31. rész

Sziasztok! Eredetileg holnap akartam feltenni az új részt, de mivel a blog nézettsége elérte a 10000-et ezért hálám jeléül felkerül ma a 31. rész. Nem tudom elégszer megköszönni a sok sok komit és pipát, amit kaptam Tőletek. Remélem ez a rész is tetszeni fog és kifejtitek a véleményetek. Jó olvasást! :))

Krisztián szemszöge:

-Haló.- szólt a telefonba egy álmos hang.

-Szia Zsani, Krisz vagyok.

-Gondolom érdekel, hogy mi volt a strandon.

-Igen. Ezért hívtalak. Nos?

-Szikit egész nap lefoglaltam, a kis csaj meg majd felrobbant. Mikor hazaértünk én eljöttem, de biztos, hogy veszekedtek.

-Nagyon jó! Ügyes voltál.

-De, ha sikerül szétrobbantani őket, akkor ugye enyém lehet a pasi?- kérdezte.

-Azt csinálsz vele, amit akarsz. Engem csak Lexi érdekel.- mondtam.   - Hamarosan majd látogasd meg őket!

-Úgy lesz. Szia.

-Szia.- nyomtam ki a hívást. Néha magamon is meglepődök, milyen ötleteim vannak. Először tartottam Zsani válaszától, mikor felvázoltam előtte a dolgokat, de örömmel asszisztál a feladathoz. Már csak idő kérdése és Lexi újra az enyém lesz. Az, meg hogy mit csinál Zsani azzal a Sziki gyerekkel, teljesen hidegen hagy.

Alexa szemszöge:

Nagyon rosszul aludtam az éjjel. Nem tudtam hová tenni Sziki tegnapi viselkedését. Elvileg szeret. De ha az ember szeret valakit, akkor nem nézi levegőnek, miközben az exével beszélget. Legalábbis ez az én meglátásom a dolgokról.

8 órakor kimásztam az ágyból és felöltöztem. A fürdőben rendbe szedtem magam, majd gyorsan megreggeliztem. Felvettem a táskámat és indultam át Oliért. Becsengettem és egy álmos Benny nyitott ajtót.

-Szia.- ásított egy hatalmasat.

-Hali. Oli?

-Szerintem még alszik.

-Akkor felébresztem.- indultam szobájához. Kinyitottam az ajtót és még valóban szundikált. Csendben leültem az ágyára és keltegetni kezdtem.

-Olivér, ébresztő!- simogattam arcát, mire először nyöszörögni kezdett, majd kinyitotta szemét.

-Jó reggelt.- mosolyodott el, mikor meglátott.

-Neked is.

-Jó lenne minden reggel ilyen gyönyörű látványra ébredni.- nyújtózott egyet és levakarhatatlan mosollyal nézett rám.

-Nagyon vicces. Na de siess, mert sokan lesznek!

-Muszáj menni?- nézett rám kiskutya szemekkel.

-Ezt ne kezd megint! Öltözz fel és igyekezz! Kint várlak.- utasítottam.

-Nem muszáj kimenned.- kacsintott.

-Látom elemedben vagy már reggel is. 10 perced van- álltam fel és elhagytam szobáját.

A nappaliban helyet foglaltam és türelmesen vártam, amíg elkészül. A konyha felől hangokat hallottam, majd Sziki fáradt és meggyötört arcával találkoztam.

-Szia.- indult felém szomorúan.

-Szia.- köszöntem egyhangúan.

-Lexi, ami tegnap történt, az...- kezdett bele, de kopogtak az ajtón és közben Oli is elkészült. Sziki ajtót nyitott és nagy döbbenetemre a fekete hajó lányt láttam meg, aki rögtön a fiú nyakába vetette magát.

-Ez már mindennek a teteje!- keltem ki magamból.

-Kicsim, kérlek beszéljük meg!- szedte le magáról a lányt.

-Ezen nincs mit megbeszélni. Olivér jössz?- néztem a szőkeségre, aki bólintott egyet és a lehető leggyorsabban hagytuk el a kínos szituáció helyszínét.

-Minden rendben?- állított meg a lépcsőházban.

-Persze.- válaszoltam szemlesütve.

-Nem úgy néz tűnik.- nézett rám.

-Hagyjuk ezt, jó?

-Rendben.- hagytuk annyiban a témát és szótlanul sétáltunk a rendelőig. Bementünk a váróterembe, ahol már kora reggel is hemzsegtek az emberek. Leültünk két szabad helyre és nem volt más választásunk, mint várni. Sorban szólították a betegeket, de rengetegen voltak. Már dél is elmúlt, amikor láttam, hogy már kezd ideges lenni. Eddig telefonjával elütötte az időt, de úgy látszik, már az sem foglalta le. A lábával kezdett dobolni és az ujjait tördelte.

-Nyugi!- tettem kezem combjára, mire abbahagyta a dobolást és hatalmas kezét enyémre helyezte.

-Patocska Olivér!- jött ki a nővér. A szőkeség felállt és rám nézett.

