Sziki szemszöge:
Már javában besötétedett, de nem érdekelt. Csak is egy dologban voltam
biztos, mégpedig, hogy szükségem van rá és vele kell lennem. Pár perc
elteltével kinyílt az ajtó, de nem az általam remélt személy állt mögötte.
-Tudod te, hogy hány óra?- nézett rám álmosan Tomi.
-Nem. De nem is érdekel. Lexihez jöttem.
-Már alszik.
-Nem baj. Látnom kell.
-Jó. Menj, de kíméljetek meg a veszekedéstől.- engedett be az ajtón.
Egyből szobája felé indultam és a lehető leghalkabban nyitottam be. Édesen
szunyókált, a tőlem kapott maciját átölelve. Csendben az ágyához lépkedtem és
lefeküdtem mellé. Először mocorogni kezdett, majd telefonjával felém világított
és álmos szemekkel nézett rám.
-Te mit csinálsz itt?- szólt halkan.
-Nem tudok nélküled aludni.
-És ezért ide kell jönnöd az éjszaka közepén és fel kell ébreszteni.
-Maradhatok? –néztem rá reménykedve.
-De csak mert semmi kedvem egy újabb vitához.- feküdt le ismét és nekem
hátat fordítva aludt tovább. Nem tudtam úgy álomra hajtani a fejem, hogy ne
érezzem közelségét, ezért hátulról átöleltem és szorosan magamhoz húztam.
Nagyon jól esett, hogy nem tolt el magától, így nyugodtabban merültem el az
álmok világában.
Reggel boldogan vettem észre, hogy feje mellkasomon pihent, kezével
pedig átölelt. Lehet, hogy csak álmában bújt hozzám, de akkor is nagy örömmel
töltött el, hogy mellettem van. Elhatároztam, hogy bármit megteszek, hogy
kiengeszteljem, kezdve egy reggelivel. Óvatosan felkeltem, ügyelve, hogy ne
ébresszem fel és a konyhába indultam.
Alexa szemszöge:
Mozgolódást éreztem magam
mellett, de túl lusta voltam kinyitni a szemem. Kis idő múlva erőt
vettem magamon és megdörzsölve azokat, hunyorogva ébredtem fel. Az estéből csak
arra emlékeztem, hogy Sziki valahogy az ágyamba keveredett és itt aludt.
Viszont most üres volt mellettem a hely. Én tényleg szeretnék neki
megbocsátani, de az igazat megvallva, kissé megingott a bizalmam. Tudom, hogy nem történt semmi
köztük, mégis tartok tőle, hogy még mindig szereti és magamra fog hagyni. Ezért
is megyek bele nehezen egy kapcsolatba, mert félek, hogy nem vagyok elég jó és
bármikor talál nálam szebbet és jobbat. Eddig minden olyan jól működött és most
hirtelen felbukkant ez a lány a semmiből és mindent összekuszált. Biztos vagyok
benne, hogy Szikinek még nem közömbös. Elvégre 7 év az csak 7 évnyi együtt
töltött idő. Nem tudom mit csináljak. Szívem szerint most azonnal magamhoz
ölelném és hosszan megcsókolnám, de félek, hogy ha ilyen hamar elfelejtem a
dolgot, akkor újra és újra meg fogja ismételni.
Hosszú gondolkodás után kikászálódtam a kellemes meleget nyújtó takaró
alól és a konyha felé vettem az irányt. Finom illat közelítette meg orromat és
Szikit pillantottam meg a pult mögött főzőcskézni.
-Te mit csinálsz?- csoszogtam közelebb.
-Jó reggelt szerelmem.- lépett felém és egy puszit nyomott arcomra.
-Mi készül ott?- mutattam a serpenyőre.
-Rántotta.
-Látom bűntudatod van.- néztem rá, mivel tudtam mire megy ki ez a
reggeli készítős dolog.
-Nem is kicsit.- kevergette tovább.
-Remélem is.- vágtam morcos képet és kivettem a szekrényből két tányért,
majd villákat és az asztalra tettem. Levette a serpenyőt a tűzről és mindkét
tányérra szedett az elkészült finomságból.
-Meg tudsz nekem bocsátani?- nézett rám és arcán félelmet fedeztem fel.
-Attól függ.- húztam az agyát.
-Mitől?
