65. rész

Sziasztok! Húú, hát nem is tudom hogy köszönjem meg a több mint 40000 oldalmegtekintést. Lassan már 1 kerek éves lesz a blog és nagyon örülök neki, hogy egyre többen olvassátok a részeket. Tényleg nagyon hálás vagyok érte, épp ezért igyekszem változatos részeket hozni, ami valljuk be nem mindig jön össze. Nem is rabolnám tovább a drága időtöket, itt lenne a folytatás, remélem tetszeni fog. Jó olvasást és várom a véleményeket. :))



Alexa szemszöge:

Hamar eltelt a hét, viszont a rosszulléteim nem csökkentek. Igyekeztem úgy csinálni, hogy Sziki ne vegyen észre semmit belőle, mert nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam. A mai reggelt is a fürdőben indítottam és természetesen ismét kijött belőlem minden. Ha nem tűnne képtelenségnek, azt hinném, hogy terhes vagyok, de elképzelhető, hogy csak valami vírust szedtem össze. Mindegy, a lényeg, hogy össze kell kapnom magam, ugyanis Reni ma velünk tölti a napot és vele együtt érkezik Alfréd is, Sziki cicája, csak ő marad is velünk. A gazdija már mindent előkészített, mondjuk megértem, hiszen nagyon szereti a macsekot és már hiányzott neki. Miután nagyjából összeszedtem magam, megmostam az arcom, megfésülködtem és visszamentem a hálóba felöltözni.
-Jó reggelt, szerelmem. - köszönt barátom egy puszival. Pedig azt hittem még alszik.
-Szia. - öleltem át.
-Öltözz gyorsan, mert mindjárt itt vannak! - sürgetett.
-Oké-oké! - mondtam és pizsamámat rendes ruha váltotta fel és alig, hogy kész lettem, már csengettek is, Sziki pedig rohant ajtót nyitni. Én is utána mentem és amint kiértem, Reni egyből a nyakamba ugrott.
-Szia, kis manó! - nyomtam egy puszit az arcára.
-Hiányoztál! - motyogta.
-Te is nekem.
-Persze, engem meg már észre sem vesz! - duzzogott Sziki, majd mikor felnéztem, megpillantottam az ajtóban a nővérét. Köszöntem neki, Renivel a nyakamban, majd letettem a kislányt. Sziki is örült, ugyanis Alfréd már a kezében volt és úgy bújt a gazdájához, mint kisgyerek az anyjához.
-Aztán jól viselkedj, Reni! Reggel jövök érted. - puszilta meg az anyukája, majd elment.
-És mit csinálunk? - kíváncsiskodott.
-Először reggelizünk, aztán elmegyünk az állatkertbe, oké? - kérdezte Sziki.
-Juhééé! - ugrált vidáman.
Amíg ők Alfréddal játszottak, készítettem pár szendvicset, majd leültünk reggelizni.
-Mikor megyünk már? - türelmetlenkedett.
-Mindjárt! Ne izgulj már! - szólt rá Sziki mosolyogva. Hamar befejeztük az evést, elkészültünk és indultunk az állatkertbe. Viszonylag jó idő volt, így gyalog mentünk. Reni az egész utat végigcsacsogta és alig tudta kivárni, míg megvettük a jegyeket. Olyan boldogan és kíváncsian sétált a ketrecek és az állatok között, hogy öröm volt nézni. Minden élőlényt alaposan szemügyre vettünk. Nekem személy szerint a jegesmedvék voltak a kedvenceim, míg Szikit és Renit a majmok foglalkoztatták. Nem is értem, miért. Hosszú órákig sétáltunk mire minden lakót meglátogattunk. A kecskékhez még be is lehetett menni és persze ki nem hagytuk volna semmi pénzért sem. Nagyon aranyosak voltak. Rengeteg képet készítettünk és szerintem jó kis kikapcsolódás volt.
-Sziki, szomjas vagyok! - szólalt meg a kislány.
-Gyere, keresünk valahol egy árust! - fogta meg a kezét. Én is mentem volna velük, de hirtelen iszonyatosan megfájdult a hasam. Olyan szinten begörcsölt, hogy levegőt is alig kaptam.
-Lexi, jól vagy? - fordult vissza Sziki.
-Persze. Menjetek csak. - nyökögtem.
-Kicsim, mi a baj? - jött oda hozzám Renivel az oldalán.
