Halihó Drága Olvasóim! Itt is volnék az 50. résszel. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és pipákat. Nagyon örülök, hogy ennyien szeretitek a blogomat és öröm olvasni a sok pozitív hozzászólást. Ez a rész nem lett túl eseménydús, viszont előrevetít néhány dolgot, ami a köviben fog kiderülni. Továbbra is várom a véleményeket. Jó olvasást! :))
Reggel még rosszabbul éreztem magam, mint az éjjel. A fejemet, mintha kalapáccsal ütötték volna, úgy fájt és nyakig betakarózva is vacogtam. Nagyon gyengének és erőtlennek éreztem magam. Sziki is mocorogni kezdett mellettem, majd kinyitotta a szemét. Rám mosolygott és egy apró puszit nyomott az arcomra, én pedig csak szorosan hozzá bújtam.
-Jobban vagy? - tűrte el hajamat az arcomból.
-Nem. Rosszabb, mint tegnap volt. - motyogtam.
-Mi a baj?
-Fáj a fejem, fázom és mintha kiszívták volna minden energiámat.
-Beteg leszel. - állapította meg.
-Már nem.
-Gyerekek! Ébresztő és pakoljatok! Hosszú az út hazafelé, szóval csipkedjétek magatokat! - hallottuk Bence hangját kintről. Nehézkesen felültem, de elkezdtem szédülni.
-Maradj itt, majd behozom a ruháidat. - húzta el a cipzárt és kiment. Pár perc múlva egy halom ruhával tért vissza.
-Köszönöm. - hálálkodtam és megpróbáltam levenni a felsőmet, de még az sem ment.
-Várj, segítek! - fogta meg a rajtam lévő ruhadarab két sarkát és lehúzta rólam. A kezébe vette az egyik pólóm és rám adta. Ahogy hideg ujjai hozzáértek oldalamhoz, egyből beleborzongtam.
-Kicsim, tűz forró vagy. - érintette homlokát az enyémhez, majd nyakamat is megnézte. A pulcsiját visszavettem és összeszedtem a cuccaimat. - Hagyd, majd én bepakolok neked. Gyere, kimegyünk. - segített fel és kikászálódtunk a sátorból.
-Na végre, hogy felkeltetek! - sápítozott Bence.
-Fejezd már be! Nem látod, hogy rosszul van? - szólt rá Sziki, mire aggódva nézett rám. - Magas láza lehet.
-Tényleg. - tette kezét a homlokomra. - Mi már kész vagyunk. Segítek elpakolni, aztán rohanunk haza! - ajánlotta fel, majd egyedül hagytak és sietősen mindent a kocsiba dobáltak. Nem sokára mindenki elkészült és végre beülhettünk az autóba.
-Hoztam neked plédet. - terítette rám Sziki és leültünk a helyünkre. Beleburkolóztam a pamut anyagba és csak szenvedtem.
-Gyere ide. - húzott magához és lábaimat az ölébe rakta. Mellkasába fúrtam a fejem és lehunytam a szemem.
Sziki szemszöge:
Életem legszebb pillanatait köszönhetem Lexinek. Amikor kimondta, hogy még mindig szeret és szüksége van rám, a világ legboldogabb férfijává tett. Ahogy ajkai ismét az enyémekhez tapadtak és újra a karjaimba zárhattam, a legnagyobb álmom vált valóra. Megfogadtam, hogy soha többé nem engedem el és nem fogom hagyni, hogy bármi, vagy bárki közénk álljon. Csodálatos volt ez a három nap, viszont most nagyon aggódom érte. Itt fekszik erőtlenül az ölemben és tűzforró az egész teste. Nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb baja és minden rendben lesz. Egyenletes szuszogásából arra következtettem, hogy elaludt, ami nem is baj, legalább kipiheni magát.
-Mi a helyzet hátul? - szólt Bence.
-Alszik, de nagyon forró. Bence siess, kérlek! - válaszoltam.
-Igyekszem, Sziki.
Egy órával később szerencsére már Pest közelében jártunk, Lexi pedig még mélyen aludt az ölemben. Percek múlva mocorogni kezdett és egy halk nyöszörgés kíséretében kinyitotta a szemét.
-Hogy érzed magad? - simogattam arcát.
-Borzalmasan. - emelte rám tekintetét.
-Mindjárt hazaérünk. - mondtam halkan, mire nyakam köré fonta ujjait és még szorosabban bújt hozzám. Nagyjából még fél órát utaztunk és végre megérkeztünk. Benny leállította a motort és mindenki kiszállt.
-Kicsim, ébresztő. - simítottam végig oldalán. Felébredt, nyújtózott egyet és kimászott az ölemből. Segítettem neki felállni és mi is elhagytuk a járművet.
-Srácok, felviszitek a cuccomat? Felkísérem Lexit. - néztem rájuk.
-Persze. - szólt Ya Ou. Tomi felvitte Lexi táskáját, én pedig átkaroltam és elindultunk felfelé.
-Menjünk lifttel, jó? - néztem hófehér arcára.
-Neee! - szólt halkan.
-De alig állsz a lábadon és kétlem, hogy két emeletnyit tudnál még sétálni. - hívtam le a felvonót.
-Igazad van. - ismerte el és beszálltunk a liftbe. Megnyomtam a 2-est és egy pillanat alatt fel is értünk. Bementünk a már nyitott lakásba és a szobájába kísértem.
-Feküdj le, addig szólok Gergőnek. - fektettem le és betakartam.
-Nem kell. Holnapra kialszom. - tiltakozott.
-Nem vitatkozom! Mindjárt hívom! - pusziltam homlokon és egy kicsit magára hagytam. Azonnal tárcsáztam Gergő számát, aki negyed óra múlva meg is érkezett.
-Sziasztok. Hol a beteg?
-A szobájában. - szóltunk egyszerre Tomival és Lexi szobájába irányítottuk.
-Megvizsgálom. Addig várjatok. - csukta be az ajtót.
-Remélem, hogy nincs komoly baja. - sóhajtott Tomi.
-Én is.
-Kibékültetek, igaz? - nézett rám.
-Ezt honnan veszed?
-A vak is látja, hogy három napja egymás seggében vagytok.
-Igen, kibékültünk. - mondtam el az igazat.
-Örülök neki, de ne bántsd meg még egyszer! Tartok tőle, hogy nem bírna ki több csalódást. - mondta komolyan.
-Soha többé nem hagyom magára. - mondtam, mikor Gergő kilépett a szobájából.
-Na? - kérdezte Tomi.
-Elég csúnya vírust szedett össze és nagyon magas láza van. Adtam neki lázcsillapítót, de sok pihenésre van szüksége. Néhány nap alatt rendbe jön, de ha megközelítené a láza a 40 fokot, azonnal vigyétek kórházba! - közölte.
-Rendben. - helyeseltünk.
-Ha van valami, nyugodtan hívjatok. Holnap benézek. - fogott velünk kezet, majd távozott.
-Menj haza nyugodtan. - nézett rám.
-Oké. Reggel jövök.
-Jól van. Szia. - köszönt.
-Szia. - léptem ki az ajtón és hazamentem. Otthon persze mindenki kíváncsian nézett rám.
-Hogy van? - szólalt meg Bella.
-Elkapott valami vírust, de pár nap alatt rendbe jön. - mondtam el dióhéjban a dolgokat.
-Akkor jó.
-Megyek, kipakolok, aztán lefekszem. - hagytam ott őket és a szobámba mentem. Kidobáltam a cuccaimat és utána megfürödtem. Még csak délután volt, de fáradt voltam, ezért hamar lefeküdtem és elaludtam.
Reggel elég korán felriadtam és mivel ma nincs semmi dolgunk, elhatároztam, hogy Lexivel fogom tölteni a napot. Fel is keltem és elintéztem reggeli dolgaimat, majd felöltöztem és a szomszédba siettem. Csengettem és Tomi kómás fejével találkoztam az ajtó túloldalán.
-Te nem tudsz aludni? - ásítozott.
-Nem igazán. Hogy van? - kérdeztem egyből.
-Azóta nem ébredt fel. De menj be hozzá. - állt el az útból és beengedett. Halkan nyitottam be a szobájába és láttam, milyen édesen szuszog az ágyában. Odaléptem hozzá és lefeküdtem mellé. Homlokára tettem a kezem, ami még mindig perzselően forró volt, egy puszit nyomtam rá, mire mocorogni kezdett és lassan kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt, szerelmem. - simogattam arcát, mire rám emelte tekintetét.
-Mennyit aludtam? - kérdezte halkan.
-Jó sokat. De nem baj, így legalább jobban tűröd a lázat. Hogy érzed magad?
-Mint akit kimostak vagy háromszor. - bújt hozzám. - Meddig maradsz?
-Ha szeretnéd, egész nap.
-De jó. - kúszott fel arcomhoz és egy apró puszit nyomott rá.
-Nem vagy éhes?
-Nem.
-Kicsim, ne legyél mérges, de elmondtam Tominak, hogy kibékültünk. - néztem rá.
-Semmi baj. Amúgy is rájött volna. - válaszolt, mikor váratlanul megszólalt a csengő, én pedig automatikusan felkeltem.
-Hagyd, majd Tomi kinyitja. - fogta meg a kezem. Összekulcsoltam ujjainkat és fölé hajoltam. Csillogó szemeibe néztem és egy apró csókot leheltem forró ajkaira, majd felálltam, mert a csengő még mindig zenélt.
-Mindjárt jövök. - hagytam magára és mentem ajtót nyitni. Tomi is épp akkor lépett az ajtóhoz és kinyitotta, ám aki a túloldalán állt, nagyon felbosszantott.
-Te mi a rákot keresel itt? - nézett Tomi dühösen Krisztiánra.
-Nem hozzád jöttem, elhiheted. - rontott volna befelé, de kilöktük.
-Azt ajánlom, hogy akadj le Lexiről, mert nagyon megjárod! - néztem rá fenyegetően.
-Hagyjad már magadat kis gyerek!
-Takarodj már ki az életünkből, ember! - szóltam idegesen.
-Te nekem nem pofázol! Alexa!!! - kiáltott hangosan és beljebb lökött.
-Nem fogod fel, hogy húzz innen? - ordította le Tomi is.
-Mi ez a kiabálás? - csoszogott ki Lexi a szobából.
-Kicsim, feküdj vissza! - fordultam felé.
-Krisz, te mi az Istent keresel itt? - nézett rá.
-Hozzád jöttem, cica. Csak nem beteg vagy? - lépett közelebb hozzá. - Gyere, majd én ápolgatlak! - mondta, mire elborult az agyam és behúztam neki egyet. Nem hagyta magát, nekem rontott és dulakodni kezdtünk.
-Sziki, hagyjátok abba! - szólt Lexi kétségbeesetten.
-Álljatok már le! - fogott le Tomi.
-Ezért meghalsz, te kis szerencsétlen! - fenyegetett, majd dühösen távozott.
-Elárulnád, hogy ez mégis mire volt jó? - vont kérdőre Tomi.
-Egyszerűen már nem bírom elviselni ezt az embert!
-Nyugodj meg, kérlek! - lépett elém Lexi és hozzám bújt. - Ne állj le vele! Nem akarom, hogy bántson! - nézett rám.
-Nem lesz semmi baj. - öleltem magamhoz és hajába pusziltam.
-Bemegyünk? - kérdezte vékony hangján, mire bólintottam és visszamentünk a szobájába. Lefeküdtünk egymás mellé és betakartam.
-Nézünk filmet? - nézett rám kérdőn.
-Mit szeretnél nézni?
