58. rész

Sziasztok. Sajnálom a késéseket, de nincs túl sok időm mostanában. Itt lenne az újabb rész, ami szerintem borzalmasra sikerült. Mostanában nem jönnek úgy össze a részek, ahogy azt szeretném és ez látszik a visszajelzésekből is, mivel eléggé lecsökkentek. Nem fogom azt mondani, hogy abbahagyom, ha nem írtok, mert hülyeség lenne. Nem tudom be fogom-e fejezni, mert az elmúlt egy hónapban egy betűt nem sikerült levésnem a füzetembe, pedig soha nem volt még ilyen. A megírt részeket ki fogom tenni, utána pedig lesz ami lesz. Bocsánat a sok felesleges szóért, de úgy éreztem ezt le kell írnom. Jó olvasást a részhez és köszönöm azoknak, akik még olvassák a történetet. :))



Kicsit kómásan és enyhe fejfájással ébredtem reggel. Sziki még hason fekve aludt, kezével engem ölelve. Ránéztem és eszembe jutott a tegnap éjszaka. Egyszerűen tökéletes volt minden egyes pillanata. Arcához érintettem hideg ujjaimat és finoman megsimogattam puha bőrét. Mocorogni kezdett, de nem nyitotta ki a szemét, csak szorosan hozzám bújt.
-Mi van, lustaság? - mosolyodtam el, de csak nyöszörgött.
-Halkabban életem, mert szétrobban a fejem. - nyafogott.
-Csak nem másnapos az uraság?
-De. És megköszönném, ha visszafeküdnél és aludnánk tovább.
-Tudod, hogy szól a mondás: "Aki éjjel legény,....."
-Azt nappal hagyják aludni! - morogta és magához húzott. Visszabújtam hozzá és hagytam, hogy aludjon tovább. Nem telt bele öt percbe sem, de horkolt is tovább. Megnéztem a telefonomon az időt, ami fél 10-et mutatott. Úgy gondoltam, korán van még, ezért nekem is sikerült egy kicsit visszaaludnom.
   Kis idővel később ismételt mocorgásra ébredtem. Sziki már fent volt és a fejét fogva ült mellettem.
-Mi a baj, szerelmem? - ültem fel és megsimogattam meztelen hátát.
-Széthasad a fejem. - szólt halkan.
-Jajj te! Nem vagyok orvos, de egy puszit fel tudok ajánlani. - néztem rá, mire elmosolyodott.
-Hmm. Az biztosan segíteni fog. - húzott az ölébe és gyengéden megcsókoltuk egymást.
-Na, jobb már?
-Egy kicsit. - csókolt meg ismét.
-Vigyázz, mert a jóból is megárt a sok!
-Ebből sosem fog. - ölelt magához. - Kicsim, hozol nekem egy fájdalomcsillapítót? - nézett rám nyúzottan.
-Persze. - másztam ki az öléből és felkeltem. - Jézusom! Mi történt itt? - néztem körbe a  szobába. Az egész padló tele volt a tegnap viselt ruhadarabjainkkal. 
-Öhm.... Egy kicsit kupi van. - nézett szét ő is.
A ruhakupacot kikerülve a táskámban keresgéltem, majd végül találtam gyógyszert és odaadtam neki. Ezután megpróbáltam eltüntetni a rumlit, majd felöltöztünk és kicsit belassulva lementünk az étkezőbe. A többiek már az asztalnál beszélgettek és hát ők sem néztek ki jobban nálunk.
-Sziasztok. - csatlakoztunk hozzájuk.
-Helóka. - köszönt Barbi mosolyogva.
-Időben keltetek! Alig 1 óra van. - mondta Bence.
-Ahogy látom, jól telt az éjszakátok. - vigyorgott Ya Ou.
-Biztosan, mert korán leléptek. - szólalt meg Olivér is.
-Te csak maradj csendben! - nézett rá Sziki.
-Most miért? Mondd, hogy nincs igazam.
-De igazad van. de mi legalább eljutottunk a szobáig! - mosolyodott el ő is.
-Mi van? - nézett hülyén a szőkeség.
-Mintha nem tudnátok! Azért a férfi mosdó nem éppen a legalkalmasabb hely arra, de ti tudjátok. - röhögött Sziki, mire mi is felnevettünk.
-Azt hiszem, lebuktunk. - nézett Oli a fülig pirult Bellára.
-Hát nem csalódtam bennetek! - mondtam kuncogva.
