47. rész

Helóka. Ahogy ígértem itt is a kövi rész. Köszönöm az előző kommenteket és pipákat. Szerintem nem egészen arra számítottatok, ami ebben a részben történni fog, de ígérem a következőből minden kiderül. Nincs is több hozzáfűzni vallóm, csak annyi, hogy jó olvasást. És mindenkit arra kérek, hogy legalább egy PIPÁT HAGYJON MAGA UTÁN! :))

Ahogy kívánatos ajkai elváltak az enyémektől, lassan kinyitottam a szemem és akkor tudatosult bennem, hogy mi is történt az imént. Mosolyogva végigsimított arcomon, én pedig lehajtottam a fejem.

-Mi a baj? – kérdezte.

-Ezt nem kellett volna.

-De miért? Hisz szeretjük egymást. – nyúlt combomon pihenő kezemért és összekulcsolta ujjainkat.

-Igen, de értsd meg, hogy kell egy kis idő.

-Rendben. Annyi időt kapsz, amennyit szeretnél.

-Köszönöm. – hajtottam fejem a vállára és vártuk a csodát. Fél órával később hangokat és csörömpölést hallottunk kintről és hirtelen elindult a lift. Nagyon megijedtem, de aztán rendkívül megkönnyebbültem, mikor kinyílt az ajtó.

-Jól vannak? – jelent meg valószínűleg a karbantartó előttünk.

-Igen, de azért siethetett volna! – álltam fel és segítettem Szikinek is, majd a lakásuk felé indultunk. Elvettem tőle a kulcsot és kinyitottam az ajtót, majd bementünk.

-Soha többé nem szállok be egy rohadt liftbe se! – mondtam.

-Én se.

-Akkor én megyek is. Pihenj sokat és próbáld meg nem összetörni magad.

-Rendben. – szólt, mikor kinyílt az ajtó és Olivér lépett be rajta egy lánnyal az oldalán.

-Sziasztok. Sziki veled meg mi történt? – nézett rá.

-Elestem és kiment a bokám.

-Az gáz. Bella, ő itt Lexi. Lexi, ő pedig az én Bellám. – mutatta be mosolyogva a lányt.

-Szia. Már nagyon sokat hallottam rólad. – nyújtotta felém a kezét.

-Hát még én. Olivér folyamatosan rólad áradozik.

-Kösz, Lexi. Rombold le azt a kis büszkeségem is! – nézett rám mérgesen a szöszi.

-Nem árt meg az egódnak.

-Gyere, Bells, menjünk be a szobámba. Azt hiszem megzavartunk valamit. – kacsintott, majd bementek a szobájába.

-Szóval vele volt Olivér tegnap. – szólalt meg mögöttem.

-Igen. Olyan aranyosak együtt. Viszont mennem kell. – indultam az ajtó felé.

-Várj! – szólt utánam, mire felé fordultam. – Ölelj meg, kérlek. – nézett rám kérlelve. Kis tétovázás után

odaléptem hozzá és nyakánál átöleltem. Erős karjai derekam köré fonódtak és szorosan magához húzott. Percekig szorongatott, majd végül elváltunk egymástól.

-Vigyázz magadra! – nyomtam egy puszit az arcára és elhagytam a lakást. Természetesen a lépcsőt használtam a lejutáshoz. Amint azonban kiléptem az utcára, valaki megragadott és erősen a falhoz nyomott.

-Szia, Cica. Hiányoztál. – fogta le a kezem.

-Eressz el!

-Nem éppen ilyen fogadtatásra számítottam.

-Hagyj már végre békén! A reggelihez hasonló üzeneteidet meg tartsd meg magadnak! – próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült.

-Csak nem visszataláltál a lovagodhoz?

-Semmi közöd hozzá! És tudom, hogy te küldted rá azt a ribancot. Egy aljas rohadék vagy! – mondtam flegmán.

-Köszönöm az elismerést! De jól jegyezd meg Királylány! Te az enyém vagy! – közelített arcával, mikor szerencsére megjelent Ya Ou és Bence, majd leszedték rólam.

-Nem fogod fel, hogy szállj le a lányról? – ordított vele Ya Ou. Krisztián kitépte magát a kínai fiú szorításából és elviharzott.

-Lexi jól vagy? – nézett rám Bence.

-Persze. Nincs semmi baj.

-Mit akart már megint? – lépett elém Ya ou.

-Csak a szokásos, de már kezdem unni.

-Ha zaklat, azonnal szólj!

