2014. augusztus 22., péntek

39. rész

Halihóó!! Meg is hoztam az újabb részt. Nagyon nagyon köszönöm a kommenteket és pipákat, amiket az előző részhez kaptam. Nagyon jól esik, hogy ennyire kíváncsiak vagytok a folytatásra és igyekszem minél izgalmasabb részeket összehozni. Most is arra kérlek titeket, hogy fejtsétek ki a véleményeteket, mert nekem nagyon sokat számítanak. Nem is húznám a szót. Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után! :)) Kövi rész hétfőn jön, a másik blogon pedig holnap. :)





-Te mit csinálsz itt?- néztem rá.
-Az mindegy. De hogy kerülsz erre a helyre az éjszaka közepén?
-Nem tudom.
-Gyere, haza viszlek.- húzott fel a földről.
-Nem! Nem megyek haza!- rántottam el a kezem.
-Lexi ne csináld már! Totál részeg vagy. Gyere, had vigyelek haza.
-Mondtam már, hogy nem megyek haza! Menj innen és hagyj engem békén!- keltem ki magamból és kiabálni kezdtem.
-Persze. Hagyjalak itt, hogy majd visszajöjjenek ezek a barmok és megint rád támadjanak? Azt már nem! Gyerünk!- ragadott kézen és kénytelen voltam vele menni. Újra kitört belőlem a zokogás és csak sírtam és sírtam.
-Mi a baj?- álltunk meg a kocsi előtt és kérdőn nézett rám.
-Megcsalt. Krisz, érted? Megcsalt.- mondtam ki fájdalmasan a keserű igazságot. Az előttem álló fiú nem szólt egy szót sem, csak szorosan magához ölelt. Még mindig féltem tőle, de szükségem volt valakire. Hozzá bújtam és percekig nem engedtem el.
-Tessék. Vedd fel.- adta rám fekete bőrkabátját és beültetett a kocsijába, majd bekapcsolta a biztonsági övet. Beült a kormány mögé és elindította az autót. Kezdtem kicsit lenyugodni és csendben bámultam az ablakon a sötét utcákat. Ismeretlen volt a környék, ezért rákérdeztem hová is megyünk.
-Hová viszel?- emeltem rá tekintetem.
-Azt mondtad nem akarsz hazamenni.- nézett rám egy pillanatra, majd megálltunk egy nagy ház előtt. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót és nagy nehezen lábra álltam. A bejárathoz közeledtünk és mikor odaértünk, Krisz elővette a kulcsait és kinyitotta az ajtót. Félve léptem be az idegen lakásba, ám amint beértem, három ismerős alakot pillantottam meg a kanapén. Levi, Barni és Martin volt az, a régi csapatunk tagjai.
-Sziasztok.- állt fel Levi.- Mi történt?- nézett rám.
-Hagyjátok most!- szólt rájuk Krisztián. – Menj oda egy picit a srácokhoz. Mindjárt jövök, csak beállok a kocsival.- tolt egy picit a fiúk felé, majd eltűnt.
-Gyere, ülj le.- hívott Martin. Lassú léptekkel odamentem és leültem hozzájuk.
-Mi a helyzet csajszi? Rég láttunk.- érdeklődött felőlem Barni.
-Látom nem vagy túl jó formában.- állapította meg Levi. Nem szóltam hozzájuk, ugyanis egy hang sem jött volna ki a torkomon sírás nélkül.
-Krisz, mit csináltál vele, hogy így kivan?- kérdezték az épp visszaérkező fiút.
-Én semmit. Így találtam rá a sötét sikátorban, ahol egy csapat nyikhaj gyerek zaklatta.
-Remélem elintézted őket.- szólt Martin.
-El hát!
-Skacok, én megyek lefeküdni, mert már 3 óra is elmúlt.- ásított Barni.
-Gyere, menjünk fel az emeletre.- nyújtotta Krisztián a kezét és felsegített. Felmentünk a lépcsőn és egy szobába mentünk be, ami gondolom az övé lehetett. Egy igazi pasi szoba volt, ízlésesen berendezve. Az egyik szekrényhez lépett és kutakodni kezdett benne, majd néhány ruhadarabbal jött vissza hozzám.
-Tessék! Itt van törölköző és alvó cucc. Menj, fürödj le és józanodj ki!- nyomta a kezembe a ruhákat.- Ott a fürdő.- mutatott az ajtó felé. Elindultam az említett helyiséghez és magamra zártam az ajtót. Nem mertem belenézni a tükörbe, mert féltem a látványtól. Nagy kínlódások közepette, levettem ruháim és beálltam a zuhany alá. Borzalmasan irritáltak a jéghideg vízcseppek, de erre volt szükségem, hogy magamhoz térjek. Miután eleget szenvedtem a víz alatt, elzártam azt, majd megtörölköztem és felvettem a Krisztől kapott ruhaneműket. Ismerős illat csapta meg orromat, mikor belebújtam pólójába. Eszembe jutottak azok az együtt töltött esték, mikor még minden rendben volt köztünk. Nem is értem, hogy fajulhattak idáig a dolgok. Kiterítettem a törölközőt és kimentem a fürdőből.
-Jobb már?- nézett rám Krisz az ágyból.
-Nem igazán.- nyúltam szédelgő fejemhez.
-Gyere, aludd ki magad! Reggelre kutya bajod sem lesz.- biccentett maga mellé.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy együtt fogok veled aludni?
-Tőlem aludhatsz Martinnal is, de nem ajánlom.- mosolyodott el, mivel Martin mindig úgy horkol, hogy még a holtakat is felébreszti.
-Gyere már! Nem eszlek meg.- mondta. Nem tudtam mit csinálni, felmásztam mellé és lefeküdtem. – Nem akarsz beszélni róla?- nézett rám.
-Nem. Most csak aludni szeretnék.
-Jól van. Akkor jó éjt.
-Jó éjt.- motyogtam, majd lekapcsolta a villanyt és megpróbáltam elaludni.


