2014. július 28., hétfő

31. rész

Sziasztok! Eredetileg holnap akartam feltenni az új részt, de mivel a blog nézettsége elérte a 10000-et ezért hálám jeléül felkerül ma a 31. rész. Nem tudom elégszer megköszönni a sok sok komit és pipát, amit kaptam Tőletek. Remélem ez a rész is tetszeni fog és kifejtitek a véleményetek. Jó olvasást! :))






Krisztián szemszöge:
-Haló.- szólt a telefonba egy álmos hang.
-Szia Zsani, Krisz vagyok.
-Gondolom érdekel, hogy mi volt a strandon.
-Igen. Ezért hívtalak. Nos?
-Szikit egész nap lefoglaltam, a kis csaj meg majd felrobbant. Mikor hazaértünk én eljöttem, de biztos, hogy veszekedtek.
-Nagyon jó! Ügyes voltál.
-De, ha sikerül szétrobbantani őket, akkor ugye enyém lehet a pasi?- kérdezte.
-Azt csinálsz vele, amit akarsz. Engem csak Lexi érdekel.- mondtam.   - Hamarosan majd látogasd meg őket!
-Úgy lesz. Szia.
-Szia.- nyomtam ki a hívást. Néha magamon is meglepődök, milyen ötleteim vannak. Először tartottam Zsani válaszától, mikor felvázoltam előtte a dolgokat, de örömmel asszisztál a feladathoz. Már csak idő kérdése és Lexi újra az enyém lesz. Az, meg hogy mit csinál Zsani azzal a Sziki gyerekkel, teljesen hidegen hagy.

