem. Délután jövök. Addig pedig Balázs figyel rád.
-Ez most komoly? Sziki ne hagyj itt ezzel a seggfejjel!
-Kicsim, nem tehetek mást. Legszívesebben itthon maradnék veled, de dolgoznom kell. Mondtam Balázsnak, hogy néha nézzen rád, hogy jól vagy-e, de ezen kívül ne zaklasson.
-Jó, mindegy. - sóhajtottam.
-Hívlak két óránként, rendben? - hajolt le hozzám, mire bólintottam. - Ha bármi van, azonnal hívj! - fogta kezei közé az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siess haza, kérlek. - húztam vissza egy ölelésre.
-Igyekszem. Te pedig pihenj! - puszilt a hajamba, majd elment. Szép kis napnak nézek elébe megint. Fogalmam sincs, mi lett velem, nagy ritka, mikor beteg vagyok. És még Balázst is el kell viselnem! Remélem nem fog zargatni, mert most erre van a legkevésbé szükségem. Inkább magamra húztam a takarót, a fal felé fordultam és megpróbáltam visszaaludni, ami elég hamar sikerült is.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mocorgásra lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem, megfordultam és Balázs ült mellettem. Hirtelen annyira megijedtem, hogy felsikítottam.
-Héé! Nyugi van!
-Mi a francot keresel te itt? - néztem rá mérgesen.
-Sziki hívott már vagy százszor, de ezek szerint nem hallottad. Szólt, hogy nézzem meg, mi van veled.
-És ezért kell az ágyamban szobroznod?
-Nyugi van, édesem! De ha ennyire szeretnéd, akkor nagyon szívesen maradok. - vigyorgott.
-Elmész te a fenébe! Most pedig kifelé! - szóltam rá.
-De harapós vagy! Ja, és hívd fel az uradat, mert lerágja a körmeit miattad! - kelt fel végre az ágyról.
-Menjél már! - mutattam az ajtó felé, majd szép lassan kisétált rajta. Egyszerűen megőrjít ez a pasi! Az agyamra megy, komolyan mondom. Vettem egy mély levegőt, miután magamra maradtam, aztán a telefonomért nyúltam. Kikerestem Sziki számát, ami nem volt nagy művészet, mivel vele beszélek a legtöbbet. Rögtön az első csengés után fel is vette.
-Na végre, Kicsim!
-Ne haragudj, csak aludtam és nem hallottam, hogy csörög.
-Semmi baj. Jobban vagy?
-Igen. Kutya bajom. - mondtam.
-Biztos?
-Igen. Ne aggódj, minden rendben. - nyugtattam meg.
-Akkor jó. Nem sokára otthon vagyok.
-Várlak.
-Most le kell tennem. Szeretlek, Kicsim.
-Én is téged. - mosolyodtam el, aztán bontottuk a vonalat. Most, hogy a hasam helyre állt, nagyon megéheztem, úgyhogy kikecmeregtem az ágyból és kicsoszogtam a konyhába. Csináltam néhány szendvicset és egy bögre teával leültem a pulthoz.
-Látom jobban vagy. - jelent meg Balázs is.
-Milyen jó meglátásaid vannak!
-Nem igazán szívlelsz, ugye?
-Szerinted? - húztam fel a szemöldököm.
-Szóval nem.
-Ha mondjuk nem lennél akkora bunkó, mint ide Afrika, akkor semmi bajom nem lenne veled!
-Pedig ez eddig bejött a csajoknál. - túrt a hajába.
-Hát akkor képzelem milyen barátnőid lehettek. Tudod, sokszor a tisztelettel többre mész, mint egy beszólással. - néztem rá.
-Talán igazad van. Nézd, sajnálom, ha tapló voltam. Mi lenne, ha békét kötnénk? - kérdezte. Ez most vagy megint egy hülye vicc, vagy tényleg komolyan gondolta.
-Legyen. - egyeztem bele. Talán most már végre békén hagy, legalább is nagyon remélem.
Sziki szemszöge:
-Sziki! Mi a franc van veled? - nézett rám dühösen Bence, miután harmadszorra rontottam el a dalt.
-Ne haragudjatok, csak aggódom Lexiért.
-Ne idegeskedj már annyit! Ő maga mondta a telefonba, hogy kutya baja, nem? Ha meg bármi történt volna, már tudnál róla. - mondta Ya Ou.
-Jó, igazatok van. Lehetne elölről? Ígérem, most nem szúrom el. - összeszedtem magam, aztán sokadik próbálkozás után végre sikerült hibátlanul felénekelnem a dalt. Hiába szeretem a munkámat és szinte mindig leköti a figyelmemet, de most képtelen voltam Lexin kívül másra koncentrálni. Nagyon ramatyul nézett ki reggel és szívem szerint otthon maradtam volna vele, de a srácokat sem hagyhattam cserben. Igazából van egy meglepetésem Lexinek. A hétvégére meghívtam hozzánk Renit. Nagyon jól kijöttek egymással és szerintem mindketten örülni fognak a viszontlátásnak. Ha hazaértem, el is mondom neki, legalább egy kicsit felvidítom. Kettőkor ismét próbáltam elérni, de megint nem vette fel a telefont sokadik hívásra sem. Utána egyből tárcsáztam Balázs számát, de ő sem reagált. Kicsit kezdtem megijedni, mikor már fél órája nem kaptam semmi választ sem.
