68. rész

Hát sziasztok, drága olvasóim. Úgy tűnik, elérkeztünk ehhez a naphoz is. Nem gondoltam volna, hogy így eltelik a blog felett az idő, de itt az ideje, hogy vége legyen. Őszintén szólva, nagyon fog hiányozni, mert nem hittem volna, hogy ez a kis történet így a szívemhez fog nőni. Nem tudom, hogy tudnám megköszönni a sok-sok kommentet, pipát, feliratkozót és biztatást, amit kaptam tőletek. Nélkületek talán el sem jutott volna idáig a történet. Nagyon hálás vagyok érte és igyekeztem a befejezőrészt jól megírni. Hogy sikerült-e, azt majd ti megmondjátok. Még nem búcsúzom, mert jövőhéten érkezik még egy pár soros epilógus, aztán végleg bezárja kapuit a blog. Így utoljára még annyi lenne a kérésem, hogy aki olvasta a történetem, az hagyjon itt nekem pár szót emlékül, vagy egy pipát. Jó olvasást a végére és várom a véleményeket. :))




Sziki szemszöge:

Egy év, 52 hét, 365 nap. Pontosan ennyi idő telt el azóta, mióta megismertem Lexit. Tisztán emlékszem arra az estére, mikor megnyerte a táncversenyt és vele együtt mi is felhőtlenül boldogok voltunk, amiért egy ilyen csodálatos lányt kaptunk magunk mellé. Már akkor tudtam, hogy kell nekem, mikor először táncoltunk együtt. Ahogy teste az enyémhez simult, áramütésszerű mégis rendkívül jóleső bizsergés hatalmába kerültem. Először kissé távolságtartó volt, de miután megtudtam a titkát, közelebb engedett magához, aztán a többi meg jött magától. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet valakihez ennyire erősen ragaszkodni, amíg nem sétált be ez a szeleburdi lány az életembe. Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle, de ebbe nem is akarok belegondolni. Sok mindenen keresztülmentünk együtt, vegyesen jó és rossz dolgokon is, de mind megtanítottak arra, hogy az élet nem egyszerű és mindenért keményen meg kell küzdenünk. Már elég régóta biztos vagyok abban, hogy vele szeretném leélni az életemet, úgyhogy ideje lépni ennek érdekében. Holnap lesz a születésnapja és egy olyan meglepetéssel készülök számára, amit soha nem fog elfelejteni. Hetek óta szervezkedünk a srácokkal, hogy minden tökéletes legyen. A meghívókat szétküldtük, a helyszínt kibéreltük, a díszletet a lányok magukra vállalták, a zenéről Bence gondoskodik, a tortát Oli intézi, én pedig az ajándékát őrizgetem már napok óta. Elég komoly lépésre szántam el magam, aminek jó néhány szemtanúja lesz alig 24 óra múlva. 
-Megjöttem! - hallottam csiripelő hangját a bejárat felől.
-Szia, Kicsim! - mentem ki a nappaliba.
-Mi a hézag? - lépett elém és karjait a nyakam köré fonta.
-Hiányoztál. - húztam magamhoz és a nyakába csókoltam. - Beszélnünk kéne a holnapról. - mondtam, mire felcsillant a szeme. - Az a helyzet, hogy egész nap dolgoznom kell és csak késő este érek haza. - közöltem, mire lehervadt arcáról az a gyönyörű mosoly. Nem szeretek hazudni neki, de muszáj, ha azt szeretném, hogy minden tökéletesen alakuljon holnap.
-Ne már! De miért pont holnap? - kérdezte csalódottan.
-Sajnálom. Én is csak ma tudtam meg.
-Jó, mindegy akkor! - engedett el, majd felvette Mazsit és leült vele a kanapéra.
-Ne legyél már ilyen! Ma együtt tölthetjük az egész délutánt! - ültem le mellé. Rám pillantott egy percre, aztán tovább simogatta a kutyát. - Lexi! - szóltam rá, majd kivettem a kezéből a szőrgombócot és leraktam a földre. - Ha tovább folytatod, megcsikizlek! - figyelmeztettem, mire elmosolyodott.
-Úgyse mered!
-Nem? Akkor csak figyelj! - mondtam, majd derekánál fogva letepertem a kanapéra és úgy elhelyezkedtem rajta, hogy ne tudjon mozogni. Pimaszul rámosolyogtam, ő pedig már rákészült arra, hogy szétcsikizem, de ehelyett lehajoltam hozzá és lassan rátapadtam ajkaira. Minden pillanatot kiélvezve ízlelgettük egymást, nyelvünk összefonódva simogatta egymást, pici ujjai pedig a hajamat túrták. Elmondhatatlan érzés őt csókolni. Mikor bőre az enyémhez ér és test melege engem is átmelegít, olyankor érzem igazán egésznek magam. A tökéletes pillanatunkat azonban Lexi mobilja szakította meg, mire lemásztam róla, ő pedig fogadta a hívást.