Krisztián szemszöge:
Merő véletlenségből bukkantam rá Lexire a sikátorban. Épp egy "bizniszemet" intéztem, mikor megláttam azt a csapat szerencsétlent. Ha nincs ott a lány, tuti beléjük eresztek egy-két golyót. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtudja a dolgot, azt meg végképp nem, hogy ennyire kiborul. Nem láttam még soha ilyen állapotban. Jó úton haladok afelé, hogy visszakapjam. Alig, hogy lefeküdt, már el is aludt. Mondjuk ennyi alkoholmennyiség után nem is csodálom. Már én is javában húztam a rókabőrt, mikor elkezdett mocorogni és nyöszörögni álmában, majd hirtelen felriadt.
-Lex, mi a baj?- kapcsoltam fel a villanyt.
-Rosszat álmodtam.- dörzsölte álmos szemeit.
-Gyere, bújj ide.- hívtam magamhoz, mire furán nézett rám és megcsóválta a fejét. – Naaa. Régen is mindig a mellkasomon aludtál el.- néztük továbbra is egymást. Végül közelebb csúszott hozzám és félénken a mellkasomra hajtotta a fejét. Magamhoz húztam, átkaroltam, aztán lekapcsoltam a villanyt és folytattuk az alvást.


Olivér szemszöge:
Már mindenhol kerestem Lexit, de egyszerűen, mintha a föld nyelte volna el. Nincs sehol. Ha valami történt vele, én esküszöm kicsinálom Szikit. Tudtam, hogy ezt fogja csinálni vele. Én voltam a hülye, hogy nem léptem előbb. Talán, ha nem így tudja meg ezt az egészet, akkor nem rohan el és most nem őrülnék bele az aggodalomba. Nem tudtam hol kereshetném még, ezért inkább hazamentem.
-Na, van valami?- pattant fel Ya Ou, mikor beléptem.
-Semmi. Ha valami baja esett, én abba belepusztulok.- estem kétségbe.
-Nyugi tesó. Nem lesz semmi baj.- ölelt meg kínai barátom.
-Többiek?- néztem körül.
-Bence alszik, Sziki pedig Lexiék lakásában van, hátha hazamegy.
-Átmegyek!
-Olivér ez nem jó ötlet. Senkinek sincs szüksége egy újabb vitára.
-Ígérem, hogy nem fogok balhézni, de nem ülhetek itthon tétlenül.
-Jó menj. De ne verjétek szét egymást és hívj, ha van valami.
-Oké.- hagytam el ismét a lakást és a szomszédba siettem. Az ajtó nyitva volt, Sziki pedig a kanapén ült könnyes szemekkel.
-Te meg mit keresel itt?- nézett rám keserűen.
-Nem vitázni jöttem, csak nem tudtam otthon üli.- huppantam le mellé és ezt követően kínos csend uralta a lakást. Mindketten néztünk ki a fejünkből és gondolkodtunk.
-Én nem így akartam!- szólalt meg kis idő múlva.
-Én sem. Hagynom kellett volna, hogy te mondd el neki.- láttam be hibámat.
-Nem is emlékszem az egészre, csak ki voltam bukva és sokat ittam.
-Gondolom Zsanit se kellett félteni.
-Hát nem. Hihetetlen, hogy azért vesztem össze vele, mert te voltál mellette a bajban és nem én. Hogy lehetek ekkora barom?
-Ne okold magad. Már megtörtént. Most az a legfontosabb, hogy épségben előkerüljön.
-Bár már ott tartanánk.- hajtotta le a fejét.

