30. rész

Sziasztok! Elérkeztünk a 30. részhez, de van még bőven folytatása a történetnek. Az előző részhez kapott sok-sok komiért és pipáért ezer köszönet. Lassan elérjük a 10000-es megtekintést is. A részhez igazából nincs túl sok hozzáfűzni valóm. Továbbra is várom a visszajelzéseket és jó olvasást! :))

-Mi történt?- fordult hátra Ya Ou.

-Vérzik az orrom.- szorította oda a papír zsebkendőt.

-Tedd hátra a fejed!- okoskodott Zsanika.

-Persze, hogy a végén még megfulladjon. Egyéb remek ötlet?- kérdeztem flegmán.

-Ne veszekedjetek már!- szólt Barbi.- Olivér fáj még a fejed?- nézett rá.

-Iszonyatosan.- válaszolt. Nem győztem a zsebkendőt adni a kezébe, olyan durva volt a helyzet.

-Kérem a kezed.- nyúltam lábán nyugvó csuklójáért és kitapintottam a pulzusát. -A vérnyomásod az egekben van, a pulzusodról nem is beszélve! Ittál te valamit kólán és energiaitalon kívül?

-Reggel egy kávét.

-Gratulálok! Srácok, bevizeznétek ezt?- nyújtottam Ya Ou felé egy kis méretű törülközőt.

-Persze.- vette el, majd ásványvízzel leöntötte.

-Oli, próbálj meg egy kicsit lenyugodni.

-Mégis hogy nyugodjak le, mikor nem áll el ez a szar!

-Pont azért csillapodj le! Gondolom nem akarsz a kórházban kikötni.- néztem rá.

-Hát nagyon nem.

-Gombold ki az inged!- vettem el Ya Ou-tól a nedves ruhadarabot.

-Jó.- kezdte el fél kézzel bontogatni a gombokat. Miután sikerült a művelet, széthúztam felsőjét és csupasz mellkasára helyeztem a hideg törülközőt, mire felszisszent. Bal kezével végig az enyémet szorongatta, majd kis idő múlva érdeklődtem állapotáról.

-Vérzik még?

-Már kezd elállni, de még mindig érzem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről.

-Mit csináljak, hogy egy kicsit lenyugodj?- néztem rá tétlenül.

-Énekelj neki!- szólt hátra Bence.- Attól mindig kikapcsol.

-Hát jó.- nem kellett sokat gondolkoznom a dalon, mivel van egy, amit azonnal megszerettem, amint meghallottam Olivértől.  Halkan kezdtem el dúdolni a sorokat, mire azonnal rám irányította tekintetét.

"Nem ezt vártad, nem így mondták.
Mást ígért a szív és mást a száj.
Megint tél van, megint fázol.
Pedig azt mondták, hogy jön már a nyár...

Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Engedni, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott már.
Mielőtt megjegyezhetnéd.

Oda kell menni, megölelni,
Akkor is, ha nem te hibád!
Odamenni, esélyt adni, 

Elengedni minden tartozást!"

A dal végére szerencsére jóval lecsökkent a pulzusa. Az orrvérzése is elmúlt és nyugodtan tette hátra a fejét.

-Na jobb már?- simogattam meg arcát.

-Igen. Gyönyörű hangod van.- mosolygott.

-Köszönöm. – pirultam el. Levettem mellkasáról a törülközőt, ami test melegének köszönhetően átmelegedett. Keze még mindig enyémet szorongatta, de inkább hagytam. Valószínű ezt Sziki észrevette, mert elég morcosan nézett ránk, majd visszafordult Zsanihoz. Őszintén szólva hidegen hagyott ez a dolog. Elvégre én nem csináltam semmi rosszat.

-Ya Ou, azért hívd ki hozzá az orvost!- néztem a barna bőrű fiúra.

-Ez a minimum.

-Nem kell nekem doki. Nincs semmi bajom.- tiltakozott.

-Bocsi szöszi, de ebbe most nincs beleszólásod! Nem akarjuk, hogy komolyabb bajod legyen.

-Jól van.- egyezett végül bele. Mondjuk nem volt más választása. Az út további részét, amiből még volt bőven, csendben töltöttük. Mindenki nagyon fáradt volt és a legtöbben el is aludtak. A szőkeségnek is sikerült elszundikálnia, ugyanis azt vettem észre, hogy fejét vállamra hajtotta, szemei pedig csukva voltak. Bár nem igazán értettem, hogy ennyi koffeinmennyiség után hogy volt képes elaludni. Szempilláimra mintha köveket helyeztek volna úgy csukódtak le. Picit én is elszunyókáltam, de jóval előbb felébredtem, mint ahogy megérkeztünk volna. Tekintetem mindig Szikit kereste, de amikor megláttam, hogy Zsanika hozzábújt, legszívesebben felkeltem volna és kihajítottam volna a mozgó járműből.