Alexa szemszöge:
Nagyon rosszul aludtam az éjjel. Nem tudtam hová tenni Sziki tegnapi viselkedését. Elvileg szeret. De ha az ember szeret valakit, akkor nem nézi levegőnek, miközben az exével beszélget. Legalábbis ez az én meglátásom a dolgokról.
8 órakor kimásztam az ágyból és felöltöztem. A fürdőben rendbe szedtem magam, majd gyorsan megreggeliztem. Felvettem a táskámat és indultam át Oliért. Becsengettem és egy álmos Benny nyitott ajtót.
-Szia.- ásított egy hatalmasat.
-Hali. Oli?
-Szerintem még alszik.
-Akkor felébresztem.- indultam szobájához. Kinyitottam az ajtót és még valóban szundikált. Csendben leültem az ágyára és keltegetni kezdtem.
-Olivér, ébresztő!- simogattam arcát, mire először nyöszörögni kezdett, majd kinyitotta szemét.
-Jó reggelt.- mosolyodott el, mikor meglátott.
-Neked is.
-Jó lenne minden reggel ilyen gyönyörű látványra ébredni.- nyújtózott egyet és levakarhatatlan mosollyal nézett rám.
-Nagyon vicces. Na de siess, mert sokan lesznek!
-Muszáj menni?- nézett rám kiskutya szemekkel.
-Ezt ne kezd megint! Öltözz fel és igyekezz! Kint várlak.- utasítottam.
-Nem muszáj kimenned.- kacsintott.
-Látom elemedben vagy már reggel is. 10 perced van- álltam fel és elhagytam szobáját.
A nappaliban helyet foglaltam és türelmesen vártam, amíg elkészül. A konyha felől hangokat hallottam, majd Sziki fáradt és meggyötört arcával találkoztam.
-Szia.- indult felém szomorúan.
-Szia.- köszöntem egyhangúan.
-Lexi, ami tegnap történt, az...- kezdett bele, de kopogtak az ajtón és közben Oli is elkészült. Sziki ajtót nyitott és nagy döbbenetemre a fekete hajó lányt láttam meg, aki rögtön a fiú nyakába vetette magát.
-Ez már mindennek a teteje!- keltem ki magamból.
-Kicsim, kérlek beszéljük meg!- szedte le magáról a lányt.
-Ezen nincs mit megbeszélni. Olivér jössz?- néztem a szőkeségre, aki bólintott egyet és a lehető leggyorsabban hagytuk el a kínos szituáció helyszínét.
-Minden rendben?- állított meg a lépcsőházban.
-Persze.- válaszoltam szemlesütve.
-Nem úgy néz tűnik.- nézett rám.
-Hagyjuk ezt, jó?
-Rendben.- hagytuk annyiban a témát és szótlanul sétáltunk a rendelőig. Bementünk a váróterembe, ahol már kora reggel is hemzsegtek az emberek. Leültünk két szabad helyre és nem volt más választásunk, mint várni. Sorban szólították a betegeket, de rengetegen voltak. Már dél is elmúlt, amikor láttam, hogy már kezd ideges lenni. Eddig telefonjával elütötte az időt, de úgy látszik, már az sem foglalta le. A lábával kezdett dobolni és az ujjait tördelte.
-Nyugi!- tettem kezem combjára, mire abbahagyta a dobolást és hatalmas kezét enyémre helyezte.
-Patocska Olivér!- jött ki a nővér. A szőkeség felállt és rám nézett.
-Bejössz velem?- kérdezte félénken.
-Nem hinném, hogy lehet.- lepődtem meg kérdésén.