Alexa szemszöge:
Iszonyatos fejfájással ébredtem fel. Először azt sem tudtam, hol vagyok, de a szorosan engem ölelő fiúra nézve, egyből beugrott az éjszaka. A piálásom, az utam hazafelé, a perc, amikor azt hittem, hogy megerőszakolnak és a pillanat, amikor Krisztián megmentett. El sem hiszem, hogy most itt fekszem a mellett az ember mellett, aki egy éve majdnem megölt. Ez a sors fintora, azt hiszem. Meglepően rendes velem mostanában. Talán tényleg megváltozott? Az éjjel sem nyúlt hozzám úgy, pedig amilyen állapotban voltam, lehet, hogy ki tudta volna használni a helyzetet. De nem lehetek ennyire naiv! Mostantól egy pasinak sem fogok bedőlni. Egyedül Tomi az az ember, akiben eddig sosem kellett csalódnom. Olivér is eljátszotta a megbízható barátot, közben pedig ő is a szemembe hazudott. Kibújtam Krisz öleléséből és felültem az ágyban.
-Jó reggelt!- nyöszörgött mellettem és nyújtózott egyet.
-Jobbat.- mondtam borzalmas fejfájással.
-Na mi van királylány? Kialudtad magad?- vigyorgott.
-Nem igazán.- nyafogtam.
-Rendesen kiütötted magad!
-Ne is mondd! Szétrobban a fejem.
-Öltözz fel, addig keresek fájdalomcsillapítót.- kelt fel mellőlem és kiment. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és felvettem a tegnapi ruháim. Leültem a földre és tenyerembe temettem arcomat. A könnyeim hirtelen kiszöktek a szememből és kijött rajtam a tegnapi nap.
-Lex, mi a baj?- jött vissza Krisz és leguggolt mellém.
-Semmi.- töröltem le a sós folyadékot arcomról.
-Látom. Tessék, hoztam gyógyszert.- nyújtotta át a fehér tablettát és a poharat. Azonnal a számba helyeztem és leöblítettem.
-Gyere reggelizni!
-Nem vagyok éhes. Haza szeretnék menni.- néztem rá.
-Ha ettél, hazaviszlek. Nyomás!- segített fel a földről és lementünk. A többiek már javában lakmároztak. Halkan köszöntem nekik és leültem. Semmi étvágyam nem volt, ezért csak egy kis kakaót ittam. Miután mindenki végzett, Krisz felállt.
-Srácok én hazaviszem Lexit. Jöttök ti is?- nézett rájuk.
-Aha.- pattantak fel és én is felkeltem, majd elhagytuk a házat. Épp a kocsihoz igyekeztünk, mikor a kapuban egy csomó rossz arcú alakot láttunk meg.
-Ezt nem hiszem el!- szólt mérgesen Barni.
-Kik ezek?- néztem rájuk értetlenül, de nem válaszoltak. Krisztián megfogta a kezem, majd komoly tekintettel rám nézett.
-Maradj szorosan mögöttem, oké?
-De mi folyik itt Krisz?- kérdeztem ijedten

2014. augusztus 19., kedd

38. rész

Sziasztok. Meghoztam a 38. részt. Először is nagyon örülök, hogy ilyen sokan nézitek a blogot, de a napi 2-300 oldalmegtekintést egyáltalán nem tükrözi a komik és a pipák száma. Arra kérlek titeket, hogy legalább egy pipával, vagy pár szóval jelezzétek felém, hogy elolvastátok a részeket, mert nagyon sokat segítenétek vele. 
A részről pedig elöljáróban annyit, hogy igen csak eseménydúsra sikeredett. Fény derül több titokra is, épp ezért nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nem is húznám az időt. Jó olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után.:))





