2014. szeptember 17., szerda

46. rész

Na Helóka. Ahogy ígértem, itt van az újabb rész. Őszintén szólva már nagyon vártam, hogy feltegyem azt a részt, mert személy szerint nekem ez tetszik a legjobban, főleg a vége. De azért az elejét is olvassátok el! Ismét csak hálálkodni tudok a sok pozitív visszajelzés miatt. Kérlek, hogy most is osszátok meg velem a véleményeteket. Előre is Boldog Mosolynapot és jó olvasást! :))




Alexa szemszöge:
Szörnyű éjszakán vagyok túl. Egész végig a tegnapi nap történései jártak a fejemben és az, hogy mihez kezdjek ezután. Egész délelőtt az ágyamban lustálkodtam, még felöltözni sem volt kedvem. Dél körül csipogni kezdett a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Kezembe vettem a készüléket és megnyitottam az ismeretlen számról érkezett levelet.

„Baby, ezt nagyon elszúrtad! Abban biztos lehetsz, hogy hallasz még felőlem. Ha nem volt jó a kedves szó, akkor következnek a tettek!”

Rögtön tudtam, hogy Krisztiántól érkezett az üzenet. Sejtettem, hogy valamit forral ellenem, de hogy ezt még a tudomásomra is hozza, az már tényleg beteges. Nem törődtem vele, inkább elraktam a telefont és felkeltem. Kicsoszogtam a fürdőbe, ahol megmostam az arcom és megfésülködtem. Ezután gyomrom utasítására a konyhába mentem „reggelizni.”
-Felébredtél? – jött ki Tomi a szobájából.
-Nem aludtam, csak fetrengtem.
-Lassan öltözz fel, mert indulunk a srácokhoz.
-Oké. – sóhajtottam és befejeztem a reggelimet, majd visszamentem a birodalmamba. Egy farmer rövidnadrágra és egy mintás fehér pólóra esett a választásom. Miután felöltöztem, egy kicsit összepakoltam a szobában, mert egy csatatér hozzá képest egy rendezett hotel szoba volt. Három óra körül kiestem az ajtón és Tomi már türelmetlenül várt rám, Rékával az oldalán.
-Ennyire azért ne siess!
-Relax! – vettem fel a cipőm, majd a szomszédba indultunk. Alig, hogy csengettünk, Ya Ou már be is engedett.
-Sziasztok. – köszöntünk mindenkinek. Tami és Barbi is jelen voltak, Sziki pedig amint meglátott, egyből a tekintetem kereste. Hirtelen Olivér rontott ki a szobájából és idegesen felénk tartott.
-Lexi, szükségem van rád! – lépett elém és megragadta a kezem.
-De mi van? – néztem rá meglepetten.
-Segítened kell! – folytatta és behúzott a szobájába.
-Elárulnád, hogy miért vagy ennyire ideges?
-Nem tudom mit vegyek fel! – mondta kétségbeesetten.
-Ez komoly? – nevettem el magam.
-Ne nevess, hanem inkább segíts!
-Jó. Na lássuk. – léptem a szekrényéhez és szétnéztem benne. Kis keresgélés után egy barna nadrágot és egy fehér lenyomatos pólót vettem ki belőle és a kezébe nyomtam.
-Köszönöm. – vette el tőlem a ruhadarabokat.
-Kellek még, vagy mehetek?
-Még a hajammal segíthetnél. – nézett rám.
-Mi lenne veled nélkülem. – mosolyodtam el. – A fürdőben megvárlak. – hagytam magára és a szemközti helyiségbe mentem. Bő 10 perc múlva átöltözve jelent meg előttem.
- Na, milyen?
-Pöpec. Lődd be a séród és már mehetsz is! – mondtam , mire a tükör elé lépett és hajzselével beállította szőke tincseit.