-Légyszi! Egyedül nem megyek be.- kérlelt tovább.
-Jól van.- egyeztem bele és bekísértem a helyiségbe.
-Jó napot.- köszöntünk egyszerre.
-Sziasztok. Örülök, hogy eljöttél Olivér.- mosolygott Gergő.
-Muszáj volt. Lexi nem hagyott más választást.
-Akkor kezdjünk bele.
-Ugye maradhat?- nézett Gergőre, majd rám.
-Ha te nem bánod, akkor igen.- válaszolt.- Először kezdjük a vérvétellel.- mondta, mire a szöszi teljesen lesápadt.
-Nem hagyhatnánk ki?
-Sajnos nem.- tette karjára a szorítót és elővette a tűt.- Alexa, azt hiszem jobb lesz, ha idejössz.
-Rendben.- ültem le mellé és biztatásképp megfogtam a másik kezét.
-Ne nézz puhánynak, csak nem bírom, ha szurkálnak.- nézett rám, miközben Gergő levette a kellő mennyiségű vért.
-Nyugi én sem.
Ezt követően csináltak egy labor és egy EKG vizsgálatot is. Miután mindennel elkészültek, kiküldtek a váróba, míg az eredmények elkészülnek.
-Nélküled nem ment volna.- nézett a szemembe.
-Dehogy nem. Csak egy kis biztatásra volt szükséged.
Már nem kellett sokat várnunk és ismét szólítottak. Megint bekísértem, de az ajtó előtt megtorpant.
-Lexi, én félek.- nézett rám kétségbeesetten.
-Minden rendben lesz.- öleltem meg jó szorosan, majd betoltam az ajtón. Helyet foglaltunk Gergővel szemben, aki a leleteket tanulmányozva közölte a tényeket.
-Nos, megnyugodhatunk, ugyanis makk egészséges vagy.- ezt hallva, egy hangos, megkönnyebbült sóhaj hagyta el Olivér száját. Bevallom én is fellélegeztem, hogy nincs semmi baja.
-A tegnapi rosszullétedet a túlzott koffeinmennyiség okozta. Javaslom, hogy kávé és energiaital helyett egyél meg minden reggel egy almát. Hidd el, sokkal jobban felébredsz tőle és nem mellesleg egészséges is- tanácsolta.
-Köszönöm Gergő.- fogott vele kezet.
-Igazán nincs mit.- mosolygott.- Sziasztok.
-Szia.- köszöntünk és elhagytuk az orvosi szobát.
-Köszönöm, hogy eljöttél velem.- nézett rám vidáman.
-Szívesen.- válaszoltam, mire váratlanul magához húzott és hosszan megölelt. Eléggé meglepődtem ezen cselekedetén, de viszonoztam gesztusát. Miután elengedtük egymást még mindig óriási vigyor uralta arcát és hazaindultunk.
-És mi van Szikivel?- szólalt meg útközben.
-Igazából ezt én sem tudom. Ez a reggeli dolog csak rá tett még egy lapáttal az egészre.
-Én sem értettem, hogy Zsani hogy keveredett oda. Megbocsátasz neki?- kérdezte.
-Oli én nagyon szeretem őt, de ha még mindig érez valamit Zsani iránt, akkor én nem tehetek semmit.- mondtam szomorúan.
-Beszélj vele!
-Muszáj lesz.- ismertem el, hogy valóban tisztáznunk kell ezt az ügyet. Időközben hazaértünk, én pedig felkísértem Olivért.
-Na mi volt?- állt fel azonnal Benny, mikor meglátta, hogy beléptünk az ajtón.
-Minden oké. Semmi bajom.- mondta boldogan a szöszi.
-Hála Istennek!- ment oda Ya Ou és megölelte.