-Ne foglalkozz vele!- suttogta fülembe Oli, aki a jelek szerint felébredt.

-De el se tudod képzelni, mennyire fáj ez nekem.- próbáltam visszafojtani könnyeimet.

-Hidd el, van róla fogalmam.- nézett mélyen a szemembe, viszont nem nagyon tudtam hová tenni, hogy miért mondta ezt.

-Gyerekek! Ébresztő! Hazaértünk.- kiabált hangosan Benny. Mikor megálltunk, szép sorjában mindenki kiszállt a sok csomaggal.

-Srácok szóljatok a dokinak jó?- néztem rájuk

-Nyugi. Lepakolunk és felhívom.- mondta Ya Ou.

-Köszönöm, hogy elhoztatok.- vágott köbe Zsani.

-Nincs mit.- vigyorgott Sziki, majd megölelték egymást és végre elment.

-Na, jó legyél szöszi!- túrtam kócos hajába és megöleltem.- Ha valami van, hívj!

-Oké.

-Sziasztok.- köszöntem el és mentem volna Tomiék után, ha Sziki nem tart vissza.

-Mit akarsz?- fordultam meg.

-Beszélni, ugyanis nem értem, hogy mi bajod van.

-Nem érted? Hát szívem, ez már nem az én bajom!

-De mondj már valamit!

-Nincs kedvem veled beszélni. Na szia!.- sarkon fordultam és ott hagytam. Nem tudom mit képzelt, hogy én majd szó nélkül tűrni fogom, hogy egész nap a volt csajával enyelegjen a szemem láttára? Hát nem! Gyorsan felcaplattam az emeletre és idegesen mentem be a szobámba.

Olivér szemszöge:

-Oli fürödj le, addig felhívom Gergőt.- utasított Ya Ou.

-Azt hittem csak azért helyeseltél, hogy megnyugtasd Lexit.

-Nem. Az egészséged fontosabb, mint a büszkeséged, úgyhogy nyomás a fürdőbe!- mutatott az ajtó felé.

-Várj!- szólt utánam Sziki.- Mit mondtál Lexinek, amiért nem áll szóba velem?

-Én? Te tényleg ekkora hülye vagy? Nem kellett mondanom semmit, ugyanis elintézted te egyedül is, hogy megbántódjon!

-Mi van?

-Most komolyan nem veszed észre, milyen rosszul esett neki, hogy egész nap Zsanikát rajongtad körbe?- világosítottam fel homályos elméjét.

-De csak beszélgettünk.

-Nem úgy tűnt.  Tudod milyen rossz kedve volt egész nap?

-Te meg örömmel használtad ki a helyzetet, hogy a közelében lehess!- mondta flegmán.

-Hagytam volna, hogy miattad szomorkodjon?

-Ne szólj bele a kapcsolatunkba!- emelte fel a hangját.

-Mert? Lexi nekem nagyon fontos és nem fogom nézni, hogy szenved miattad!

-Ha el mered venni tőlem én nem állok jót magamért!- indult felém idegesen, de már bennem is megnőtt a feszültség.

-Fejezzétek már be!- állt közénk Ya Ou.- Sziki muszáj ezt csinálni? A végén még megint rosszul lesz. És Lexivel kapcsolatban pedig igaza van. Tényleg nem volt szép, hogy egész nap hozzá se szóltál!- nézett rá.     - Olivér te pedig indulj már fürödni, mert mindjárt itt van az orvos!- tett helyre engem is és bementem a kis helyiségbe. Néha úgy érzem, hogy Ya Ou köztünk a legértelmesebb. Mindig ő a villámhárító, ha valamelyikőnk veszekszik a másikkal. Éreztem, hogy megint ingerültebb vagyok a kelleténél, ezért a vizet a szokásosnál hidegebbre állítottam és beálltam a zuhany alá. A hűvös vízcseppek lenyugtatták idegeimet és felfrissülve léptem ki, miután kellőképpen megmosakodtam. Megtörölköztem, felöltöztem és mire kimentem, Gergő már a szobámban várt, hogy kiderítse mi bajom volt.

-Helló.- köszöntem.

