51. rész

Helóka, Drágáim! Így Mosolynap alkalmából úgy döntöttem, hogy előbb megkapjátok a részt. Az előzőhöz nem érkezett túl sok komment, de remélem ennél a fejezetnél ezt pótoljátok. Sok munkám volt vele és szerintem eddig ez az egyik legizgalmasabb rész. Remélem ti is így gondoljátok majd. Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást és kíváncsian várom a véleményeket. :))
U.I.: Nagyon nagyon Boldog Mosolynapot kívánok Mindenkinek!!! :)



Alexa szemszöge:
Majdnem egy hetes szenvedés után, végre elmúlt a lázam és azt hiszem, hogy teljesen meggyógyultam. Sziki és Tomi úgy vigyáztak rám ebben a pár napban, mint egy hímes tojásra. Nagyon jól esik, hogy ennyit törődnek velem, de néha már kezdtek túlzásokba esni. Sziki nagyon furán viselkedik mostanában. Napról napra egyre ingerültebb és úgy érzem, hogy titkol valamit előlem. Aggódom érte és csak remélni tudom, hogy nincs komoly baj és nekem is el fogja mondani. Ma végre kimozdulhatok a lakásból, mert próbám lesz a fiúkkal. Sziki nagyon erősködött, hogy ne pont ma legyen, de nem hagytam magam lebeszélni. Kettőre hívtam őket a próbaterembe, délelőtt pedig elintéztem ügyes-bajos dolgaimat. Elmentem bevásárolni, kitakarítottam és még főztem is. Kicsit fel voltam pörögve, mert már rég láttam a srácokat. Úgy érzem, hogy tele vagyok energiával és végre újra egyenesbe jött az életem. Meglepő módon, Krisztián sem zaklatott azóta, ami nagyon fura. Valahogy olyan rossz előérzetem támadt. Valami azt súgja, hogy ma még valami történni fog.