Sziki szemszöge:
Mikor reggel meg akartam beszélni Lexivel a dolgokat, pont akkor toppant be Zsani. Nem értettem, hogy miért vetette magát a karjaimba. Ezt látva Lexi persze még jobban megharagudott rám, amit teljesen jogosan tett. Muszáj megmagyaráznom a dolgokat. Mindennél fontosabb nekem és nem akarom elveszíteni, pedig úgy érzem, most elég közel állok hozzá. Iszonyúan féltékeny vagyok Olivérre, mert az egész napot együtt töltötték. Tudom mit érez Lexi iránt, de nem fogom hagyni, hogy elvegye őt tőlem. Ő az életet jelenti számomra és el kell érnem, hogy megbocsásson. Bevallom Zsani felbukkanása kissé felkavaró volt. Előhozta a régi emlékeket és érzéseket. De biztos vagyok magamban. Tiszta szívemből szeretem és azt akarom, hogy ezt ő is tudja. Hangokat hallottam a nappaliból, így úgy döntöttem, hogy kimegyek.Ahogy kitártam ajtóm és megláttam életem értelmét, egyből melegség járta át a szívem. Viszont amikor találkozott tekintetünk, ő szomorúan hajtotta le a fejét. Bence és Ya Ou Olivért faggatták a vizsgálattal kapcsolatban, ami az elhangzottak szerint jó eredményt mutatott. Szememet nem tudtam levenni a gyönyörű lányról, aki csendben állt a srácok mellett. Összeszedtem minden bátorságom és felé indultam. Pár centivel előtte megálltam, mire lassan rám emelte tekintetét és igéző szemeivel fürkészte arcom.
-Beszélhetünk?- szólaltam meg végül. Egy bólintással jelezte válaszát és bementünk a szobámba. Becsukta maga mögött az ajtót és mint akit odaszegeztek, állt meg mozdulatlanul. Leültem ágyamra és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy jöjjön oda. Kis tétovázás után lassan felém indult, majd mellém ült. Percekig csak szótlanul néztük egymást, végül szólásra nyitottam ajkaim és belekezdtem.
-Sajnálom.- néztem rá. Csak ezt az egy szót tudtam kinyögni, ezt is csak nehézkesen.
-Mégis mit? Azt, hogy tegnap le se szartál? Vagy, hogy reggel nagy örömmel ölelgetted Zsanikát? Vagy mégis mit sajnálsz?- kérdezte szemrehányóan.
-Én mindenért bocsánatot kérek. Egy igazi barom voltam.
-Ennyi?- húzta fel szemöldökét, majd felállt volna, de elkaptam karját és visszahúztam magam mellé.
-Lexi, én mindennél jobban szeretlek.- vallottam be érzéseimet.
-Igen? Akkor elárulnád, hogy mi volt ez az egész?- nézett rám kérdőn.
-Nem tudom. Csak meglepődtem, mikor megláttam Zsanit és eszembe jutottak a régi idők. Csak beszélgettünk és fogalmam sincs, hogy mi ütött belé reggel, hogy csak úgy rám rontott.
-Érzel még valamit iránta?- kérdezte hidegen.
-Nem.- adtam határozott választ.- Én csak téged szeretlek.- csúsztam közelebb hozzá.
-Ezt nehezen tudom elhinni.
-De meg kell értened. Kicsim, nekem te vagy az egyetlen lány az életemben!- fogtam kezeim közé arcát és mélyen a szemébe néztem.
-Bocsáss meg kérlek!- közelítettem arcommal az övé felé és szeméből egy kövér könnycsepp gördült ki, amit azonnal letöröltem. Nem szólt semmit, csak könnyes szemmel nézett rám. Keservesen rossz volt látni, hogy ezt a fájdalmat én váltottam ki belőle. Hirtelen megszakította szemkontaktusunk és a földet kezdte szemlélni.
-Kérlek szépen mondj valamit!- törtem meg a hosszú és igen kínos csendet.  Továbbra is lesütött fejjel bámulta a padlót. Kezemmel magam felé fordítottam arcát és elértem, hogy újra farkasszemet nézzünk. Lassan közeledtem felé. Finoman megsimogattam puha pofiját, majd ajkaimat övéihez tapasztottam és lágyan megcsókoltam. Nem volt hosszú, de szerencsére nem szakította meg. Csókunk után lassan kinyitotta szemét, nekem pedig apró mosoly kúszott arcomra.
-Szeretlek.- karoltam át, ő pedig szorosan hozzám bújt és átölelt.
-Én is.- suttogta alig hallhatóan, mire egy puszit nyomtam feje búbjára. Kis idő múlva kibújt ölelésemből és felállt, majd az ajtó felé közelített.
-Hová mész?- néztem rá értetlenül.
-Haza.
-De miért? Azt hittem, hogy kibékültünk.- álltam fel én is és odaléptem hozzá.
-Igen, de jobb ha most hazamegyek.
-Akkor jövök én is.
-Ne. Sok volt ez mára. Muszáj egy kicsit egyedül lennem és gondolkodnom.
-Rendben.- törődtem bele szomorúan.- De holnap ugye látlak?
-Nem tudom. Gyakorolnom kell a döntőre.
-Még mindig haragszol, igaz?- kérdeztem.
-Nem. De most megyek. Szia.- nyomott egy puszit arcomra, én pedig visszahúztam egy ölelésre.
-Szia.- pusziltam homlokon és elengedtem.
Nem tudom mi volt ez az egész. Valahogy úgy érzem, hogy megbocsátott, de mégsem. Azt hiszem eljátszottam a bizalmát. Búskomoran mentem be a fürdőbe és egy forró zuhany után gondolataimba feledkezve dőltem be az ágyamba. Egy újabb éjszaka nélküle. Az előző is egy rémálom volt egyedül. Hirtelen jött ötlettől vezérelve, magamra kaptam ruháim és sietősen hagytam el a házat. Csak a szívem útját követtem és az általa oly nagyon szeretett személy ajtajánál kopogtattam, várva, hogy beengedjen.

