14. rész

Halihó!! Így infó érettségi után gondoltam felteszem a 14. részt. A véleményeket továbbra is várom. És ami a legfontosabb, vasárnap MOSOLYNAP. Reméljük az idő is mosolyogni fog. De nem is húzom az időt. Jó olvasást és remélem tetszik.

 


Könnyek ezrei árasztották el arcomat, ahogy a sorokat olvastam.

"Kicsi Lexi,

Remélem megkaptad az üzenetem. Azt hitted, hogy elmenekülhetsz? Hát tévedtél Drága. Bárhol megtalállak, akár a világ végén is. Én mindig elérem azt, amit akarok, és ez jelen pillanatban te vagy. Gondolom tanultál a korábban történtekből. Nem akartalak bántani, de meg kellett mutatnom, ki is a főnök. Ajánlom, hogy ne kövess el többé ehhez hasonló butaságokat és akkor minden rendben lesz.

U.I.: Ha van egy csöpp eszed, akkor nem szólsz erről senkinek, főleg nem Tomikának, különben tudod mi fog történni és garantálom, hogy nem lesz, aki megmentsen.

                                                                                                                          Csókollak,

                                                                                                                          Krisztián"

Levegő után kapkodtam a sokk és a belém szökő félelem miatt. Ezt nem fogom tudni még egyszer végigcsinálni. Az előzőbe is majdnem belehaltam. Pont amikor az életem rendeződni látszik, akkor kell újra felbukkannia. Annyira reménykedtem benne, hogy soha többé nem kell látnom és most tessék. Fogalmam sincs mi tévő legyek. Egyedül kevés vagyok ehhez, de Tominak nem szólhatok róla. Egyrészt, mert Krisz úgyis megtudná, másrészt pedig, ha Tomi megtudja, biztos, hogy kicsinálná. 

Hirtelen megszólalt a csengő, de se kedvem se pedig erőm nem volt ajtót nyitni. Nem szerettem volna, ha így látnak. Folyamatosan legalább tíz percig zenélt, majd miután abbahagyta, a telefonom is dalra fakadt. Sziki volt a vonal túlsó végén, úgyhogy inkább felvettem.

-Szia.- próbáltam monoton hangon megszólalni, ami a sírás miatt nem igazán ment.

-Szia. Miért nem nyitod ki az ajtót?- kérdezte idegesen.

-Szóval te erőszakoltad meg a csengőt?

-Igen, de még mindig nem válaszoltál.

-Bocsi, csak nincs kedvem senkihez.

-Jó, hát ez nem igazán érdekel, szóval fáradj ki és engedj be!- mondta határozottan.- Tudni akarom, hogy jól vagy-e.

Erre nem válaszoltam, csak kinyomtam a hívást és inkább ajtót nyitottam, mert tudtam, hogy úgysem megy el.

-Na végre!- nézett kissé mérgesen.- Mi a baj?- találkozott tekintete a kisírt szemeimmel.

-Semmi.- vettem szemügyre a padlót.

-Na ezt tudod mikor hiszem el. Mi történt?

-Ne beszéljünk róla.- öleltem meg, mire szorosan magához húzott.

-Jól van, csak próbálj meg megnyugodni.- becsukta maga mögött az ajtót, én pedig a szobámba indultam.

-Biztos nem lenne jobb, ha elmondanád?- ült le mellém az ágyra.

-Kérlek hagyjuk ezt.- potyogtak újra a könnyeim.

-Jó-jó. Gyere ide.- próbált vigasztalni. Felmásztam a párnámra és lefeküdtem.

-Idejössz?- kérdeztem kissé félve.

-Persze.- mászott mellém. Fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig átkarolt és a derekamat simogatta. Talán a sok sírás miatt szemem egy pillanat alatt lecsukódott és egy szörnyű világba keveredtem.