-Mindegy. - válaszolta, én pedig kezembe vettem laptopját és kis keresgélés után elindítottam a Tökéletes hang című filmet. Mellkasomra hajtotta a fejét, apró ujjaival pedig hasam simogatta. Az enyém derekán pihent és csendesen néztük a filmet. Kis idő múlva éreztem egyenletes szuszogását, majd vége lett a filmnek is és kikapcsoltam a gépet. Éreztem, ahogy telefonom rezeg a zsebemben, ezért kivettem és láttam, hogy üzenetem érkezett ismeretlen számról. Megnyitottam a borítékot és elolvastam az sms tartalmát.
"Ide figyelj, kis gyerek! Ha jót akarsz magadnak és a kis barátnődnek, akkor pénteken, pontban kettőkor ott leszel a próbaterem melletti kis utcában, különben mindketten rosszul jártok! Remélem tudod, hogy ki voltam!"
Ahogy a sorok végére értem, legszívesebben a falhoz vágtam volna a telefont, de nem akartam felébreszteni mélyen alvó barátnőmet. Tudom, hogy mire képes ez az állat, de el kell mennem, hogy leszálljon végre rólunk. Nagyon féltem Lexit és nem fogom hagyni, hogy ártson neki. Viszont ezt nem szabad megtudnia, mert tuti, hogy mérges lenne és nem engedne oda. Idegesen tettem zsebre a mobilom és szorosan magamhoz öleltem a mellettem alvó lányt.
2014. október 12., vasárnap
2014. október 5., vasárnap
49. rész
Sziasztok. Vasárnap van, úgyhogy itt az újabb rész. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, csupán annyi, hogy epekedve várom a véleményeteket, hisz nagyon sokat jelentenek számomra. Szóval arra kérlek titeket, hogy komizzatok és pipáljatok. Jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))
-Nyugi, csak én vagyok! - suttogott a fülembe, majd lassan levette kezét a számról és megfordultam.
-Ti mi az Istent csináltok itt éjszaka? - pillantottam meg Sziki mellett Olivért is. Épp válaszolt volna, mikor az ő sátrukból is mozgolódást észleltünk és egy álmos Bella mászott ki belőle.
-Oli, hol a picsába császkálsz ilyenkor? - kérdezte ásítozva.
-Csendesebben, mert felkelnek és oda a poén! - csitítottak, mi pedig továbbra is értetlenül pislogtunk.
-Na jó, most már minket is avassatok be! - szóltam rájuk.
-Csak annyi az egész, hogy egy kicsit megtréfáljuk a többieket. - néztek össze.
-Mi is jöhetünk? - néztünk rájuk kérlelően.
-Igen, de óvatosan! Tessék, itt van filctoll és rúzs! - nyomta Olivér a kezünkbe.
-Várj! Ez az enyém? - nézett rá Bella.
-Nem mindegy? Na, az enyém Benny-ék sátra. - mondta.
-Bella, jössz velem Tomiékhoz? - kérdeztem.
-Naná!
-Akkor én megyek Ya Ou-ékhoz! - szólt Sziki. Az illetékesek sátrához indultunk és óvatosan széthúztuk a cipzárt. Én Tomit kezdtem el pingálni, ő pedig Réka arcát rajzolta teli. Én hamar elkészültem, de Bella kiélte a kreativitását.
-Csajok, mi tart már eddig? - léptek hozzánk a fiúk. Én már inkább kimásztam, mert nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Lexi, te reszketsz! Meg fogsz fázni! - lépett mögém Sziki.
-Nem baj. - tettem keresztbe a karom.
-Gyere ide, mert még összefagysz itt nekem! - húzott magához és hátulról szorosan átölelt. Egyik kezével hasamnál, másikkal pedig mellkasomnál húzott közelebb, fejét pedig vállamon pihentette és onnan nézte Bella akcióját.
-Bells, most már elég lesz! - szólt rá Olivér.
-Jó, befejeztem. - húzta be óvatosan a cipzárt.
-Ebből óriási botrány lesz reggel! - mondtam.
-Nem mi voltunk! - mosolygott a szőkeség, majd jó éjt kívánva, visszamentünk a sátrunkba.
-Ezt ti találtátok ki? - néztem Szikire.
-Igazából Olivér volt az értelmi szerző.
-Valahogy gondoltam. Kíváncsi leszek a reakciójukra.
-Arra én is, de most már aludjunk, mert késő van. - húzta ránk a takarót.
-Jó éjt. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt, Kicsim. - ölelt magához és villámgyorsan elnyomott minket az álom.
Még félálomban voltam reggel, de úgy éreztem, mintha összepréselnének, már levegőt is alig kaptam. Nehézkesen kinyitottam a szemem és ekkor vettem észre, hogy Sziki teljes testével rajtam feküdt. Elég érdekesen nézhettünk ki. Feje a nyakamban volt és békésen szuszogott rajtam. Nem akartam felébreszteni, de kénytelen voltam, mert már nem éreztem a végtagjaimat. Finoman simogatni kezdtem arcát, majd egy puszit nyomtam rá, mire elmosolyodott és kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt. - szólt rekedtesen.
-Neked is. De nem másznál le rólam? - kérdeztem ,mire felemelte a fejét és körbenézett, majd mikor rájött, hogy rajtam éjszakázott, levánszorgott rólam és mellém feküdt.
-Ne haragudj. Nem akartalak összenyomni. - sajnálkozott.
-Semmi baj. Legalább kényelmesen aludtál?
-Nagyon is. - vigyorgott, majd fölém hajolt. Csillogó szemeivel tekintetem fürkészte, mosolygós arca láttán pedig az enyém is felderült. Arca közelített
az enyém felé és lassan összetapasztotta ajkunkat. Először csak egy rövid csókot hagyott számon, majd nyakánál visszahúztam és ezután bátrabban esett nekem. Lecsapott ajkaimra és vadul falta azokat. Készségesen viszonoztam szenvedélyes csókjait, hisz már nagyon hiányzott. Kezem hajában kószált, ő pedig oldalamat simogatta, amitől mindig a hideg ráz. Nyelve hamar átjutott az enyémhez és megszakíthatatlanul kényeztették egymást. Nem akartunk elválni egymástól, de vészesen fogyott a levegőnk, ezért muszáj volt. Ajkaink lassan elszakadtak egymástól, de a távolság nem növekedett közöttünk. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel és le, miközben mélyen egymást kémleltük.
-Hiányoztál. - suttogta szinte már a számba és újrakezdte az imént félbehagyott tevékenységünket.
-Hééé. Ne ilyen hevesen! - toltam el egy picit magamtól.
-Ezt ne annak mondd, aki hetek óta nem érhetett élete szerelméhez! - hagyta figyelmen kívül a kérésemet és visszatért ajkaimhoz. Ujjai pólóm alatt kalandoztak és ahogy meztelen hasamhoz értek, apró sóhaj hagyta el a számat. Pimaszul elmosolyodott rajtam, majd áttért a nyakamra és az ott lévő bőrfelületet hintette be nedves csókokkal, amivel még jobban kínzott.
-Sziki, hagyd abba! - nyögtem ki nehézkesen a szavakat.
-Miért?
-Mert nem lesz jó vége.
-Ennek csak jó vége lehet. - harapta be alsó ajkát.
-Kérlek. - néztem rá.
-Jó. - nyomott egy puszit a számra és visszafeküdt mellém. Hozzábújtam és egymáshoz simulva élveztük a másik közelségét. Váratlanul egy hangos sikítás és nevetés törte meg a csendet. Azonnal széthúztuk a cipzárt és kimentünk a sátorból. Olivér és Bella szinte már a földön fetrengtek a nevetéstől. Körbenéztünk, és ahogy megláttuk a többieket, minket is elkapott a röhögés. Értetlenül néztek egymásra, majd ránk, aztán gondolom leesett nekik, hogy mi voltunk a tettesek.
-Igazi humorzsákok vagytok! - nézett ránk Benny egy piros szívecskével és egy "I love Oliver" felirattal a homlokán.
-De nem is mi voltunk! - tiltakozott röhögve Olivér.
-Persze. Azért nincs rajtatok egy árva minta sem, és azért díszeleg Olivér neve a fejemen!
-Azért valljuk be, nagyon viccesen néztek ki. - nevettem el magam.
-Na jó. Akkor a négy Humor Herold most szépen kiballag az erdőbe tűzifáért! - parancsolt ránk Tomi.
-Jól van. Megyünk már. - szólt Sziki és elindultunk.
-Gyerekek, ez nagyon jól sült el. - vigyorgott a szőkeség.
-Felejthetetlen emlék lesz, az tuti. - léptem Bella mellé és sétáltunk tovább. Mi mentünk elöl, a fiúk pedig mögöttünk. Belefeledkeztünk a beszélgetésbe, viszont egy idő után fura volt, hogy a srácok nem szóltak semmit. Mi több, a léptüket sem hallottuk, ezért megálltunk.
-Ezek meg hova lettek? - néztem körül, de sehol nem láttam őket.
-Fiúk, gyertek elő! Tudjuk, hogy itt vagytok! - kiabált Bella.
-Sziki! Olivér! - szóltam én is, de hiába.
-Menjünk vissza! Majd, ha megunták a hülyéskedést, jönnek ők is. - tanácsolta Bella és elindultunk visszafelé. Csendben lépkedtünk, mikor valaki kiugrott az egyik fa mögül és a következő pillanatban már a földön feküdtem. Oldalra pillantottam és Bella is hasonlóképpen végezte, mint én.
-Ti betegek vagytok! - néztem a rajtam ülő fiúra.
-Látnotok kellett volna magatokat! - nevettek.
-Patocska, szállj le rólam, vagy seggbe rúglak! - fenyegette Bella a szőkeséget, mire azonnal lemászott róla és felsegítette.
-Sziki! - szóltam rá, mivel még mindig kényelmesen üldögélt rajtam.
-Mi az? - nevetett.
-Szeretnék felállni!
-Hajrá! - szemtelenkedett tovább.
-Ne pimaszkodj, Szikszai! - szóltam rá.
-Tudod, mi az ára, hogy lemásszak rólad! - vigyorgott.
-Túl drága mulatság ez nekem! - húztam le magamhoz és megcsókoltam. Miután megkapta, amit akart, felállt és felhúzott engem is.
-Ti kibékültetek? - nézett ránk csodálkozva Olivér.
-Még tegnap. - válaszolt Sziki.
-És miért nem mondtátok el?
-Mert nem akarom, hogy megint a szerelmi életünk legyen a téma. Ha a többiek megtudják, a média is megtudja és már látom a következő címlapsztorit. - mondtam.
-Ezt megértem.
-Légyszí, ne szóljatok egyelőre senkinek! - kérleltem őket.
-Rendben. - bólintottak.
-Köszönöm. - néztem rájuk hálásan.
-Szedjünk fát és menjünk vissza! - szólt Bella.
-Menjetek csak. Mindjárt megyünk mi is. - mondta Sziki és megfogta a kezem.
-Oké. De csak ügyesen. - vigyorgott Olivér és előre mentek.
-Baj van? - néztem rá kérdőn.
-Dehogyis! Csak szerettem volna egy kicsit kettesben lenni veled. - húzott magához.
-A reggeli nem volt elég? - mosolyodtam el.
-Ilyen hosszú idő után szerinted beérem ennyivel? - kérdezte, mire egy nagy puszit nyomtam arcára és szorosan megöleltem. - Soha többé nem engedlek el. - suttogta fülembe.
-Nem is ajánlom. - néztem újra barna szemébe. Finoman megsimogatta az arcom, majd ajkait lassan az enyémekhez érintette és gyengéden csókolni kezdett. Nem tudom mi lett velem, de egyszerűen nem tudok betelni vele. Talán a túlzott hiánya váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket.A reggelitől eltérően most gyengéd és érzelmes csókcsatát vívtunk egymással, egészen a levegőnk elfogyásáig. Ezután apró puszikkal ajándékoztuk meg a másikat, végül elváltunk egymástól.
-Szeretlek. - mosolyodtam el.
