9. rész

Sziasztok. Éljen a tavaszi szünet! Ennek örömére itt is van a kilencedik rész. Remélem tetszeni fog. És ne feledjétek holnap MOSOLYNAP. :)

 



-Jó reggelt.- hallottam egy álmos hangot.
-Neked is.- nyitottam ki nagy nehezen a szemeimet.- Hány óra?
-Kilenc, úgyhogy ideje lenne menni.- bújt ki a takaró alól.
-Azt sem tudom, hol kezdjem a pakolást.- keltem fel én is.
-Hát az elején, mondjuk.- kapkodta magára ruháit.- Na puszi, reggel jövök érted.- köszönt el.
-Oké. Szia.- nyomtam arcára egy puszit, majd elhagyta a szobámat. Gyorsan felöltöztem és próbáltam magam rávenni a munkára.  Felhoztam a dobozokat a pincéből és nekiláttam. Ilyenkor derül ki, hogy mennyi fölösleges kacatja van az embernek. Még a felénél sem jártam, de már elegem volt és az óra is délután hármat mutatott. Egy hatalmas sóhajtás után folytattam tovább a dobozolást, így sajnos nem maradt időm a tanulásra. Remélem azért nem blokkolok le holnap! 
Egy szempillantás alatt beesteledett. Nagyjából készen is lettem, ezért egy hosszú, pihentető fürdő után bevackoltam magam az ágyba és aludni készültem. Már majdnem sikerült is, mikor megszólalt a telefonom. Kicsit meglepetten olvastam a kijelzőn a nevet, de hamar felvettem.
-Szia Sziki.- akaratlanul is egy hatalmas ásítás szökött ki számon, amit valószínű még a vonal túlsó végén is hallani lehetett.
-Szia. Aludtál?
-Majdnem.
-Bocsi, nem akartalak felébreszteni.- mentegetőzött.
-Semmi gond, csak kicsit elfáradtam az egész napos pakolászásban. Amúgy minek köszönhetem a hívásod?- érdeklődtem.
-Csak sok szerencsét akartam kívánni holnapra.
-Köszönöm. Szükségem lesz rá.
-Ugyan már, menni fog. És sikerült már becsomagolni?
-Hát nagyjából igen. Többiek?
-Beni csajozik, Ya Ou alszik, Olivér pedig szokásához híven eszik.- mondta csapattársai programját.
-Ki gondolta volna, hogy eszik.- mosolyodtam el.
-Hát igen ő már csak Olivér. De nem is zavarlak tovább. Szép álmokat. Szia.
-Neked is. Szia.- nyomtam meg a piros gombot, majd tényleg lefeküdtem aludni.