2014. július 25., péntek

30. rész

Sziasztok! Elérkeztünk a 30. részhez, de van még bőven folytatása a történetnek. Az előző részhez kapott sok-sok komiért és pipáért ezer köszönet. Lassan elérjük a 10000-es megtekintést is. A részhez igazából nincs túl sok hozzáfűzni valóm. Továbbra is várom a visszajelzéseket és jó olvasást! :))





-Mi történt?- fordult hátra Ya Ou.
-Vérzik az orrom.- szorította oda a papír zsebkendőt.
-Tedd hátra a fejed!- okoskodott Zsanika.
-Persze, hogy a végén még megfulladjon. Egyéb remek ötlet?- kérdeztem flegmán.
-Ne veszekedjetek már!- szólt Barbi.- Olivér fáj még a fejed?- nézett rá.
-Iszonyatosan.- válaszolt. Nem győztem a zsebkendőt adni a kezébe, olyan durva volt a helyzet.
-Kérem a kezed.- nyúltam lábán nyugvó csuklójáért és kitapintottam a pulzusát. -A vérnyomásod az egekben van, a pulzusodról nem is beszélve! Ittál te valamit kólán és energiaitalon kívül?
-Reggel egy kávét.
-Gratulálok! Srácok, bevizeznétek ezt?- nyújtottam Ya Ou felé egy kis méretű törülközőt.
-Persze.- vette el, majd ásványvízzel leöntötte.
-Oli, próbálj meg egy kicsit lenyugodni.
-Mégis hogy nyugodjak le, mikor nem áll el ez a szar!
-Pont azért csillapodj le! Gondolom nem akarsz a kórházban kikötni.- néztem rá.
-Hát nagyon nem.
-Gombold ki az inged!- vettem el Ya Ou-tól a nedves ruhadarabot.
-Jó.- kezdte el fél kézzel bontogatni a gombokat. Miután sikerült a művelet, széthúztam felsőjét és csupasz mellkasára helyeztem a hideg törülközőt, mire felszisszent. Bal kezével végig az enyémet szorongatta, majd kis idő múlva érdeklődtem állapotáról.
-Vérzik még?
-Már kezd elállni, de még mindig érzem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről.
-Mit csináljak, hogy egy kicsit lenyugodj?- néztem rá tétlenül.
-Énekelj neki!- szólt hátra Bence.- Attól mindig kikapcsol.
-Hát jó.- nem kellett sokat gondolkoznom a dalon, mivel van egy, amit azonnal megszerettem, amint meghallottam Olivértől.  Halkan kezdtem el dúdolni a sorokat, mire azonnal rám irányította tekintetét.

"Nem ezt vártad, nem így mondták.
Mást ígért a szív és mást a száj.
Megint tél van, megint fázol.
Pedig azt mondták, hogy jön már a nyár...


Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Engedni, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott már.
Mielőtt megjegyezhetnéd.


Oda kell menni, megölelni,

Akkor is, ha nem te hibád!
Odamenni, esélyt adni, 
Elengedni minden tartozást!"

A dal végére szerencsére jóval lecsökkent a pulzusa. Az orrvérzése is elmúlt és nyugodtan tette hátra a fejét.
-Na jobb már?- simogattam meg arcát.
-Igen. Gyönyörű hangod van.- mosolygott.
-Köszönöm. – pirultam el. Levettem mellkasáról a törülközőt, ami test melegének köszönhetően átmelegedett. Keze még mindig enyémet szorongatta, de inkább hagytam. Valószínű ezt Sziki észrevette, mert elég morcosan nézett ránk, majd visszafordult Zsanihoz. Őszintén szólva hidegen hagyott ez a dolog. Elvégre én nem csináltam semmi rosszat.
-Ya Ou, azért hívd ki hozzá az orvost!- néztem a barna bőrű fiúra.
-Ez a minimum.
-Nem kell nekem doki. Nincs semmi bajom.- tiltakozott.
-Bocsi szöszi, de ebbe most nincs beleszólásod! Nem akarjuk, hogy komolyabb bajod legyen.
-Jól van.- egyezett végül bele. Mondjuk nem volt más választása. Az út további részét, amiből még volt bőven, csendben töltöttük. Mindenki nagyon fáradt volt és a legtöbben el is aludtak. A szőkeségnek is sikerült elszundikálnia, ugyanis azt vettem észre, hogy fejét vállamra hajtotta, szemei pedig csukva voltak. Bár nem igazán értettem, hogy ennyi koffeinmennyiség után hogy volt képes elaludni. Szempilláimra mintha köveket helyeztek volna úgy csukódtak le. Picit én is elszunyókáltam, de jóval előbb felébredtem, mint ahogy megérkeztünk volna. Tekintetem mindig Szikit kereste, de amikor megláttam, hogy Zsanika hozzábújt, legszívesebben felkeltem volna és kihajítottam volna a mozgó járműből.
-Ne foglalkozz vele!- suttogta fülembe Oli, aki a jelek szerint felébredt.
-De el se tudod képzelni, mennyire fáj ez nekem.- próbáltam visszafojtani könnyeimet.
-Hidd el, van róla fogalmam.- nézett mélyen a szemembe, viszont nem nagyon tudtam hová tenni, hogy miért mondta ezt.
-Gyerekek! Ébresztő! Hazaértünk.- kiabált hangosan Benny. Mikor megálltunk, szép sorjában mindenki kiszállt a sok csomaggal.
-Srácok szóljatok a dokinak jó?- néztem rájuk
-Nyugi. Lepakolunk és felhívom.- mondta Ya Ou.
-Köszönöm, hogy elhoztatok.- vágott köbe Zsani.
-Nincs mit.- vigyorgott Sziki, majd megölelték egymást és végre elment.
-Na, jó legyél szöszi!- túrtam kócos hajába és megöleltem.- Ha valami van, hívj!
-Oké.
-Sziasztok.- köszöntem el és mentem volna Tomiék után, ha Sziki nem tart vissza.
-Mit akarsz?- fordultam meg.
-Beszélni, ugyanis nem értem, hogy mi bajod van.
-Nem érted? Hát szívem, ez már nem az én bajom!
-De mondj már valamit!
-Nincs kedvem veled beszélni. Na szia!.- sarkon fordultam és ott hagytam. Nem tudom mit képzelt, hogy én majd szó nélkül tűrni fogom, hogy egész nap a volt csajával enyelegjen a szemem láttára? Hát nem! Gyorsan felcaplattam az emeletre és idegesen mentem be a szobámba.