-Mondd még egyszer! - fogta kezei közé arcomat.
-Szeretlek. - leheltem egy apró csókot ajkaira.
-Én is szeretlek, Kicsim. - puszilt homlokon, majd kézen fogva visszaindultunk. Út közben összekapkodtunk pár gallyat és kikeveredtünk az erdőből. Ahogy megérkeztünk, láttuk, hogy már mindenki lemosta magáról a dekorációt. Ledobtuk az összegyűjtött fát a rakásba és a többiek felé indultunk.
-Mi van? Betalált a maci a málnásba? - röhögött Ya Ou.
-Megköszönném, ha eldugulnál! - szóltam vissza egy szemforgatás kíséretében.
-Hol voltatok ilyen sokáig? Eltévedtetek? Vagy nem találtatok fát? - vigyorgott Tomi is.
-Tomika, ha nem szeretnéd, hogy ma éjjel megint kipingáljalak, akkor gyorsan nyeld le a nyelved! - néztem rá.
-Te voltál?
-Én bizony. - mosolyodtam el. Hirtelen megjelent Olivér és Bella, akik fel-alá kergetőztek, majdnem fellökve minket is. Bellánál, ha jól láttam, akkor egy vödör víz volt, a szöszi meg úgy szaladgált, mint a mérgezett egér. Egyszer csak elsuhant előttem és a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a nyakamban landolt egy halom hideg víz.
-Basszátok meg! - káromkodtam el magam.
-Úristen, Lexi ne haragudj! Olivért akartam. - lépett elém sajnálkozva Bella.
-Kurva hideg volt, csak mondanám! - töröltem meg kezemmel az arcom.
-Sajnálom. Tényleg nem volt szándékos.
-Semmi baj. De, ha nem haragszol, átöltözök, mert kifagyok. - indultam a sátrunkhoz. Kikaptam pár száraz ruhadarabot és egy törölközőt, majd a zuhanyzókhoz mentem. Kicsavartam magamból a vizet és levettem az átázott ruhákat, majd megtörölköztem és felvettem a szárazakat. Vacogva mentem vissza a többiekhez és kiterítettem a vizes rongyokat.
-Mindjárt megszáradsz! - lépett mögém Sziki.
-Addig meg megfagyok. - fordultam szembe vele.
-Adjak egy pulcsit?
-Megköszönném.
-Gyere, válassz egyet. - mentünk be a sátorba és mutogatni kezdte a jobbnál jobb felsőit. Szerencsére nála volt az a szürke is, amit annyira szeretek. Természetesen azt választottam, majd egy puszival megköszöntem és belebújtam.
-Még mindig jól áll. - mosolygott. - Fázol még?
-Egy kicsit igen, de nem vészes. - mondtam, majd kimentünk, ahol már lobogott a tűz. Jó közel ültem a meleget árasztó helyhez, Sziki pedig mellém telepedett. A mai terv nyársalás volt, ezért egy-egy botot megragadva körbeültük a tüzet és megsütöttük a vacsoránkat. Eközben mindenféléről beszélgettünk, vagyis beszélgettek, mert én csak csendben hallgattam őket. Sziki szorosan mellettem ült és már csak azt vettem észre, hogy fejem a vállát használja kispárnának.
-Mi a baj, Lexi? - nézett rám Benny.
-Semmi, csak fáradt vagyok. - válaszoltam.
-Aludni kellett volna az éjszaka, nem pedig rosszalkodni!
-Jajj, a Vavra! Nagyon osztja az észt! - nevetett barátnője. Lassan elkészült a kaja és be is sötétedett. Egyre jobban kezdtem fázni és furán éreztem magam.
-Valaki kéri a vacsimat? - néztem körbe.
-Te nem kéred? - nézett rám Olivér.
-Nem vagyok éhes.
-Ha tényleg nem eszed meg, akkor én igényt tartok rá.
-Tessék. - nyújtottam át neki a botot.
-Köszi. - vette el vidáman.
-Minden oké? - nézett rám Sziki.
-Nem érzem jól magam. Inkább megyek és lefekszem.
-Akkor pihenj le. Mindjárt jövök én is. - simított végig arcomon.
-Maradj nyugodtan. - álltam fel és jó éjt kívánva a többieknek, bementem a sátrunkba. Lefeküdtem és magamra húztam a takarót, de így is majd szétfagytam. Kis idő múlva a fejem is el kezdett fájni és csak fetrengtem. Lassan elhúzódott a cipzár és Sziki mászott be óvatosan.
-Nem alszol? - nézett rám kérdőn, majd bebújt mellém.
-Nem tudok.
-Mi a baj? - kérdezte aggódva.
-Fáj a fejem és nagyon fázom. - válaszoltam.
-Majd én felmelegítelek. - húzott szorosan magához és nyakig betakart.
-Jó éjt. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Neked is, Kicsim. - mondta halkan. Gyengéden simogatta a hátam és lassacskán elálmosodtam. Behunytam a szemem és a mellettem fekvő fiú egyenletes szívverését hallgatva elmerültem az álmok világában.
-Nyugi, csak én vagyok! - suttogott a fülembe, majd lassan levette kezét a számról és megfordultam.
-Ti mi az Istent csináltok itt éjszaka? - pillantottam meg Sziki mellett Olivért is. Épp válaszolt volna, mikor az ő sátrukból is mozgolódást észleltünk és egy álmos Bella mászott ki belőle.
-Oli, hol a picsába császkálsz ilyenkor? - kérdezte ásítozva.
-Csendesebben, mert felkelnek és oda a poén! - csitítottak, mi pedig továbbra is értetlenül pislogtunk.
-Na jó, most már minket is avassatok be! - szóltam rájuk.
-Csak annyi az egész, hogy egy kicsit megtréfáljuk a többieket. - néztek össze.
-Mi is jöhetünk? - néztünk rájuk kérlelően.
-Igen, de óvatosan! Tessék, itt van filctoll és rúzs! - nyomta Olivér a kezünkbe.
-Várj! Ez az enyém? - nézett rá Bella.
-Nem mindegy? Na, az enyém Benny-ék sátra. - mondta.
-Bella, jössz velem Tomiékhoz? - kérdeztem.
-Naná!
-Akkor én megyek Ya Ou-ékhoz! - szólt Sziki. Az illetékesek sátrához indultunk és óvatosan széthúztuk a cipzárt. Én Tomit kezdtem el pingálni, ő pedig Réka arcát rajzolta teli. Én hamar elkészültem, de Bella kiélte a kreativitását.
-Csajok, mi tart már eddig? - léptek hozzánk a fiúk. Én már inkább kimásztam, mert nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Lexi, te reszketsz! Meg fogsz fázni! - lépett mögém Sziki.
-Nem baj. - tettem keresztbe a karom.
-Gyere ide, mert még összefagysz itt nekem! - húzott magához és hátulról szorosan átölelt. Egyik kezével hasamnál, másikkal pedig mellkasomnál húzott közelebb, fejét pedig vállamon pihentette és onnan nézte Bella akcióját.
-Bells, most már elég lesz! - szólt rá Olivér.
-Jó, befejeztem. - húzta be óvatosan a cipzárt.
-Ebből óriási botrány lesz reggel! - mondtam.
-Nem mi voltunk! - mosolygott a szőkeség, majd jó éjt kívánva, visszamentünk a sátrunkba.
-Ezt ti találtátok ki? - néztem Szikire.
-Igazából Olivér volt az értelmi szerző.
-Valahogy gondoltam. Kíváncsi leszek a reakciójukra.
-Arra én is, de most már aludjunk, mert késő van. - húzta ránk a takarót.
-Jó éjt. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt, Kicsim. - ölelt magához és villámgyorsan elnyomott minket az álom.
Még félálomban voltam reggel, de úgy éreztem, mintha összepréselnének, már levegőt is alig kaptam. Nehézkesen kinyitottam a szemem és ekkor vettem észre, hogy Sziki teljes testével rajtam feküdt. Elég érdekesen nézhettünk ki. Feje a nyakamban volt és békésen szuszogott rajtam. Nem akartam felébreszteni, de kénytelen voltam, mert már nem éreztem a végtagjaimat. Finoman simogatni kezdtem arcát, majd egy puszit nyomtam rá, mire elmosolyodott és kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt. - szólt rekedtesen.
-Neked is. De nem másznál le rólam? - kérdeztem ,mire felemelte a fejét és körbenézett, majd mikor rájött, hogy rajtam éjszakázott, levánszorgott rólam és mellém feküdt.
-Ne haragudj. Nem akartalak összenyomni. - sajnálkozott.
-Semmi baj. Legalább kényelmesen aludtál?
-Nagyon is. - vigyorgott, majd fölém hajolt. Csillogó szemeivel tekintetem fürkészte, mosolygós arca láttán pedig az enyém is felderült. Arca közelített
az enyém felé és lassan összetapasztotta ajkunkat. Először csak egy rövid csókot hagyott számon, majd nyakánál visszahúztam és ezután bátrabban esett nekem. Lecsapott ajkaimra és vadul falta azokat. Készségesen viszonoztam szenvedélyes csókjait, hisz már nagyon hiányzott. Kezem hajában kószált, ő pedig oldalamat simogatta, amitől mindig a hideg ráz. Nyelve hamar átjutott az enyémhez és megszakíthatatlanul kényeztették egymást. Nem akartunk elválni egymástól, de vészesen fogyott a levegőnk, ezért muszáj volt. Ajkaink lassan elszakadtak egymástól, de a távolság nem növekedett közöttünk. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel és le, miközben mélyen egymást kémleltük.
-Hiányoztál. - suttogta szinte már a számba és újrakezdte az imént félbehagyott tevékenységünket.
-Hééé. Ne ilyen hevesen! - toltam el egy picit magamtól.
-Ezt ne annak mondd, aki hetek óta nem érhetett élete szerelméhez! - hagyta figyelmen kívül a kérésemet és visszatért ajkaimhoz. Ujjai pólóm alatt kalandoztak és ahogy meztelen hasamhoz értek, apró sóhaj hagyta el a számat. Pimaszul elmosolyodott rajtam, majd áttért a nyakamra és az ott lévő bőrfelületet hintette be nedves csókokkal, amivel még jobban kínzott.
-Sziki, hagyd abba! - nyögtem ki nehézkesen a szavakat.
-Miért?
-Mert nem lesz jó vége.
-Ennek csak jó vége lehet. - harapta be alsó ajkát.
-Kérlek. - néztem rá.
-Jó. - nyomott egy puszit a számra és visszafeküdt mellém. Hozzábújtam és egymáshoz simulva élveztük a másik közelségét. Váratlanul egy hangos sikítás és nevetés törte meg a csendet. Azonnal széthúztuk a cipzárt és kimentünk a sátorból. Olivér és Bella szinte már a földön fetrengtek a nevetéstől. Körbenéztünk, és ahogy megláttuk a többieket, minket is elkapott a röhögés. Értetlenül néztek egymásra, majd ránk, aztán gondolom leesett nekik, hogy mi voltunk a tettesek.
-Igazi humorzsákok vagytok! - nézett ránk Benny egy piros szívecskével és egy "I love Oliver" felirattal a homlokán.
-De nem is mi voltunk! - tiltakozott röhögve Olivér.
-Persze. Azért nincs rajtatok egy árva minta sem, és azért díszeleg Olivér neve a fejemen!
-Azért valljuk be, nagyon viccesen néztek ki. - nevettem el magam.
-Na jó. Akkor a négy Humor Herold most szépen kiballag az erdőbe tűzifáért! - parancsolt ránk Tomi.
-Jól van. Megyünk már. - szólt Sziki és elindultunk.
-Gyerekek, ez nagyon jól sült el. - vigyorgott a szőkeség.