-Igen?... -Én vagyok.... - Ez komoly?.... - Rendben, köszönöm. Visszhall.
-Mi történt? - néztem rá kérdőn.
-Meghívtak holnapra valami nagy szabású táncgálára.
-Na, ez tök jó! - mondtam és próbáltam leplezni a mosolyomat. Eddig nagyszerűen halad a terv, aminek persze ez a kis kamu gála is része.
-De egyedül semmi kedvem menni.
-Szólj Tominak! Ha annyira flancos ez a gála, akkor ne hagyd ki! - győzködtem.
-Igazad van. Fel is hívom. - pattant fel mellőlem és telefonjával együtt a hálóba ment. Nagyon remélem, hogy nem bukunk le és hogy minden rendben lesz holnapig. Annyira szeretném, hogy minden a lehető legjobban süljön el. Elvégre nem sűrűn csinál ilyet az ember.
-Eljön velem. - jött ki vidáman.
-Mondtam én.
-Te biztos, hogy nem tudsz jönni? - kérdezte reménykedve.
-Sajnálom, Kicsim, de dolgoznom kell. - húztam magamhoz  és megöleltem. - Gyere! Fürödjünk meg, aztán bújjunk be az ágyba! - húztam magammal a fürdőbe. Lassan megszabadítottuk egymást a felesleges ruhadaraboktól, aztán lezuhanyoztunk, majd felöltöztünk és a hálóba mentünk. Megágyaztunk, aztán pedig lefeküdtünk. Lexi hozzám bújt és természetesen Alfréd és Mazsi sem maradhatott ki a jóból. Az ágy végére feküdtek, majd szép lassan mindannyiunkat elnyomott az álom.
   Reggel hamar fel kellett kelnem, mert még sok dolgom volt estig. Lexi nem ébredt fel, de nem is akartam felkelteni. Ez az ő napja, had pihenje ki magát. Csendben felöltöztem, majd a konyhába mentem és összeütöttem neki egy szülinapi reggelit. Szépen megterítettem az asztalt, majd egy "Boldog szülinapot!" kártyát és egy lufit tettem a reggelije mellé. Ezután visszamentem hozzá, homlokon pusziltam és csendesen elindultam otthonról. Először el kellett mennem a ruhámért, aztán el a srácokért, majd a színházterembe mentünk, ahol a buli lesz. Azt kell mondanom, a lányok tényleg kitettek magukért. Ízlésesen fel volt díszítve a terem, az asztalok megterítve és az italok is elő voltak már készítve. Egész nap rohangáltam egyik helyről a másikra, de szerencsére volt segítségem.
-Sziki, azt hiszem megvagyunk! - jött be Olivér a kajával, már délután négykor. Jól eltelt a nap. 
-Minden megvan? - nézett rám Bence. Átgondoltam a dolgokat és hirtelen eszembe jutott, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtettem.
-Basszus! A doboz Tominál maradt!
-Miféle doboz? - kérdezte Ya Ou.
-Na, mégis miféle? Amiben Lexi ajándéka és a jövőnk van benne!
-Nyugi van! Úgyis Tomi hozza el Lexit! Hívd fel, hogy ne felejtse elhozni. - mondta Bence.
-De akkor már késő lesz! Nem mennél el érte? - néztem rá kérlelően.
-Mit meg nem teszek én érted! - sóhajtott.
-Köszönöm. - hálálkodtam, aztán el is ment. Akkora hülye vagyok, hogy pont ezt a dolgot felejtem el! A lényeg, hogy remek barátaim vannak, akikre mindig számíthatok és mindenben segítenek. Már alig maradt egy órám Lexi érkezéséig, úgyhogy villámgyorsan elszaladtam átöltözni. Elegánsra vettem a figurát, szmokingban és hozzá illő nadrágban, de úgy gondolom, hogy ez az alkalom megkívánja a kiöltözést. Miután elkészültem, kimentem és a vendégek is el kezdtek jövögetni. Lexi barátai, a közös barátaink és a családtagjaink is megérkeztek. A szüleimet bemutattam az övéinek és úgy vettem észre, hogy elég jól kijöttek egymással, aminek nagyon örültem. Végszóra Bence is befutott kezében a kis vörös színű, bársony borítású dobozkával.
-Csak mondanám, hogy majd kiköptem a tüdőm, annyira siettem! - nyomta a kezembe, én pedig azonnal zsebre is tettem. - Amúgy meg, Tomi üzeni, hogy elismerés, amiért elfelejtetted!
-Jól van már! Annyi mindenre kellett gondolnom, hogy az is csoda, hogy van rajtam ruha! - mondtam.
-Az nem csoda, hanem szerencse! - röhögött, mire csak egy szemforgatást kapott válaszul. Miután nagyjából mindenki megérkezett, elcsendesítettem őket, lekapcsoltuk a villanyokat és vártuk, hogy végre megérkezzenek. Hat után nem sokkal pedig lenyomódott a kilincs és lassan nyílt az ajtó.