Olivér szemszöge:
-Oli fürödj le, addig felhívom Gergőt.- utasított Ya Ou.
-Azt hittem csak azért helyeseltél, hogy megnyugtasd Lexit.
-Nem. Az egészséged fontosabb, mint a büszkeséged, úgyhogy nyomás a fürdőbe!- mutatott az ajtó felé.
-Várj!- szólt utánam Sziki.- Mit mondtál Lexinek, amiért nem áll szóba velem?
-Én? Te tényleg ekkora hülye vagy? Nem kellett mondanom semmit, ugyanis elintézted te egyedül is, hogy megbántódjon!
-Mi van?
-Most komolyan nem veszed észre, milyen rosszul esett neki, hogy egész nap Zsanikát rajongtad körbe?- világosítottam fel homályos elméjét.
-De csak beszélgettünk.
-Nem úgy tűnt.  Tudod milyen rossz kedve volt egész nap?
-Te meg örömmel használtad ki a helyzetet, hogy a közelében lehess!- mondta flegmán.
-Hagytam volna, hogy miattad szomorkodjon?
-Ne szólj bele a kapcsolatunkba!- emelte fel a hangját.
-Mert? Lexi nekem nagyon fontos és nem fogom nézni, hogy szenved miattad!
-Ha el mered venni tőlem én nem állok jót magamért!- indult felém idegesen, de már bennem is megnőtt a feszültség.
-Fejezzétek már be!- állt közénk Ya Ou.- Sziki muszáj ezt csinálni? A végén még megint rosszul lesz. És Lexivel kapcsolatban pedig igaza van. Tényleg nem volt szép, hogy egész nap hozzá se szóltál!- nézett rá.     - Olivér te pedig indulj már fürödni, mert mindjárt itt van az orvos!- tett helyre engem is és bementem a kis helyiségbe. Néha úgy érzem, hogy Ya Ou köztünk a legértelmesebb. Mindig ő a villámhárító, ha valamelyikőnk veszekszik a másikkal. Éreztem, hogy megint ingerültebb vagyok a kelleténél, ezért a vizet a szokásosnál hidegebbre állítottam és beálltam a zuhany alá. A hűvös vízcseppek lenyugtatták idegeimet és felfrissülve léptem ki, miután kellőképpen megmosakodtam. Megtörölköztem, felöltöztem és mire kimentem, Gergő már a szobámban várt, hogy kiderítse mi bajom volt.
-Helló.- köszöntem.
-Helló. Mi történt veled?
-Semmi. Csak túlreagálják a dolgokat.
-Azért a magas vérnyomás nem játék.- vette ki táskájából a vérnyomásmérőt és rám szerelte. Utálom azt a vackot. Mindig szét akar durranni tőle a karom.
-Nos, most is kicsit magas, de ez még belefér. Holnap gyere be a rendelőbe. Szeretnélek alaposabban kivizsgálni.- rakta el kütyüjét.
-Én? A rendelőbe? Ezt te sem gondoltad komolyan!
-Ezért is hívtam fel Lexit.- szólt közbe Ya Ou.
-Hogy mit csináltál?- néztem rá.
-Felhívtam, hogy jöjjön át, mert mi úgysem tudunk rábeszélni, hogy vizsgáltasd ki magad.
-Kösz szépen.- mondtam mérgesen.