-Srácok, nagy baj lenne, ha mára befejeznénk? - néztem rájuk.
-Nem. Menj csak és nyugodj le! - mondták.
-Köszönöm. - lepacsiztam velük, gyorsan összekaptam magam és mentem is a kocsihoz. Alig negyed óra alatt haza is értem, szerencsére nem volt nagy forgalom az utakon. Kiszálltam, lezártam az autót és siettem felfelé. Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra, mert nem találtam a kulcsaimat. Amíg azonban a zsebemben kotorásztam, kiabálás hallatszott ki bentről. Lexi hangját hallottam, aki kétségbeesetten kiáltozott. Nagyon ideges lettem és alig találtam bele a zárba. Amint sikerült, berontottam az ajtón és döbbenten vettem észre Balázst és Alexát a nappaliban. A fiú a falhoz nyomta barátnőmet és erőszakoskodott vele. Lexi persze próbált ellenállni és ellökni magától, de nem tudta. Gondolkodás nélkül rohantam oda hozzájuk, Balázst lerángattam zokogó barátnőmről és kőkeményen bemostam neki egyet, mire elterült a földön. Nem foglalkoztam vele, egyből Lexihez mentem, aki továbbra is könnyeivel küszködött, csak most már a földön összekucorodva.
-Kicsim, jól vagy? - guggoltam le elé, mire rám emelte kisírt szemeit és egy aprót bólintott.
-Mi a fene történt itt? - kérdeztem, mire még jobban zokogott. - Balázs, mit csináltál vele? - néztem rá dühösen.
-Én csak... - dadogott.
-Most azonnal takarodj a házamból és soha többé ne kerülj a szemem elé! - álltam fel. Pár perc alatt összeszedte a cuccait és bűnbánóan rám nézett.
-Sajnálom. Nem így akartam.
-Takarodj! És örülj neki, hogy nem jelentelek fel! - löktem ki az ajtón és becsaptam mögötte, majd visszamentem Lexihez. Leültem mellé és az ölembe húztam. Szorosan magamhoz öleltem és a hátát simogattam, hogy megnyugodjon végre. Fokozatosan csillapodott a zokogása, majd abba is maradt, de még mindig úgy szorított, mintha az élete múlt volna rajtam. Lassan felálltam vele és elsétáltam a kanapéig, majd leültünk, de továbbra sem mozdult egy centit sem.
-Lexi, mi történt? - szóltam lágyan, mire felemelte a fejét és rám nézett.
-Ha nem jössz, akkor nem tudom mi lett volna. - mondta halkan.
-De mit csinált veled?
-Úgy kezdődött, hogy kimentem a konyhába és felajánlotta, hogy kössünk békét. Utána tök jól elbeszélgettünk, aztán egyszer csak megbolondult, meg akart csókolni és mikor ellöktem, bedurvult és a falhoz nyomott, a többit pedig tudod. - mesélte szaggatottan, nekem pedig akaratom ellenére ökölbe szorult a kezem. Egyszerűen elképesztő, hogy akit eddig az egyik legjobb barátomnak hittem, kis híján megerőszakolta a barátnőmet! Az biztos, hogy az életben többé nem akarom látni!
-Ne haragudj rám. Nem hittem volna, hogy ilyenekre képes.
-Én kértem, hogy ne hagyj itt vele! - gyűltek újabb könnyek a szemébe.
-Sajnálom, Kicsim. Az egész az én hibám. - öleltem magamhoz.
-Annyira féltem. - pityergett ismét.
-Shh. Most már itt vagyok. - kezeim közé fogtam az arcát és egy apró csókot leheltem ajkaira.
-Menjünk, fürödjünk meg, aztán van egy meglepim, aminek biztosan örülni fogsz. - mondtam, mire egy halvány mosoly ült ki arcára és kimászott az ölemből. Én is felálltam, de valami nagyon fura volt Lexin. Fal fehér volt és úgy láttam, hogy nincs jól.
-Kicsim, minden rendben? - néztem rá és erre a szóra összeesett. Még épp idejében sikerült elkapnom, hogy ne a földre zuhanjon.
-Lexi, mi baj van? - a kanapéra fektettem, de csak halkan nyöszörgött.
-Jól vagyok, csak kicsit megszédültem. - mondta.
-Na jó! Gyere, beviszlek a kórházba!
-Nem kell! Semmi bajom. - ellenkezett.
-Kicsim, ez nem játék! Szeretném, ha megnézne egy orvos!
-Sziki, jól vagyok. Sok volt ez mára, biztos csak leesett a vérnyomásom.
-Jó. De ha még egyszer rosszul leszel, nincs vita!
-Oké. - bólintott, aztán felsegítettem és elmentünk fürödni. Megvacsoráztunk, utána pedig elmondtam neki, hogy hétvégére elhívtam Renit. Nagyon örült neki és szerencsére kezdte jobban érezni magát. Nyugodtabb lettem volna, ha engedi, hogy orvoshoz vigyem, de talán tényleg csak egy egyszeri rosszullét volt. Legalább is nagyon bízom benne.