-Felejthetetlen emlék lesz, az tuti. - léptem Bella mellé és sétáltunk tovább. Mi mentünk elöl, a fiúk pedig mögöttünk. Belefeledkeztünk a beszélgetésbe, viszont egy idő után fura volt, hogy a srácok nem szóltak semmit. Mi több, a léptüket sem hallottuk, ezért megálltunk.
-Ezek meg hova lettek? - néztem körül, de sehol nem láttam őket.
-Fiúk, gyertek elő! Tudjuk, hogy itt vagytok! - kiabált Bella.
-Sziki! Olivér! - szóltam én is, de hiába.
-Menjünk vissza! Majd, ha megunták a hülyéskedést, jönnek ők is. - tanácsolta Bella és elindultunk visszafelé. Csendben lépkedtünk, mikor valaki kiugrott az egyik fa mögül és a következő pillanatban már a földön feküdtem. Oldalra pillantottam és Bella is hasonlóképpen végezte, mint én.
-Ti betegek vagytok! - néztem a rajtam ülő fiúra.
-Látnotok kellett volna magatokat! - nevettek.
-Patocska, szállj le rólam, vagy seggbe rúglak! - fenyegette Bella a szőkeséget, mire azonnal lemászott róla és felsegítette.
-Sziki! - szóltam rá, mivel még mindig kényelmesen üldögélt rajtam.
-Mi az? - nevetett.
-Szeretnék felállni!
-Hajrá! - szemtelenkedett tovább.
-Ne pimaszkodj, Szikszai! - szóltam rá.
-Tudod, mi az ára, hogy lemásszak rólad! - vigyorgott.
-Túl drága mulatság ez nekem! - húztam le magamhoz és megcsókoltam. Miután megkapta, amit akart, felállt és felhúzott engem is.
-Ti kibékültetek? - nézett ránk csodálkozva Olivér.
-Még tegnap. - válaszolt Sziki.
-És miért nem mondtátok el?
-Mert nem akarom, hogy megint a szerelmi életünk legyen a téma. Ha a többiek megtudják, a média is megtudja és már látom a következő címlapsztorit. - mondtam.
-Ezt megértem.
-Légyszí, ne szóljatok egyelőre senkinek! - kérleltem őket.
-Rendben. - bólintottak.
-Köszönöm. - néztem rájuk hálásan.
-Szedjünk fát és menjünk vissza! - szólt Bella.
-Menjetek csak. Mindjárt megyünk mi is. - mondta Sziki és megfogta a kezem.
-Oké. De csak ügyesen. - vigyorgott Olivér és előre mentek.
-Baj van? - néztem rá kérdőn.
-Dehogyis! Csak szerettem volna egy kicsit kettesben lenni veled. - húzott magához.
-A reggeli nem volt elég? - mosolyodtam el.
-Ilyen hosszú idő után szerinted beérem ennyivel? - kérdezte, mire egy nagy puszit nyomtam arcára és szorosan megöleltem. - Soha többé nem engedlek el. - suttogta fülembe.
-Nem is ajánlom. - néztem újra barna szemébe. Finoman megsimogatta az arcom, majd ajkait lassan az enyémekhez érintette és gyengéden csókolni kezdett. Nem tudom mi lett velem, de egyszerűen nem tudok betelni vele. Talán a túlzott hiánya váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket.A reggelitől eltérően most gyengéd és érzelmes csókcsatát vívtunk egymással, egészen a levegőnk elfogyásáig. Ezután apró puszikkal ajándékoztuk meg a másikat, végül elváltunk egymástól.
-Szeretlek. - mosolyodtam el.
-Mondd még egyszer! - fogta kezei közé arcomat.
-Szeretlek. - leheltem egy apró csókot ajkaira.
-Én is szeretlek, Kicsim. - puszilt homlokon, majd kézen fogva visszaindultunk. Út közben összekapkodtunk pár gallyat és kikeveredtünk az erdőből. Ahogy megérkeztünk, láttuk, hogy már mindenki lemosta magáról a dekorációt. Ledobtuk az összegyűjtött fát a rakásba és a többiek felé indultunk.
-Mi van? Betalált a maci a málnásba? - röhögött Ya Ou.
-Megköszönném, ha eldugulnál! - szóltam vissza egy szemforgatás kíséretében.
-Hol voltatok ilyen sokáig? Eltévedtetek? Vagy nem találtatok fát? - vigyorgott Tomi is.
-Tomika, ha nem szeretnéd, hogy ma éjjel megint kipingáljalak, akkor gyorsan nyeld le a nyelved! - néztem rá.
-Te voltál?
-Én bizony. - mosolyodtam el. Hirtelen megjelent Olivér és Bella, akik fel-alá kergetőztek, majdnem fellökve minket is. Bellánál, ha jól láttam, akkor egy vödör víz volt, a szöszi meg úgy szaladgált, mint a mérgezett egér. Egyszer csak elsuhant előttem és a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a nyakamban landolt egy halom hideg víz.
-Basszátok meg! - káromkodtam el magam.
-Úristen, Lexi ne haragudj! Olivért akartam. - lépett elém sajnálkozva Bella.
-Kurva hideg volt, csak mondanám! - töröltem meg kezemmel az arcom.
-Sajnálom. Tényleg nem volt szándékos.
-Semmi baj. De, ha nem haragszol, átöltözök, mert kifagyok. - indultam a sátrunkhoz. Kikaptam pár száraz ruhadarabot és egy törölközőt, majd a zuhanyzókhoz mentem. Kicsavartam magamból a vizet és levettem az átázott ruhákat, majd megtörölköztem és felvettem a szárazakat. Vacogva mentem vissza a többiekhez és kiterítettem a vizes rongyokat.
-Mindjárt megszáradsz! - lépett mögém Sziki.
-Addig meg megfagyok. - fordultam szembe vele.
-Adjak egy pulcsit?
-Megköszönném.
-Gyere, válassz egyet. - mentünk be a sátorba és mutogatni kezdte a jobbnál jobb felsőit. Szerencsére nála volt az a szürke is, amit annyira szeretek. Természetesen azt választottam, majd egy puszival megköszöntem és belebújtam.
-Még mindig jól áll. - mosolygott. - Fázol még?
-Egy kicsit igen, de nem vészes. - mondtam, majd kimentünk, ahol már lobogott a tűz. Jó közel ültem a meleget árasztó helyhez, Sziki pedig mellém telepedett. A mai terv nyársalás volt, ezért egy-egy botot megragadva körbeültük a tüzet és megsütöttük a vacsoránkat. Eközben mindenféléről beszélgettünk, vagyis beszélgettek, mert én csak csendben hallgattam őket. Sziki szorosan mellettem ült és már csak azt vettem észre, hogy fejem a vállát használja kispárnának.
-Mi a baj, Lexi? - nézett rám Benny.
-Semmi, csak fáradt vagyok. - válaszoltam.
-Aludni kellett volna az éjszaka, nem pedig rosszalkodni!
-Jajj, a Vavra! Nagyon osztja az észt! - nevetett barátnője. Lassan elkészült a kaja és be is sötétedett. Egyre jobban kezdtem fázni és furán éreztem magam.
-Valaki kéri a vacsimat? - néztem körbe.
-Te nem kéred? - nézett rám Olivér.
-Nem vagyok éhes.
-Ha tényleg nem eszed meg, akkor én igényt tartok rá.
-Tessék. - nyújtottam át neki a botot.
-Köszi. - vette el vidáman.
-Minden oké? - nézett rám Sziki.
-Nem érzem jól magam. Inkább megyek és lefekszem.
-Akkor pihenj le. Mindjárt jövök én is. - simított végig arcomon.
-Maradj nyugodtan. - álltam fel és jó éjt kívánva a többieknek, bementem a sátrunkba. Lefeküdtem és magamra húztam a takarót, de így is majd szétfagytam. Kis idő múlva a fejem is el kezdett fájni és csak fetrengtem. Lassan elhúzódott a cipzár és Sziki mászott be óvatosan.
-Nem alszol? - nézett rám kérdőn, majd bebújt mellém.
-Nem tudok.
-Mi a baj? - kérdezte aggódva.
-Fáj a fejem és nagyon fázom. - válaszoltam.
-Majd én felmelegítelek. - húzott szorosan magához és nyakig betakart.
-Jó éjt. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Neked is, Kicsim. - mondta halkan. Gyengéden simogatta a hátam és lassacskán elálmosodtam. Behunytam a szemem és a mellettem fekvő fiú egyenletes szívverését hallgatva elmerültem az álmok világában.
2014. szeptember 29., hétfő
48. rész
Sziasztok. Először is nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de tegnap sajnos meghalt egy kicsit a gépem, de már szerencsére visszakaptam. Itt is lenne az újabb rész, ami elég vidám és eseménydús lett. Remélem tetszeni fog, mert nagyon sokat dolgoztam vele. Jó olvasást hozzá és kíváncsian várom a véleményeket. :))
Olyan gyorsan elrepült ez az egy hét, hogy arra eszméltem, hogy a csomagomat cibálom ki a nappaliba. Egy egyszerű rövidnadrág és egy póló került testemre és felhúztam mellé a tornacipőm is. Tomi és Réka még sehol nem jártak, pedig lassan indulnunk kellett volna. A srácokkal nem sokat beszéltem azóta, Szikivel pedig szinte semmit. Azt tudom, hogy már meggyógyult a bokája, de ezen felül semmit nem tudok róla. Őszintén szólva jót tett ez a kis távolság, mert így bebizonyosodtam arról, hogy mennyire hiányzik, mikor nincs velem. Döntöttem! Vele akarom leélni az egész életemet. Viszont nem fogok belecsapni a közepébe, csak hagyom, hogy történjenek az események.
-Jó reggelt! - köszönt hangosan Réka, ezzel kizökkentve mély gondolataimból.
-Hali. - mosolyogtam, majd Tomi is megjelent és bezártuk az ajtót. Ők a liftet használták, én viszont inkább végighúztam a hatalmas táskát a lépcsőn. Mikor kiértem már mindenki a kocsiban ült. Tomi segített berakni a cuccom a csomagtartóba és beszálltunk a többiekhez.
-Sziasztok! - köszöntem hangosan, amit viszonoztak is. Szétnéztem az autóban, de nem igazán találtam ülőhelyet.
-Öhm.... Gyerekek, én a tetőn fogok utazni? - kérdeztem.
-Sziki mellett még van egy hely. - mutatott hátra Ya Ou. Átverekedtem magam mindenkin, köztük Olivéren és Bellán is, majd levágódtam Sziki mellé.
-Szia. - nézett rám mosolyogva.
-Szia. - köszöntem én is.
-Gyerekek! - szólt hangosan Bence. - Mielőtt elindulunk, egy valamit szeretnék leszögezni. Remélem, hogy senkinél nem fogok chipset, csokit, vagy ehhez hasonló szemetet találni, mert ha meglátom, elveszem és az illető nem kap csak zöldséget! - főnökösködött, minket pedig elkapott a nevetés.
-Nyugi, Benny! Nincs nálunk csempészáru! - röhögött Ya Ou, majd útnak indultunk. Hosszú utazásnak néztünk elébe, de majd csak eltelik valahogy. Eleinte egész csendesek voltunk, mert még mindenki fáradt volt. Úgy gondoltam, hogy zenehallgatással elütöm az időt, ezért a táskámban kezdtem kutakodni, de sehol sem találtam a fülhallgatóm.
-Mit keresel ennyire? - kérdezte Sziki kis idő múlva.
-A fülesemet, de nem találom sehol. - adtam fel a keresést.
-Tessék. - nyújtotta át az övét.
-A fele is elég. - vettem el az egyiket és a fülembe helyeztem. Egy nagyon jó dal szólt benne, bár nem lepődtem meg, hisz tökéletes a zenei ízlése. Lábaimat felpakoltam az előttem lévő ülés háttámlájára és kényelmesen elhelyezkedtem. Az ablakon való bámészkodás nem tűnt túl érdekesnek, ezért a többiekre pillantottam. Meglepődve vettem észre, hogy Bella és Olivér szenvedélyesen csókolóztak előttünk.