Sziki szemszöge:
Napról napra egyre feszültebb vagyok a Krisztiánnal való találkozás miatt, ami Lexinek is feltűnt. Folyamatosan kérdezgeti, hogy mi van velem, én pedig már alig tudom eltitkolni előle a dolgokat. Nem akarom, hogy megtudja, mert biztosan dühös lenne rám, de így viszont ismét kockára teszem a nehezen visszanyert bizalmát. Próbáltam rábeszélni, hogy ne ma és ne pont kettőkor legyen a próba, de hajthatatlan volt. Ki kell találnom valamit, hogy miért nem leszek ott. Már csak néhány óra volt hátra a bizonyos időpontig, az idegesség pedig egyre jobban eluralkodott rajtam. Ez az ember egy beteg állat, de nincs más választásom, mint belemenni a találkozóba. Beleőrülnék, ha bántaná Lexit, ezért is igyekszem normális ember módjára megbeszélni vele a dolgokat, bár őt ismerve, ez szinte lehetetlen.
Kikaptam a szekrényemből egy egyszerű szürke pólót és egy farmer rövidnadrágot és felöltöztem. Ezt követően kimentem a konyhába, ahol lakótársaim ebédeltek.
-Jó étvágyat. - csatlakoztam hozzájuk.
-Köszi. Te nem eszel? - kérdezte Olivér teli szájjal.
-Nem. - támaszkodtam a konyhapultnak.
-Mi van veled, Haver? Mostanában nagyon feszült vagy! Talán Lexivel van valami? - nézett rám Ya Ou.
-Nem. Vele minden rendben.
-Akkor?
-Mindegy. Viszont ma nem megyek próbára.
-Miért? - kérdezte Bence.
-Más dolgom van. - intéztem el ennyivel, de persze nem hagytak békén.
-Mégis mi más dolgod lenne? Sziki, a barátaid vagyunk. Ha van valami baj, akkor mondd el! - néztek rám mindannyian.
-Jó. De meg kell ígérnetek, hogy nem mondjátok el Lexinek!
-Mi van már megint? - állt fel Olivér.
-Megígéritek, hogy nem szóltok neki? - kérdeztem ,mire bólintottak.
-Bökd már ki! - sürgetett Bence.
-A múltkor kicsit összeugrottunk Krisztiánnal és még aznap küldött egy sms-t, hogy ha jót akarok Lexinek és magamnak, akkor ma délután kettőkor találkozom vele a próbaterem mögötti kis utcában.
-Ez komoly? És te tényleg akkora hülye vagy, hogy elmész? - néztek rám nagy szemekkel.
-Most mit tudok csinálni?
-Ne menj el! - szólt rám Ya Ou.
-De muszáj. Nem hagyhatom, hogy életünk végéig zaklasson.
-Ez az ember egy őrült! Biztos, hogy nem kártyázni hívott! - mondta Benny.
-Nem nyitok vitát! Elmegyek és kész! Csak kérlek ne szóljatok róla Lexinek!
-És mit mondjunk, hol vagy?
-Mit tudom én! Találjatok ki valami hihetőt!
-Jó. De vigyázz magadra! - lépett elém Ya Ou aggódva és megölelt.
-Úgy lesz. - mondtam és elindultam. Gondolkodva szedtem magam után remegő lábaim és végig azon járt az eszem, hogy mi fog történni. Őszintén szólva félek. Nem Krisztiántól, hanem leginkább attól, hogy rosszul fog elsülni ez a dolog és bántani fogja Lexit. A fél órás utat viszonylag hamar lesétáltam és ahogy befordultam a kis utcába, pontosan kettőt ütött az óra. Nem tudtam hol vár rám ,ezért beljebb sétáltam, egészen az utca közepéig. Kihalt és elhagyatott volt az egész, egy árva lelket sem lehetett látni.
-Nocsak-nocsak. - hallottam egy hangot, mire azonnal felkaptam a fejem és megfordultam.
-Nem hittem volna, hogy eljössz kisgyerek! - vigyorgott.
-Itt vagyok. Mondjad mit akarsz, aztán hagyjuk egymást békén!
-Ne olyan gyorsan! Hova sietsz ennyire? Csak nem Lexihez?
-De igen, Lexihez, Viszont őt hagyd ki a dologból!
-Miért hagynám már ki? Ne felejtsd el, hogy miatta vagyunk most itt!
-Krisztián, ne játssz az idegeimmel, hanem bökd ki végre, hogy mit keresünk itt! - mondtam ingerülten.
-Nyugi már! Nem kell itt stresszelni! Egyébként már rájöhettél volna, de akkor elmondom most utoljára! Lexi az enyém! Azt javaslom, hogy szállj le róla, mert nem lesz hosszú életed! - fenyegetett.
-Mondták már, hogy egy elmebeteg vagy?
-Ne feszegesd a határaimat, mert kicsi Lexi nagyon szomorú lenne, ha esetleg egy véletlen baleset folytán elveszítené az ő kis szerelmét!
-Na jó! Azért jöttem, hogy értelmesen megbeszéljük ezt az egészet, de már látom, hogy kár volt. - hagytam volna ott, de elém állt.
-Hova-hova? Még nem végeztünk.
-Mit akarsz még? Nem mondok le Lexiről, arra mérget vehetsz! - mondtam határozottan.
-Akkor véged van, mint a botnak! - nyúlt a zsebébe és előrántott egy kést. Nagyot nyeltem a szúróeszköz láttán és hirtelen lepergett előttem az egész életem.
-Csak nem betojtál kisgyerek? Megmondtam, hogy a lány az enyém! Elegem van már a játékból! Mondtam nem egyszer, nem kétszer, hogy akadj le róla, de nem tetted! Akkor most viseld a következményeit! - nézett végig a szemembe és közeledni kezdett felém.

Alexa szemszöge:

Ebéd után gyorsan átöltöztem, bedobáltam a cuccaimat a táskámba és indultam is a fiúkhoz próbálni. Az idő kellemesen meleg volt, a madarak dallamosan csicseregtek, a virágok pedig színesben pompáztak. Vidáman sétáltam végig Pest utcáin. Jó volt látni a nyüzsgő embereket, a szüleikkel sétáló apró gyerekeket és a mosolygós arcokat. Bő fél óra alatt legyalogoltam a szükséges távot és bementem az ismerős épületbe. Utam a megszokott terem felé vettem és az ajtót kinyitva beléptem. A srácok persze még sehol sem voltak, ezért ledobtam a táskámat a sarokba és a lejátszóhoz mentem. Zeneválogatás közben eszembe jutott, hogy ma még nem is beszéltem Szikivel. Nagyon örülök, hogy rendeződött a kapcsolatunk és már alig várom, hogy végre megcsókolhassam és szorosan hozzá bújjak. Hivatalosan még nem jelentettük be, hogy kibékültünk, de szerintem ez már mindenkinek leesett. Igazából baromira nem érdekel, hogy ki mit gondol. Szeretjük egymást és csak ez számít. Mély gondolataimból az ajtó nyitódása és a fiúk ismerős hangja billentett ki.
-Szia Lexi. - köszöntek.
-Sziasztok. - fordultam feléjük és egyből feltűnt, hogy csak hárman voltak.
-Mi a helyzet? - érdeklődött Bence.
-Semmi extra. Sziki hol van? - kérdeztem, mire összenéztek.
-Üzeni, hogy sajnálja, de nem tudott eljönni. - szólalt meg Ya Ou.
-De miért? Hol van? - kérdezősködtem tovább.
-Nem tudjuk. Csak annyit mondott, hogy dolga van. - mondta Benny.
-De miért nem hívott? - vettem ki zsebemből a telefont és azonnal tárcsázni kezdtem. - Ki van kapcsolva. - tettem el csalódottan.
-Kérlek fiúk, ha tudtok valamit, akkor mondjátok el! - néztem rájuk, de nem reagáltak. - Megint Zsanival van? - kérdeztem már könnyes szemekkel.
-Dehogy is! - szólalt fel hirtelen Ya Ou.
-Akkor hol van? Látom rajtatok, hogy tudjátok! Olivér? - néztem az eddig csendben lévő fiúra.
-Lexi, megígértük neki, hogy nem mondjuk el! - lépett közelebb Bence.
-Leszarom mit ígértetek! Tudnom kell hol van! - emeltem fel a hangom.
-Nyugodj meg, kérlek! - lépett elém Ya Ou.
-Majd akkor nyugszom meg, ha tudom, hogy nincs semmi baja!
-Srácok mondjuk el neki! Joga van tudni. - nézett Olivér a másik két fiúra. Bólintottak egyet, majd rám emelték a tekintetüket.
-Ne légy dühös, de Sziki most épp Krisztiánnal találkozik. - kezdte Benny.
-Hogy mi? - döbbentem le. - Ti teljesen megbolondultatok? Hogy engedhettétek neki, hogy elmenjen? - kezdtem el pánikolni.
-Mondtuk neki, hogy őrültség, amit csinál, de megmakacsolta magát és elment. - mondta Olivér.
-Úristen! Ezt nem hiszem el! Hol vannak? - néztem rájuk.
-Lexi, ne menj oda!
-De Krisztián egy pszichopata! Biztos vagyok benne, hogy nem beszélgetni hívta! - csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-Nem lesz semmi baj, csak nyugodj meg! - ölelt meg Ya Ou.
-De ez bármire képes! Meg fogja ölni, értitek, - tört ki belőlem a sírás. - Hol vannak? - néztem Ya Ou-ra könnyes szemekkel. 
-Itt a kis utcában. - mondták el végül, mire azonnal elengedtem a kínai fiút és kirontottam a teremből.
-Lexi várj már! - hallottam a hangjukat, de nem érdekelt semmi, csak az, hogy időben odaérjek. Végigrohantam a folyosón, egyenesen ki az utcára. Nem foglalkoztam az emberekkel, sem azzal, hogy épp kit lökök fel, csak könnyekkel elázott arccal futottam, mintha az életem múlna minden egyes másodpercen. Tulajdonképpen ez így is volt, hisz nekem Sziki jelenti az életet. Lihegve értem a kis utca sarkához. A távolból két embert láttam az út közepén, mögülem pedig a srácok egyre közeledő lépteit hallottam. Nem vártam meg őket, hanem ész nélkül szaladtam a két személy irányába. Ahogy egyre közelebb értem, ijedten vettem észre Szikit és Krisztiánt, akinek a kezében egy kés volt.
-Krisz, ne!!! - kiáltottam, mire mindketten rám néztek.
-Pont időben, cica! Élőben nézheted végig, ahogy a kis lovagodnak vége lesz. - mondta aljasan.
-Kérlek, ne bántsd! - könyörögtem.
-Már késő. Búcsúzz el! - közeledett Sziki felé a késsel.
-Neee!!! - ugrottam elé és már csak egy borzalmas fájdalmat éreztem a hasamban. A fiúk azonnal letámadták és a földre teperték Krisztiánt. Kezeim a fájó ponthoz kaptam, amiből patakokban ömlött a vér.
-Jézusom, Kicsim! - hallottam Sziki kétségbeesett hangját. Lábaim elgyengültek, testem elnehezedett és erőtlenül közeledtem a talaj felé, ám két erős kar elkapott. Szempilláim elnehezedtek és az utolsó emlékem Sziki könnyekben úszó arca, aztán végleg megszűnt a külvilág és egy olyan helyre kerültem, ahol minden sokkal könnyebb lett.