Halihó! Újra itt vagyok és hoztam a folytatást is. Ismét csak hálálkodni tudok, amiért velem tartotok. Holnap ne feledjétek, hogy Mosolynap lesz, én itt kívánok mindenkinek előre is Boldog Mosolynapot! Túl sok mondanivalóm nincs a résszel kapcsolatban, úgyhogy jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))
Nagyon meglepődtem rég nem látott barátom felbukkanásán, de persze egyből beinvitáltam.
-Bocs a zavarásért, de csak hozzád tudok fordulni. - ült le bánatosan a kanapéra.
-Mi történt, haver?
-Kidobott a barátnőm. Kicsit elvetettem mostanában a sulykot és besokallt. Itt maradhatnék pár napot? - kérdezte.
-Nem tudom, Balázs. Először lehet, hogy beszélned kéne a lánnyal.
-Próbáltam, de hajthatatlan. Tényleg csak néhány napról lenne szó.
-Ezt meg kell beszélnem Lexivel. - mondtam, mikor kinyílt a hálószoba ajtaja és az említett szépség csoszogott ki rajta.
-Szia. - állt fel Balázs.
-Hali. Alexa vagyok.
-Balázs. Sziki egyik barátja.
-Kicsim, beszélhetünk? - néztem álmosan is gyönyörű barátnőmre.
-Persze. - bólintott, aztán kimentünk a konyhába. - Ki ez a pasi? - kérdezte.
-Balázs egy régi barátom. Most szakított a barátnőjével és nincs hová mennie. - kezdtem, mire félbeszakított.
-Ne is folytasd! Ugye nem azt akarod mondani, hogy maradjon itt?
-Csak pár nap az egész.
-Belegondoltál abba, hogy miért költöztünk el? És különben is, nem is ismerem! - csattant fel.
-Én viszont igen és nem fog zavarni!
-Figyelj! Reggel dolgozom és semmi kedvem vitatkozni! Hulla fáradt vagyok és úgy is az lesz, amit te akarsz, úgyhogy én megyek aludni! - hagyott magamra dühösen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakad. Lexi után én is elhagytam a konyhát és visszamentem Balázshoz.
-Maradhatsz. - ültem le mellé.
-A barátnőd is így gondolja? Elég feldúlt volt.
-Csak fáradt.
-Meg se kérdezem miért. - röhögött.
-Látom nem változtál semmit.
-Nem igazán.
-Megmutatom a vendégszobát, aztán én is megyek lefeküdni, mert holnap meló van. - bevezettem a kis szobába, elmondtam mit hol talál, aztán Lexihez indultam, aki fülig betakarózva feküdt a fal felé fordulva. Bebújtam mellé és magamhoz akartam ölelni, de elhúzódott.
-Kicsim, ne csináld már ezt!
-Hagyjál! Aludni szeretnék!
-Bújj ide! - kérleltem. Először úgy tett, mint aki meg sem hallotta, végül a karjaimba fészkelődött és se perc alatt elnyomott minket az álom.
Alexa szemszöge:
Őszintén szólva nagyon megharagudtam Szikire, amiért csak úgy elszállásolta Balázst a lakásban. Amúgy sem szimpatikus a pasi. Tipikus egoista macsó, nem csodálom, hogy kidobták. Remélem, hogy egy-két napon belül elhúzza a csíkot, mert kicsit frusztrál, hogy egy idegen pasi szaladgál a házunkban. Ha a srácokról lett volna szó, nem kérdés, hogy beleegyezek, de így, hogy azt sem tudom ki fia-borja, nagyon bizalmatlan vagyok.
Fél 8-kor vadul csörgött az ébresztő, mire nyűgösen felriadtam és elhallgattattam. Sziki nyöszörögve átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Feltápászkodtam, felvettem a köntösöm és kicsoszogtam a fürdőbe. Az ajtó nyitva volt és mit sem sejtve beléptem, de megpillantottam Balázst, akit mindössze egy törölköző takart.
-Jézusom, ember! Nem ismered az ajtót és a kulcsot? - förmedtem rá dühösen.
-Nyugi már, kis szívem! Ha jól sejtem, láttál te már ilyet! - vigyorgott. - De ha mégsem, nézzed csak nyugodtan. Ingyen van!
-Seggfej! - forgattam a szemem, majd rávágtam az ajtót és a konyhába mentem. Dühösen szedtem elő a bögrém és töltöttem meg tejjel és kakaóporral, majd beraktam a mikróba. Elképesztő ez a pali! Nem, hogy hálás lenne, amiért nem kell a híd alá mennie, ehelyett inkább provokál és direkt az idegeimen táncol! Ha még egyszer felbosszant, az biztos, hogy a két kezemmel fogom kihajítani az ajtón és baromira nem érdekel, hogy Sziki mit fog szólni hozzá! Amíg megmelegedett a kakaóm, készítettem egy szendvicset, majd leültem reggelizni.
-Mit eszünk? - rontott be az ajtón "Mr Ki ha én nem" immáron felöltözve.
-Amit akarsz! - feleltem foghegyről és ettem tovább.
-Ejnye-ejnye! Úgy látszik, mondanom kell Szikinek, hogy neveljen meg egy kicsit! - ült le velem szemben.