-Hogy ízlik-e a reggelid.- mosolyodtam el és leültem. Ő is helyet
foglalt velem szemben és csendben kezdtünk neki az evésnek. Mikor az első
falattal közelítettem szám felé, nagy szemekkel nézett rám.
-Mi az?-kérdeztem.
-Ízlik?- kíváncsiskodott.
-Majd a végén megmondom.- folytattam tovább a falatozást, ő pedig
idegesen nézegette tányérját és néha-néha evett egy kicsit. Istenien tud főzni,
de még nem akartam ezt tudatni vele. Megettem az utolsó falatot is és
megüresedett tányérommal a mosogatóhoz indultam. Hallottam halk lépteit magam
mögött, ami megmosolyogtatott, de igyekeztem leplezni. Élveztem, hogy az
idegein táncolok és tűkön ül válaszomért. Miközben elmosogattam a piszkos
edényeket, mögém osont és a fülembe suttogott, amitől a hideg is kirázott.
-Na hogy ízlett?- mormogta fülembe, lehelete pedig arcom csikizte.
-Hát- fordultam szembe vele és közelebb hajoltam hozzá.- Nagyon finom
volt.- mondtam halkan, mire hatalmas mosoly vette birtokba arcát.
-Tudtam én!- vigyorgott és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem ez egy amolyan
„Nem akarlak elveszíteni” ölelés volt.
-Ne csináld ezt többé jó? Nagyon megbántottál!- néztem mélyen a
szemébe.
-Tudom, kicsim. Soha nem foglak megbántani.
-Mintha ezt már hallottam volna.- e mondatom hallatán kissé
elszomorodott.
-Ne haragudj rám.- hajtotta le fejét és hozzám bújt.
-Csak ne szeretnélek ennyire!- simogattam meg arcát, majd egy puszit
nyomtam rá.
-Köszönöm.- suttogta halkan. Ajkaival lassan közelített felém, végül az
enyémekhez tapasztotta és egy érzelem teli csókban forrtunk össze. Nagyon
hiányzott közelsége, csókjai, ölelése. Akarva-akaratlanul is belemosolyodtam
csókunkba, ezzel félbeszakítva tevékenységünket. Ez nem volt akadály számára,
ugyanis ismét lecsapott ajkaimra és egyre hevesebben faltuk egymást. Hirtelen
ölébe vett és szobámba indultunk. Lefektetett ágyamra és folytattuk vad
csókcsatánkat. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy ilyen könnyen visszakaphat,
ezért megszakítottam tevékenységünket.
-Sziki próbálnom kell!- toltam el magamtól.
-Muszáj?- nézett rám, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékát.
-Igen. Három nap és itt a döntő.
-Hát jó.- mászott le rólam és az ágyon ülve nézte, amíg felöltözöm.
-Tetszik a látvány?- pillantottam rá, mivel tátott szájjal bámult.
-De még mennyire.- mosolygott pimaszul.
-Na indulás!- fogtam meg táskámat és elindultunk.
-Este látlak?- álltunk meg a lépcsőházban.
-Nem tudom. Sokat kell gyakorolnom és hulla fáradt leszek.
-Légyszi! Ha szeretnéd, kapsz tőlem egy jó kis masszázst.- kérlelt.
-Jól hangzik.
-Akkor átjössz?
-Legyen.- adtam be a derekam.
-Helyes. Jó legyél!- lehelt egy csókot ajkamra.
-Én mindig az vagyok.- mosolyogtam, majd az ellenkező irányba szedtem a
lábam. Pillanatok alatt a próbateremhez értem, ám ahogy beléptem az ajtón,
döbbenten láttam, hogy Krisztián próbál.
-Kicsi Lexi!- pillantott meg a tükörből és felém indult.
-Mit keresel itt?- hátráltam, ahogy tudtam.
-Készülök a szombatra. Gondolom te is ezért jöttél.
-Sokáig kell még a terem?- kérdeztem riadtan.
-Attól függ, meddig marasztalsz. De ne legyél már ennyire megszeppent!
Nem így ismerlek.- kacsintott.
-Én sem olyannak ismertelek, aki képes lenne megölni a saját
barátnőjét!
-Jó, az nagy hiba volt, de megmondtam előre, hogy tartsd a szád, vagy
baj lesz! Nem hallgattál rám, hát kénytelen voltam beváltani az ígéretem.- közeledett
felém.
-Undorító vagy! Ne közelíts!- figyelmeztettem.