-Rendben.

-Amúgy nálunk voltál? – érdeklődött Benny.

-Igen. Sziki kicsit összetörte magát és őt vittem be a kórházba.

-Mi? De jól van? – kérdezte Ya Ou aggódva.

-Igen, csak kiment a bokája.

-Akkor jó. És mi van most veletek? – néztek rám kíváncsian.

-Bár tudnám. Nemrég beragadtunk a liftbe és hagytam, hogy megcsókoljon, de visszagondolva, nem volt valami jó ötlet.

-De hogy a viharba ragadtatok be a liftbe? – kérdezte Bence.

-Úgy, hogy egyszer csak megállt. Vagy két órát ültünk bent, mire észrevették, hogy meg kéne javítani. Ez ma nagyon nem az én napom, szóval jobb lesz, ha hazamegyek.

-Oké, de vigyázz magadra.

-Úgy lesz. Sziasztok. – köszöntem el tőlük és a zebrán keresztül hazasétáltam. Mivel Tomi egész nap dolgozik, ezért egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem lett volna szabad elgyengülnöm, de annyira jól esett a  közelsége. Ugyanakkor valóban kell egy kis idő, mire elfelejtem azt a sok rosszat, ami történt. Krisztiántól pedig már kezdek frászt kapni. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem tudja felfogni, hogy hagyjon békén. Fogalmam sincs, mi lesz a vége ennek az egésznek, de őt ismerve, nem számítok sok jóra. Próbáltam egy kicsit elterelni a gondolataimat, ezért összeütöttem egy kis vacsorát. Igaz még csak 4 óra, de szeretnék korán lefeküdni és kialudni magam. Épp elkészültem, mikor telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kihalásztam onnan és a képernyőre pillantva, megláttam Sziki nevét. Tétováztam, hogy felvegyem-e, vagy sem, de végül fogadtam a hívást.

-Szia. – szóltam bele.

-Jól vagy? A srácok mondták, hogy mi történt. – mondta idegesen.

-Nyugi. Semmi bajom. Szerencsére időben jöttek.

-Biztos minden rendben? – faggatott tovább.

-Persze. Ne aggódj! – nyugtattam meg.

-Átjössz egy kicsit? – tette fel fura kérdését.

-Sziki, most jöttem el.

-Tudom, de szükségem van rád.

-Ezt már megbeszéltük. Kell egy kis idő.

-Értem, de ne kínozz sokáig, kérlek!

-Ígérem, nem foglak. Bokád hogy van? – váltottam témát.

-Még eléggé sajog, de már tűrhető a fájdalom.

-Pihentesd és pikk-pakk rendbe jön.

-Azt csinálom, de rohadt unalmas egész nap az ágyban feküdni és bámulni a plafont.

-Találd fel magad, vagy szólj a srácoknak, hogy szórakoztassanak! – nevettem el magam.

-Persze. Majd pont rám van idejük.

-Na jó. Tudod mit? Átmegyek. Amúgy is ki kell faggatnom Olivért.

-Komolyan? Köszönöm. – éreztem hangján, ahogy elmosolyodik.

-Nincs mit. De akkor most leteszlek.

-Oké, de siess! – mondta és bontottuk a vonalat. Már megint mit művelek? Időt kértem, erre rohanok hozzá. De nem tehetek róla, megesett rajta a szívem. A kajámat ott hagyva, felhúztam a cipőm és a szomszédba siettem. Pár kopogás után Bence már ki is nyitotta.

-Szia Lexi. Mi járatban? – érdeklődött.

-A Bicebócához jöttem.

-Áááá. Értem. – mosolyodott el. – Gyere. – engedett be. Oli és Ya Ou a kanapén tv-zett és mosolyogva köszöntek ők is.

-A srácokkal kitaláltunk egy jó programot jövő hétre. Ha beszéltél Szikivel, akkor gyertek ki és elmondjuk. – mondta Ya Ou.

-Oké. Olivér, te pedig még lógsz egy élménybeszámolóval! – néztem a szőkeségre.

-Jó, majd megkapod. – vigyorgott, majd Sziki szobájához indultam. Kopogtam és egy „Gyere” szó hallatán bementem. Nem hazudott, tényleg az ágyában feküdt és a plafont bámulta.

-Na, mi van, Bicebóca?  - ültem le mellé.

-Haha. Vicces vagy.

-Tudom.

-Nem bántott az az állat? – váltott komoly tekintetre.

-Nem.