-Nem vagy te egy kicsit pofátlan?
-A csajok csípik. - kacsintott rám, én meg kis híján kiköptem a kakaót.
-Erősen kétlem. Bár látszik rajtad, hogy milyen "barátnőid" lehettek.
-A lelkembe gázoltál! - kapott színpadiasan a mellkasához, aztán elnevette magát. - De megengedem, hogy kiengesztelj!
-Hogy te mekkora barom vagy! - csattantam fel idegesen és ott hagytam. Feltéptem a háló ajtaját és nagy lendülettel becsaptam magam mögött, mire Sziki ijedten felriadt.
-Miért kell csapkodni az ajtót? - ült fel az ágyban.
-Mert a kis barátod egy tahó paraszt! - szedtem elő a ruháimat és magamra rángattam őket.
-Kicsim! Tudom, hogy Balázs kicsit szókimondó, de nézd el neki!
-Kicsit? Te nem hallottad miket mondott nekem! Ha nem rakod ki még ma, akkor én megyek el! - adtam ultimátumot neki és meg sem várva reakcióját, felkaptam a táskám és dühösen elviharoztam otthonról. Lesiettem a lépcsőn és a hirtelen ért hideg levegő hatására megborzongtam. Séta helyett felszálltam az épp megérkező buszra és helyet foglaltam egy hátsó ülésen. Nagyon felpaprikázott ez a reggel és az is, hogy Sziki mit sem törődik azzal, hogy ki nem állhatom Balázst. Percek alatt megérkeztünk a stúdió helyszínére és leszálltam a járműről. Bementem a számomra még kissé idegen épületbe és megkerestem a termet, ahol órám lesz. Amint benyitottam, megpillantottam egy rakás gyerkőcöt és néhány idősebb felnőttet.
-Jó reggelt. - köszöntem hangosan, mire minden szempár rám szegeződött.
-Jó reggelt, Alexa. - lépett elém a főnököm és mosolyogva üdvözölt. - Szerintem csapjunk is bele a közepébe. Elég sokan vannak, kicsik és nagyok is vegyesen. Javaslom, hogy korosztály szerint ossza el őket két csoportra, így könnyebb lesz a munka.
-Rendben. Köszönöm.
-Ha bármi kérdése van, az irodámban leszek. - mondta és magunkra hagyott. A kezemben lévő listát először kielemeztem, majd két kisebb csoportra osztottam a tanítványaim. Tíztől tizennégy éves korúak és tizenöttől tizenkilenc éves korúak alkottak egy-egy csoportot.
-Nos, először is bemutatkoznék. Alexa vagyok, de hívjatok nyugodtan Lexinek. A 10-14 éveseknek hétfőn és szerdán lesz órájuk, a többieknek pedig kedden és csütörtökön. Remélem így megfelel. - néztem végig rajtuk, mire néhányan bólogattak.
-Mivel ez az első óránk, mi lenne, ha mindenki mondana magáról pár szót, aztán pedig egy kis kedvcsinálóként táncolhatnánk.
Egy körben elhelyezkedett mindenki és beszélgetni kezdtünk. A nagyobbak jóval bátrabbak és nyitottabbak voltak, mint a kicsik, de azt hiszem, ez érthető. Kicsivel később elindítottam a zenét és mindenki önfeledt táncba kezdett. Néhányan nagyon tehetségesek voltak már most és reményeim szerint ez csak javulni fog. Egy óra körül végeztünk és hazaengedtem őket. Pakolászás közben váratlanul megszólalt a telefonom és Bence neve villogott a kijelzőn.
-Szia, Benny! - szóltam bele.
-Szia. Dolgozol még? - kérdezte.
-Épp most végeztem. Miért?
-Nincs kedved velem ebédelni? Jól esne a társaság.
-Jó ötlet. Amúgy is éhes vagyok.
-Akkor fél óra múlva a Mekiben?
-Oké. Sietek. - mondtam és bontottam a vonalat. Miután mindent a helyére pakoltam, megfogtam a táskám és indultam a buszmegállóba. Nem kellett sokat várnom a kék színű rozzant járgányra, hamar megérkezett. Nem ültem le, mivel csak 3 megálló volt a célomig, így alig 10 perc múlva le is szálltam. Bence már az ajtó előtt állt és amint meglátott, zsebre tette a mobilját.
-Szia. - köszönt már messziről.
-Hali. - öleltem meg, mikor mellé értem, utána pedig bementünk.
-Mit eszünk? - kérdezte.
-Én egy hatalmas sajtburgert sült krumplival.
-Látom éhes vagy. - mosolyodott el.
-Nagyon. - válaszoltam és kikértük az ebédünket, aztán leültünk egy szabad asztalhoz.
-És hogy érzed magad? - néztem, rá.
-Kicsit jobban.
-Beszéltél vele?
-Igen és szakítottunk véglegesen. - hajtotta le a fejét.
-Sajnálom.
-Ne tedd! Jobb ez így.
-Ha bármi van, rám számíthatsz.
-Tudom, Lexi és köszönöm. De hallom, nálatok is zajlik az élet. - váltott témát.
-Beszéltél Szikivel?