-Semmi, csak megfájdult a hasam.
-Nem tetszik ez nekem. Először a rosszullétek, múltkor elájultál, most meg ez. Holnap az lesz az első, hogy elviszlek az orvoshoz és nincs vita! - mondta határozottan.
-De holnap vasárnap van! - szóltam közbe.
-Az nem számít! Jobb már? - kérdezte.
-Egy kicsit.
-Megpusziljam? Attól biztos meggyógyul. - nézett rám Reni aranyosan, majd elém lépett és egy puszit nyomott a hasamra. Annyira édes volt, hogy nem tudom szavakba önteni.
-Nálad jobb orvost keresve sem találnék. - mosolyodtam el.
-Na, azért Dr. Renin kívül egy rendes doki is látni fog! - erősködött Sziki.
-Jól van.
-Vegyünk inni, aztán menjünk! - fogta meg a kislány kezét, majd az enyémet is és kerestünk egy árust. Vettünk innivalót, aztán még megnéztük a halakat és utána indultunk haza. Elég szépen eltelt a nap, délután négy volt, mire hazaértünk. Alfréd már az ajtóban várt ránk, Reni pedig egyből felkapta és elvonult a cicával.
-Lexi, beszéljünk! - ült le barátom a kanapéra, én pedig mellé.
-Sziki, tudom, hogy miről akarsz beszélni, de semmi bajom!
-De aggódom érted!
-Pedig nem kell! Jól vagyok. - bújtam hozzá.
-Ígérd meg, hogy holnap eljössz velem az orvoshoz! - nézett rám komolyan.
-Ha ettől megnyugszol, akkor megígérem. - adtam be a derekam.
-Apropó doki! Hol van Reni? - nézett jobbra-balra és ekkor hangos nyávogás hallatszott ki a fürdőből, mire mindketten felpattantunk és a helyiségbe szaladtunk, ahol szegény Alfréd próbált kiszabadulni a vízzel teli kádból. Az egész padló úszott a vízben, a cica nyafogott, Reni pedig próbálta a kádban tartani.
-Reni, Reni, Reni! Mit csinálsz szegény Alfréddal? - vett elő Sziki egy törölközőt és belecsavarta az állatot.
-Csak meg akartam fürdetni!
-De a cicák nem szeretik a vizet. - világosítottam fel.
-Akkor ezért nem tetszett neki. - mondta, mire elnevettük magunkat.
-Óó, te! - mondtam kuncogva, Sziki pedig Alfrédot törölgette. Kiküldtem őket a fürdőből, eltüntettem a vizet, majd én is kimentem.
-Szegény cica, nagyon mérges. - néztem a vizes bundájú állatra.
-Csodálkozol? - nevetett Sziki.
-Na, akkor én csinálok vacsit, addig ti fürödjetek meg! - mondtam nekik, aztán a konyhába mentem. Csináltam bundás kenyeret és kakaót, majd megterítettem az asztalt, viszont közben ismét rám tört a hasfájás. Annyira rossz volt, hogy le kellett ülnöm. Mély levegőkkel próbáltam csillapítani és pár perc múlva szerencsére el is múlt. Még jó, hogy Sziki nem látta. Fogalmam sincs mitől van, de valami nincs rendben, az biztos!
-Kész a vacsi? - hallottam Reni hangját.
-Igen.
-Jól vagy, Kicsim? - nézett rám Sziki.
-Persze. Egyetek, addig elmegyek zuhanyozni. - nyomtam egy puszit az arcára, majd előkerestem a pizsamám és a fürdőbe mentem. Igyekeztem hamar elkészülni, aztán a hálóba mentem, ahol már kényelmesen elhelyezkedett mindenki az ágyban.
-Hol szeretnél aludni? Itt, vagy a vendégszobában? - kérdezte barátom a kislányt.
-Itt. - vágta rá azonnal.
-Gondoltam. - mosolygott, majd én is lefeküdtem melléjük. Reni aludt belül, aztán Sziki a lábánál Alfréddal, én pedig az ágy szélén. Hozzá bújtam barátomhoz, aki magához ölelt és szép lassan elaludtunk.
   Reggel ismételt hányingerrel ébredtem fel. Óvatosan felkeltem Sziki mellől és halkan kimentem a szobából. A fürdőben hideg vízzel arcot mostam, majd kinyitottam az ablakot és mélyeket szippantottam a reggeli friss levegővel, aminek hatására elmúlt az émelygésem. Miután jobban lettem, a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. Sok felé kalandoztak a gondolataim, mikor nyílt a háló ajtaja és a két álomszuszék mászott ki a szobából.