-Jól van. Be lehet fejezni! - szólt ránk mérgesen a szöszi.
-Te kezdted. - mosolygott barátom, majd leültünk enni. Csendben elfogyasztottuk az ebédünket, közben pedig megszólalt Sziki telefonja és az ablakhoz ment, hogy felvegye. Jó pár percig beszélgetett, majd végül visszajött hozzánk.
-Kicsim, beszélhetünk? - nézett rám kérdőn.
-Persze. - álltam fel az asztaltól és követtem. Pár méterrel arrébb megálltunk egymással szemben.
-Arról lenne szó, hogy most beszéltem anyával és holnapután tartják a szokásos nagy családi ebédet sok rokonnal, meg minden és azt szeretném, ha eljönnél velem. - mondta, amin kicsit meglepődtem.
-Ezt komolyan mondod?
-Persze. Te vagy életem szerelme és épp itt az ideje, hogy megismerd a családomat. - nézett a szemembe és kissé elérzékenyültem ezen, nem is tudom miért.
-De szeretlek. - bújtam hozzá, mire szorosan magához ölelt.
-Akkor jössz? - nézett ismét rám. Egy aprót bólintottam, ő pedig egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Kézen fogva mentünk vissza az asztalhoz, ahol mindenki elég szótlan volt. Mára nem terveztek semmit, de jobb is, mivel a csapat nagy része full másnapos, holnap reggel pedig megyünk haza. Evés után meglátogattuk a játéktermet, ahol a fiúk egyből betámadták a csocsóasztalokat. Először egymás ellen játszottak, majd minket is bevontak a játékba és így már párokban voltunk. Szikivel Ya Ou-ék ellen játszottunk és hát meg kell hagyni, elég ügyesek voltak.
-Ez így nem izgi! Legyen tétje is a dolognak! - szólalt fel kínai barátunk.
-Mire gondolsz? - néztünk rá.
-Ha ti nyertek, akkor kérhettek tőlünk valamit, viszont ha mi, akkor mi találunk ki valamit. - mondta.
-Legyen. - egyeztünk bele és újra kezdtük a játékot. Mindent beleadtunk, hogy sikerüljön, de a végén mégis megvertek minket.
-Ez az! - kiáltott Ya Ou és összenéztek Barbival.
-Na mondjátok, mit akartok!
-Kitaláltunk nektek egy nagyon jó feladatot. - mosolyodtak el.
-És el is áruljátok?
-Persze. Nos, mivel sülve-főve együtt vagytok, ezért úgy döntöttünk, hogy amíg haza nem érünk, nem nyúlhattok egymáshoz. - közölték, mire nagy szemekkel néztünk rájuk.
-Ezt nem gondolhatjátok komolyan! - szólt Sziki.
-Ó dehogy nem! Csak egy napot kell kibírnotok.
-Na ne már! Jobbat nem tudtatok volna kitalálni? - kérdeztem.
-Ennél jobbat? Ja, és hogy eszetekbe se jusson éjszaka rosszalkodni, ezért Lexi, te Barbival alszol, én pedig Szikivel.
-Ti ketten egy ágyban? Azt megnézném! - röhögött Olivér.
-Egy utolsó csók még belefér? - néztünk rájuk kérlelve.
-Nem! - szóltak egyszerre.
-Kapjátok be akkor! - mondtam mérgesen. Ránéztem barátomra és az ő arcán is láttam, hogy hosszú napnak nézünk elébe, hiába volt már délután öt óra. Ezek után inkább befejeztük a játékot és felmentem a szobánkba és átcuccoltam Barbiékhoz. Semmi kedvem nem volt ehhez a hülyeséghez, de egy éjszakát csak kibírok nélküle. Legalábbis kénytelen leszek.
-Na, mi van csajszi? - huppant le mellém Barbi.
-Semmi. - sóhajtottam.
-Ne izgulj, jól elleszünk a fiúk nélkül is! Megnézünk egy jó kis filmet, közben pedig kibeszéljük őket.
-Végül is.
-Na látod! Mesélj, mi van veletek mostanában? - kíváncsiskodott. 
-Igazából azt érzem, hogy egyre komolyabb a dolog. Mármint eddig is jól megvoltunk, de képzeld, elhívott a szüleihez és tegnap felhozta, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk. - meséltem.
-Hűha. Bár ez nem meglepő, hisz nagyon szeretitek egymást.
-Igen, csak nem tudom, hogy nem túl korai-e.