-Igen. Nem volt túl vidám reggel.
-Hát én se! A megkérdezésem nélkül megengedte annak a Balázsnak, hogy nálunk lakjon. Egy igazi paraszt a pasi, de Szikit persze nem érdekli a véleményem.
-Ismerem és sajnos neked kell igazat adnom. Csúnyán kihasználja a lányokat, de Szikivel már gyerekkori barátok és ezért ilyen elfogult vele kapcsolatban.
-De én meg nem fogom eltűrni, hogy a saját lakásomban bepróbálkozzon nálam!
-Megpróbálhatok beszélni Szikivel, de túl sokat nem ígérhetek. - mondta.
-Köszi, de azt hiszem ez az én feladatom lesz.
Miután befejeztük az evést, visszavittük a tálcánkat és elhagytuk az épületet.
-Hazavigyelek? - kérdezte kedvesen.
-Ha nem gond, akkor igen.
-Gyere! - biccentett az autó felé és beültünk, majd hazafelé indultunk. Az út csendesen telt, mesélt a banda terveiről, aztán elköszöntem tőle a ház előtt és felmentem. Az ajtó nem volt bezárva, a nappaliból pedig hangos nevetés szűrődött ki. Beléptem és nem hittem a szememnek. A ház úgy nézett ki, mint ahol bombát robbantottak, Sziki és Balázs pedig röhögve dobálták egymást popcornnal.
-Szia, Kicsim. - pillantott meg, felállt és felém indult.
-Itt meg mi folyik? - néztem rá.
-Csak egy kicsit kieresztjük a gőzt. - nyomott egy puszit az arcomra.
-Te ittál? - toltam el magamtól.
-Nem.
-Ne hazudj! Bűzlesz az alkoholtól!
-Jó, talán egy picit, de miért baj ez?
-Talán mert délután két óra van!
-Hagyd már! Nem látod, hogy jól érzi magát? - szólt közbe Balázs.
-Te csak maradj csendben! Miattad van az egész! - néztem rá mérgesen.
-Lexi, nem nyugodnál meg egy kicsit? - nézett Sziki a szemembe.
-Képzeld, nem! Egy napja sincs itt ez a pasi, de rád sem ismerek!
-Miért baj, hogy kikapcsolódok egy kicsit?
-Nem baj, csak nem így kéne! Mindegy! Úgy látom, ma már nem jutok veled közös nevezőre! Ha nem haragszol, nem nézném végig hogy ütitek ki magatokat teljesen! - és ezzel kikerültem és bementem a hálóba. Nagyon rossz hatással van Balázs Szikire, de ő ezt észre sem veszi. Gyorsan átöltöztem, aztán úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Valahogy muszáj kieresztenem a feszültséget. Felvettem a futóruhám, bekapcsoltam az MP4-em és elhagytam a szobát. Nem foglalkoztam velük, szó nélkül mentem ki az ajtón. Lassú kocogással haladtam a park felé, majd egyre intenzívebb futásba kezdtem, miközben a zene hangosan dübörgött a fülemben. Egy jó órán keresztül futottam és mikor már rendesen elfáradtam, hazaindultam. Előre féltem mi fog rám várni. Meglepő módon azonban csend és rend volt, ahogy beléptem a lakásba. A nappaliban egy árva lélek nem volt, ezért bementem a szobába, ahol Sziki terült el az ágyon. Leültem mellé és keltegetni kezdtem.
-Sziki, ébresztő! - ráztam meg a vállánál, mire csak egy nyögéssel reagált. - Kelj már fel! - szóltam rá erélyesen és végre kinyitotta a szemét.
-Mi az már? - pislogott.
-Semmi, csak menj és fürödj meg, mert így nem alszol mellettem!
-Akkor fürödj velem!
-A mai nap után? Örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled!
-Ne haragudj! - ült fel bűnbánóan.
-Nyomás a fürdőbe! - húztam fel és a szomszéd helyiségbe mentem vele.
-Segítesz? - nézett rám, majd magára. Egy sóhajtás után vetkőztetni kezdtem, amit vigyorogva kísért végig.
-Ne örüljél! Meg sem érdemled! - néztem rá bosszúsan.
-Szeretsz még? - pislogott boci szemekkel.
-Tudod nagyon jól, hogy szeretlek, csak most egy kicsit sok volt. Nem hittem volna, hogy egy barátod, aki nem mellesleg az agyamra megy, fontosabb, mint én.
-De Kicsim, ez nem igaz! Nekem te vagy a legfontosabb személy az életemben! Kérlek ne haragudj rám! - fogta kezei közé az arcomat.
-Gyere már, te bolond! - húztam magamhoz és hosszan megöleltem, majd szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Ezután megfürödtünk és ágyba bújtunk. Hosszú volt a nap, úgyhogy hamar elnyomott az álom.