Alexa szemszöge:

Nagyon szomorú voltam reggel, amiért a születésnapomon egyedül kellett ébrednem. Őszintén szólva, szerintem el is felejtették, hogy a mai nap mennyire fontos nekem. Nyújtóztam egyet az ágyban, majd a két szőrmókkal együtt felkeltem és kicsoszogtam a konyhába, ahol nem várt meglepetés fogadott. Az asztalon finom csokis palacsinta volt, kakaóval és egy lufi díszelgett a székre kötözve. Közelebb léptem és egy kártyát véltem felfedezni a tányér mellett. A kezembe vettem és mosolyogva olvastam el a sorokat.
"Ugye nem gondoltad, hogy elfelejtem a szülinapodat? Isten éltessen, Kicsim! Az ajándékodra pedig egy picit még várnod kell! 

Millió csók,

Sziki."

Annyira feldobott ez a pár szó, hogy madarat lehetne velem fogatni. Nem haboztam, leültem az asztalhoz és jóízűen falatoztam a reggelimet.
-Hát, skacok, Sziki egy főnyeremény! - néztem le a lábamnál fekvő Alfrédra és Mazsira. Amint befejeztem, elpakoltam és felöltöztem. Nem igazán volt mit csinálnom estig, úgyhogy beültem a tv elé és megnéztem pár filmet. Milyen jó program, szülinapi filmnézés. Mindegy, talán az a gála érdekesebb lesz, mint a tv. Miután az összes létező filmet végignéztem, 4 körül elmentem fürödni, majd felvettem egy fehér egybe részes estélyi ruhát, készítettem magamnak egy nem túl kihívó sminket és mire mindennel végeztem, Tomi is megérkezett.
-Hűha! Ez aztán a ruha! gyönyörű vagy, Csöpi. - ámuldozott.
-Köszönöm. Te sem festesz rosszul. - mondtam, majd felsegítette a kabátom és elindultunk. Nem telt sok időbe, míg odaértünk, de ahhoz képest, hogy elméletileg egy nagyszabású gálára jöttünk, elég döglött volt a hely.
-Tomi, biztos, hogy jó helyre jöttünk? - néztem rá, miután kiszálltunk a kocsiból.
-Hát ezt a címet mondtad.
-Tudom, de semmi zene és csak néhány autó van itt.
-Menjünk be, aztán majd meglátjuk mi van. - mondta, majd be is mentünk. A folyosón egy árva lélek nem volt és kezdett az egésznek átverés szaga lenni. Egy ajtóhoz értünk, ahol Tomira néztem, aki bólintott egyet, mire lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Sötét volt a teremben, de Tomi beljebb tolt. Halk mocorgást hallottam, majd hirtelen felgyulladt a lámpa és hangosan el kezdte énekelni a bent lévő tömeg a "Happy Birthday-t". Annyira meglepődtem, hogy levegőt is elfelejtettem venni és tátott szájjal figyeltem az ismerős embereket. Az összes barátom és ismerősöm jelen volt, a szüleimről és a családomról nem is beszélve. A tömeg közepén pedig megpillantottam Szikit. Egyszerűen elképesztően jól nézett ki. Ha nem lennék fülig szerelmes belé, azonnal belezúgnék, viszont ez már megtörtént. Mindenki mosolyogva figyelte a reakciómat, miután vége lett a dalnak, de a meghatódottság könnyein kívül nem igazán jött ki belőlem egyéb reakció.
-Boldog szülinapot, Csöpi! - szólalt meg Tomi mögöttem és megölelt. Végre kezdtem észhez térni és megköszöntem neki, aztán pedig Sziki termett előttem.
-Boldog születésnapot, életem! - nézett rám mosolyogva, majd megcsókolt.
-Ez az egész a te fejedből pattant ki, igaz?
-Hát beismerem, de azért volt segítségem. - vigyorgott.
-Táncgála? Meg dolgoznom kell? - néztem rá.
-Nem akartam hazudni, de muszáj volt. - szabadkozott.
-Most az egyszer megbocsátok. Köszönöm. - öleltem meg.
