64. rész

Sziasztok! Itt is a következő rész. Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat és komikat, nagyon örültem nekik. Ez a rész kicsit fura lett, vagy nem is tudom hogyan jellemezzem, a lényeg, hogy történik benne néhány dolog. Jó olvasást kívánok hozzá és várom a véleményeket. :))



Borzalmas reggelre ébredtem. Sziki szinte rajtam feküdt, a gyomrom émelygett és iszonyatos hányingerem volt. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és mély levegőkkel próbáltam csillapítani a borzalmas érzést, de nem jártam sikerrel. Nem volt mese, gyorsan lelöktem magamról alvó barátomat és rohantam a fürdőbe. Nagy szenvedések közepette kijött belőlem minden.
-Lexi, jól vagy? - dörömbölt Sziki az ajtón.
-Hagyjál most, kérlek! - szóltam erőtlenül.
-Kicsim, engedj be, légy szíves! - ütögette tovább, mire kinyitottam az ajtót, majd annyira legyengültem, hogy lecsúsztam a földre.
-Mi a baj, életem? - guggolt le elém.
-Nem tudom, de borzalmasan érzem magam.
-Akkor ma itthon maradsz!
-Nem lehet! Rögtön a második napon nem jelenthetek beteget!
-Ilyen állapotban biztos, hogy nem mész sehova! Gyere, mosd meg az arcod és feküdj vissza! - nyújtotta a kezét és segített felállni. A csapnál hideg vízzel arcot mostam, majd a tükörbe pillantottam, de nem kellett volna. Nagyon ramatyul néztem ki, mondjuk úgy is éreztem magam. Sziki visszakísért a hálóba, betakart, majd elkérte a mobilomat és felhívta a főnökömet. Remek! Rögtön a második nap kidőlök. Képzelem mit gondolhatnak rólam.
-Na, elintéztem! - jött vissza pár perc múlva.
-Nem volt dühös?
-Dehogy! Jobbulást kíván. - letette a telefont az éjjeli szekrényre és öltözni kezdett.
-Sokáig dolgozol? - néztem rá.
-Annyira nem. Délután jövök. Addig pedig Balázs figyel rád.
-Ez most komoly? Sziki ne hagyj itt ezzel a seggfejjel!
-Kicsim, nem tehetek mást. Legszívesebben itthon maradnék veled, de dolgoznom kell. Mondtam Balázsnak, hogy néha nézzen rád, hogy jól vagy-e, de ezen kívül ne zaklasson.
-Jó, mindegy. - sóhajtottam.
-Hívlak két óránként, rendben? - hajolt le hozzám, mire bólintottam. - Ha bármi van, azonnal hívj! - fogta kezei közé az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siess haza, kérlek. - húztam vissza egy ölelésre.
-Igyekszem. Te pedig pihenj! - puszilt a hajamba, majd elment. Szép kis napnak nézek elébe megint. Fogalmam sincs, mi lett velem, nagy ritka, mikor beteg vagyok. És még Balázst is el kell viselnem! Remélem nem fog zargatni, mert most erre van a legkevésbé szükségem. Inkább magamra húztam a takarót, a fal felé fordultam és megpróbáltam visszaaludni, ami elég hamar sikerült is.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mocorgásra lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem, megfordultam és Balázs ült mellettem. Hirtelen annyira megijedtem, hogy felsikítottam.
-Héé! Nyugi van!
-Mi a francot keresel te itt? - néztem rá mérgesen.
-Sziki hívott már vagy százszor, de ezek szerint nem hallottad. Szólt, hogy nézzem meg, mi van veled.
-És ezért kell az ágyamban szobroznod?
-Nyugi van, édesem! De ha ennyire szeretnéd, akkor nagyon szívesen maradok. - vigyorgott.
-Elmész te a fenébe! Most pedig kifelé! - szóltam rá.
-De harapós vagy! Ja, és hívd fel az uradat, mert lerágja a körmeit miattad! - kelt fel végre az ágyról.
-Menjél már! - mutattam az ajtó felé, majd szép lassan kisétált rajta. Egyszerűen megőrjít ez a pasi! Az agyamra megy, komolyan mondom. Vettem egy mély levegőt, miután magamra maradtam, aztán a telefonomért nyúltam. Kikerestem Sziki számát, ami nem volt nagy művészet, mivel vele beszélek a legtöbbet. Rögtön az első csengés után fel is vette.