Sziasztok. Meghoztam az újabb részt. Először is szeretném megköszönni, hogy még mindig velem tartotok, lassan tíz hónapja. Ez a fejezet is 18+-os lesz, egy időre az utolsó ilyen rész, mert a végén láthatjátok, hogy egy kicsit majd más irányba kanyarodik a történet, de erről nem szeretnék semmit elárulni. Jó olvasást, remélem tetszeni fog és várom a véleményeket. :))
Bence szemszöge:
Elég jól indult a buli, de egyre többet és többet ittunk mindannyian és Tamit sem találtam sehol sem. Kezdtem kicsit rosszul érezni magam, így meg akartam előzni a bajt és a fürdőbe mentem, de nem kellett volna. Ahogy beléptem, nem hittem a szememnek. A barátnőm egy idegen pasi karjaiban volt, a ruhája felcsúszva, a sminkje elkenődve, nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő. Lexi dühösen kiabált velük, de én csak álltam tétován.
-Bence, jól vagy? - integetett Alexa az orrom előtt.
-Igen. - bólintottam és közelebb léptem hozzájuk. Szánakozva végignéztem rajtuk, a gyomrom pedig ismét felfordult, bár most nem az alkoholtól, hanem a szemem elé táruló látványtól.
-Undorítóak vagytok! - néztem rájuk megvetően, majd feldúltan elhagytam a helyiséget. Felkaptam a dzsekimet és dühösen téptem fel az ajtót.
-Benny, várj! - hallottam Lexi hangját már a lift előtt. - Hova akarsz menni? - állt meg velem szemben.
-Mindegy, csak el innen!
-Gyere vissza! Tudom, hogy dühös vagy, de maradj itt és megbeszéljük a dolgokat.
-De nincs ezen mit megbeszélni! Megcsalt, érted? - keltem ki magamból.
-De az nem megoldás, ha most elmész és még jobban leiszod magad! Hazaküldöm a népet, aztán lefekszel a vendégszobában, jó? - simított végig a karomon.
-Van más választásom?
-Nincs! - vágta rá rögtön, majd visszamentünk. - Várj meg itt! Véget vetek a banzájnak és jövök. - kísért be a vendégszobába, majd elviharzott. Hallottam, hogy lekapcsolja a zenét és terelgeti ki az embereket, de csak a kusza gondolatok cikáztak a fejemben. Mégis hogy jutottunk idáig? Hiszen olyan jól megvoltunk. Vagy csak én képzeltem azt? Nem tudom, de ez a lány alig tíz perce törte össze a szívemet. Arcátlanul megcsalt és ezt még most sem tudom felfogni. Elmondhatatlanul szerelmes voltam belé és mindent megadtam neki, amit csak tudtam, de úgy tűnik, ez kevésnek bizonyult.
-Minden rendben lesz. - ült le Lexi mellém. Észre sem vettem, hogy bejött.
-Mit rontottam el? - néztem rá keserűen, mire magához ölelt. Jól esett, hogy vigasztalt, szükségem volt egy barátra.
-Nem a te hibád, érted? Minden lány ölni tudna, ha egy ilyen csodálatos srác lenne mellette, mint amilyen te vagy! Ha Tami ezt nem becsülte meg, akkor meg sem érdemelt! Nem szabad elhagynod magad, mert nem te vagy a hibás! - nézett komolyan a szemembe.
-Köszönöm.
-Ne köszönd! Ez a dolga a barátoknak. Most pedig szépen lefekszel és kialszod magad! Reggel majd tiszta fejjel átgondolsz mindent. - mondta, majd lefeküdtem, ő pedig betakart, jó éjt kívánt és kiment. Megpróbálkoztam az alvással, de csak szenvedtem és igen nehezen merültem álomba.
Sziki szemszöge:
Hiába dugott ágyba Lexi, nélküle nem bírtam elaludni. Csakis akkor vagyok nyugodt, ha érzem az illatát és testének melegét. Váratlanul a kinti ricsaj elhallgatott, majd fél órával később végre nyílt az ajtó és csendben bejött a szobába, én pedig felkapcsoltam a villanyt, hogy lássam.
-Hé, te nem alszol? - nézett rám kérdőn.
-Tudod, hogy nélküled nem tudok. - ásítottam és végignéztem, ahogy lehámozza tökéletes testéről a mini ruhát és a pólóm váltotta fel a helyét. Bemászott mellém az ágyba és végre szorosan a karomba zárhattam. Először egy hosszú csókot hagytam ajkain, majd nyakát puszilgattam, de pechemre eltolt magától.
-Mondtam, hogy várnod kell holnapig!
-De miért? Már nincs itt senki!
-Tévedsz, mert Bence itt alszik a szomszéd szobában.
-Hogy-hogy? Így kiütötte magát? - kérdeztem.
-Nem. Csak kicsit összetört.
-Mi történt?
-A fürdőben rajtakaptuk Tamarát, amint épp az egyik haverod szájában kutakodik. - mondta, mire teljesen elképedtem.
-Az durva!
-Igen az. De most már aludjunk.
-És ha halkan csináljuk? - súgtam a fülébe, mire elmosolyodott.
-Befejezed, vagy alszol a kanapén? - fenyegetett.
-Na jó. De csak akkor, ha holnap kárpótolsz.
-Miután kitakarítottál, a tiéd vagyok.
-Miért nekem kell takarítani? - kérdeztem.
-Mert, ha elfelejtetted volna, ez volt a buli feltétele.
-Jól van. De utána nem szabadulsz tőlem! - pusziltam homlokon.