-Így jó? – fordult felém.
-Pazar. – igazítottam meg pólóját és elhagytuk a fürdőt.
-Hölgyeim és Uraim! Íme Patocska Olivér! – konferáltam fel a mögöttem jövő fiút.
-Azért ennyire nem kellett volna kiöltöznöd a filmezésre. – röhögött Bence.
-Nem is nektek öltöztem ki. – vette fel a cipőjét.
-Ügyes legyél! – engedtem ki az ajtón és izgatottan elment.
-Lexi, hova megy Olivér? – kérdezősködtek.
-Sajnálom,, de nem árulhatom el.
-Naaa!
-Nem lehet. Megígértem neki.
-Akkor hozol nekünk popcornt? – nézett rám Ya Ou.
-Lusta banda! – hagytam ott őket egy szemforgatás kíséretében és a konyhába indultam. Kivettem egy csomag pattogatni való kukoricát és összedörzsöltem a papírzacskót, hogy ne ragadjon össze. Hátulról ajtócsukódást hallottam, ezért azonnal megfordultam.
-Te mit csinálsz itt? – néztem Szikire.
-Itt lakom. Amúgy szólni jöttem, hogy egy adag nem lesz elég. – jött közelebb.
-Oké. Visszamehetsz nyugodtan. Majd viszem, ha kész. – helyeztem a mikróba a zacskót és beállítottam.
-Lexi! – hallottam hangját és felé fordultam. – Beszélhetnénk? – indult felém és közvetlenül előttem állt meg.
-Tegnap már mindent megbeszéltünk.
-Kérlek! Nem hagyhatjuk csak úgy elveszni ezt az egészet! – nézett mélyen a szemembe.
-Mégis mit vársz tőlem?
-Hogy adj még egy esélyt.
-Nincs több esély! – mondtam határozottan.
-De tudom, hogy szeretsz!
-És honnan vagy ebben ennyire biztos?
-Látom a szemedben. Ugyanúgy csillognak, ha rám nézel, mint azelőtt. – csúsztatta kezeit a derekamra és erősen magához húzott.
-Sziki, engedj el, légy szíves! – próbáltam kimászni karjai közül, de nem hagyta.
-Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – szorított magához annyira, hogy mellkasunk már összeért. Barna íriszeivel szüntelenül az enyémet kémlelte, én pedig egyre hevesebben lélegeztem.
-Miért csinálod ezt velem? – bontottam a szemkontaktust és nyakába fúrtam a fejem.
-Mert szeretlek. – suttogta és végigsimított hátamon, amibe beleborzongtam. Szükségem van rá, de nem szabad ilyen hamar megtörnöm.
-Engedj el, kérlek! – néztem ismét arcára, majd lassan lefejtette karjait rólam. Közben a mikró is végzett és kivettem az elkészült popcornt, majd egy újabb adagot helyeztem bele.
-Gondold át! – szólalt meg kis idő múlva. Elkészült a másik adag is és kiöntöttem egy tálba. Egy-egy tálat megfogva, visszamentünk a többiekhez, akik elmélyülten nézték a tv-t.
-Mi a francot csináltatok eddig? – vigyorgott Ya Ou.
-Csitt legyen és fogd a kukoricád! – nyomtam a kezébe a tálat és mivel nem volt több hely, Szikivel egymás mellé kerültünk. A film már kb a felénél tartott, így csak bámultam, de nem értettem semmit. Éreztem magamon a tekintetét, de igyekeztem nem észre venni. Már igen csak este volt, mikor vége lett, ezért utána elköszöntünk és hazamentünk. Zuhanyzás közben folyamatosan Szikin gondolkodtam. Még a víz alatt is éreztem magamon erős karjait, férfias illatát és nyakamat csiklandozó leheletét. Törölközés után gyorsan felöltöztem és aludni mentem.