-Mert mi lesz? Nincs itt a kis szupersztárod, hogy megvédjen! De
megnyugodhatsz! Nem akarlak bántani.
-Menj el kérlek!
-Most mitől félsz ennyire? Gondolj bele, ha mindketten nyerünk,
kénytelen leszel élvezni a társaságom.
-Előbb vesztem el a versenyt, minthogy újra a közeledben legyek!
-Ugyan már Lexi! Egyszer úgyis meg fogsz bocsátani!
-Felejtsd el! Most pedig kifelé!- nyitottam ki az ajtót.
-Szia Baby!- köszönt el vigyorogva, majd végre elment.
Nem hiszem el, hogy ennek mindenhol meg kell jelennie. Rosszabb, mint
egy szellem. Nagyon szeretném megnyerni a versenyt, de ugyanakkor nem hagy
nyugodni a gondolat, hogy esetleg vele kellene indulnom a vb-n. Tudom, hogy
mennyire jól táncol és azt is, hogy bármire képes a győzelemért. De nem
mondhatok le miatta az álmaimról! Hosszas merengés után bemelegítettem és
nekikezdtem a gyakorlásnak.
Sziki szemszöge:
Még fel sem fogtam, hogy Lexi megbocsátott. Nagyon boldoggá tett és
mostantól sokkal többet figyelek rá és igyekszem nem megbántani. Otthon meglepő
módon csak Olivért találtam.
-Hát te hol voltál?- kérdezte.
-Lexinél. Hiába való volt a kis játékod, mert kibékültünk.- dörgöltem
az orra alá.
-De nagyra vagy magadtól! Azért bocsátott meg, mert naivan beléd van
zúgva. De úgyis rájön, hogy milyen vagy!
-Na milyen vagyok?
-Mindenki tudja, hogy mindennél jobban szeretted Zsanit és ha újra
visszajön a színre, úgyis visszamész hozzá!
-Te honnan veszed ezt a baromságot? Zsani már a múlt. Nekem csak Lexi
számít! És tudom, hogy ezt csak azért mondod, mert féltékeny vagy!- mondtam
flegmán.
-Az meglehet, de biztos vagyok benne, hogy megint meg fogod bántani. De
akkor ne számíts semmi jóra!
-Most fenyegetsz?
-Vedd, aminek akarod, de nem fogom hagyni, hogy tönkretedd ezt az
ártatlan lányt.
-Normális vagy? Miért akarnám tönkretenni, akit szeretek?- kérdeztem
dühösen.
-Mert ismerem Zsanit és téged is! Vissza fogsz hozzá menni, Lexit pedig a padlóra küldöd ezzel. Az egyetlen
hibája ennek a lánynak, hogy megbízik benned!
-Olivér ezt most fejezd be, különben!
-Különben, mi lesz? Megütsz? Gyere nyugodtan!- provokált, én pedig épp
nekimentem volna, mikor Bence és Ya Ou hazaértek.
-Mi folyik itt?- nézett ránk Ya
Ou.
-Mi ez az ordibálás?- kérdezte Benny.
-Olivér nem bír magával. Ráférne néhány pofon!
-Nem én vagyok az, aki úgy játszik Lexivel, ahogy kedve tartja!
-Te miről beszélsz?- emeltem fel az öklöm, hogy bemossak neki, de Ya Ou
leállított.
-Na ezt most fejezzétek be!- tett rendet köztünk. Mérgesen ránéztem
Olivérre, majd becsapva magam után az ajtót a szobámba mentem. Nem tudom, mit
képzel magáról, hogy mindenféle hülyeséget hadovál össze-vissza. Még, hogy én
újra összejövök Zsanival. Ekkora baromságot is csak ő képes kitalálni. Mindent
megtesz, hogy elválasszon Lexitől, de ezt nem fogom hagyni!
Alexa szemszöge:
Egész napos hosszú gyakorlás után lezuhanyoztam és átöltöztem, majd
fáradtan indultam Szikihez. Csengettem és Bence nyitott ajtót.
-Sziasztok.
-Szia.- köszönt Ya Ou is.
-Jó, hogy jössz! Sziki és Olivér az előbb egymásnak estek . Ya Ou alig
bírta leállítani őket!- mesélte Benny, amitől teljesen ledöbbentem.
-Micsoda? De miért? Vagy hogy? Ezt nem értem.