-Szerintem nem. Úgyhogy, ha rám hallgatsz, igent mondasz neki. - mosolygott.
-És felétek mi a helyzet? - érdeklődtem.
-Semmi extra. Elvagyunk. Néha kicsit csipkelődünk, de mostanában egyre jobb a kapcsolatunk.
-Na, ez király! - mondtam.
Miután kiveséztük a srácokat, elindítottunk egy csöpögős romantikus filmet. Szeretem az ilyeneket, de Szikivel valahogy jobb. Időközben elmentem fürödni, majd Barbi is így tett. Az éjjeli szekrényen heverő telefonom váratlanul rezegni kezdett. Gyorsan a kezembe vettem és boldogan láttam, hogy üzenetem érkezett Szikitől.

"Tízkor gyere ki a folyosóra!"

Ez a rövidke kis mondat lapult a képernyőn. Az órára pillantottam, ami 9:45-öt mutatott, Barbi pedig épp kijött a fürdőből. Gyorsan eltettem a mobilt és néztük tovább a filmet. 10 előtt pár perccel felkeltem és azt kamuztam, hogy éhes vagyok, majd elhagytam a szobát. A másik oldalról láttam barátomat közeledni, így felé indultam és a nyakába ugrottam.
-Ne itt, mert meglátnak! - mondta halkan, majd megragadta a kezem és a lépcsők felé siettünk. Pár lépcsőfokot leléptünk, majd finoman a falhoz nyomott és csillogó szemeivel az enyémeket kémlelte. Kezeimet hátára csúsztattam, ő pedig megsimogatta az arcom és ajkait lassan az enyémekhez érintette. Gyengéd és érzelmes volt a csókja, semmi hevesség nem volt benne. Finoman ízlelgettük egymást, szinte minden testrészünk összeért. Nyelvünk szenvedélyes csatát vívott egymással, hasamban pedig még ennyi idő elteltével is felébredtek azok a rakoncátlan kis szörnyek. Levegőnk elfogyása megszakította csókunkat, így sajnos kénytelenek voltunk abbahagyni. Ahogy kinyitottam a szemem, mosolygós arcával találtam szemben magam. Egy puszit nyomtam rá, majd hozzá bújtam. Erős karjaiba zárt és a fülembe suttogott.
-Szeretlek, Kicsim.
-Én is szeretlek. - emeltem fel mellkasából a fejem és ránéztem.
-Tudtam, hogy nem bírják ki! - hallottuk meg Ya Ou hangját. Megfordultunk és ott álltak mögöttünk Barbival.
-Azt hittétek, hogy nem lesz feltűnő, ha egyszerre léptek le? - néztek ránk.
-Minek kellett ilyen hülyeséget kitalálni? - bújtam még jobban Szikihez.
-Na, ha kiszerelmeskedtétek magatokat, akkor indulás aludni! A feladat pedig továbbra is él, úgyhogy Lexi, most szépen elengeded Rómeót és menjetek lefeküdni! - utasított. Sóhajtottam egyet és még nyomtam barátom arcára egy nagy puszit.
-Jó éjt. - mondtam, majd elengedtem.
-Jó éjt, Kicsim. - simított végig hátamon.
-Remélem rosszat fogsz álmodni! - böktem oldalba a kínai fiút és Barbival visszamentünk a szobába.
-Nem vagytok semmik! - vigyorgott.
-Szerintem ti is ezt csináltátok volna.
-Az lehet. Na, de most már aludjunk. - mondta, majd lefeküdtünk. Lekapcsoltuk a villanyt, majd jó éjt kívántunk és megpróbáltam elaludni, de nélküle nem ment olyan könnyen.

Sziki szemszöge:

Akkora hülyeség volt belemenni ebbe a játékba! Nagyon hiányzik és biztos, hogy nem fogok tudni aludni nélküle.
-Gyere már, te hősszerelmes! - szólt rám Ya Ou, miután a lányok felmentek.
-Marha vicces! - mondtam mérgesen, majd visszamentünk a szobába.
-Holnap visszakapod. - ült le mellém.
-Te könnyen beszélsz! Különben is, minek kellett ilyen hülyeséget kitalálni?
-Pontosan azért, mert mióta Lexi kijött a kórházból, össze vagytok nőve. Jövő héttől pedig újra meló, jönnek a koncertek, a lemezről és a nagy koncertről nem is beszélve és majd hallgathatjuk a siránkozásod utána!