Sziki szemszöge:
Az éjszaka békésen aludtam, mert úgy érzem, sikerült jó irányba lépnem Lexivel kapcsolatban. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljam meg, de úgy láttam, hogy neki is. Nyújtózkodás után felkeltem és felöltöztem. Megfésülködtem és kimentem a konyhába, ahol egy cetli várt rám, miszerint mindenki elhúzott itthonról. Kényelmesen megreggeliztem, majd visszaindultam a szobámba, de út közben megbotlottam a küszöbben és egy hatalmas eséssel a földre terültem. Megpróbáltam felállni, de valami iszonyatosan belenyilalt a bokámba és meg sem tudtam mozdulni. Remek! Most mi a fenét csináljak? Nem tudok lábra állni és senki sincs itthon. Nem jutott más az eszembe, így kihalásztam a zsebemből a mobilom és Lexit tárcsáztam. Először kinyomott, majd másodszor is, végül felvette.
-Mit akarsz?
-Segítened kell! – nyögtem bele nagy fájdalommal.
-Mi történt? – váltott komoly hangnemre.
-Elestem és most nem tudok felállni. Piszkosul fáj a bokám és nincs itthon senki.
-Maradj nyugton! Mindjárt megyek. – bontotta a vonalat. 5 perc múlva berontott az ajtón és hozzám sietett.
-Mit csináltál? – guggolt le elém aggódva.
-Felbuktam. – nyúltam sajgó bokámhoz.
-Gyere, beviszlek a kórházba. – csúsztatta apró kezét a hátamra és segített felállni. Nehézkesen ugyan, de sikerült a feladat, viszont rálépni nem tudtam.
-Szszszszsz! – szisszentem fel, ahogy ráhelyeztem a testsúlyomat.
-Hol a kocsikulcs? – nézett rám.
-Ott az akasztón. – mutattam felé, majd leemelte és lassú léptekben elhagytuk a házat. Mivel a lépcsőzés nem ment volna, a liftet használtuk a lejutáshoz. Amint leértünk, a kocsihoz botorkáltunk. Segített beülni az anyós ülésre, majd beült mellém és beindította az autót.
-Van jogsid? – néztem rá.
-Igen. – válaszolt és a kórház felé indultunk. 10 perc múlva már a parkolóban voltunk és hatalmas fájdalom közepette bebicegtem az ajtón. A recepciónál Lexi beszélt egy dolgozóval, addig én egy széken vártam rá.
-Mindjárt jön egy orvos. –ült le mellém.
-Köszönöm. – nyúltam térdén nyugvó kezéért és összekulcsoltam ujjaimmal. Nem szólt semmit, csak rám nézett és biztatásképp megszorította a kezem.

Alexa szemszöge:
Először nem akartam beszélni Szikivel, de szerencsére felvettem a telefont. Amint elmesélte mi történt, egyből rohantam hozzá. Látszott rajta, hogy nagyon szenved a fájdalomtól, így próbáltam minél gyorsabban a kórházba vinni. Ott szóltam a recepciósnak, hogy küldjön egy orvost, majd leültem mellé. Várakozás közben éreztem, hogy kezem után nyúl, majd ujjait összefonta az enyémekkel. Nem húzódtam el, mert szüksége volt rám. Pár perc múlva megjelent egy fehér köpenyes férfi előttünk és ránk nézett.
-Mi történt fiatalok? – kérdezte.
-Elestem a lakásban és nagyon fáj a bokám . –válaszolt a mellettem ülő fiú.
-Jöjjön, megvizsgálom. – segítette fel és bementek a vizsgálóba. Addig én a folyosón vártam rá, de ahogy teltek a percek, egyre idegesebb lettem. Végül kinyílt az ajtó és Sziki bicegett ki rajta bekötözött lábbal.
-Hogy van a bokád? – kérdeztem aggódva.
-Szerencsére nem tört el, de pár napig pihentetni kell.
-Még jó, hogy ennyivel megúsztad. – léptem mellé és segítségemmel a kocsihoz mentünk. Beszálltunk és egyből hazafelé vettük az irányt. Alig 10 perc alatt megérkeztünk és segítettem neki kikecmeregni az autóból. Ismét a felvonót választottuk közlekedési eszköznek. Benyomtam a 2-es gombot és az ajtó becsukódása után elindult. Ám alig, hogy elindultunk, pár másodperccel később rázkódást éreztünk és a lift megállt.
-Ez meg mi volt? – kérdeztem ijedten.
-Úgy látszik, elakadtunk. – mondta totál nyugodtan.
-Az nem lehet! – nyomkodtam össze-vissza a gombokat, de nem mozdult sehová. A vészjelzőt is folyamatosan ütögettem, de ezek semmi értelme nem volt.
-Lexi, nyugi már! Ebéd szünet van. Ilyenkor jó, hogy nem válaszolnak!- próbált nyugtatni, majd leült a földre.
-Mi van, ha nem veszik észre, hogy beragadtunk? Vagy mi lesz, ha leszakad ez a szar? – pánikoltam.
-Dehogy szakad! Ne beszélj már butaságokat! Inkább ülj le! – nézett rám. Beláttam, hogy feleslegesen hisztizek és leültem mellé. Csendben vártuk, hogy valaki segítsen rajtunk, de nem jött senki. Már tényleg kezdtem kétségbeesni, amikor már vagy egy órája ültünk benn.
-Sziki, én félek. – fordultam felé könnyes szemekkel.
-Kicsim, nem lesz semmi baj! – törölte le a sós folyadékot arcomról. Mélyen a szemembe nézett, arcával pedig egyre közelített az enyém felé. Tekintetét ajkaim és szemem között váltogatta, és nem tudom miért, de
elgyengültem és hagytam, hogy megcsókoljon. Mikor puha ajkai összeforrtak az enyémekkel, újra melegség járta át a testem és életet lehelt belém. Az életemnél is jobban szeretem, ez már nem kétséges.