Krisztián szemszöge:
Már három napja folyamatosan hívom Zsanit, de ki van kapcsolva. Nem volt más választásom, mint felkeresni a lakásában.
-Szia.- nyitott ajtót.
-Hallod három napja nem érlek el!- mentem be az ajtón.
-Bocsi, csak bekrepált a telefonom és még nem volt időm újat venni.-magyarázkodott.
-Mindegy. Helyzet?
-Minden a lehető legjobban alakult.- vigyorgott.
-Bővebben?
-Lefeküdtünk.- dicsekedett.
-Ez komoly?- derültem fel a hír hallatán.
-Ő így tudja.
-Várj! Mi van? Most akkor lefeküdtél vele, vagy nem?
-Elvileg igen, gyakorlatilag nem.
-Értelmesen mondjad már, ha kérhetem.- szóltam rá.
-Jó. Annyi az egész, hogy jól leitattam és mivel csókon kívül nem akart semmi mást, ezért egy kis tudatmódosítót kevertem a piájába és levetkőztettem, majd magamra vettem a pólóját. Reggel ránk nyitottak a fiúk és azt szűrték le, hogy megtörtént. Aztán, mikor Sziki rákérdezett, azt mondtam, hogy lefeküdtünk.- mesélte.
- Istenem! Nem lett volna egyszerűbb szimplán ágyba bújni vele? Ha ez kiderül, vége a tervnek.
-Már miért derülne ki? Nem emlékszik semmire.- mondta magabiztosan.
-Jól van. De ha valahonnan ezt megtudja valaki is, ne kerülj a szemem elé!- figyelmeztettem előre.
-Értettem.
-Már csak Lexi tudomására kéne hozni.
-Várj még ezzel. Valamelyik fiú úgy is elmondja neki előbb utóbb.
-Milyen igaz. És ha tőlük tudja meg, akkor még nagyobb lendülettel keres nálam vigaszt.- mosolyodtam el.
-Most mondd, hogy nem egy zsenivel van dolgod!- nevetett öntelten.
-Azért ennyire ne szállj el magadtól! Csak tartsd a szád! Ha kellesz, majd hívlak.- indultam ki.
-Oké.- engedett ki az ajtón és jó kedvűen mentem a kocsihoz. Nagyon remélem, hogy Zsanikának nem jár el a szája. Ha ezt Lexi megtudja, totálisan ki fog akadni. Igazából ez csak jót jelent számomra. Én persze majd odaadóan megvigasztalom és egyre közelebb kerülök a célomhoz.

Olivér szemszöge:
-Letelt a három nap!- emlékeztettem az épp ebédelő Szikit.
-Adj még egy kis időt! Olyan jól megvoltunk az utóbbi két napban és végre minden rendbe jött köztünk. Nem vagyok képes elmondani neki.
-Akkor megteszem én. Megmondtam, nem fogod hülyére venni!- mondtam határozottan.
-Olivér, nem lehetsz ennyire szívtelen!- nézett rám.
-Én vagyok szívtelen? Ezt pont az mondja, aki megcsalta a barátnőjét az exével! Szánalmas vagy ember!- hagytam ott dühösen. Én szégyellem magam amiatt, hogy tudok erről a dologról. Ebben a két napban igyekeztem elkerülni Lexit, pedig legszívesebben minden percemet vele töltöttem volna. De nem tehettem mást, mert tudtam, hogy nem lennék képes eltitkolni előle ezt az egészet. Előre félek, hogy mi lesz, ha megtudja. És ma próbánk is lesz vele. Tartok tőle, hogy nem fogok tudni úgy viselkedni, mintha nem tudnék semmiről. Amióta megtörtént ez az eset, azóta elég feszült a hangulat a bandában is. Sziki és köztem már régóta éleződik a helyzet, de már Ya Ou és Benny is elég szótlan. Gondolom őket is megviselte a dolog és az is nagy teher, hogy nem szólhatnak róla Lexinek, mert a méltóságos Sziki Úr túl gyáva ahhoz, hogy a szeme elé álljon és elmondja az igazat. Lassan elérkezett a táncóra ideje. Egyszerűen hányni tudtam volna a látványtól, mikor megláttam őket kéz a kézben bejönni.
-Nyugi haver!- szólt halkan Ya Ou.
-Nézzem végig, ahogy szemrebbenés nélkül a szemébe hazudik?
-Nekünk is nehéz, de Sziki a barátunk. Hagyd, hogy ő mondja el neki!
-Na srácok, kezdhetünk?- fordult felénk vidáman Lexi.
-Persze.- álltunk sorba, mikor megszólalt Sziki telefonja és kiment, hogy felvegye.
-De jó kedved van.- nézett Benny a boldogságtól majd kicsattanó lányra.
-Igen. Amióta kibékültünk Szikivel, minden rendben.- mondta boldogan, nekem pedig itt lett sok ez az egész.
-Na jó. Nekem ez nem megy!- fakadtam ki.