-Ezek összejöttek? - néztem a mellettem ülő fiúra.
-Nagyon úgy fest. - pillantott rájuk.
-Ugye megállunk majd valahol?
-Majd nem sokára egy benzinkútnál. Miért? - kérdezte, mire közelebb hajoltam hozzá.
-Mert csokit akarok venni. - suttogtam a fülébe, amin egy jót mosolygott.
-És ezt hogy fogod kivitelezni?
-Megoldom. De senkinek egy szót se!
-Oké. - mondta és váratlanul átkarolt. Jól esett a gesztusa, ezért addig-addig fészkelődtem, míg mellkasára nem hajtottam a fejem. Innen már a kilátás is egész érdekes volt. Egy órával később Benny szólt, hogy nem sokára megállunk, így mindenki gyorsan felpattant. Mi is felálltunk és besorakozva Oliék mögé, vártuk, hogy végre megálljunk. Hirtelen Bence egy hatalmasat fékezett és az egész sor dőlt, mint a dominó. És kire kellett ráesnem? Hát persze, hogy Szikire.
-Ne haragudj! - másztam le róla, miután leterítetten az ülésre.
-Semmi gond. - állt fel ő is és mivel megálltunk, kiszálltunk a többiek után. Mindenki betámadta a boltot, én pedig egyből az édességsorra mentem. Nem lepődtem meg, hogy Olivéréket is ott találtam.
-Hát ti meg miben sántikáltok? - néztem rájuk.
-Na ugyan miben? Abban, amiben te! - vigyorgott Oli.
-Ha beköptök Bencének, végetek! - mondtam és a finomabbnál finomabb édességek között válogattam.
-Lexi! El a csokipulttól! - szólt rám Benny.
-Nézelődni csak szabad, nem? - szóltam vissza.
-Nyomás! - parancsolt rám. Eleget tettem a kérésének és elhagyva az édességsort, Sziki keresésére indultam, akit az ásványvizeknél találtam meg.
-Meg van már a csokid? - nézett rám.
-Nincs. Bence meglátott. - mondtam szomorúan, mire felnevetett.
-Ne nevess már! Inkább segíts!
-Nem igaz, hogy nem bírsz ki három napot édesség nélkül. - vett ki egy mentesvizet a hűtőből.
-Hát nem. A normális emberek minden nap esznek csokit.
-Akkor ezek szerint én nem vagyok normális? - nézett rám.
-Ezt eddig is tudtam. De segítesz? Akkor kapsz belőle. - pislogtam.
-Én nem csokit szeretnék. - mosolyodott el.
-Akkor mit?
-Egy puszit.
-Kapsz kettőt is, csak menjünk már!
-Gyere, te lökött! - karolt át és meglepő módon az újságokhoz mentünk.
-Minek jöttünk ide? - néztem rá kérdőn.
-Bízz bennem! - kapta ki a legelső magazint, majd visszatértünk a csokikhoz.
-Válassz gyorsan és menjünk! - mondta, mire megfogtam egy tábla Milkát és mentünk a pénztárhoz. Kivette a kezemből és az újság alá rejtette, hogy ne lássák. Benny megnézte mi van nálunk, aztán kiment. Gyorsan fizettünk, majd azonnal a táskámba rejtettem a csokit és elhagytuk a boltot.
-Köszönöm. - nyomtam az arcára egy nagy puszit.
-És a párja? - vigyorgott.
-Majd a kocsiban megkapod. - mondtam és beszálltunk a járműbe. Elfoglaltuk a helyünket és folytattuk tovább az utazást.
-Hallod? Jobb újságot nem találtál? - vágtam hozzá a politikai lapot.
-Nem vagy te egy kicsit nagyravágyó?
-Nem.
-Szerintem se! - röhögött mellettem.
-Kapd be! - böktem oldalba.
-Még lógsz nekem egy puszival. - emlékeztetett.
-De jó a memóriád! - másztam oda hozzá és megpusziltam, mire széles mosoly ült ki arcára.Nem sokkal később megérkeztünk a kempingbe. Bence leparkolt, majd kiszálltunk és mindenki kivette a csomagját. Egy füves területre mentünk, aminek egy erdő volt a folytatása, a másik oldalon pedig egy kisebb méretű tó díszelgett. A távolban volt egy épület, ahol wc-k és zuhanyzók voltak. Lepakoltunk a fűbe a cuccainkat és az öt darab kétszemélyes sátrat.
-Na, akkor ki kivel alszik? - kérdezte Ya Ou. -Öt sátor van, tízen vagyunk, szóval ketten kerülnek egybe. - folytatta a matek zseni.
-Én Bencével alszok. - ölelte át barátját Tami.
-Én Tomival. - szólt Réka.
-Barbi pedig velem. - nézett Ya Ou a lányra.
-Bella az enyém, úgyhogy ketten maradtatok. - vigyorgott Olivér. Beletörődtünk a dologba, majd kiválasztottunk egy sátrat és egy helyet Bencéék mellett, majd lepakoltunk.
-Szerintem, mi fiúk felállítjuk a sátrakat, ti csajok pedig elmehetnétek tűzifáért. - mondta Tomi.
-Okés. - válaszoltunk, majd az erdőbe indultunk. Út közben végig Bellával beszélgettem, akiről kiderült, hogy egy állati jó fej csajszi. Sok mindent megtudtam róla és végig Olivérről áradozott. Ő is alaposan kifaggatott Szikiről és megjegyezte, hogy nagyon összeillünk. Közben mindenki teleszedte nyalábját gallyakkal, majd visszamentünk a fiúkhoz. A sátrak már álltak, a srácok pedig beszélgettek. Egy kupacba letettük az összegyűjtött tűzrevalót és csatlakoztunk hozzájuk.
-Már kész is a sátor? - néztem Szikire.
-Nem nagy kunszt. - vigyorgott. Bencéék kiszedték a bográcsot és nekiálltunk főzni. Se perc alatt feltettük főni az ételt és addig leültünk. Bella és Barbi mellett ültem és velük beszélgettem, mikor valaki a fülembe motyogott valamit.
-Eljössz velem sétálni? - hallottam Sziki hangját, mire hátra fordultam.
-Menjünk. - álltam fel és az erdő felé vettük az irányt.
-El ne tévedjetek az erdőben! - kiáltott utánunk Olivér.
-Idióta! - szóltam vissza, aztán besétáltunk a fák közé. Csendben lépkedtünk, szorosan egymás mellett. Tudtam, hogy nem ok nélkül hívott el, úgyhogy vártam, hogy megszólaljon, de csak hallgatott.
-Sziki, mit szeretnél? Mert gondolom, hogy nem a kilométer hiányod miatt jöttünk. - néztem rá, mire megállt.
-Mi van most velünk? Mert én már semmit nem értek. Az egyik pillanatban időt kérsz, a másikban pedig puszit adsz és hozzám bújsz. Félre ne értsd, nagyon jól esik és örülök neki, csak már kezdek összezavarodni. - nézett rám komolyan. Igaza volt mindenben, nem játszadozhatok tovább.
-Teljesen megértelek és igazad van, csak kellett ez az egy hét külön töltött idő, hogy rájöjjek, mennyire fontos is vagy nekem. Nagyon hiányzol, és bocsáss meg, hogy összezavartalak, de én magam sem tudtam, hogy mit tegyek. - magyarázkodtam, mire közelebb lépett hozzám.
-Ez azt jelenti, hogy.....
-Nem tudom mit jelent, csak azt tudom, hogy szükségem van rád. - néztem csillogó szemeibe. Széles mosoly kúszott arcára, én pedig azonnal hozzábújtam. Védelmező karjait derekam köré fonta és szorosan ölelt
magához. Fejem mellkasába fúrtam, mélyen magamba szívtam különleges illatát és csak élveztem a pillanatot. Kis idő múlva egy picit eltávolodtunk egymástól, de csak épp annyira, hogy ismét farkasszemet nézzünk. Puha ujjaival végigsimított először arcomon, majd ajkaimon is és arcával közelíteni kezdett felém. Egyre szaporábban vettem a levegőt, szinte már ziháltam. Végül ajkai finoman rátapadtak az enyémekre és lágyan csókolni kezdett. Kezeim mellkasán végigsimítva, nyaka körül fontam össze, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Nyelve bejutásért esedezett, amit meg is kapott és enyémmel kezdett ismerős táncba. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, kezei pedig testemen kalandoztak. Végül fenekemen állította meg és finoman belemarkolt, mire egy apró nyögés szaladt ki a számon, ezzel félbeszakítva forró csókunkat. Mindketten elmosolyodtunk és ezután apró puszikkal halmozta el arcomat és nyakamat is.
-Szeretlek. - suttogta fülembe.
-Én is szeretlek. - leheltem egy apró csókot ajkaira. Mikor elváltunk egymástól, megláttam mögötte egy kisállatot mozogni a levelek között.
-Ott egy nyuszi! - néztem a kis szürke állatra.
-Hol? - fordult meg, de elszaladt.
-Elijesztetted! - szóltam rá és meg akartam keresni ,de eltűnt. Szétnéztem a fa körül is, de úgy tűnt, már messze jár. Annyiban hagytam a dolgot és visszafordultam, de Sziki is köddé vált.
-Sziki!!! - kiáltottam, de nem jött válasz.
-Sziki, ez nem vicces! Gyere elő! - szóltam hangosan, de még mindig semmi. Már kezdtem kétségbeesni, mikor hirtelen kiugrott az egyik fa mögül.
-Te hülye állat! Tudod hogy megijesztettél? - néztem rá morcosan, mikor hátul lévő kezét felém tartotta és megláttam benne egy nyálkás csigát.
-Ha már elment a nyuszid, hoztam neked csigát. - nyújtotta át nekem.
-Fúj!! Vidd innen!!
-Most miért? - nevetett.
-Utálom az ilyen nyálkás, csúszó-mászó ragadozókat! - léptem hátrébb,de még jobban közelített vele.
-De nem bánt! Fogd csak meg!
-Sziki, dobd már el!
-Dehogy dobom! Ne félj már tőle! - lépdelt felém egyre gyorsabban.
-Hallod? -kezdtem szinte már szaladni.
-Lexi, nyugi már, csak egy csiga!
-De gusztustalan! - mondtam és futni kezdtem. Néha hátranéztem, de láttam, hogy a nyomomban van. Gyorsan kikeveredtem az erdőből és bebújtam Tomi és Bence mögé.
-Mi történt Csöpi? - kerdezett Tomi.
-Sziki üldöz és egy undorító csiga van nála. - lihegtem. Erre a többiek felnevettek, Benny pedig ellépett előlem.
-Lexi, tudod, hogy imádlak, de hagyjatok ki ebből! - mondta és ekkor megláttam Szikit.
-Szikszai Péter! Ne közelíts! - szóltam rá nevetve és a tó felé hátráltam.
-Már nincs nálam. - jött közelebb.
-Nem hiszek neked! - mentem hátrébb és cipőm beázásából arra következtettem, hogy már a tóban vagyok. Mikor már a térdemig ért a víz, nem mertem beljebb menni, ezért megálltam.
-Na, mi van? Csapdába estél? - állt meg előttem és nevetett. A többiek persze röhögve néztek minket kintről.
-Ugye nincs nálad?
-Mondtam már, hogy nincs. - mutatta fel a kezét, majd közelebb lépett hozzám és megölelt.
-Olyan aranyos voltál, mikor olyan ijedten néztél rám. - fogta kezei közé az arcom.
-Most komolyan a csigás kezeddel fogdosod az arcom? - néztem a szemébe, mire édesen bólogatott. - Te nagyon bolond. - kuncogtam.