2014. szeptember 13., szombat

45. rész

Helóka Drágák. Meghoztam az újabb részt.Köszönöm a sok komit és pipát, amiket az előző részhez kaptam. Továbbra is számítok a véleményetekre, és ha valakinek nem tetszik a részt, arra kérem, hogy ossza meg velem, hogy miért, hisz a hibáiból tanul az ember. Bocsánat, hogy nem lett túl hosszú és eseménydús, de ígérem a következő sokkal izgalmasabb lesz. Jó olvasást, a kövit pedig igyekszem szerdára hozni. :))





Alexa szemszöge:
Egész nap egyedül vagyok itthon, ugyanis Tomi késő estig dolgozik. Nem szeretek mostanában magamban lenni, mert akkor folyton eszembe jutnak a történtek. Nincs is jobb bú felejtő, mit egy doboz fagyi és egy jó vígjáték a tv-ben. El is helyezkedtem a kanapén, ölemben a hűsítő finomsággal és filmnézés közben kanalaztam az eper és vanília ízű  tejes fagyit. Épp a legjobb résznél tartott a film, mikor a csengő belerondított a dologba. Nem tudom ki a fene az, de piszok jól tud időzíteni. Félre raktam a hideg dobozt és kanállal a számban indultam ajtót nyitni. Elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam a faszerkezetet. A túloldalon viszont egy eléggé váratlan személy állt.
-Szia, Lexi. – köszönt, mire kivettem a kanalat a számból. Elég hülyén nézhettem ki vele.
-Hát te? – kérdeztem egyhangúan.
-Beszélnünk kell!
-Nem akarok megint vitázni, úgyhogy menj el, kérlek.
-De ez nagyon fontos! Engedj be, kérlek. – erősködött. Láttam arcán, hogy tényleg komolyan gondolja, ezért beengedtem.
-Jó, gyere. – álltam el az útjából, majd becsuktam mögötte az ajtót. Letelepedtem előbbi helyemre, ő pedig mellém ült.
-Kérsz fagyit? – vettem ölembe a már kissé olvadt édességet.
-Nem, köszi.
-Szóval, mit szeretnél? – néztem rá kérdőn.
-Valamiről tudnod kell azzal az éjszakával kapcsolatban. – kezdett bele.
-Ne haragudj, de a piszkos részletekre nem vagyok kíváncsi.
-De nem erről van szó!
-Akkor? Kibököd még ma, vagy vársz vele holnapig?
-Jó. – vett egy mély levegőt. – Nem feküdtem le Zsanival! – mondta, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Mi van? Ez kurva szar poén!
-Ez nem vicc, hanem az igazság. – folytatta.
-Ne etess már, légy szíves! Akkor a srácok is hazudtak, igaz?
-Nem! Ha megengednéd, hogy elmagyarázzam, akkor talán könnyebb lenne megértened.
-Hallgatlak. – maradtam csendben és rá figyeltem.
-Úgy egy fél órája átjött hozzám Zsani és mindent elmondott, hogy mi történt aznap. Kiderült, hogy Krisztián fizetett neki azért, hogy válasszon szét minket és akkor éjjel is valami drogot tett a poharamba, amitől nem emlékeztem semmire és úgy alakította a dolgokat, hogy azt higgyék, hogy lefeküdtünk.
-Micsoda? – képedtem el.
-Én is hasonlóképp reagáltam rá.
-Hihetetlen, hogy ennek a rohadéknak mindenhova elér a keze. – mondtam még mindig sokkos állapotban.
-És akkor most hogyan tovább? – nézett rám.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy mi lesz kettőnkkel? Mármint most, hogy kiderült, hogy nem történt semmi, arra gondoltam, hogy ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk.
-Igen? És ezt te hogy képzelted? Lehet, hogy valóban nem csaltál meg, de már lezártuk ezt a dolgot.
-De Lexi, én szeretlek és tudom, hogy te is!
-De nem bízom benned, nem fogod fel? A szemembe hazudtál! És  bizalom nélkül az egész szart se ér! – szóltam kicsit ingerülten.
-Tudom, hogy megbántottalak, de bocsáss meg! – könyörgött.
-Menj el, légy szíves! – küldtem el.
-De…
-Kérlek, hagyj magamra! Gondolkodnom kell. – ismételtem meg magam, mire felállt és az ajtó felé indult.
-Örökké szeretni foglak! Ezt ne feledd! – lépett elém és váratlanul a homlokomra nyomott egy puszit, majd elment. Becsuktam az ajtót és lecsúszva rajta, a földre ültem. -Na Lexi, most rendesen feladták a leckét! Most találd ki, hogy mi a büdös francot csinálj!- peregtek le a gondolatok egymás után a fejemben.  Nem tudom mihez kezdjek. Nagyon összezavartak a dolgok. Ezek szerint nem történt semmi köztük. Ennek örülnöm kéne, de én már nem értek semmit sem. A szívem szakadt meg, mikor reménykedő arcára kiült a szomorúság. Még mindig ugyanúgy szeretem, de nem lehet semmissé tenni a történteket. Az a sok fájdalom, amin miatta mentem keresztül, épp, hogy elmúlt, erre itt az újabb pofon. Sajnos a bizalmam rég elveszett iránta, anélkül meg mit sem ér az egész. Talán idővel majd helyreállnak a dolgok, de most az lesz a legjobb, ha egy ideig nem is találkozom vele. Persze, hogy amikor jó tanács kéne, Tomi sincs itthon. Minek is lenne?
Idegesen mentem be a fürdőbe és próbáltam egy hűsítő zuhannyal lenyugtatni magam, de nem volt túl sok értelme. Fürdés után felöltöztem és bemásztam az ágyamba, elaludni viszont nem tudtam.