-Aludhatok már végre? - nézett rám álmosan.
-Persze, Kicsim. - húztam magamhoz és a villany lekapcsolása után hamar elaludtunk.
Reggel egyedül ébredtem, amit kimondottan nem szeretek. Nyújtóztam egyet, majd kivergődtem az ágyból és Lexi keresésére indultam, aki a konyhában sertepertélt.
-Jó reggelt, szerelmem. - lépett elém mosolyogva és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
-Mit csinálsz itt? Tudod, hogy utálok nélküled ébredni. - öleltem magamhoz nyűgösen.
-Ne morogj már! Csináltam reggelit. - mondta, mire magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Reggelt! - botorkált elő Bence.
-Hogy érzed magad? - kérdezte Lexi, miközben egy bögre gőzölgő kávét nyomott a kezébe.
-Pocsékul. Minden széthullott körülöttem. - könyökölt a pultra és tenyerébe temette az arcát.
-Ez nem igaz! Mi mindig itt leszünk neked. - szólaltam meg én is.
-Tudom és nagyon sokat jelent, de attól még ugyanaz a helyzet. Tami megcsalt. Nincs ezen mit szépíteni. Nem voltam neki elég jó. Ez van! - motyogta.
-Befejezted végre ezt az önmarcangolást? Az Isten szerelmére, Vavra Bence! Ez nem te vagy! Hagyod, hogy egy csaj a padlóra küldjön, aki mellesleg meg sem érdemelt? Térj már végre magadhoz! - csattant fel Lexi és kőkeményen leteremtette.
-Igaza van. Össze kell szedned magad! - értettem egyet.
-Tudom, de olyan nehéz.
-Igen az, de ennél már csak jobb lehet.
-Köszönöm, hogy támogattok, de most inkább hazamegyek.
-Elvigyelek? - kérdeztem.
-Nem kell. Jót tesz egy kis séta. - indult az ajtó felé és felvette a kabátját.
-Vigyázz magadra és ne csinálj hülyeséget! - nézett rá Lexi komolyan, majd megölelte.
-Ha bármi van, hívj! - öleltem meg én is, majd elment.
-Szegény nagyon ki van. - ült le barátnőm a kanapéra.
-Igen, de ismerem és összeszedi magát. - ültem mellé és átkaroltam.
-Valamit kéne kezdenünk magunkkal. - bújt hozzám.
-Mi lenne, ha visszamennénk a hálóba? - néztem rá vigyorogva.
-Miután kitakarítottál. semmi akadálya. - vágott vissza.
-Utána is lehet takarítani.
-Micsoda szerencse, hogy te előtte fogsz. - mosolygott öntelten, majd felkelt mellőlem. Egy sóhaj után követtem a konyhába, ahol egy cetlit nyomott a kezembe.
-Ez mi?
-Ha elmész bevásárolni, megúszod a takarítást.
-Nem kell kétszer mondani! - tettem zsebre a papírt és felvettem a cipőm, majd rohantam is a boltba. Utálok takarítani, úgyhogy inkább felvásárolom a fél várost, ha kell. Nem volt hosszú a lista, így hamar összekapkodtam a szükséges dolgokat, fizettem és már siettem is haza.
-Kicsim, megjöttem! - léptem be az ajtón két nagy szatyorral a kezemben.
-Hallom. - szólt a konyhából. Beljebb mentem és minden csillogott a tisztaságtól. Bezzeg ha nekem kellett volna megcsinálni, még holnap is a kupiban ülnénk.
-Gyors voltál. - pakoltam le az asztalra.
-Te is. - lépett elém mosolyogva, mire derekánál fogva a lehető legközelebb húztam magamhoz.
-Most, hogy mindennel készen vagyunk, jöhet a szórakozás. - leheltem apró csókokat a nyakára.
-Szórakozás, mi? Látom te már nagyon szórakozott vagy. - kuncogott, miközben ujjait végighúzta a férfiasságomon, mire felnyögtem.
-Ne játssz a tűzzel! - figyelmeztettem, mire csak még jobban fülig ért a szája.
-Nem a tűzzel játszom, csak a nadrágoddal. - suttogta ajkaimba, miközben megismételte az előbbi cselekedetét.
-Asszony! Ha nem bírsz magaddal, itt a konyha közepén foglak megdugni! - markoltam a fenekébe.
-Mi az, hogy asszony? - nézett rám nagy szemekkel.
-Jól hallottad!
-Tegnap este még boszorka voltam.
-Az nem változott. - nevettem.
-Ahogy az sem, hogy nyugodtan alhatsz a kanapén! - szólt vissza. Imádok csipkelődni vele.
-Befogod végre azt a tökéletes szádat?
-És ha nem?
-Akkor én fogom be! - tapasztottam kezem a szájára, de persze hogy nem hagyta annyiban, ugyanis megharapott. - Hééé!!!
-Csak nem fájt? - nevetett rajtam.
-Most véged van! - néztem rá rosszallóan, mire kiszabadult az ölelésemből és egy szempillantás alatt elviharzott. Nem haboztam utána menni és tudtam, hogy a hálóba menekült. Ki akartam nyitni az ajtót, de belülről nem hagyta. Nem volt nehéz bejutni, mivel sokkal erősebb vagyok nála. Már csak a sikítását hallottam és ahogy beléptem az ajtón, az ágyon szaladgált.