-Csak annyira, mint te.Nem akarunk kimenni a hideg vízből? - kérdezte.
-Jó lenne. - válaszoltam, majd átkarolt és indultunk kifelé.
-Vigyázz, mert nagyon csúszik! - figyelmeztetett és erre a mondatra úgy megcsúsztam, hogy egy hatalmas huppanással a vízben landoltam, magamra rántva őt is.
-Ha nem most mondtam el, hogy vigyázz! - mászott le rólam és felsegített.
-Tehetek én róla? - röhögtem a kinézetünkön. Csurom vizesen másztunk ki a büdös vízből, a többiek persze már a hasukat fogták a nevetéstől.
-Marha vicces! - szólt rájuk Sziki, végül már ő is csak nevetett.
-Nem is ti lettetek volna! - nézett végig rajtunk Bence.
-Hozz száraz ruhát és zuhanyozzunk le! - szólt rám, majd a táskámból halásztam ki tusfürdőt, törölközőt és tiszta ruhát, majd a zuhanyzókhoz indultunk. Jó alaposan megmostam a hajam és mindenem a büdös víztől, majd fél óra múlva elzártam a vizet, megtörölköztem és felöltöztem.
-Kész vagy? - kérdezte, mikor kiléptem a zuhanyzóból.
-Aha. - válaszoltam és megfogva ruháimat, mentem utána.
-Gyere te kis malac. - csúsztatta kezét a derekamra.
-Mi az, hogy malac? - néztem rá.
-Hát a malacok szoktak a sárban dagonyázni. - nevetett.
-Akkor te is az vagy! - nyújtottam ki a nyelvem. Egy puszit nyomott az arcomra, majd visszamentünk a többiekhez, akik még mindig rajtunk szórakoztak.
-Jöttök enni, vagy pancsoltok még egyet a tóban? - nézett ránk Ya Ou.
-Vicces vagy, Feri! Csak nehogy te is ott köss ki! - néztem rá fintorogva, majd egy tányért megfogva, szedtem magamnak a vacsorából. Miután ettünk, egy kicsit még maradtunk beszélgetni és melegedni, mert majd szétfagytam vizes hajjal, aztán elvonultunk a sátrainkba. Jó pár plédet vittem magammal én is, és ahogy elnéztem Sziki is.Néhányat leterítettünk a földre, hogy kényelmesebb legyen, majd párnákat is helyeztünk el. Végül két nagy plédet magunkra terítettünk és egymás felé fordultunk.
-Ugye most már minden rendben van köztünk? - simított végig arcomon.
-Azt hiszem, igen. - válaszoltam és hozzá bújtam. Percekig feküdtem szótlanul a karjaiban, majd megsimogatta a hajam és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
-Álmos vagy? - kérdezte kis idő múlva.
-Egy picit igen.
-Akkor aludjunk. - húzott közelebb magához. - Jó éjt, Kicsim. - nyomott egy puszit az arcomra.
-Neked is. - mondtam halkan és behunytam a szemem. Hamar elnyomott az álom, de az éjszaka közepén mozgolódást éreztem, majd mikor nehézkesen kinyitottam a szemem, Szikit nem találtam sehol. Felültem és kómásan kikászálódtam a sátorból, de eléggé megcsapott a hideg, mivel csak egy rövidnadrág és egy póló volt rajtam. Beleléptem a papucsomba és elindultam megkeresni Szikit. Korom sötét volt és az orromig sem láttam. Hirtelen zajt hallottam mögülem és az illető szorosan magához húzott. Sikítani akartam, de kezével betapasztotta a számat és a fülembe motyogott.
Olyan gyorsan elrepült ez az egy hét, hogy arra eszméltem, hogy a csomagomat cibálom ki a nappaliba. Egy egyszerű rövidnadrág és egy póló került testemre és felhúztam mellé a tornacipőm is. Tomi és Réka még sehol nem jártak, pedig lassan indulnunk kellett volna. A srácokkal nem sokat beszéltem azóta, Szikivel pedig szinte semmit. Azt tudom, hogy már meggyógyult a bokája, de ezen felül semmit nem tudok róla. Őszintén szólva jót tett ez a kis távolság, mert így bebizonyosodtam arról, hogy mennyire hiányzik, mikor nincs velem. Döntöttem! Vele akarom leélni az egész életemet. Viszont nem fogok belecsapni a közepébe, csak hagyom, hogy történjenek az események.
-Jó reggelt! - köszönt hangosan Réka, ezzel kizökkentve mély gondolataimból.
-Hali. - mosolyogtam, majd Tomi is megjelent és bezártuk az ajtót. Ők a liftet használták, én viszont inkább végighúztam a hatalmas táskát a lépcsőn. Mikor kiértem már mindenki a kocsiban ült. Tomi segített berakni a cuccom a csomagtartóba és beszálltunk a többiekhez.
-Sziasztok! - köszöntem hangosan, amit viszonoztak is. Szétnéztem az autóban, de nem igazán találtam ülőhelyet.
-Öhm.... Gyerekek, én a tetőn fogok utazni? - kérdeztem.
-Sziki mellett még van egy hely. - mutatott hátra Ya Ou. Átverekedtem magam mindenkin, köztük Olivéren és Bellán is, majd levágódtam Sziki mellé.
-Szia. - nézett rám mosolyogva.
-Szia. - köszöntem én is.
-Gyerekek! - szólt hangosan Bence. - Mielőtt elindulunk, egy valamit szeretnék leszögezni. Remélem, hogy senkinél nem fogok chipset, csokit, vagy ehhez hasonló szemetet találni, mert ha meglátom, elveszem és az illető nem kap csak zöldséget! - főnökösködött, minket pedig elkapott a nevetés.
-Nyugi, Benny! Nincs nálunk csempészáru! - röhögött Ya Ou, majd útnak indultunk. Hosszú utazásnak néztünk elébe, de majd csak eltelik valahogy. Eleinte egész csendesek voltunk, mert még mindenki fáradt volt. Úgy gondoltam, hogy zenehallgatással elütöm az időt, ezért a táskámban kezdtem kutakodni, de sehol sem találtam a fülhallgatóm.
-Mit keresel ennyire? - kérdezte Sziki kis idő múlva.
-A fülesemet, de nem találom sehol. - adtam fel a keresést.
-Tessék. - nyújtotta át az övét.
-A fele is elég. - vettem el az egyiket és a fülembe helyeztem. Egy nagyon jó dal szólt benne, bár nem lepődtem meg, hisz tökéletes a zenei ízlése. Lábaimat felpakoltam az előttem lévő ülés háttámlájára és kényelmesen elhelyezkedtem. Az ablakon való bámészkodás nem tűnt túl érdekesnek, ezért a többiekre pillantottam. Meglepődve vettem észre, hogy Bella és Olivér szenvedélyesen csókolóztak előttünk.
-Ezek összejöttek? - néztem a mellettem ülő fiúra.
-Nagyon úgy fest. - pillantott rájuk.
-Ugye megállunk majd valahol?
-Majd nem sokára egy benzinkútnál. Miért? - kérdezte, mire közelebb hajoltam hozzá.
-Mert csokit akarok venni. - suttogtam a fülébe, amin egy jót mosolygott.
-És ezt hogy fogod kivitelezni?
-Megoldom. De senkinek egy szót se!
-Oké. - mondta és váratlanul átkarolt. Jól esett a gesztusa, ezért addig-addig fészkelődtem, míg mellkasára nem hajtottam a fejem. Innen már a kilátás is egész érdekes volt. Egy órával később Benny szólt, hogy nem sokára megállunk, így mindenki gyorsan felpattant. Mi is felálltunk és besorakozva Oliék mögé, vártuk, hogy végre megálljunk. Hirtelen Bence egy hatalmasat fékezett és az egész sor dőlt, mint a dominó. És kire kellett ráesnem? Hát persze, hogy Szikire.
-Ne haragudj! - másztam le róla, miután leterítetten az ülésre.
-Semmi gond. - állt fel ő is és mivel megálltunk, kiszálltunk a többiek után. Mindenki betámadta a boltot, én pedig egyből az édességsorra mentem. Nem lepődtem meg, hogy Olivéréket is ott találtam.
-Hát ti meg miben sántikáltok? - néztem rájuk.
-Na ugyan miben? Abban, amiben te! - vigyorgott Oli.
-Ha beköptök Bencének, végetek! - mondtam és a finomabbnál finomabb édességek között válogattam.
-Lexi! El a csokipulttól! - szólt rám Benny.
-Nézelődni csak szabad, nem? - szóltam vissza.
-Nyomás! - parancsolt rám. Eleget tettem a kérésének és elhagyva az édességsort, Sziki keresésére indultam, akit az ásványvizeknél találtam meg.
-Meg van már a csokid? - nézett rám.
-Nincs. Bence meglátott. - mondtam szomorúan, mire felnevetett.
-Ne nevess már! Inkább segíts!
-Nem igaz, hogy nem bírsz ki három napot édesség nélkül. - vett ki egy mentesvizet a hűtőből.
-Hát nem. A normális emberek minden nap esznek csokit.
-Akkor ezek szerint én nem vagyok normális? - nézett rám.
-Ezt eddig is tudtam. De segítesz? Akkor kapsz belőle. - pislogtam.
-Én nem csokit szeretnék. - mosolyodott el.
-Akkor mit?
-Egy puszit.
-Kapsz kettőt is, csak menjünk már!
-Gyere, te lökött! - karolt át és meglepő módon az újságokhoz mentünk.
-Minek jöttünk ide? - néztem rá kérdőn.
-Bízz bennem! - kapta ki a legelső magazint, majd visszatértünk a csokikhoz.
-Válassz gyorsan és menjünk! - mondta, mire megfogtam egy tábla Milkát és mentünk a pénztárhoz. Kivette a kezemből és az újság alá rejtette, hogy ne lássák. Benny megnézte mi van nálunk, aztán kiment. Gyorsan fizettünk, majd azonnal a táskámba rejtettem a csokit és elhagytuk a boltot.
-Köszönöm. - nyomtam az arcára egy nagy puszit.
-És a párja? - vigyorgott.
-Majd a kocsiban megkapod. - mondtam és beszálltunk a járműbe. Elfoglaltuk a helyünket és folytattuk tovább az utazást.
-Hallod? Jobb újságot nem találtál? - vágtam hozzá a politikai lapot.
-Nem vagy te egy kicsit nagyravágyó?
-Nem.
-Szerintem se! - röhögött mellettem.
-Kapd be! - böktem oldalba.
-Még lógsz nekem egy puszival. - emlékeztetett.
-De jó a memóriád! - másztam oda hozzá és megpusziltam, mire széles mosoly ült ki arcára.Nem sokkal később megérkeztünk a kempingbe. Bence leparkolt, majd kiszálltunk és mindenki kivette a csomagját. Egy füves területre mentünk, aminek egy erdő volt a folytatása, a másik oldalon pedig egy kisebb méretű tó díszelgett. A távolban volt egy épület, ahol wc-k és zuhanyzók voltak. Lepakoltunk a fűbe a cuccainkat és az öt darab kétszemélyes sátrat.
-Na, akkor ki kivel alszik? - kérdezte Ya Ou. -Öt sátor van, tízen vagyunk, szóval ketten kerülnek egybe. - folytatta a matek zseni.
-Én Bencével alszok. - ölelte át barátját Tami.
-Én Tomival. - szólt Réka.
-Barbi pedig velem. - nézett Ya Ou a lányra.
-Bella az enyém, úgyhogy ketten maradtatok. - vigyorgott Olivér. Beletörődtünk a dologba, majd kiválasztottunk egy sátrat és egy helyet Bencéék mellett, majd lepakoltunk.
-Szerintem, mi fiúk felállítjuk a sátrakat, ti csajok pedig elmehetnétek tűzifáért. - mondta Tomi.