-Jó reggelt! - néztem rájuk mosolyogva.
-Neked is, Kicsim. - ült le mellém Sziki és homlokon puszilt. Reni bekapcsolta a tv-t és valami rajzfilmet nézett.
-Bejössz ma velem a próbaterembe? - kérdezte.
-Nem úgy volt, hogy itthon leszünk?
-Csak egy óra az egész.
-Jó. - feleltem, mikor megszólalt a csengő. Ajtót nyitottam és Sziki nővére állt a túloldalon.
-Szia. - köszöntem.
-Sziasztok. Na, hol van az én rosszaságom? - lépett beljebb.
-Mesét néz. - mutattam a kanapéra.
-Anyuci! - pattant fel Reni és a nyakába ugrott.
-Jól viselkedtél?
-Igen. - bólogatott.
-Na, akkor öltözz gyorsan és megyünk haza! - mondta, mire a lány elrohant öltözni.
-Nem volt vele probléma?
-Á, dehogy! - válaszolt Sziki.
-Akkor jó. - megvártuk, míg Reni elkészül, majd elköszönt tőlünk és elmentek.
-Nem semmi csaj! - csuktam be az ajtót.
-Ne is mondd. Alfréd szerintem lelki beteg lett. - nevetett.
-Bolond. - böktem oldalba.
-Bökdösöl? - húzott magához, mire bólogattam. Kezei közé fogta az arcom, majd hosszan megcsókolt. Az utóbbi időben kevés időnk volt egymásra, éppen ezért nem értem be egyetlen csókkal. Nyaka köré fontam a kezem és ajkaink ismét egymásra találtak. Egyikünk sem volt mohó, lassan és szenvedélyesen ízlelgettük egymást. Mikor már nem bírtuk tovább levegővel, elváltunk egymástól.
-De szeretlek. - suttogtam.
-Én is téged. De tudod, hogy nem úszod meg az orvost! - mondta komolyan.
-Igen, tudom. - sóhajtottan belenyugvón. 
-Öltözz, aztán menjünk a próbaterembe! - szólt rám, aztán bementünk a hálóba. Gyorsan elkészültünk, majd autóba ültünk és néhány perc alatt a teremhez érkeztünk. Mire beértünk, a srácok már bent voltak.
-Végre már, hogy ideértetek! - türelmetlenkedett Ya Ou.
-Sietsz valahová? - kérdezte Sziki.
-Képzeld, igen! - mondta. - Oli, segítenél megkeresni a telefonom? Úgyis ráérsz! - nézett a fiúra kínai barátunk.
-Egyszer még a fejed is elhagyod! - sóhajtott Olivér, majd kiment vele.
-Basszus! Nem zártam le a kocsit! - kapott észbe Sziki. - Mindjárt jövök! - mondta és már el is tűnt.
-Hihetetlenek! - mosolyodtunk el Bencével. Hirtelen azonban megszédültem és elhomályosultak a dolgok előttem.
-Lexi, minden rendben? - kérdezte Benny.
-Igen. - feleltem.
-Biztos jól vagy? Sápadtnak tűnsz.
-Nincs semmi gond. De kérlek erről ne szólj Szikinek! - néztem rá kérlelve.
-Jól van. - bólintott. Pár perccel később mindenki visszatalált, aztán megbeszélték, amit kellett és mehettünk is haza.
-Kimegyek a mosdóba. - mondtam Szikinek, aztán megkerestem a helyiséget. Hideg vízzel arcot mostam, ugyanis egy cseppet sem csökkent a rosszullétem. Megtöröltem a kezem, majd indulni akartam, de olyan szinten begörcsölt a hasam, hogy fájdalmamban a földre rogytam és összekucorodtam. Rám tört a zokogás, mozdulni sem tudtam, csak ültem egy helyben a kínzó fájdalommal, egészen addig, míg ki nem nyílt az ajtó és Sziki be nem rontott rajta.
-Jézusom! Kicsim, mi történt? - guggolt le kétségbeesetten elém. Megszólalni sem tudtam, csak sírtam és sírtam. Nem tudom mi történt velem, de hogy valami nagyon nincs rendjén, abban biztos vagyok.