-Bejössz velem?- kérdezte félénken.

-Nem hinném, hogy lehet.- lepődtem meg kérdésén.

-Légyszi! Egyedül nem megyek be.- kérlelt tovább.

-Jól van.- egyeztem bele és bekísértem a helyiségbe.

-Jó napot.- köszöntünk egyszerre.

-Sziasztok. Örülök, hogy eljöttél Olivér.- mosolygott Gergő.

-Muszáj volt. Lexi nem hagyott más választást.

-Akkor kezdjünk bele.

-Ugye maradhat?- nézett Gergőre, majd rám.

-Ha te nem bánod, akkor igen.- válaszolt.- Először kezdjük a vérvétellel.- mondta, mire a szöszi teljesen lesápadt.

-Nem hagyhatnánk ki?

-Sajnos nem.- tette karjára a szorítót és elővette a tűt.- Alexa, azt hiszem jobb lesz, ha idejössz.

-Rendben.- ültem le mellé és biztatásképp megfogtam a másik kezét.

-Ne nézz puhánynak, csak nem bírom, ha szurkálnak.- nézett rám, miközben Gergő levette a kellő mennyiségű vért.

-Nyugi én sem.

Ezt követően csináltak egy labor és egy EKG vizsgálatot is. Miután mindennel elkészültek, kiküldtek a váróba, míg az eredmények elkészülnek.

-Nélküled nem ment volna.- nézett a szemembe.

-Dehogy nem. Csak egy kis biztatásra volt szükséged.

Már nem kellett sokat várnunk és ismét szólítottak. Megint bekísértem, de az ajtó előtt megtorpant.

-Lexi, én félek.- nézett rám kétségbeesetten.

-Minden rendben lesz.- öleltem meg jó szorosan, majd betoltam az ajtón. Helyet foglaltunk Gergővel szemben, aki a leleteket tanulmányozva közölte a tényeket.

-Nos, megnyugodhatunk, ugyanis makk egészséges vagy.- ezt hallva, egy hangos, megkönnyebbült sóhaj hagyta el Olivér száját. Bevallom én is fellélegeztem, hogy nincs semmi baja.

-A tegnapi rosszullétedet a túlzott koffeinmennyiség okozta. Javaslom, hogy kávé és energiaital helyett egyél meg minden reggel egy almát. Hidd el, sokkal jobban felébredsz tőle és nem mellesleg egészséges is- tanácsolta.

-Köszönöm Gergő.- fogott vele kezet.

-Igazán nincs mit.- mosolygott.- Sziasztok.

-Szia.- köszöntünk és elhagytuk az orvosi szobát.

-Köszönöm, hogy eljöttél velem.- nézett rám vidáman.

-Szívesen.- válaszoltam, mire váratlanul magához húzott és hosszan megölelt. Eléggé meglepődtem ezen cselekedetén, de viszonoztam gesztusát. Miután elengedtük egymást még mindig óriási vigyor uralta arcát és hazaindultunk.

-És mi van Szikivel?- szólalt meg útközben.

-Igazából ezt én sem tudom. Ez a reggeli dolog csak rá tett még egy lapáttal az egészre.

-Én sem értettem, hogy Zsani hogy keveredett oda. Megbocsátasz neki?- kérdezte.

-Oli én nagyon szeretem őt, de ha még mindig érez valamit Zsani iránt, akkor én nem tehetek semmit.- mondtam szomorúan.

-Beszélj vele!

-Muszáj lesz.- ismertem el, hogy valóban tisztáznunk kell ezt az ügyet. Időközben hazaértünk, én pedig felkísértem Olivért.

-Na mi volt?- állt fel azonnal Benny, mikor meglátta, hogy beléptünk az ajtón.

-Minden oké. Semmi bajom.- mondta boldogan a szöszi.

-Hála Istennek!- ment oda Ya Ou és megölelte.

Sziki szemszöge:

Mikor reggel meg akartam beszélni Lexivel a dolgokat, pont akkor toppant be Zsani. Nem értettem, hogy miért vetette magát a karjaimba. Ezt látva Lexi persze még jobban megharagudott rám, amit teljesen jogosan tett. Muszáj megmagyaráznom a dolgokat. Mindennél fontosabb nekem és nem akarom elveszíteni, pedig úgy érzem, most elég közel állok hozzá. Iszonyúan féltékeny vagyok Olivérre, mert az egész napot együtt töltötték. Tudom mit érez Lexi iránt, de nem fogom hagyni, hogy elvegye őt tőlem. Ő az életet jelenti számomra és el kell érnem, hogy megbocsásson. Bevallom Zsani felbukkanása kissé felkavaró volt. Előhozta a régi emlékeket és érzéseket. De biztos vagyok magamban. Tiszta szívemből szeretem és azt akarom, hogy ezt ő is tudja. Hangokat hallottam a nappaliból, így úgy döntöttem, hogy kimegyek.Ahogy kitártam ajtóm és megláttam életem értelmét, egyből melegség járta át a szívem. Viszont amikor találkozott tekintetünk, ő szomorúan hajtotta le a fejét. Bence és Ya Ou Olivért faggatták a vizsgálattal kapcsolatban, ami az elhangzottak szerint jó eredményt mutatott. Szememet nem tudtam levenni a gyönyörű lányról, aki csendben állt a srácok mellett. Összeszedtem minden bátorságom és felé indultam. Pár centivel előtte megálltam, mire lassan rám emelte tekintetét és igéző szemeivel fürkészte arcom.