-Igazából mi se. Mikor hazajöttünk már javában vitatkoztak és Sziki
majdnem behúzott egyet Olinak!- mondta Ya Ou.
-Jézusom! Ezek nem normálisak! Na majd én helyreteszem mindkettőt! Hol
vannak?- kérdeztem dühösen.
-Szobájukban.- szólt Bence. Először Szikihez mentem, aki az ágyában
gubbasztott.
-Szia kicsim!- indult felém, de eltoltam magamtól.
-Hagyjuk ezt! Mi volt ez az egész Olivérrel?- vontam kérdőre.
-Szóval elmondta.
-Nem. A srácok mondták, hogy egymásnak estetek, szóval halljam!
-Az egészet ő kezdte azzal, hogy úgyis meg foglak bántani, meg hogy
hiba, hogy megbízol bennem, meg ilyen marhaságokat beszélt. Csoda, ha
nekimegyek?- nézett rám feldúltan.
-Ez akkor sem megoldás! Hisz barátok vagytok. Szerinted nekem
mennyire esik rosszul, hogy miattam veszekedtek?
-De ő nem bír a szájával!
-Azért téged sem kell félteni! Ha nem foglalkozol vele mit beszél,
akkor nincs vita.- mondtam mérgesen.
-Ne haragudj rám!- sajnálkozott.
-Erre inkább nem mondok semmit! Megyek, beszélek vele is.- indultam az
ajtó felé.
-Nem hiszel nekem?
-Ezt nem mondtam, csak szeretném hallani az ő verzióját is.- hagytam
magára és a szőkeség szobájába mentem. Kopogás után benyitottam és
megpillantottam, ahogy az ágyon fekve nyomkodja telefonját.
-Bejöhetek?
-Persze.- tette el kütyüjét és felült. Leültem hozzá és kérdőn néztem
rá.
-Tudod, igaz?
-Igen. Elmondanád, mire volt ez jó?
-Sajnálom. De nem bírom nézni, hogy újra és újra fájdalmat okoz neked.
-Olivér, ez szerintem nem a te dolgod!
-Tudom, de nagyon fontos vagy nekem és fáj, hogy miatta látlak
szomorúnak.
-De már megbeszéltük és minden rendben.
-Meddig? Amíg Zsani újra meg nem jelenik.
-Ne mondd ezt kérlek!
-Mondd, hogy nincs igazam!- nézett rám. Nem tudtam erre mit mondani.-
Látod! Nem bízol már benne ugyanúgy.
-Ebben igazad van, de légy szíves ne provokáld! Nagyon rossz érzés,
hogy miattam megy mindig a vita köztetek.
-Vajon miért? Ezen szerintem gondolkozz el, hátha rájössz! És ne
aggódj! Mostantól csendben maradok. Előbb - utóbb úgy is megtudod, hogy milyen.
-Köszönöm.- álltam fel, de visszahúzott.
-Csak nem akarom, hogy miatta szenvedj!- suttogta fülembe és magához
ölelt.
-Hidd el, én sem szeretném.- nyomtam egy puszit arcára és elhagytam
szobáját. Nagyon elgondolkodtatott, amiket mondott és félek, hogy van bennük
némi igazság. Visszamentem Szikihez, aki kíváncsian nézett rám.
-Na, előadta magát?
-Nem fejeznéd be? Elegem van már a gyerekes viselkedésetekből!-
teremtettem le.
-Jó. Sajnálom.-hajtotta le a fejét. -Szeretnéd megkapni az ígért masszázst?
-Majd máskor. Most inkább aludjunk. Fáradt vagyok.- feküdtem mellé.
-Oké.- sóhajtott szomorúan, majd magához ölelve elaludtunk.
Nagyon különös álmom volt. Krisztián újra rám támadt és Sziki csak ott
állt és gonoszan nevetett. Azután megjelent Zsani és szenvedélyesen
megcsókolták egymást. Krisz épp az autójába ráncigált, amikor a semmiből ott
termett Olivér és leütötte, majd védelmezően átölelt.
Hirtelen felébredtem és rájöttem, hogy csak egy buta álom volt.
Fogalmam sincs mit akart ez jelenteni, vagy hogy mire célzott a szöszi a
szobájában. Totális zavart érzetem a fejemben és már semmit sem értettem.
Próbáltam visszaaludni remélve, hogy elkerülnek az újabb fura álmok.