Egy üres folyosón futottam és ő is ott volt. Minél gyorsabban menekültem, annál közelebb volt hozzám. Hirtelen a folyosónak vége szakadt és az utcán találtam magam. Pont olyan félelmetes vihar volt, mint akkor éjjel. Mintha újraéltem volna az egészet. 
Egy szempillantás alatt mellettem termett és önelégült kacajjal szegezte rám fegyverét. Nem tudtam elmenekülni, ugyanis egy falnak ütköztem. Egyre közelebb jött és erőteljesen a falhoz nyomott.
-Krisztián. Kérlek ne.- könyörögtem.- Hagyj békén.- kezdtem el ficánkolni, amikor meghúzta a ravaszt.

Sziki szemszöge:

Nem tudom mi történhetett. Soha nem láttam még ilyen zaklatottnak. Mintha rettegne valamitől, vagy valakitől. Szerencsére sikerült egy kicsit megnyugtatnom és el is aludt. Biztos rémálma lehetett, mert el kezdett mozgolódni és azt kiabálta, hogy "Hagyj békén!" és ha jól értettem, akkor valami Krisztián nevű embert szólongatott.  Nagyon megijedtem, így megpróbáltam felébreszteni.
-Alexa ébredj fel!- keltegettem, mire még jobban mocorgott, majd némi próbálkozás után sikerült felébreszteni. Szegény nagyon meg volt rémülve. Még a könnye is kicsordult.


Alexa szemszöge:

-Alexa ébredj fel!- hallottam egy kétségbeesett hangot a külvilágból. Nehéz volt a mély álomból visszatérni a valóságba, de kisebb szenvedés után sikerült kinyitnom a szemem. Sziki ijedt arcával találkoztam, ahogy tisztult a látásom. Újra azt éreztem, hogy kitör belőlem a sírás és így is történt.
-Csssss, csak rosszat álmodtál.- ölelt át szorosan.
-Ez nem csak egy rossz álom volt. Mintha újra éltem volna minden szörnyűséget.- zokogtam.
-Kérlek nyugodj meg. Minden rendben lesz.
-Semmi sincs rendben!- hisztiztem.- Te nem értesz semmit!
-Akkor mondd el, hogy megértsem.
-Nem lehet.
-De miért nem? Nagyon szeretnék segíteni, de így nem tudok.
-Értsd meg, hogy nem tehetem. Így is szörnyű ez az egész. De kérlek ne mondd  el Tominak.- néztem rá kisírt szemekkel.
-Ezt nem tudom megígérni. Ha már nekem nem beszélsz róla, akkor legalább neki meséld el.
-Még csak az hiányozna. Légyszi ne mondd el neki. Ha megtudja, akkor abból óriási balhé lesz.- könyörögtem sírva.
-Jó-jó csak ne sírj.- simogatta arcomat.- De úgyis észre fogja venni, hogy valami nincs rendben.
-Majd valamit hazudok neki.- keltem fel az ágyból.
-Hova mész?- ült fel.
-Muszáj lefürödnöm, hogy egy kicsit észhez térjek.- kerestem elő a pizsamám.
-Oké. Itt maradok, amíg Tomi nem jön. Nem szeretnélek magadra hagyni.
-Köszönöm.- léptem oda hozzá és egy puszit nyomtam arcára, mire elmosolyodott és elmentem fürödni. A tükörben szörnyű látvány tárult elém, így inkább beálltam a zuhany alá és a lehető legforróbbra állítottam a vizet és magamra engedtem. Minden egyes vízcsepp izzó parázsként gördült végig testemen. Miután elégnek találtam, elzártam a csapot és magamra tekertem a törülközőm. Ismét bele néztem a tükörbe, de ugyanaz a rettegéssel teli lány nézett vissza rám, mit fürdés előtt. Felöltöztem és indultam volna vissza , mikor hangokat hallottam a nappaliból. Sziki és Tomi beszélgettek, de eléggé ingerülten. Résnyire kinyitottam az ajtót és hallgatóztam.