-Beszélhetünk?- szólaltam meg végül. Egy bólintással jelezte válaszát és bementünk a szobámba. Becsukta maga mögött az ajtót és mint akit odaszegeztek, állt meg mozdulatlanul. Leültem ágyamra és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy jöjjön oda. Kis tétovázás után lassan felém indult, majd mellém ült. Percekig csak szótlanul néztük egymást, végül szólásra nyitottam ajkaim és belekezdtem.

-Sajnálom.- néztem rá. Csak ezt az egy szót tudtam kinyögni, ezt is csak nehézkesen.

-Mégis mit? Azt, hogy tegnap le se szartál? Vagy, hogy reggel nagy örömmel ölelgetted Zsanikát? Vagy mégis mit sajnálsz?- kérdezte szemrehányóan.

-Én mindenért bocsánatot kérek. Egy igazi barom voltam.

-Ennyi?- húzta fel szemöldökét, majd felállt volna, de elkaptam karját és visszahúztam magam mellé.

-Lexi, én mindennél jobban szeretlek.- vallottam be érzéseimet.

-Igen? Akkor elárulnád, hogy mi volt ez az egész?- nézett rám kérdőn.

-Nem tudom. Csak meglepődtem, mikor megláttam Zsanit és eszembe jutottak a régi idők. Csak beszélgettünk és fogalmam sincs, hogy mi ütött belé reggel, hogy csak úgy rám rontott.

-Érzel még valamit iránta?- kérdezte hidegen.

-Nem.- adtam határozott választ.- Én csak téged szeretlek.- csúsztam közelebb hozzá.

-Ezt nehezen tudom elhinni.

-De meg kell értened. Kicsim, nekem te vagy az egyetlen lány az életemben!- fogtam kezeim közé arcát és mélyen a szemébe néztem.

-Bocsáss meg kérlek!- közelítettem arcommal az övé felé és szeméből egy kövér könnycsepp gördült ki, amit azonnal letöröltem. Nem szólt semmit, csak könnyes szemmel nézett rám. Keservesen rossz volt látni, hogy ezt a fájdalmat én váltottam ki belőle. Hirtelen megszakította szemkontaktusunk és a földet kezdte szemlélni.

-Kérlek szépen mondj valamit!- törtem meg a hosszú és igen kínos csendet.  Továbbra is lesütött fejjel bámulta a padlót. Kezemmel magam felé fordítottam arcát és elértem, hogy újra farkasszemet nézzünk. Lassan közeledtem felé. Finoman megsimogattam puha pofiját, majd ajkaimat övéihez tapasztottam és lágyan megcsókoltam. Nem volt hosszú, de szerencsére nem szakította meg. Csókunk után lassan kinyitotta szemét, nekem pedig apró mosoly kúszott arcomra.

-Szeretlek.- karoltam át, ő pedig szorosan hozzám bújt és átölelt.

-Én is.- suttogta alig hallhatóan, mire egy puszit nyomtam feje búbjára. Kis idő múlva kibújt ölelésemből és felállt, majd az ajtó felé közelített.

-Hová mész?- néztem rá értetlenül.

-Haza.

-De miért? Azt hittem, hogy kibékültünk.- álltam fel én is és odaléptem hozzá.

-Igen, de jobb ha most hazamegyek.

-Akkor jövök én is.

-Ne. Sok volt ez mára. Muszáj egy kicsit egyedül lennem és gondolkodnom.

-Rendben.- törődtem bele szomorúan.- De holnap ugye látlak?

-Nem tudom. Gyakorolnom kell a döntőre.

-Még mindig haragszol, igaz?- kérdeztem.

-Nem. De most megyek. Szia.- nyomott egy puszit arcomra, én pedig visszahúztam egy ölelésre.

-Szia.- pusziltam homlokon és elengedtem.

Nem tudom mi volt ez az egész. Valahogy úgy érzem, hogy megbocsátott, de mégsem. Azt hiszem eljátszottam a bizalmát. Búskomoran mentem be a fürdőbe és egy forró zuhany után gondolataimba feledkezve dőltem be az ágyamba. Egy újabb éjszaka nélküle. Az előző is egy rémálom volt egyedül. Hirtelen jött ötlettől vezérelve, magamra kaptam ruháim és sietősen hagytam el a házat. Csak a szívem útját követtem és az általa oly nagyon szeretett személy ajtajánál kopogtattam, várva, hogy beengedjen.