-Na végre, Kicsim!
-Ne haragudj, csak aludtam és nem hallottam, hogy csörög.
-Semmi baj. Jobban vagy?
-Igen. Kutya bajom. - mondtam.
-Biztos?
-Igen. Ne aggódj, minden rendben. - nyugtattam meg. 
-Akkor jó. Nem sokára otthon vagyok.
-Várlak.
-Most le kell tennem. Szeretlek, Kicsim.
-Én is téged. - mosolyodtam el, aztán bontottuk a vonalat. Most, hogy a hasam helyre állt, nagyon megéheztem, úgyhogy kikecmeregtem az ágyból és kicsoszogtam a konyhába. Csináltam néhány szendvicset és egy bögre teával leültem a pulthoz. 
-Látom jobban vagy. - jelent meg Balázs is.
-Milyen jó meglátásaid vannak!
-Nem igazán szívlelsz, ugye?
-Szerinted? - húztam fel a szemöldököm.
-Szóval nem.
-Ha mondjuk nem lennél akkora bunkó, mint ide Afrika, akkor semmi bajom nem lenne veled!
-Pedig ez eddig bejött a csajoknál. - túrt a hajába.
-Hát akkor képzelem milyen barátnőid lehettek. Tudod, sokszor a tisztelettel többre mész, mint egy beszólással. - néztem rá.
-Talán igazad van. Nézd, sajnálom, ha tapló voltam. Mi lenne, ha békét kötnénk? - kérdezte. Ez most vagy megint egy hülye vicc, vagy tényleg komolyan gondolta.
-Legyen. - egyeztem bele. Talán most már végre békén hagy, legalább is nagyon remélem.

Sziki szemszöge:

-Sziki! Mi a franc van veled? - nézett rám dühösen Bence, miután harmadszorra rontottam el a dalt.
-Ne haragudjatok, csak aggódom Lexiért.
-Ne idegeskedj már annyit! Ő maga mondta a telefonba, hogy kutya baja, nem? Ha meg bármi történt volna, már tudnál róla. - mondta Ya Ou.
-Jó, igazatok van. Lehetne elölről? Ígérem, most nem szúrom el. - összeszedtem magam, aztán sokadik próbálkozás után végre sikerült hibátlanul felénekelnem a dalt. Hiába szeretem a munkámat és szinte mindig leköti a figyelmemet, de most képtelen voltam Lexin kívül másra koncentrálni. Nagyon ramatyul nézett ki reggel és szívem szerint otthon maradtam volna vele, de a srácokat sem hagyhattam cserben. Igazából van egy meglepetésem Lexinek. A hétvégére meghívtam hozzánk Renit. Nagyon jól kijöttek egymással és szerintem mindketten örülni fognak a viszontlátásnak. Ha hazaértem, el is mondom neki, legalább egy kicsit felvidítom. Kettőkor ismét próbáltam elérni, de megint nem vette fel a telefont sokadik hívásra sem. Utána egyből tárcsáztam Balázs számát, de ő sem reagált. Kicsit kezdtem megijedni, mikor már fél órája nem kaptam semmi választ sem. 
-Srácok, nagy baj lenne, ha mára befejeznénk? - néztem rájuk.
-Nem. Menj csak és nyugodj le! - mondták.
-Köszönöm. - lepacsiztam velük, gyorsan összekaptam magam és mentem is a kocsihoz. Alig negyed óra alatt haza is értem, szerencsére nem volt nagy forgalom az utakon. Kiszálltam, lezártam az autót és siettem felfelé. Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra, mert nem találtam a kulcsaimat. Amíg azonban a zsebemben kotorásztam, kiabálás hallatszott ki bentről. Lexi hangját hallottam, aki kétségbeesetten kiáltozott. Nagyon ideges lettem és alig találtam bele a zárba. Amint sikerült, berontottam az ajtón és döbbenten vettem észre Balázst és Alexát a nappaliban. A fiú a falhoz nyomta barátnőmet és erőszakoskodott vele. Lexi persze próbált ellenállni és ellökni magától, de nem tudta. Gondolkodás nélkül rohantam oda hozzájuk, Balázst lerángattam zokogó barátnőmről és kőkeményen bemostam neki egyet, mire elterült a földön. Nem foglalkoztam vele, egyből Lexihez mentem, aki továbbra is könnyeivel küszködött, csak most már a földön összekucorodva. 