-Megérdemled. - suttogta a hajamba. - Meseszép vagy. - nézett végig rajtam úgy, mintha valami csodálatos festményben gyönyörködne.  Barátom után a többiek is felköszöntöttek és legalább egy óráig tartott, mire mindenkit megölelgettem és megköszöntem a jókívánságokat. Nagyon jó érzés volt újra látni a rokonokat és boldogan vettem észre, hogy anyáék milyen jól kijönnek Sziki szüleivel. Rengeteget beszélgettem mindenkivel, aztán Benny felhangosította a zenét és kezdetét vette a buli. Az egyik asztal telis-tele volt ajándékokkal, de jelen pillanatban a teremben tartózkodó személyek sokkal fontosabbak voltak. Nyolc körül elhalkult a muzsika és Olivér jelent meg egy hatalmas tortával.
-Nincs szülinap torta nélkül! - nyújtotta át a tálcát.
-Jézusom! Köszönöm. - vettem el tőle óvatosan. Letettem az asztalra, majd fel is vágtam. Az íze mennyei volt és mint kiderült, Oli és Ya Ou sütötték. Azért szívesen megnéztem volna őket sütés közben. Egy ideig mindenki beszélgetett, aztán valami furcsaságot vettem észre. Az emberek egy nagy félkörbe álltak, én pedig velük szemben voltam. Csatlakozni akartam a tömeghez, de ekkor Sziki előlépett. Megfogta a kezem és a félkör közepére vezetett. A teremben síri csend volt, mindenki kíváncsian figyelte mi fog történni, köztük én is. 
-Ha jól tudom, pontosan 21 óra 21 perc van. És 20 éve ebben a percben egy csodálatos lánnyal lettünk gazdagabbak. - nézett a szemebe. Csak tudnám, honnan tudja, hogy pontosan hánykor születtem.
-Lexi, nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretlek és hogy mennyire megváltozott az életem, amióta a része vagy. Soha nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal. Gyönyörű vagy, okos, tehetséges és néha kicsit szeleburdi is, de épp ezért szeretlek. - mondta, mire a szemeim könnybe lábadtak. Meg akartam ölelni és elmondani neki mennyire szeretem, de nem tudtam, ugyanis letérdelt elém és a zsebéből elővett egy vörös bársonydobozt.
-Azt hiszem, hogy személyesebb ajándékot nemigen tudnék adni. - folytatta, miközben kinyitotta a dobozt, amiben egy gyönyörű gyűrű díszelgett.
-Tóth Alexa! Itt mindenki előtt megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - tette fel azt a kérdést, amire szerintem minden lány kicsi kora óta vágyik. Annyira lefagytam, hogy mozdulni sem tudtam. A boldogságom könnyei patakokban csordogáltak ki a szememből és megpróbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot és kinyögni valami válaszfélét.
-Igen. - mondtam remegő hangon, mire barátom száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el, majd az ujjamra húzta a gyönyörűséges ékszert. Felállt, letörölte a könnyeim, majd szenvedélyesen megcsókolt, a közönségünk pedig hangosan tapsolt és ujjongott. 
-Nagyon szeretlek. - néztem csillogó szemeibe.
-Mindennél jobban, Kicsim. - nyomott ismételten egy csókot a számra. A zene újra elindult, mi pedig lassúzni kezdtünk rá. Ismét mindenki odajött hozzánk gratulálni, de őszintén szólva még fel sem fogtam, hogy ez tényleg velem történik. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan kisvárosi lánynak, akit mindig piszkáltak az iskolában, ennyire jól alakulhat az élete. Konkrétan egy tündérmesében érzem magam. Életem legszebb és legemlékezetesebb születésnapját tudhatom a magaménak. És ahogy a tündérmesékben is lenni szokott a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig a megérdemelt büntetését. Nos, én hivatalosan is a jó kategóriába sorolom magam, mivel Szikinél nagyobb jutalom a világon nincs.