Alexa szemszöge:
Mikor bementünk Szikivel a próbaterembe, újra éreztem a feszült légkört. Olivér és Ya Ou sutyorgott valamin és mind furán néztek rám. Miután Sziki kiment telefonálni, Bence kedvesen megkérdeztem a jókedvem okát, ám Oli reakciója kicsit meglepett.
-Na jó. Nekem ez nem megy!- szólalt meg hirtelen.
-Olivér ne!- szólt rá Ya Ou.
-De én ehhez nem asszisztálok tovább!- kelt ki magából
-Ez az ő dolguk.- szólt Bence is.
-Beavatnátok engem is?- szakítottam félbe őket.
-Igen.- kezdett volna bele Oli, de Bencéék visszahúzták.
-Ne csináld már haver! Megígértük Szikinek!
-Ti igen, de én nem!- tört utat köztük.
-Elárulnátok végre, hogy mi folyik itt?- kezdtem ideges lenni.
-Az a helyzet..- kezdte végre a szőkeség.- Én nem tudom hogy mondjam el, mert nem akarom, hogy megutálj emiatt, de…
-Mondjad már! – türelmetlenkedtem.
-Sziki megcsalt téged!- bökte ki végül, mire azonnal sokkot kaptam.
-Szép volt Olivér!- szólt mérgesen Ya Ou a szöszire.
-Hogy mi? Ez még viccnek is rossz.- habogtam össze-vissza.
-Pedig sajnos igaz.- sütötte le fejét a hír közlője.
-De mikor, vagy kivel és miért? Srácok, ugye ez csak hazugság?- néztem zavartan és könnyes szemekkel a másik két fiúra.
-Olinak igaza van Lexi.- közölte komoly arccal Ya Ou és ekkor lépett be az az ember, akiben eddig feltétel nélkül megbíztam. Ráemeltem könnyes tekintetem, de egy hang sem jött ki a torkomon.
-Mi történt?- lépett felém, de elhátráltam.
-Sziki! Tudja.- nézett rá Bence.
-Mit és hogy? Olivér!- nézett a szőkeségre.- Mondtam, hogy ne szólj neki!- dühödött be.
-Én meg mondtam, hogy három napod van! Ha nem szólok neki, ki tudja meddig hülyíted tovább!- kezdtek el vitatkozni, én meg csak mozdulatlanul álltam az eddigi helyemen.
-Lexi, minden oké?- lépett elém Ya Ou.
-Nem! Semmi sem oké! Mindannyian átvertetek! A szemembe hazudtatok!- ordítottam sírva.
-De megígértük Szikinek, hogy nem szólunk róla.- mondta Bence.
-És én? Rám senki sem gondolt? Végignéztétek, ahogy kibékülök vele, és közben mindenről tudtatok!
-Lexi, ne rájuk haragudj! Én kértem rá őket.- nézett rám.
-Csak egy kérdésem van. Zsanival csaltál meg igaz?- tettem fel a kérdést, de nem szólt semmit.
-Válaszolj már! Igen, vagy nem?
-Igen.- mondta szemlesütve, mire odaléptem hozzá és felpofoztam, majd
amilyen gyorsan csak tudtam, ott hagytam őket és elrohantam. Fogalmam nem volt hová megyek, csak az volt a lényeg, hogy el innen, minél messzebbre. Még mindig nem fogtam fel, hogy megcsalt. És képes volt végignézni, hogy én mentem oda hozzá, hogy béküljünk ki. A srácok pedig asszisztáltak neki a hazugságban. Ki tudja, ha Olivérnek nem szólal meg a lelkiismerete, lehet, hogy soha nem tudom meg. Elegem volt mindenből és mindenkiből. Utamat afelé a hely felé vettem, ahol mindent elfelejthetek. Ha csak egy éjszakára is.