-Tudod te hova kell menekülni. - néztem rá, miközben egyre jobban közeledtem felé.
-Ne gyere közelebb!
-Érzed a veszted, mi? - léptem elé és finoman a falhoz szorítottam, hogy ne tudjon megszökni.
-Ugye nem bántasz? - nézett rám megszeppenten.
-Bántottalak én valaha is? - fogtam kezeim közé arcát, mire megcsóválta a fejét.
-Szeretlek. - nézett a szemembe, mire elmosolyodtam.
-Mindennél jobban, Kicsim. - mondtam, majd gyengéden megcsókoltam. Kezeit nyakam köré fonta, míg én arcát simogattam. Nyelvem átsiklott az övéhez és lassú táncba csalogattam, amit azonnal el is fogadott. Kifulladásig csókoltuk egymást, majd lábait a derekam köré kulcsolta, de túl labilis volt az ágy, így a párnák közé zuhantunk, mire mindketten felnevettünk. A rajtam ülő lányt lehúztam magamhoz és puhán az ajkaira tapadtam. Nem kapkodtam el semmit, csak minden iránta érzett szerelmemet szerettem volna átadni neki, bár ezt még tettekkel is szinte képtelenség kifejezni. Egy könnyed mozdulattal változtattam a helyzetünkön, így teljesen ki volt nekem szolgáltatva. Gyönyörű szemeibe néztem, majd apró puszikkal kényeztettem a nyakát, amibe az egész teste beleremegett. Elmosolyodtam azon, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá, majd folytattam. Gyenge bőrét szívni kezdtem, mire felnyögött és ujjaival a pólóm alá nyúlt. Hideg érintésébe beleborzongtam és én is hasonlóképpen cselekedtem a rajta lévő rózsaszín ruhadarabbal. Egészen a mellkasáig felhúztam a pólót és hasát kezdtem csókolgatni, majd belefújtam a köldökébe, mire felnevetett.
-Ezt ne csináld! - tolt el magától.
-Nem tetszik? - néztem rá vigyorogva.
-Nem igazán.
-Akkor majd megszokod. - lefogtam a kezét és ismét megfújtam. Próbált szabadulni, de csak vergődött alattam.
-Hagyd abba, kérlek! - nyöszörgött, mire felhagytam a kínzásával és ismét forró csókcsatákba bonyolódtunk. Fogalmam sincs, hogy ügyeskedte ki, de ismét fölém került és szó szerint lerángatta rólam a felsőt. Nem tétlenkedtem, én is megszabadítottam a felesleges anyagtól és a földre dobtam. A vanília illatú barna hajzuhatag a mellkasomra omlott, miközben nedves csókokat hagyott hasam minden egyes szegletén. Behunyt szemekkel és halk nyögésekkel élveztem amit csinál, néha belemarkoltam formás fenekébe, mire az ő száját is elhagyta egy apróbb sóhaj. Pici ujjai egyre lejjebb merészkedtek, egészen a nadrágom gombjáig. Tudta hogy húzzon fel még jobban, elidőzött a gomb és a cipzár kibontásával, persze figyelt arra, hogy szándékosan megérintse a már így is tettre kész férfiasságomat. Amíg hagyta, hogy szenvedjek, szép lassan kihámozott a nadrágomból és végre ajkait ismét az enyémeken érezhettem. Szenvedélyesen faltuk egymást, közben pedig gyengéden simogattuk a másikat. Zavaró volt a rajta lévő nadrág, ezért egy pillanat alatt levettem róla, így már csak fehérneműben feküdt rajtam. Melltartója is hamar a szoba másik felébe került, majd megadta magát és hagyta, hogy ismét a kezembe vegyem az irányítást. A szívem majd kiugrott a helyéről, zihálva kapkodtunk levegő után két csók között. Testünk minden porcikája összeért, így érezhettem a törékeny lányt, aki egy puszta érintésével is megőrjít. Puha és illatos bőre szinte vonzza az érintésemet és csókjaimat, amiket készségesen viszonoz is. A levegő felforrósodott a szobában, a vágy fűtötte testünket, egészen addig, míg az uralma alá nem kerültünk. Az utolsó ruhadarabot is lehámoztam róla, ahogy ő is rólam és átadtuk magunkat egymásnak és a gyönyör pillanatainak....
Forró csókok, perzselő simogatások, halk sóhajok jellemezték az egész napunkat. Csak enni és fürödni keltünk fel, aztán újra egymásba gabalyodtunk. Késő délután már csak egymást ölelve feküdtünk a takaró alatt. Halkan szólt a tv, de néha kisebb időközökre elaludtunk. Aztán estefelé váratlanul megszólalt a csengő.
-Ki lehet az ilyenkor? - nézett rám álmosan.
-Fogalmam sincs. Mindjárt megnézem. - bújtam ki mellőle, felvettem az alsómat és kislattyogtam. Elfordítottam a kulcsot a zárban, ám az ajtó túl oldalán egy eléggé váratlan személy állt.
-Balázs? - néztem értetlenül a rég nem látott fiúra. Vajon mit kereshet itt?