-Ha még egyszer meglátom a közeledben, esküszöm, hogy szétverem a fejét! – mondta dühösen.

-Te csak ne esküdözzél, hanem pihenj! – szóltam rá.

-Igenis főnök! – mosolygott.

-Tudod mit terveznek a fiúk?

-Nem. Miért?

-Valami olyasmit mondtak, hogy kitaláltak jövő hétre valamit és majd menjünk ki, ha beszéltünk.

-Oké. De idejössz egy kicsit? – kérlelt.

-Öhm.. Nem hiszem, hogy…

-Kérlek. – nézett rám kölyökkutya szemeivel. Végül nem tudtam ellenállni neki és odabújtam hozzá. Erős karjaival magához ölelt, én pedig magamba szívtam bódító illatát. Tudtam, hogy nem helyes, mert időt kértem, de elmondhatatlanul szükségem volt rá. Puha ujjai arcomra vándoroltak és finoman simogatták a bőrfelületet, amivel teljesen megnyugtatott. Legszívesebben örökre a karjaiban maradnék, de jobbnak láttam, ha felkelek.

-Menjünk ki a srácokhoz. – ültem fel.

-Rendben. – sóhajtott és lassan felült. Segítettem neki felállni és kibotorkáltunk a nappaliba.

-Na végre! – szólt röhögve Ya Ou.

-Befogtad? Köszönöm. – néztem rá mérgesen.

-Szóval, mi a tervetek? – kérdezte Sziki.

-Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk kempingezni. Pénteken mennénk és vasárnap jönnénk haza. Tomiéknak már szóltam és ők benne vannak. Nos, mit szóltok hozzá?

-Jól hangzik. – válaszoltam.

-Jó ötlet, de mi van, ha nem gyógyul meg addig a lábam? – szólt Sziki.

-Nyugi. Pár nap és rendbe jön. – mondta Olivér.

-Ha meg nem, akkor viszünk a hátunkon. – poénkodtam.

-Lexi, ez a te reszortod lesz. – vigyorgott Ya Ou.

-Nagyon elemedben vagy ma, Feri! – néztem rá.

-Csak oldom a feszültséget, amit ti ketten szítotok. – mutatott ránk.

-Tényleg. Kibékültetek már, vagy még vergődtök egy ideig? – kérdezte Benny.

-Ez bonyolult. – válaszolt Sziki.

-Szóval még vergődtök. Csúcs!

-Nem hanyagolhatnánk a témát? – mérgelődtem.

-Bocsánat. – szóltak egyszerre.

-Mindegy. Szöszi, most rajtad a sor. – fordultam felé.

-Mit akartok tudni?

-Mindent.

-Hát jó.  Szóval, ugye tegnap találkoztunk, aztán elmentünk sétálni, cukrászdába, majd felmentünk hozzá és az egész éjszakát végigbeszélgettük. – mesélte lelkesen.

-Beszélgettetek, mi? – vigyorgott Benny.

-Igen. Képzeld beszélgettünk.

-És akkor most újra együtt vagytok? – kérdeztem.

-Nem. Vagyis nem tudom. Én szeretném, de nem akarom egyből letámadni.

-Ne is!

-Legalább most már nem vesztek össze Lexin. – váltogatta Sziki és Olivér között a tekintetét Ya Ou.

-Feng! Most már komolyan dugulj el, vagy lecsaplak! – vágtam hozzá egy párnát.

-Most mondd, hogy nincs igazam!

-Igazad van, csak maradj csendben! – szólt rá Olivér.

-Remélem összejöttök. Olyan cukik vagytok és Bella nagyon szép lány. – mondtam mosolyogva.

-Köszi. – kúszott arcára egy széles mosoly.

-Fiaim, én megyek most már, mert késő van és Szikinek hála, kihűlt a vacsorám is. – keltem fel. Megöleltem őket, majd Benny kikísért és hazamentem. Hát a korai lefekvésből sem lett semmi, de nem is baj. Örülök, hogy Olivér boldog és Szikivel is kezd alakulni valahogyan a kapcsolatom. Már nem akarok semmin sem agyalni, hanem csak élvezni szeretném az életet. Nem tervezek előre semmit, majd maguktól kialakulnak a dolgok. Otthon gyorsan belapátoltam a vacsorámat, majd elmentem fürödni. Ezután bebújtam a takaró alá és most kivételesen nyugodtan merültem el az álmok világában.