Olivér szemszöge:
Az utóbbi napjaim nagyon jól teltek. Annyira izgatott vagyok már a holnap miatt. Végre újra láthatom Bellát. Egész nap fel-alá mászkálok és várom, hogy végre elteljen ez a 24 óra. Épp a konyhában majszoltam jóízűen a szendvicsem, mikor egy hatalmasat csapódott az ajtó és Sziki jött be dühösen.
-Haver, mit ártott neked az a szerencsétlen ajtó? – néztem ingerült arcára.
-Bocs.
-Mi történt?
-Most jövök Lexitől. Elmondtam neki, hogy nem csaltam meg, de ennek ellenére, ugyanúgy kidobott.
-Várj! Mi az, hogy nem csaltad meg? Ezt nem értem. – kérdeztem értetlenül, mire mindent elmondott töviről hegyire. Amikor mondókája végére ért, még a kaja is kiesett a számból, úgy ledöbbentem.
-Ez elképesztő! – böktem ki valamit.
-Fogalmam sincs, mit csináljak. – töltött remegő kézzel ásványvizet magának.
-Figyelj! Biztos vagyok benne, hogy még mindig szeret. Sok lehetett neki ez a dolog, szóval hagyd egy kicsit gondolkodni. – próbáltam jó tanáccsal ellátni.
-De félek, hogy ezt már teljesen elszúrtam.
-Dehogy szúrtad! Ha akarod, beszélek vele. – ajánlottam fel.
-Megtennéd?
-Persze.
-Kösz, Tesó! – ölelt meg kissé lenyugodva. Elpakoltam magam után, majd egyenesen a szomszédba siettem. Szempillantás alatt az emeletre kerültem és az ismerős kis lakás ajtaján kopogtam.
-Szia. – köszöntem vidáman, amint ajtót nyitott.
-Hali. – szólt halkan.
-Na, mi ez a rossz kedv már megint? Itt van Olivér! Tessék örülni! – bohóckodtam, mire halványan elmosolyodott. A nappaliban helyet foglaltunk és egyből belecsaptam a közepébe.
-Sziki elmondta, mi történt. – néztem rá, mire lehajtotta a fejét.
-És?
-Lexi, én tudom, hogy most nagyon össze vagy zavarodva, de gondolj bele az ő helyzetébe is.
-Én gondolok Olivér! Folyamatosan csak gondolkodok, de egyre rosszabb lesz.
-Szereted? – néztem rá komolyan, mire félénken bólintott. – Akkor meg?
-Hiába szeretem, ha nem bízom meg benne! És nem tudok az egészre úgy tekinteni, mintha meg sem történt volna.
-De nem is kell! Csak hallgass a szívedre!
-Patocska, hogy lettél ilyen bölcs mostanában? – mosolyodott el.
-Én mindig is ilyen voltam. Nem is tudom, talán elmehetnék párkapcsolati tanácsadónak, nem? – nevettem.
-Akkor mindenki magányosan fog megöregedni.
-Haha. Látom a humorod visszatért.
-El se veszett.
-Visszatérve a témához. Gondold át és beszélj vele. Hidd el, hogy tiszta szívéből szeret és most nagyon szenved, ahogy te is.
-Tudom. De félek, hogy megint pofára esek.