-Helló. Mi történt veled?

-Semmi. Csak túlreagálják a dolgokat.

-Azért a magas vérnyomás nem játék.- vette ki táskájából a vérnyomásmérőt és rám szerelte. Utálom azt a vackot. Mindig szét akar durranni tőle a karom.

-Nos, most is kicsit magas, de ez még belefér. Holnap gyere be a rendelőbe. Szeretnélek alaposabban kivizsgálni.- rakta el kütyüjét.

-Én? A rendelőbe? Ezt te sem gondoltad komolyan!

-Ezért is hívtam fel Lexit.- szólt közbe Ya Ou.

-Hogy mit csináltál?- néztem rá.

-Felhívtam, hogy jöjjön át, mert mi úgysem tudunk rábeszélni, hogy vizsgáltasd ki magad.

-Kösz szépen.- mondtam mérgesen.

Alexa szemszöge:

Épp fürdés után mentem vissza a szobámba, mikor megszólalt a telefonom. Ya Ou neve villogott a kijelzőn, így azonnal felvettem.

-Szia. Át tudnál jönni?- kérdezte.

-Persze. Baj van?

-Majd elmondom, de siess!- nyomta ki. Azonnal kirohantam a házból, át a szomszédba. Az sem érdekelt, hogy pizsamában lépek ki az utcára. Sietősen felmentem és kopogtam az ajtón, ami rögtön ki is nyílt.

-Mi történt?- néztem kérdően Bencére.

-Csak Olivér hisztizik, mert nem akar orvoshoz menni.

-Mi van?- indultam szobája felé és berontottam.

-Gyors voltál.- nézett rám Ya Ou.

- Miért is nem akarsz orvoshoz menni?- néztem a szőkére.

-Mert nincs semmi bajom. Gergő is megmondta.

-Azért nem ezt mondtam. Szeretném, ha bejönnél holnap egy alaposabb kivizsgálásra.- mondta az orvos.

-Ott lesz!- válaszoltam helyette.- Majd én kezeskedem érte.

-Remélem is. Most pedig pihenj!- utasította, majd kiment a szobából Ya Ou kíséretében.

-Miért vagy ilyen felelőtlen?- néztem rá.

-Nem vagyok az, csak nincs kedvem egész nap a rendelőben várakozni.

-Szerintem az egészséged a legfontosabb. Elkísérlek jó? Így biztos, hogy ott leszel.

-Köszönöm. És azt is, amit értem tettél délután.- ölelt magához.

-Ezen nincs mit megköszönni. Bármikor megtenném.

-Beszéltél Szikivel?

-Nem.

-Nem tudom mi ütött belé, de az előbb úgy nekem esett, hogy csak pislogtam. Azt mondta, hogy az én hibám, hogy nem állsz vele szóba.

-Mi van?- néztem döbbenten.

-Ja és azt is mondta, hogy ne merjek közétek állni. Majdnem egymásnak ugrottunk, de Ya Ou közbe lépett.

-Ezt nem hiszem el! Azok után, hogy rosszul lettél még le áll veled vitatkozni? Na majd én helyreteszem!- mondtam dühösen.

-Miattam ne veszekedj vele.

-Nem csak miattad. Nem fogom tűrni, hogy így viselkedjen velem. Na most aludjál! Reggel jövök és együtt elmegyünk Gergőhöz.

-Oké.

-Jó éjt.- nyomtam egy puszit arcára.

-Jó éjt.

Mikor elhagytam a szöszi szobáját, a többiek a nappaliban voltak. Sziki felém indult, én pedig megálltam, mert beszédem volt vele.

-Kicsim ne haragudj! Egy paraszt voltam ma.- nézett rám.

-Ne haragudjak? Nem elég, hogy egész nap azt kellett bámulnom, ahogy a volt csajoddal édelegsz, de még Olinak is nekimész, holott tudtad, hogy nem szabad felidegesíteni!- vágtam fejéhez a dolgokat.

-Sajnálom. De rossz volt látni, ahogy őt ápolgattad.

-Bármelyikőtökkel megtettem volna. De nem tudom az hogy esett volna, ha mondjuk leállok Krisztiánnal a régi szép időkről beszélgetni.

Ez nem ugyanaz. És tudom, hogy sosem tennéd.

-Én nem. És rólad is ezt gondoltam, de már látom, hogy tévedtem.

-Lexi bocsáss meg kérlek!- kérlelt.

-Az most nem fog menni.- vettem le róla a tekintetem és hazamentem.