46. rész

Na Helóka. Ahogy ígértem, itt van az újabb rész. Őszintén szólva már nagyon vártam, hogy feltegyem azt a részt, mert személy szerint nekem ez tetszik a legjobban, főleg a vége. De azért az elejét is olvassátok el! Ismét csak hálálkodni tudok a sok pozitív visszajelzés miatt. Kérlek, hogy most is osszátok meg velem a véleményeteket. Előre is Boldog Mosolynapot és jó olvasást! :))

Alexa szemszöge:

Szörnyű éjszakán vagyok túl. Egész végig a tegnapi nap történései jártak a fejemben és az, hogy mihez kezdjek ezután. Egész délelőtt az ágyamban lustálkodtam, még felöltözni sem volt kedvem. Dél körül csipogni kezdett a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kezembe vettem a készüléket és megnyitottam az ismeretlen számról érkezett levelet.

„Baby, ezt nagyon elszúrtad! Abban biztos lehetsz, hogy hallasz még felőlem. Ha nem volt jó a kedves szó, akkor következnek a tettek!”

Rögtön tudtam, hogy Krisztiántól érkezett az üzenet. Sejtettem, hogy valamit forral ellenem, de hogy ezt még a tudomásomra is hozza, az már tényleg beteges. Nem törődtem vele, inkább elraktam a telefont és felkeltem. Kicsoszogtam a fürdőbe, ahol megmostam az arcom és megfésülködtem. Ezután gyomrom utasítására a konyhába mentem „reggelizni.”

-Felébredtél? – jött ki Tomi a szobájából.

-Nem aludtam, csak fetrengtem.

-Lassan öltözz fel, mert indulunk a srácokhoz.

-Oké. – sóhajtottam és befejeztem a reggelimet, majd visszamentem a birodalmamba. Egy farmer rövidnadrágra és egy mintás fehér pólóra esett a választásom. Miután felöltöztem, egy kicsit összepakoltam a szobában, mert egy csatatér hozzá képest egy rendezett hotel szoba volt. Három óra körül kiestem az ajtón és Tomi már türelmetlenül várt rám, Rékával az oldalán.

-Ennyire azért ne siess!

-Relax! – vettem fel a cipőm, majd a szomszédba indultunk. Alig, hogy csengettünk, Ya Ou már be is engedett.

-Sziasztok. – köszöntünk mindenkinek. Tami és Barbi is jelen voltak, Sziki pedig amint meglátott, egyből a tekintetem kereste. Hirtelen Olivér rontott ki a szobájából és idegesen felénk tartott.

-Lexi, szükségem van rád! – lépett elém és megragadta a kezem.

-De mi van? – néztem rá meglepetten.

-Segítened kell! – folytatta és behúzott a szobájába.

-Elárulnád, hogy miért vagy ennyire ideges?

-Nem tudom mit vegyek fel! – mondta kétségbeesetten.

-Ez komoly? – nevettem el magam.

-Ne nevess, hanem inkább segíts!

-Jó. Na lássuk. – léptem a szekrényéhez és szétnéztem benne. Kis keresgélés után egy barna nadrágot és egy fehér lenyomatos pólót vettem ki belőle és a kezébe nyomtam.

-Köszönöm. – vette el tőlem a ruhadarabokat.

-Kellek még, vagy mehetek?

-Még a hajammal segíthetnél. – nézett rám.

-Mi lenne veled nélkülem. – mosolyodtam el. – A fürdőben megvárlak. – hagytam magára és a szemközti helyiségbe mentem. Bő 10 perc múlva átöltözve jelent meg előttem.

- Na, milyen?

-Pöpec. Lődd be a séród és már mehetsz is! – mondtam , mire a tükör elé lépett és hajzselével beállította szőke tincseit.

-Így jó? – fordult felém.

-Pazar. – igazítottam meg pólóját és elhagytuk a fürdőt.

-Hölgyeim és Uraim! Íme Patocska Olivér! – konferáltam fel a mögöttem jövő fiút.

-Azért ennyire nem kellett volna kiöltöznöd a filmezésre. – röhögött Bence.

-Nem is nektek öltöztem ki. – vette fel a cipőjét.

-Ügyes legyél! – engedtem ki az ajtón és izgatottan elment.

-Lexi, hova megy Olivér? – kérdezősködtek.

-Sajnálom,, de nem árulhatom el.

-Naaa!

-Nem lehet. Megígértem neki.

-Akkor hozol nekünk popcornt? – nézett rám Ya Ou.