-Na most jól figyelj! Volt valaha is olyan veszekedésetek, ami nem egy harmadik személy miatt történt? – kérdeztem, mire elgondolkodott.
-Hát…
-Na látod. Soha nem bántana okkal téged.
-Azt hiszem, lehet hogy van esélyed a tanácsadói pályán. – kúszott arcára egy széles mosoly.
-Én mindig megmondom a tutit. Ja, ha már itt tartunk. Holnap hatalmas filmezős délután lesz nálunk és ti is hivatalosak vagytok.
-Hát… Nem is tudom. – töprengett.
-Nem fogadunk el nemleges választ!
-Oké. De neked nem holnap van randid Bellával? – kérdezte.
-Először is, ez nem randi, de amúgy igen.
-Látom, már nagyon izgulsz.
-Hát, ami azt illeti, igen. – vallottam be.
-Nyugi, minden rendben lesz. Biztos, hogy össze fogtok jönni.
-Ne kiabáljuk el a dolgot. De örülnék, ha a ti kapcsolatotok is rendeződne, mert elég lehangoló folyton valamelyikőtök szomorú fejét nézni. – mondtam, mikor megszólalt a telefonja. Kihalászta a zsebéből és felvette. Pár perc múlva pedig egy nagy sóhaj kíséretében tért vissza.
-Baj van? – néztem rá.
-Réka hívott a verseny miatt.
-És?
-Kiderült, hogy Krisztián valóban lefizette a zsűrit. – mondta.
-Akkor így mi lesz a vb-vel?
-Semmi. Minden eredményt semmissé tettek.
-De így legalább nem kell találkoznod vele.
-Igen, de ismerem, és biztos, hogy nem fog békén hagyni.
-Ha felbukkan, azonnal szólj!
-Rendben. – bólintott.
-Viszont én megyek, mert már későre jár. – álltam fel.
-Oké. – kísért ki.
-Holnap találkozunk. – öleltük meg egymást és hazaindultam. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de remélem, hogy minden rendbe jön köztük. Otthon nem meglepő módon Sziki várt rám a nappaliban.
-Na, mit mondott? – pattant fel hirtelen.
-Igazából semmi konkrétat, de mondtam neki néhány olyan dolgot, amin muszáj lesz gondolkodnia.
-De semmi biztatót nem mondott? – kérdezte reménykedve.
-Haver, nyugi! Szeret téged és idővel meg fog bocsátani! – nyugtattam.
-Bár igazad lenne.
-Nekem mindig igazam van. És nem mellesleg holnap ő is jön filmezni, szóval nem lesz gáz. Csak azt kérem, hogy ne támadd le egyből!
-Nem fogom, de muszáj látnom.
-Én megyek fürödni. Fel a fejjel! – biztattam.
-Oké.
Bementem a szobámba törölközőért, majd elmentem zuhanyozni. Gyorsan elkészültem, majd megmostam a fogam és lefeküdtem. Minél előbb el akartam aludni, hogy gyorsabban teljen el az éjszaka. Nagyon várom már a holnapot és remélem, hogy minden jól alakul majd. Ehhez hasonló pozitív gondolatokkal a fejemben léptem át az álmok világába.