Alexa szemszöge:
Épp fürdés után mentem vissza a szobámba, mikor megszólalt a telefonom. Ya Ou neve villogott a kijelzőn, így azonnal felvettem.
-Szia. Át tudnál jönni?- kérdezte.
-Persze. Baj van?
-Majd elmondom, de siess!- nyomta ki. Azonnal kirohantam a házból, át a szomszédba. Az sem érdekelt, hogy pizsamában lépek ki az utcára. Sietősen felmentem és kopogtam az ajtón, ami rögtön ki is nyílt.
-Mi történt?- néztem kérdően Bencére.
-Csak Olivér hisztizik, mert nem akar orvoshoz menni.
-Mi van?- indultam szobája felé és berontottam.
-Gyors voltál.- nézett rám Ya Ou.
- Miért is nem akarsz orvoshoz menni?- néztem a szőkére.
-Mert nincs semmi bajom. Gergő is megmondta.
-Azért nem ezt mondtam. Szeretném, ha bejönnél holnap egy alaposabb kivizsgálásra.- mondta az orvos.
-Ott lesz!- válaszoltam helyette.- Majd én kezeskedem érte.
-Remélem is. Most pedig pihenj!- utasította, majd kiment a szobából Ya Ou kíséretében.
-Miért vagy ilyen felelőtlen?- néztem rá.
-Nem vagyok az, csak nincs kedvem egész nap a rendelőben várakozni.
-Szerintem az egészséged a legfontosabb. Elkísérlek jó? Így biztos, hogy ott leszel.
-Köszönöm. És azt is, amit értem tettél délután.- ölelt magához.
-Ezen nincs mit megköszönni. Bármikor megtenném.
-Beszéltél Szikivel?
-Nem.
-Nem tudom mi ütött belé, de az előbb úgy nekem esett, hogy csak pislogtam. Azt mondta, hogy az én hibám, hogy nem állsz vele szóba.
-Mi van?- néztem döbbenten.
-Ja és azt is mondta, hogy ne merjek közétek állni. Majdnem egymásnak ugrottunk, de Ya Ou közbe lépett.
-Ezt nem hiszem el! Azok után, hogy rosszul lettél még le áll veled vitatkozni? Na majd én helyreteszem!- mondtam dühösen.
-Miattam ne veszekedj vele.
-Nem csak miattad. Nem fogom tűrni, hogy így viselkedjen velem. Na most aludjál! Reggel jövök és együtt elmegyünk Gergőhöz.
-Oké.
-Jó éjt.- nyomtam egy puszit arcára.
-Jó éjt.
Mikor elhagytam a szöszi szobáját, a többiek a nappaliban voltak. Sziki felém indult, én pedig megálltam, mert beszédem volt vele.
-Kicsim ne haragudj! Egy paraszt voltam ma.- nézett rám.
-Ne haragudjak? Nem elég, hogy egész nap azt kellett bámulnom, ahogy a volt csajoddal édelegsz, de még Olinak is nekimész, holott tudtad, hogy nem szabad felidegesíteni!- vágtam fejéhez a dolgokat.
-Sajnálom. De rossz volt látni, ahogy őt ápolgattad.
-Bármelyikőtökkel megtettem volna. De nem tudom az hogy esett volna, ha mondjuk leállok Krisztiánnal a régi szép időkről beszélgetni.
Ez nem ugyanaz. És tudom, hogy sosem tennéd.
-Én nem. És rólad is ezt gondoltam, de már látom, hogy tévedtem.
-Lexi bocsáss meg kérlek!- kérlelt.
-Az most nem fog menni.- vettem le róla a tekintetem és hazamentem.