-De fogalmatok sincs, hogy mi van velünk mostanában!
-Tényleg nincs, viszont az nyilvánvaló, hogy egymáson kívül senkivel sem foglalkoztok.
-De nagyon szeretem.
-Én azt elhiszem, csak szeretnénk megelőzni a bajt.
-Van igazság abban, amit mondasz, de nem tudom mi lett velem. Folyamatosan azt érzem, hogy bármikor elveszíthetem, de azt nem élném túl. - öntöttem ki a lelkem.
-Hidd el, hogy nem fogod elveszíteni! Nagyon szeret téged ez a lány és már Krisztián sincs a képben.
-Szerencsére. Viszont ezt ne mondd el senkinek, de szeretnék vele összeköltözni.
-És ezt ő is tudja?
-Igen, csak mondta, hogy még ezt gondoljuk át.
-Nem értem minek ennyire sietni, de ha nektek így jó, én nem beszéllek le róla.
-Nem is tudnál. De most szerintem aludjunk, mert késő van. - mondtam és lefeküdtem. Ya Ou is így tett, majd próbáltam elaludni, de nem igazán jött össze.
     Szörnyű volt az éjszaka, jó ha összesen aludtam 4 órát. Annyira hiányzott mellőlem, hogy elmondani nem tudom. Fáradtan másztam ki az ágyból, majd felöltöztem és pakolni kezdtem. A zajokra Ya Ou is felébredt és ő is hasonlóképpen cselekedett, mint én. Miután mindent bepakoltunk, egyből a kocsihoz indultunk a bőröndökkel. A csomagtartóba dobáltuk őket és már csak Lexire és Barbira vártunk. Végszóra ők is megérkeztek és ahogy barátnőmre pillantottam, egyből széles mosoly kúszott arcomra. Megállt velem szemben, majd Ya Ou-ra pillantott, aki egy vigyorgás kíséretében bólintott egyet, Lexi arca pedig egyből felderült és azonnal hozzám bújt. Erősen magamhoz szorítottam a törékeny lányt és hosszú percekig öleltük egymást.
-Ezt a kocsiban is tudjátok csinálni, szóval, ha megtennétek, hogy beszálltok, nagyon örülnék neki! - szólt ki a kormány mögül Bence. Elengedtük egymást és bemásztunk hátra, majd rögtön el is indultunk. Leültünk a helyünkre, lábait az ölembe pakolta, fejét pedig a mellkasomra hajtotta. Csendesen telt el az a pár óra, míg utaztunk és azt hiszem, mindkettőnknek sikerült elaludni, mert Olivér kiabálására riadtunk fel. Álmosan néztünk szét és leesett, hogy már haza is értünk. Kikászálódtunk az autóból és kiszedtük a cuccainkat.
-Hazamegyek kipakolni. - szólt Lexi.
-Ne már!
-De már egy hete nem voltam otthon!
-Nem baj. Holnap úgy is anyáéknál alszunk, úgyhogy ne nagyon pakolásszál!
-De akkor is elmegyek pár dologért!
-Jól van, de siess vissza! - hajoltam le hozzá egy csókért, amit meg is kaptam, majd maga után húzva bőröndjét, átsétált a zebrán. Én is megfogtam a táskám és felmentem a lakásba. Jó volt újra a saját szobámban lenni és ledőlni az ágyra. A szennyesbe bedobáltam a koszos ruhákat, aztán holnapra tettem be néhány tisztát és ezzel le is tudtam a pakolást. Fél óra múlva lassan kinyílt a szobám ajtaja és szépséges barátnőm sétált be rajta.
-Na végre! - húztam az ölembe és egy könnyű csókot leheltem tökéletes ajkaira.
-Baj van? Olyan szótlan vagy. - néztem csillogó szemeibe.
-Nincs, csak kicsit tartok tőle, hogy mit fognak rólam gondolni a szüleid. - hajtotta le a fejét.
-Jaj, Kicsim. Nem kell félni. A szüleimnek csak az a fontos, hogy boldog legyek. Én pedig csak melletted vagyok az és biztos vagyok benne, hogy ők is legalább annyira fognak szeretni, mint én. - fogtam kezeim közé arcát és homlokon pusziltam. Elmosolyodott, majd átölelt és egy apró puszit hagyott nyakamon. Igazából már sokat meséltem róla anyáéknak és biztos vagyok benne, hogy jól kijönnek majd egymással, csak Lexi kissé bátortalan lett, pedig erre semmi oka sincs.