-Lusta banda! – hagytam ott őket egy szemforgatás kíséretében és a konyhába indultam. Kivettem egy csomag pattogatni való kukoricát és összedörzsöltem a papírzacskót, hogy ne ragadjon össze. Hátulról ajtócsukódást hallottam, ezért azonnal megfordultam.

-Te mit csinálsz itt? – néztem Szikire.

-Itt lakom. Amúgy szólni jöttem, hogy egy adag nem lesz elég. – jött közelebb.

-Oké. Visszamehetsz nyugodtan. Majd viszem, ha kész. – helyeztem a mikróba a zacskót és beállítottam.

-Lexi! – hallottam hangját és felé fordultam. – Beszélhetnénk? – indult felém és közvetlenül előttem állt meg.

-Tegnap már mindent megbeszéltünk.

-Kérlek! Nem hagyhatjuk csak úgy elveszni ezt az egészet! – nézett mélyen a szemembe.

-Mégis mit vársz tőlem?

-Hogy adj még egy esélyt.

-Nincs több esély! – mondtam határozottan.

-De tudom, hogy szeretsz!

-És honnan vagy ebben ennyire biztos?

-Látom a szemedben. Ugyanúgy csillognak, ha rám nézel, mint azelőtt. – csúsztatta kezeit a derekamra és erősen magához húzott.

-Sziki, engedj el, légy szíves! – próbáltam kimászni karjai közül, de nem hagyta.

-Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – szorított magához annyira, hogy mellkasunk már összeért. Barna íriszeivel szüntelenül az enyémet kémlelte, én pedig egyre hevesebben lélegeztem.

-Miért csinálod ezt velem? – bontottam a szemkontaktust és nyakába fúrtam a fejem.

-Mert szeretlek. – suttogta és végigsimított hátamon, amibe beleborzongtam. Szükségem van rá, de nem szabad ilyen hamar megtörnöm.

-Engedj el, kérlek! – néztem ismét arcára, majd lassan lefejtette karjait rólam. Közben a mikró is végzett és kivettem az elkészült popcornt, majd egy újabb adagot helyeztem bele.

-Gondold át! – szólalt meg kis idő múlva. Elkészült a másik adag is és kiöntöttem egy tálba. Egy-egy tálat megfogva, visszamentünk a többiekhez, akik elmélyülten nézték a tv-t.

-Mi a francot csináltatok eddig? – vigyorgott Ya Ou.

-Csitt legyen és fogd a kukoricád! – nyomtam a kezébe a tálat és mivel nem volt több hely, Szikivel egymás mellé kerültünk. A film már kb a felénél tartott, így csak bámultam, de nem értettem semmit. Éreztem magamon a tekintetét, de igyekeztem nem észre venni. Már igen csak este volt, mikor vége lett, ezért utána elköszöntünk és hazamentünk. Zuhanyzás közben folyamatosan Szikin gondolkodtam. Még a víz alatt is éreztem magamon erős karjait, férfias illatát és nyakamat csiklandozó leheletét. Törölközés után gyorsan felöltöztem és aludni mentem.

Sziki szemszöge:

Az éjszaka békésen aludtam, mert úgy érzem, sikerült jó irányba lépnem Lexivel kapcsolatban. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam meg, de úgy láttam, hogy neki is. Nyújtózkodás után felkeltem és felöltöztem. Megfésülködtem és kimentem a konyhába, ahol egy cetli várt rám, miszerint mindenki elhúzott itthonról. Kényelmesen megreggeliztem, majd visszaindultam a szobámba, de út közben megbotlottam a küszöbben és egy hatalmas eséssel a földre terültem. Megpróbáltam felállni, de valami iszonyatosan belenyilalt a bokámba és meg sem tudtam mozdulni. Remek! Most mi a fenét csináljak? Nem tudok lábra állni és senki sincs itthon. Nem jutott más az eszembe, így kihalásztam a zsebemből a mobilom és Lexit tárcsáztam. Először kinyomott, majd másodszor is, végül felvette.

-Mit akarsz?

-Segítened kell! – nyögtem bele nagy fájdalommal.

-Mi történt? – váltott komoly hangnemre.

-Elestem és most nem tudok felállni. Piszkosul fáj a bokám és nincs itthon senki.

-Maradj nyugton! Mindjárt megyek. – bontotta a vonalat. 5 perc múlva berontott az ajtón és hozzám sietett.

-Mit csináltál? – guggolt le elém aggódva.

-Felbuktam. – nyúltam sajgó bokámhoz.