-Okés. - válaszoltunk, majd az erdőbe indultunk. Út közben végig Bellával beszélgettem, akiről kiderült, hogy egy állati jó fej csajszi. Sok mindent megtudtam róla és végig Olivérről áradozott. Ő is alaposan kifaggatott Szikiről és megjegyezte, hogy nagyon összeillünk. Közben mindenki teleszedte nyalábját gallyakkal, majd visszamentünk a fiúkhoz. A sátrak már álltak, a srácok pedig beszélgettek. Egy kupacba letettük az összegyűjtött tűzrevalót és csatlakoztunk hozzájuk.
-Már kész is a sátor? - néztem Szikire.
-Nem nagy kunszt. - vigyorgott. Bencéék kiszedték a bográcsot és nekiálltunk főzni. Se perc alatt feltettük főni az ételt és addig leültünk. Bella és Barbi mellett ültem és velük beszélgettem, mikor valaki a fülembe motyogott valamit.
-Eljössz velem sétálni? - hallottam Sziki hangját, mire hátra fordultam.
-Menjünk. - álltam fel és az erdő felé vettük az irányt.
-El ne tévedjetek az erdőben! - kiáltott utánunk Olivér.
-Idióta! - szóltam vissza, aztán besétáltunk a fák közé. Csendben lépkedtünk, szorosan egymás mellett. Tudtam, hogy nem ok nélkül hívott el, úgyhogy vártam, hogy megszólaljon, de csak hallgatott.
-Sziki, mit szeretnél? Mert gondolom, hogy nem a kilométer hiányod miatt jöttünk. - néztem rá, mire megállt.
-Mi van most velünk? Mert én már semmit nem értek. Az egyik pillanatban időt kérsz, a másikban pedig puszit adsz és hozzám bújsz. Félre ne értsd, nagyon jól esik és örülök neki, csak már kezdek összezavarodni. - nézett rám komolyan. Igaza volt mindenben, nem játszadozhatok tovább.
-Teljesen megértelek és igazad van, csak kellett ez az egy hét külön töltött idő, hogy rájöjjek, mennyire fontos is vagy nekem. Nagyon hiányzol, és bocsáss meg, hogy összezavartalak, de én magam sem tudtam, hogy mit tegyek. - magyarázkodtam, mire közelebb lépett hozzám.
-Ez azt jelenti, hogy.....
-Nem tudom mit jelent, csak azt tudom, hogy szükségem van rád. - néztem csillogó szemeibe. Széles mosoly kúszott arcára, én pedig azonnal hozzábújtam. Védelmező karjait derekam köré fonta és szorosan ölelt
magához. Fejem mellkasába fúrtam, mélyen magamba szívtam különleges illatát és csak élveztem a pillanatot. Kis idő múlva egy picit eltávolodtunk egymástól, de csak épp annyira, hogy ismét farkasszemet nézzünk. Puha ujjaival végigsimított először arcomon, majd ajkaimon is és arcával közelíteni kezdett felém. Egyre szaporábban vettem a levegőt, szinte már ziháltam. Végül ajkai finoman rátapadtak az enyémekre és lágyan csókolni kezdett. Kezeim mellkasán végigsimítva, nyaka körül fontam össze, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Nyelve bejutásért esedezett, amit meg is kapott és enyémmel kezdett ismerős táncba. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, kezei pedig testemen kalandoztak. Végül fenekemen állította meg és finoman belemarkolt, mire egy apró nyögés szaladt ki a számon, ezzel félbeszakítva forró csókunkat. Mindketten elmosolyodtunk és ezután apró puszikkal halmozta el arcomat és nyakamat is.
-Szeretlek. - suttogta fülembe.
-Én is szeretlek. - leheltem egy apró csókot ajkaira. Mikor elváltunk egymástól, megláttam mögötte egy kisállatot mozogni a levelek között.
-Ott egy nyuszi! - néztem a kis szürke állatra.
-Hol? - fordult meg, de elszaladt.
-Elijesztetted! - szóltam rá és meg akartam keresni ,de eltűnt. Szétnéztem a fa körül is, de úgy tűnt, már messze jár. Annyiban hagytam a dolgot és visszafordultam, de Sziki is köddé vált.
-Sziki!!! - kiáltottam, de nem jött válasz.
-Sziki, ez nem vicces! Gyere elő! - szóltam hangosan, de még mindig semmi. Már kezdtem kétségbeesni, mikor hirtelen kiugrott az egyik fa mögül.
-Te hülye állat! Tudod hogy megijesztettél? - néztem rá morcosan, mikor hátul lévő kezét felém tartotta és megláttam benne egy nyálkás csigát.
-Ha már elment a nyuszid, hoztam neked csigát. - nyújtotta át nekem.
-Fúj!! Vidd innen!!
-Most miért? - nevetett.
-Utálom az ilyen nyálkás, csúszó-mászó ragadozókat! - léptem hátrébb,de még jobban közelített vele.
-De nem bánt! Fogd csak meg!
-Sziki, dobd már el!
-Dehogy dobom! Ne félj már tőle! - lépdelt felém egyre gyorsabban.
-Hallod? -kezdtem szinte már szaladni.
-Lexi, nyugi már, csak egy csiga!
-De gusztustalan! - mondtam és futni kezdtem. Néha hátranéztem, de láttam, hogy a nyomomban van. Gyorsan kikeveredtem az erdőből és bebújtam Tomi és Bence mögé.
-Mi történt Csöpi? - kerdezett Tomi.
-Sziki üldöz és egy undorító csiga van nála. - lihegtem. Erre a többiek felnevettek, Benny pedig ellépett előlem.
-Lexi, tudod, hogy imádlak, de hagyjatok ki ebből! - mondta és ekkor megláttam Szikit.
-Szikszai Péter! Ne közelíts! - szóltam rá nevetve és a tó felé hátráltam.
-Már nincs nálam. - jött közelebb.
-Nem hiszek neked! - mentem hátrébb és cipőm beázásából arra következtettem, hogy már a tóban vagyok. Mikor már a térdemig ért a víz, nem mertem beljebb menni, ezért megálltam.
-Na, mi van? Csapdába estél? - állt meg előttem és nevetett. A többiek persze röhögve néztek minket kintről.
-Ugye nincs nálad?
-Mondtam már, hogy nincs. - mutatta fel a kezét, majd közelebb lépett hozzám és megölelt.
-Olyan aranyos voltál, mikor olyan ijedten néztél rám. - fogta kezei közé az arcom.
-Most komolyan a csigás kezeddel fogdosod az arcom? - néztem a szemébe, mire édesen bólogatott. - Te nagyon bolond. - kuncogtam.
-Csak annyira, mint te.Nem akarunk kimenni a hideg vízből? - kérdezte.
-Jó lenne. - válaszoltam, majd átkarolt és indultunk kifelé.
-Vigyázz, mert nagyon csúszik! - figyelmeztetett és erre a mondatra úgy megcsúsztam, hogy egy hatalmas huppanással a vízben landoltam, magamra rántva őt is.
-Ha nem most mondtam el, hogy vigyázz! - mászott le rólam és felsegített.
-Tehetek én róla? - röhögtem a kinézetünkön. Csurom vizesen másztunk ki a büdös vízből, a többiek persze már a hasukat fogták a nevetéstől.
-Marha vicces! - szólt rájuk Sziki, végül már ő is csak nevetett.
-Nem is ti lettetek volna! - nézett végig rajtunk Bence.
-Hozz száraz ruhát és zuhanyozzunk le! - szólt rám, majd a táskámból halásztam ki tusfürdőt, törölközőt és tiszta ruhát, majd a zuhanyzókhoz indultunk. Jó alaposan megmostam a hajam és mindenem a büdös víztől, majd fél óra múlva elzártam a vizet, megtörölköztem és felöltöztem.
-Kész vagy? - kérdezte, mikor kiléptem a zuhanyzóból.
-Aha. - válaszoltam és megfogva ruháimat, mentem utána.
-Gyere te kis malac. - csúsztatta kezét a derekamra.
-Mi az, hogy malac? - néztem rá.
-Hát a malacok szoktak a sárban dagonyázni. - nevetett.
-Akkor te is az vagy! - nyújtottam ki a nyelvem. Egy puszit nyomott az arcomra, majd visszamentünk a többiekhez, akik még mindig rajtunk szórakoztak.
-Jöttök enni, vagy pancsoltok még egyet a tóban? - nézett ránk Ya Ou.
-Vicces vagy, Feri! Csak nehogy te is ott köss ki! - néztem rá fintorogva, majd egy tányért megfogva, szedtem magamnak a vacsorából. Miután ettünk, egy kicsit még maradtunk beszélgetni és melegedni, mert majd szétfagytam vizes hajjal, aztán elvonultunk a sátrainkba. Jó pár plédet vittem magammal én is, és ahogy elnéztem Sziki is.Néhányat leterítettünk a földre, hogy kényelmesebb legyen, majd párnákat is helyeztünk el. Végül két nagy plédet magunkra terítettünk és egymás felé fordultunk.
-Ugye most már minden rendben van köztünk? - simított végig arcomon.
-Azt hiszem, igen. - válaszoltam és hozzá bújtam. Percekig feküdtem szótlanul a karjaiban, majd megsimogatta a hajam és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
-Álmos vagy? - kérdezte kis idő múlva.
-Egy picit igen.
-Akkor aludjunk. - húzott közelebb magához. - Jó éjt, Kicsim. - nyomott egy puszit az arcomra.
-Neked is. - mondtam halkan és behunytam a szemem. Hamar elnyomott az álom, de az éjszaka közepén mozgolódást éreztem, majd mikor nehézkesen kinyitottam a szemem, Szikit nem találtam sehol. Felültem és kómásan kikászálódtam a sátorból, de eléggé megcsapott a hideg, mivel csak egy rövidnadrág és egy póló volt rajtam. Beleléptem a papucsomba és elindultam megkeresni Szikit. Korom sötét volt és az orromig sem láttam. Hirtelen zajt hallottam mögülem és az illető szorosan magához húzott. Sikítani akartam, de kezével betapasztotta a számat és a fülembe motyogott.
2014. szeptember 21., vasárnap
47. rész
Helóka. Ahogy ígértem itt is a kövi rész. Köszönöm az előző kommenteket és pipákat. Szerintem nem egészen arra számítottatok, ami ebben a részben történni fog, de ígérem a következőből minden kiderül. Nincs is több hozzáfűzni vallóm, csak annyi, hogy jó olvasást. És mindenkit arra kérek, hogy legalább egy PIPÁT HAGYJON MAGA UTÁN! :))
-Várj! – szólt utánam, mire felé fordultam. – Ölelj meg, kérlek. –
nézett rám kérlelve. Kis tétovázás után
odaléptem hozzá és nyakánál átöleltem.
Erős karjai derekam köré fonódtak és szorosan magához húzott. Percekig
szorongatott, majd végül elváltunk egymástól.
Ahogy kívánatos ajkai elváltak az enyémektől, lassan kinyitottam a
szemem és akkor tudatosult bennem, hogy mi is történt az imént. Mosolyogva
végigsimított arcomon, én pedig lehajtottam a fejem.
-Mi a baj? – kérdezte.
-Ezt nem kellett volna.
-De miért? Hisz szeretjük egymást. – nyúlt combomon pihenő kezemért és
összekulcsolta ujjainkat.
-Igen, de értsd meg, hogy kell egy kis idő.
-Rendben. Annyi időt kapsz, amennyit szeretnél.
-Köszönöm. – hajtottam fejem a vállára és vártuk a csodát. Fél órával
később hangokat és csörömpölést hallottunk kintről és hirtelen elindult a lift.
Nagyon megijedtem, de aztán rendkívül megkönnyebbültem, mikor kinyílt az ajtó.