Egy rövidnek tűnő éjszaka után reggel fél hétkor megszólalt az ébresztő. Pár perc bénázás után sikerült kikapcsolni és rögtön felkeltem, mert tudtam, ha nem teszem, akkor visszaalszom. Ünneplő ruhaként egy fekete cicanadrágot és a fehér blúzom vettem fel.
Kivasaltam a hajam, azután sikeresen felbukva egy dobozban előkotortam a táskám és sietve elhagytam a szobám. A reggelit inkább kihagytam, mert úgysem tudtam volna enni és közben Tomi is megérkezett. Beszálltam mellé az autóba és elindultunk.  Egész hamar odaértünk. Elmondták, hogy nagyjából ki, mikor következik és leültünk a folyosóra várakozni. Nincs is idegesítőbb ennél a dolognál. Már a vége felé jártunk, mikor Tomit szólították, így egyedül maradtam a csend uralta folyosón. Izgalmamban már fel-alá járkáltam. Épp megálltam egy kicsit, amikor is két erős kéz fonódott a derekam köré. Ki lehet az? Kérdeztem magamban. Tomi biztos nem, mert ő most bent szenved. Ismerős volt az illata, de sehogy nem jöttem rá, hogy ki az.
-Na, ki vagyok?- suttogta fülembe. Amint meghallottam hangját, egyből tudtam, hogy ki tartózkodik mögöttem. De mégis mit keres itt? Megfordultam és egy barna szempárral találtam szemben magam.
-Sziki, te mit keresel itt?- kérdeztem meglepetten. 
-Gondoltam jól jön egy kis támogatás.- mosolygott.
-Ezt jól gondoltad.- öleltem meg.
-Még nem voltál?
-Nem, majd Tomi után következem.- mondtam egyre idegesebben.
-Nyugi. Sima ügy lesz. És van egy meglepetésünk, de csak akkor tudod meg, ha ügyes leszel.
-Meglepetés?- csodálkoztam. - És kiket takar ez a többes szám?
-Minket.- jelent meg Bence, Ya Ou és Oli.
-Sziasztok.- köszöntöttem egy-egy öleléssel őket. - Most már tényleg semmit nem értek.
-Majd hamarosan megérted.- felelte Ya Ou. Ekkor hátam mögött kinyílt az ajtó és Tomi jött ki rajta, ami azt jelentette, hogy én jövök. 
-Hogy ment?- indultam el az ajtó felé.
-Jól. Viszonylag. Sok sikert.-ölelt meg.
-Köszi.- és ezzel bementem a terembe. Illedelmesen köszöntem, majd kihúztam a tételem. Ipari forradalom. Ez állt a papírkán. Ez az! Pont a "kedvencemet" húztam. Leültem átgondolni a feladatot, majd elkezdtem a mesélést. Negyed óráig beszéltem szinte levegővétel nélkül. Az egyik tanár már úgy szólt rám, hogy elég lesz. Nahát nem kellett kétszer mondania. Elköszöntem és kiviharoztam a teremből. 
-Na?- néztek rám mind az öten.
-Győzelem.- kiáltottam el magam.
-Mit húztál?- kérdezte Tomi.
-Az ipari forradalmat.
-Mázlista!
-Legalább ezen is túl vagyunk. Visszatérve rátok, még mindig nem tudom, hogy mi a látogatásotok oka.- néztem kíváncsian rájuk.
-Majd megtudod, de most menjünk.- villantotta ezerwattos mosolyát Ya Ou. 
-Öhm srácok!.....- pillantottam ki az ablakon.- Azt hiszem rájöttek, hogy itt vagytok.- jöttek ők is közelebb. A bejárat tele volt sikítozó rajongóval. Nem tudom hogy fogunk innen kijutni, de nem lesz egyszerű mutatvány.
-Van ötletetek a távozásra?- néztem végig rajtuk, mire csak a fejüket csóválták, hogy fogalmuk sincs mi legyen.
-Nekem van.- szólt közbe Tomi.-Kocsival jöttetek?
-Igen.- válaszolt Sziki.
-Akkor kérem a kulcsot. Te meg Csöpi vidd ki őket a hátsó kapuhoz! Ott találkozunk. - adta ki a feladatot, majd szaladt le a lépcsőn kezében a kulccsal. Én pedig a hátsó kijárat felé igyekeztem nyomomban a négy fiúval. Futólépésben mentünk le a lépcsőn, ki az ajtón, egyenesen a sportpályánál lévő kapuhoz, ami természetesen zárva volt. 
-És ezen most át kellene repülnünk?- szólalt meg Bence.
-Ha nem is repülni, de mászni kénytelenek leszünk.- válaszoltam. 
Olivér és Sziki szinte átlendült a magas kerítésen.
-Na gyertek már!- érkezett meg a kocsival Tomi.
-Jó, de nem megy ez ilyen egyszerűen.- szólt vissza Ya Ou.
-Még szerencse, hogy nem szoknyába jöttem.- másztam fel a kapu tetejére.
-És ez kinek szerencse?- nézett rám pimaszul Olivér.
-De vicces vagy! És hogy jutok le innen?- kérdeztem a magas vasszerkezet tetején állva.
-Ugorj le elkapunk!- mondták egyszerre.
-Túl szeretnétek élni?
-Gyere már!!
-Oké, de nem vállalok felelősséget, ha valami bajotok lesz!- és erre leugrottam. Olyan sikeresen érkeztem, hogy letarolva a két fiút, végül mindhárman a földön landoltunk.
-Bocsi. Én szóltam.- másztam le róluk.
-Nyugi, túléltük.- álltak fel. Már csak Feng Úr és Beni tartózkodott a másik oldalon. Ya Ou hamar megoldotta a dolgot és Bencének is sikerült kisebb segítséggel a feladat. Ezt követően beugrottunk a kocsiba, Tomi pedig rálépett a gázra. A nagy sietségben szinte egymáson ültünk, de végül sikerült elhelyezkedni. 
-Nem-nem. Te ide ülsz!- rántott le maga mellé Sziki.
-Ahogy akarod.- vigyorogtam idiótán.- Akkor eláruljátok, hogy mégis hová megyünk?
-Nem!- hangzott egyszerre a határozott válasz.
-És Tomi te honnan tudod az utat?- kérdeztem  a kormány mögött  ülő srácot.
-Hát onnan, hogy engem beavattak a programba.- dicsekedett.
-Összeesküvés.- mondtam duzzogva.
-Jól áll ha mérges vagy.- nevetett a szőkeség.
-Szerintem nem szeretnéd megtudni, milyen az ha mérges vagyok.
-Szerintem se.- kuncogott a sofőrünk.
-Te csak vezess!- utasítottam.
-Parancsára.- és folytattuk viszonylag csendben az utazást. Fél órával később megálltunk egy nagy épület előtt.
-Megérkeztünk.- nyitotta ki Ya Ou az ajtót. 
Kiszálltunk és a bejárat felé vettük az irányt. Lovagiasan előreengedtek, de megvártam őket, mivel nem tudtam, hogy merre is megyünk. Végül megálltunk egy ajtó előtt.
-Hölgyem.- engedett be maga előtt Bence.
A lélegzetem is elállt, ahogy beléptem az ajtón.
-Úristen srácok! Ez komoly?