-Gyere, beviszlek a kórházba. – csúsztatta apró kezét a hátamra és segített felállni. Nehézkesen ugyan, de sikerült a feladat, viszont rálépni nem tudtam.

-Szszszszsz! – szisszentem fel, ahogy ráhelyeztem a testsúlyomat.

-Hol a kocsikulcs? – nézett rám.

-Ott az akasztón. – mutattam felé, majd leemelte és lassú léptekben elhagytuk a házat. Mivel a lépcsőzés nem ment volna, a liftet használtuk a lejutáshoz. Amint leértünk, a kocsihoz botorkáltunk. Segített beülni az anyós ülésre, majd beült mellém és beindította az autót.

-Van jogsid? – néztem rá.

-Igen. – válaszolt és a kórház felé indultunk. 10 perc múlva már a parkolóban voltunk és hatalmas fájdalom közepette bebicegtem az ajtón. A recepciónál Lexi beszélt egy dolgozóval, addig én egy széken vártam rá.

-Mindjárt jön egy orvos. –ült le mellém.

-Köszönöm. – nyúltam térdén nyugvó kezéért és összekulcsoltam ujjaimmal. Nem szólt semmit, csak rám nézett és biztatásképp megszorította a kezem.

Alexa szemszöge:

Először nem akartam beszélni Szikivel, de szerencsére felvettem a telefont. Amint elmesélte mi történt, egyből rohantam hozzá. Látszott rajta, hogy nagyon szenved a fájdalomtól, így próbáltam minél gyorsabban a kórházba vinni. Ott szóltam a recepciósnak, hogy küldjön egy orvost, majd leültem mellé. Várakozás közben éreztem, hogy kezem után nyúl, majd ujjait összefonta az enyémekkel. Nem húzódtam el, mert szüksége volt rám. Pár perc múlva megjelent egy fehér köpenyes férfi előttünk és ránk nézett.

-Mi történt fiatalok? – kérdezte.

-Elestem a lakásban és nagyon fáj a bokám . –válaszolt a mellettem ülő fiú.

-Jöjjön, megvizsgálom. – segítette fel és bementek a vizsgálóba. Addig én a folyosón vártam rá, de ahogy teltek a percek, egyre idegesebb lettem. Végül kinyílt az ajtó és Sziki bicegett ki rajta bekötözött lábbal.

-Hogy van a bokád? – kérdeztem aggódva.

-Szerencsére nem tört el, de pár napig pihentetni kell.

-Még jó, hogy ennyivel megúsztad. – léptem mellé és segítségemmel a kocsihoz mentünk. Beszálltunk és egyből hazafelé vettük az irányt. Alig 10 perc alatt megérkeztünk és segítettem neki kikecmeregni az autóból. Ismét a felvonót választottuk közlekedési eszköznek. Benyomtam a 2-es gombot és az ajtó becsukódása után elindult. Ám alig, hogy elindultunk, pár másodperccel később rázkódást éreztünk és a lift megállt.

-Ez meg mi volt? – kérdeztem ijedten.

-Úgy látszik, elakadtunk. – mondta totál nyugodtan.

-Az nem lehet! – nyomkodtam össze-vissza a gombokat, de nem mozdult sehová. A vészjelzőt is folyamatosan ütögettem, de ezek semmi értelme nem volt.

-Lexi, nyugi már! Ebéd szünet van. Ilyenkor jó, hogy nem válaszolnak!- próbált nyugtatni, majd leült a földre.

-Mi van, ha nem veszik észre, hogy beragadtunk? Vagy mi lesz, ha leszakad ez a szar? – pánikoltam.

-Dehogy szakad! Ne beszélj már butaságokat! Inkább ülj le! – nézett rám. Beláttam, hogy feleslegesen hisztizek és leültem mellé. Csendben vártuk, hogy valaki segítsen rajtunk, de nem jött senki. Már tényleg kezdtem kétségbeesni, amikor már vagy egy órája ültünk benn.

-Sziki, én félek. – fordultam felé könnyes szemekkel.

-Kicsim, nem lesz semmi baj! – törölte le a sós folyadékot arcomról. Mélyen a szemembe nézett, arcával pedig egyre közelített az enyém felé. Tekintetét ajkaim és szemem között váltogatta, és nem tudom miért, de

elgyengültem és hagytam, hogy megcsókoljon. Mikor puha ajkai összeforrtak az enyémekkel, újra melegség járta át a testem és életet lehelt belém. Az életemnél is jobban szeretem, ez már nem kétséges.