-Kicsim, jól vagy? - guggoltam le elé, mire rám emelte kisírt szemeit és egy aprót bólintott.
-Mi a fene történt itt? - kérdeztem, mire még jobban zokogott. - Balázs, mit csináltál vele? - néztem rá dühösen.
-Én csak... - dadogott.
-Most azonnal takarodj a házamból és soha többé ne kerülj a szemem elé! - álltam fel. Pár perc alatt összeszedte a cuccait és bűnbánóan rám nézett.
-Sajnálom. Nem így akartam.
-Takarodj! És örülj neki, hogy nem jelentelek fel! - löktem ki az ajtón és becsaptam mögötte, majd visszamentem Lexihez. Leültem mellé és az ölembe húztam. Szorosan magamhoz öleltem és a hátát simogattam, hogy megnyugodjon végre. Fokozatosan csillapodott a zokogása, majd abba is maradt, de még mindig úgy szorított, mintha az élete múlt volna rajtam. Lassan felálltam vele és elsétáltam a kanapéig, majd leültünk, de továbbra sem mozdult egy centit sem.
-Lexi, mi történt? - szóltam lágyan, mire felemelte a fejét és rám nézett.
-Ha nem jössz, akkor nem tudom mi lett volna. - mondta halkan.
-De mit csinált veled?
-Úgy kezdődött, hogy kimentem a konyhába és felajánlotta, hogy kössünk békét. Utána tök jól elbeszélgettünk, aztán egyszer csak megbolondult, meg akart csókolni és mikor ellöktem, bedurvult és a falhoz nyomott, a többit pedig tudod. - mesélte szaggatottan, nekem pedig akaratom ellenére ökölbe szorult a kezem.  Egyszerűen elképesztő, hogy akit eddig az egyik legjobb barátomnak hittem, kis híján megerőszakolta a barátnőmet! Az biztos, hogy az életben többé nem akarom látni!
-Ne haragudj rám. Nem hittem volna, hogy ilyenekre képes.
-Én kértem, hogy ne hagyj itt vele! - gyűltek újabb könnyek a szemébe.
-Sajnálom, Kicsim. Az egész az én hibám. - öleltem magamhoz.
-Annyira féltem. - pityergett ismét.
-Shh. Most már itt vagyok. - kezeim közé fogtam az arcát és egy apró csókot leheltem ajkaira.
-Menjünk, fürödjünk meg, aztán van egy meglepim, aminek biztosan örülni fogsz. - mondtam, mire egy halvány mosoly ült ki arcára és kimászott az ölemből. Én is felálltam, de valami nagyon fura volt Lexin. Fal fehér volt és úgy láttam, hogy nincs jól.
-Kicsim, minden rendben? - néztem rá és erre a szóra összeesett. Még épp idejében sikerült elkapnom, hogy ne a földre zuhanjon.
-Lexi, mi baj van? - a kanapéra fektettem, de csak halkan nyöszörgött.
-Jól vagyok, csak kicsit megszédültem. - mondta.
-Na jó! Gyere, beviszlek a kórházba!
-Nem kell! Semmi bajom. - ellenkezett.
-Kicsim, ez nem játék! Szeretném, ha megnézne egy orvos!
-Sziki, jól vagyok. Sok volt ez mára, biztos csak leesett a vérnyomásom.
-Jó. De ha még egyszer rosszul leszel, nincs vita!
-Oké. - bólintott, aztán felsegítettem és elmentünk fürödni. Megvacsoráztunk, utána pedig elmondtam neki, hogy hétvégére elhívtam Renit. Nagyon örült neki és szerencsére kezdte jobban érezni magát. Nyugodtabb lettem volna, ha engedi, hogy orvoshoz vigyem, de talán tényleg csak egy egyszeri rosszullét volt. Legalább is nagyon bízom benne.