-Jól vannak? – jelent meg valószínűleg a karbantartó előttünk.
-Igen, de azért siethetett volna! – álltam fel és segítettem Szikinek
is, majd a lakásuk felé indultunk. Elvettem tőle a kulcsot és kinyitottam az
ajtót, majd bementünk.
-Soha többé nem szállok be egy rohadt liftbe se! – mondtam.
-Én se.
-Akkor én megyek is. Pihenj sokat és próbáld meg nem összetörni magad.
-Rendben. – szólt, mikor kinyílt az ajtó és Olivér lépett be rajta egy
lánnyal az oldalán.
-Sziasztok. Sziki veled meg mi történt? – nézett rá.
-Elestem és kiment a bokám.
-Az gáz. Bella, ő itt Lexi. Lexi, ő pedig az én Bellám. – mutatta be
mosolyogva a lányt.
-Szia. Már nagyon sokat hallottam rólad. – nyújtotta felém a kezét.
-Hát még én. Olivér folyamatosan rólad áradozik.
-Kösz, Lexi. Rombold le azt a kis büszkeségem is! – nézett rám mérgesen
a szöszi.
-Nem árt meg az egódnak.
-Gyere, Bells, menjünk be a szobámba. Azt hiszem megzavartunk valamit.
– kacsintott, majd bementek a szobájába.
-Szóval vele volt Olivér tegnap. – szólalt meg mögöttem.
-Igen. Olyan aranyosak együtt. Viszont mennem kell. – indultam az ajtó
felé.
-Várj! – szólt utánam, mire felé fordultam. – Ölelj meg, kérlek. –
nézett rám kérlelve. Kis tétovázás után
-Vigyázz magadra! – nyomtam egy puszit az arcára és elhagytam a lakást.
Természetesen a lépcsőt használtam a lejutáshoz. Amint azonban kiléptem az
utcára, valaki megragadott és erősen a falhoz nyomott.
-Szia, Cica. Hiányoztál. – fogta le a kezem.
-Eressz el!
-Nem éppen ilyen fogadtatásra számítottam.
-Hagyj már végre békén! A reggelihez hasonló üzeneteidet meg tartsd meg
magadnak! – próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült.
-Csak nem visszataláltál a lovagodhoz?
-Semmi közöd hozzá! És tudom, hogy te küldted rá azt a ribancot. Egy
aljas rohadék vagy! – mondtam flegmán.
-Köszönöm az elismerést! De jól jegyezd meg Királylány! Te az enyém
vagy! – közelített arcával, mikor szerencsére megjelent Ya Ou és Bence, majd
leszedték rólam.
-Nem fogod fel, hogy szállj le a lányról? – ordított vele Ya Ou.
Krisztián kitépte magát a kínai fiú szorításából és elviharzott.
-Lexi jól vagy? – nézett rám Bence.
-Persze. Nincs semmi baj.
-Mit akart már megint? – lépett elém Ya ou.
-Csak a szokásos, de már kezdem unni.
-Ha zaklat, azonnal szólj!
-Rendben.
-Amúgy nálunk voltál? – érdeklődött Benny.
-Igen. Sziki kicsit összetörte magát és őt vittem be a kórházba.
-Mi? De jól van? – kérdezte Ya Ou aggódva.
-Igen, csak kiment a bokája.
-Akkor jó. És mi van most veletek? – néztek rám kíváncsian.
-Bár tudnám. Nemrég beragadtunk a liftbe és hagytam, hogy megcsókoljon,
de visszagondolva, nem volt valami jó ötlet.
-De hogy a viharba ragadtatok be a liftbe? – kérdezte Bence.
-Úgy, hogy egyszer csak megállt. Vagy két órát ültünk bent, mire
észrevették, hogy meg kéne javítani. Ez ma nagyon nem az én napom, szóval jobb
lesz, ha hazamegyek.
-Oké, de vigyázz magadra.
-Úgy lesz. Sziasztok. – köszöntem el tőlük és a zebrán keresztül
hazasétáltam. Mivel Tomi egész nap dolgozik, ezért egyedül maradtam a
gondolataimmal. Nem lett volna szabad elgyengülnöm, de annyira jól esett a közelsége. Ugyanakkor valóban kell egy kis
idő, mire elfelejtem azt a sok rosszat, ami történt. Krisztiántól pedig már
kezdek frászt kapni. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem tudja felfogni, hogy
hagyjon békén. Fogalmam sincs, mi lesz a vége ennek az egésznek, de őt ismerve,
nem számítok sok jóra. Próbáltam egy kicsit elterelni a gondolataimat, ezért
összeütöttem egy kis vacsorát. Igaz még csak 4 óra, de szeretnék korán
lefeküdni és kialudni magam. Épp elkészültem, mikor telefonom rezegni kezdett a
zsebemben. Kihalásztam onnan és a képernyőre pillantva, megláttam Sziki nevét.
Tétováztam, hogy felvegyem-e, vagy sem, de végül fogadtam a hívást.
-Szia. – szóltam bele.
-Jól vagy? A srácok mondták, hogy mi történt. – mondta idegesen.
-Nyugi. Semmi bajom. Szerencsére időben jöttek.
-Biztos minden rendben? – faggatott tovább.
-Persze. Ne aggódj! – nyugtattam meg.
-Átjössz egy kicsit? – tette fel fura kérdését.
-Sziki, most jöttem el.
-Tudom, de szükségem van rád.
-Ezt már megbeszéltük. Kell egy kis idő.
-Értem, de ne kínozz sokáig, kérlek!
-Ígérem, nem foglak. Bokád hogy van? – váltottam témát.
-Még eléggé sajog, de már tűrhető a fájdalom.
-Pihentesd és pikk-pakk rendbe jön.
-Azt csinálom, de rohadt unalmas egész nap az ágyban feküdni és bámulni
a plafont.
-Találd fel magad, vagy szólj a srácoknak, hogy szórakoztassanak! –
nevettem el magam.
-Persze. Majd pont rám van idejük.
-Na jó. Tudod mit? Átmegyek. Amúgy is ki kell faggatnom Olivért.
-Komolyan? Köszönöm. – éreztem hangján, ahogy elmosolyodik.
-Nincs mit. De akkor most leteszlek.
-Oké, de siess! – mondta és bontottuk a vonalat. Már megint mit
művelek? Időt kértem, erre rohanok hozzá. De nem tehetek róla, megesett rajta a
szívem. A kajámat ott hagyva, felhúztam a cipőm és a szomszédba siettem. Pár
kopogás után Bence már ki is nyitotta.
-Szia Lexi. Mi járatban? – érdeklődött.
-A Bicebócához jöttem.
-Áááá. Értem. – mosolyodott el. – Gyere. – engedett be. Oli és Ya Ou a
kanapén tv-zett és mosolyogva köszöntek ők is.
-A srácokkal kitaláltunk egy jó programot jövő hétre. Ha beszéltél
Szikivel, akkor gyertek ki és elmondjuk. – mondta Ya Ou.
-Oké. Olivér, te pedig még lógsz egy élménybeszámolóval! – néztem a
szőkeségre.
-Jó, majd megkapod. – vigyorgott, majd Sziki szobájához indultam.
Kopogtam és egy „Gyere” szó hallatán bementem. Nem hazudott, tényleg az ágyában
feküdt és a plafont bámulta.
-Na, mi van, Bicebóca? - ültem
le mellé.
-Haha. Vicces vagy.
-Tudom.
-Nem bántott az az állat? – váltott komoly tekintetre.
-Nem.
-Ha még egyszer meglátom a közeledben, esküszöm, hogy szétverem a
fejét! – mondta dühösen.
-Te csak ne esküdözzél, hanem pihenj! – szóltam rá.
-Igenis főnök! – mosolygott.
-Tudod mit terveznek a fiúk?
-Nem. Miért?
-Valami olyasmit mondtak, hogy kitaláltak jövő hétre valamit és majd
menjünk ki, ha beszéltünk.
-Oké. De idejössz egy kicsit? – kérlelt.
-Öhm.. Nem hiszem, hogy…
-Kérlek. – nézett rám kölyökkutya szemeivel. Végül nem tudtam
ellenállni neki és odabújtam hozzá. Erős karjaival magához ölelt, én pedig
magamba szívtam bódító illatát. Tudtam, hogy nem helyes, mert időt kértem, de
elmondhatatlanul szükségem volt rá. Puha ujjai arcomra vándoroltak és finoman
simogatták a bőrfelületet, amivel teljesen megnyugtatott. Legszívesebben örökre
a karjaiban maradnék, de jobbnak láttam, ha felkelek.
-Menjünk ki a srácokhoz. – ültem fel.
-Rendben. – sóhajtott és lassan felült. Segítettem neki felállni és
kibotorkáltunk a nappaliba.
-Na végre! – szólt röhögve Ya Ou.
-Befogtad? Köszönöm. – néztem rá mérgesen.
-Szóval, mi a tervetek? – kérdezte Sziki.
-Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk kempingezni. Pénteken mennénk és
vasárnap jönnénk haza. Tomiéknak már szóltam és ők benne vannak. Nos, mit
szóltok hozzá?
-Jól hangzik. – válaszoltam.
-Jó ötlet, de mi van, ha nem gyógyul meg addig a lábam? – szólt Sziki.
-Nyugi. Pár nap és rendbe jön. – mondta Olivér.
-Ha meg nem, akkor viszünk a hátunkon. – poénkodtam.
-Lexi, ez a te reszortod lesz. – vigyorgott Ya Ou.
-Nagyon elemedben vagy ma, Feri! – néztem rá.
-Csak oldom a feszültséget, amit ti ketten szítotok. – mutatott ránk.
-Tényleg. Kibékültetek már, vagy még vergődtök egy ideig? – kérdezte
Benny.
-Ez bonyolult. – válaszolt Sziki.
-Szóval még vergődtök. Csúcs!
-Nem hanyagolhatnánk a témát? – mérgelődtem.
-Bocsánat. – szóltak egyszerre.
-Mindegy. Szöszi, most rajtad a sor. – fordultam felé.
-Mit akartok tudni?
-Mindent.
-Hát jó. Szóval, ugye tegnap
találkoztunk, aztán elmentünk sétálni, cukrászdába, majd felmentünk hozzá és az
egész éjszakát végigbeszélgettük. – mesélte lelkesen.
-Beszélgettetek, mi? – vigyorgott Benny.
-Igen. Képzeld beszélgettünk.
-És akkor most újra együtt vagytok? – kérdeztem.
-Nem. Vagyis nem tudom. Én szeretném, de nem akarom egyből letámadni.
-Ne is!
-Legalább most már nem vesztek össze Lexin. – váltogatta Sziki és
Olivér között a tekintetét Ya Ou.
-Feng! Most már komolyan dugulj el, vagy lecsaplak! – vágtam hozzá egy
párnát.
-Most mondd, hogy nincs igazam!
-Igazad van, csak maradj csendben! – szólt rá Olivér.
-Remélem összejöttök. Olyan cukik vagytok és Bella nagyon szép lány. –
mondtam mosolyogva.
-Köszi. – kúszott arcára egy széles mosoly.
-Fiaim, én megyek most már, mert késő van és Szikinek hála, kihűlt a
vacsorám is. – keltem fel. Megöleltem őket, majd Benny kikísért és hazamentem.
Hát a korai lefekvésből sem lett semmi, de nem is baj. Örülök, hogy Olivér
boldog és Szikivel is kezd alakulni valahogyan a kapcsolatom. Már nem akarok
semmin sem agyalni, hanem csak élvezni szeretném az életet. Nem tervezek előre
semmit, majd maguktól kialakulnak a dolgok. Otthon gyorsan belapátoltam a vacsorámat,
majd elmentem fürödni. Ezután bebújtam a takaró alá és most kivételesen
nyugodtan merültem el az álmok világában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