Tomi szemszöge:
Egy jó kis délután után, amit egy nagyszerű lánnyal töltöttem haza indultam. Nem tudom, hogy mondjam el Csöpinek, mert félek, hogy azt hinné, hogy ezek után kevésbé lesz fontos számomra.
Felszaladtam az emeletre és kinyitottam az ajtót. Meglepődve vettem észre Szikit a nappaliban.
-Hát te?- kérdeztem.
-Csak felugrottam Lexihez megnézni, hogy jól van-e.
-És minden oké?
-Azt nem mondanám.- felelte aggódóan.
-Mi? Mi történt?- ijedtem meg.
-Az egész úgy kezdődött, hogy nem nyitott ajtót, ezért felhívtam, hogy mi van. Majd mikor nagy nehezen beengedett, szörnyű állapotban volt.
-Megint rosszul lett?- találgattam.
-Nem. Kisírt szemekkel jelent meg előttem és mikor megkérdeztem mi történt, rátört a zokogás. Sikerült egy kicsit megnyugtatnom, de elég szörnyű álma lehetett, mert csak azt a nevet kiabálta, hogy Krisztián.- mondta el a történteket.
-Krisztián?- döbbentem meg.- Biztos, hogy jól értetted?
-Igen. De nem volt hajlandó elmondani, hogy mi történt.
-Na majd én kiszedem belőle.Hol van?
-Fürdik. De megkért, hogy ne mondjam el neked, mert nagy baj lenne.
-Jól tetted, hogy elmondtad. Ha valamit csinált vele az a rohadék, én megölöm.- szorítottam ökölbe a kezem.
-De ki az az ember? És mi folyik itt?- kérdezősködött.
-Ezt most hosszú lenne elmondani. Ne haragudj, de ezt muszáj megbeszélnem vele.
-Jól van, akkor nem zavarok.- indult el az ajtó felé, mikor kicsapódott a fürdő ajtaja.

Alexa szemszöge:

Az egész beszélgetést végighallgattam. Hihetetlen, hogy Sziki kitálalt Tominak. Így bízzon meg az ember valakiben. Dühösen vágtam ki az ajtót és kimentem.
-Sziki megígérted, hogy nem mondod el!- förmedtem rá az ajtóban álló fiúra.
-Sajnálom, de nagyon aggódom érted és nem tehettem mást.
-Megbíztam benned, de látom hiba volt.
-Ne mond ezt kérlek!
-Menj el légy szíves!
-Jó.- sütötte le fejét.- De ne haragudj rám.- lépett hozzám és egy puszit nyomott fejem búbjára, majd távozott. Sietve indultam a szobámba, remélve, hogy elkerülök egy kínos beszélgetést Tomival, de nem jött össze, ugyanis megragadta a karom és megakadályozott abban, hogy elmenjek. 
-Nem mész te sehova!- mondta dühösen.- Most pedig szépen leülünk és mindent elmondasz.- húzott a kanapé felé.
-De Tomi.- tiltakoztam.
-Semmi de. Gyerünk ki vele. Mi történt?- nézett rám kérdőn.
-Nem mondhatom el.
-Mi az, hogy nem mondhatod el? Tudod, hogy velem mindent megbeszélhetsz. Főleg, ha erről a féregről van szó. Megint zaklat?
-Hagyjuk ezt.
-Nem hagyjuk. Addig úgy sem nyugszom, még el nem mondod. Mi az nem bízol bennem?
-Na ezt én is kérdezhetném. Nem tudom ki az, aki napok óta titkolózik és rejtélyesen eltűnik. Persze Peti erről mindent tud, de úgy látszik én nem vagyok rá méltó, hogy elmondd.- vágtam a fejéhez az utóbbi dolgokat.
-Ez nem  igaz! El akarom mondani, csak nem tudom hol kezdjem. De ez nem ugyanaz. Szóval mondjad, hogy mi van.
-Nem. Ha te nem bízol meg bennem annyira, hogy tudd, hogy rám bármikor számíthatsz, akkor én sem fogok semmit elmondani.- és dühösen bementem a szobámba becsapva magam után az ajtót. Szörnyen éreztem magam. Nem elég, hogy az őrült exem újra zaklat, de még Tomival és Szikivel is sikerült összevesznem. Sírva dőltem be a párnák közé. Takarómat a fejemre húztam és próbáltam elaludni.