Sziki szemszöge:
-Normális vagy Olivér? Mindent tönkretettél!- ordítottam le, miután Lexi felpofozott és elment.
-Én tettem tönkre mindent? Talán, ha nem csaltad volna meg, akkor most nem itt tartunk. Miattad most minket is megutált és ki tudja hova ment! Ha valami hülyeséget csinál miattad, vagy történik vele valami, én esküszöm, hogy megöllek!- fenyegetett dühtől forrongva.
-Az egész a te hibád! Minek kellett jártatni a pofádat?- okoltam őt.
-Mert veled ellentétben nekem tényleg fontos ez a lány!
-Persze. Egész végig el akartad venni tőlem. Most boldog lehetsz, mert sikerült! Lehet, hogy Zsanit is te küldted rám.
-Mi van?- indult meg idegesen felém és lökdösni kezdett. Engem sem kellett félteni, ugyanis nem hagytam magam és visszalöktem.
-Elég legyen ebből!- ordított egy hatalmasat Bence. Mind megijedtünk, mivel soha nem hallottuk még így kiabálni.
-Nem veszitek észre, hogy ez az egész nem rólatok szól? Alexa teljesen összetört és most azzal kéne foglalkozni, hogy hol találjuk meg.
-Bennynek igaza van. Ahelyett, hogy egymást okoljátok és veritek szarrá, már rég utána kellett volna menni!- szólt Ya Ou is.
Olivér gyilkoló tekintettel rám nézett, majd dühösen indult az ajtó felé.
-Most meg hová mész?- szóltam utána.
-Megyek és megkeresem!- csapta be maga után az ajtót.
-Srácok, meg kell találnunk!- néztem könnyes szemekkel a két fiúra.- Ha valami baja esik, én abba belehalok!- kezdtem kétségbeesni.
-Nyugi, meglesz.- szólt Ya Ou és telefonjával hívni kezdett valakit.- Ki van kapcsolva.- tette zsebre kütyüjét.
-Ez várható volt.- mondta Bence.
-Először nézzük meg otthon, hátha hazament, aztán nézzünk be pár helyre.- ötletelt kínai barátom és azonnal elindultunk. Bence nem engedett vezetni, ezért hátra kerültem. Türelmetlenül vártam meg, míg odaérünk és szélsebesen szaladtam fel az emeletre. Hiába minden csengetés és kopogtatás, nem nyitott ajtót senki. Ezután körülnéztünk a parkba, a kedvenc cukrászdájába, sőt még a plázát is végigjártuk, hátha ott van, de mind hiába, hisz nem találtuk sehol. Kezdtem komolyan aggódni miatta. Az összes barátját felhívtuk, de semmi. Bence beszélt Olivérrel is, de ő sem járt sikerrel. A rendőrséget hiába is hívtuk volna, úgysem tehetnek semmit. Már rég beesteledett. –Mégis hol lehet?- kérdeztem magamtól. Nem volt más választásunk, mint hazamenni és várni. Hirtelen eszembe jutott, hogy Petinek van kulcsa Lexiék lakásához, így azonnal átmentem hozzá és miután elmeséltem a történteket, bementünk a kis lakásba, ami teljesen üres volt. Úgy döntöttem, itt maradok, hátha időközben hazajön. Idegesen ültem a kanapén és csak vártam és vártam, de semmi. Már éjfél is elmúlt és előjöttek a szörnyű gondolatok a fejemben. Mi van, ha elütötte egy autó? Vagy elkapták a sötétben és kirabolták? Vagy ami még rosszabb, megerőszakolták? Nagyon pánikba estem. Itt ültem tétlenül, miközben ki tudja hol lehet Lexi. És mindez miattam történt meg.

Alexa szemszöge:
Egy ismeretlen kis bárba tévedtem be és úgy döntöttem, hogy leiszom magam. Tudom, hogy egy részeg lány eléggé visszataszító látvány, de jelen pillanatban ez cseppet sem érdekelt. A jóképű pultos fiú sorban teljesítette kéréseim és adta az erősebbnél erősebb piákat. Néhány pasi megkörnyékezett, de elhajtottam őket a francba. Mikor már rendesen kiütöttem magam, nehézkesen lábra álltam és hazaindultam, vagyis indultam volna, de nem tudtam merre kell menni. Egy szál sortban és pántos pólóban támolyogtam a sötét utcákon. Egy elhagyatott sikátor szerű helyre keveredtem és hallottam, hogy valakik követnek. Egyre közelebb értek hozzám, de nem tudtam menekülni, ugyanis alig álltam a lábamon. Váratlanul körém gyűltek és elkezdtek fogdosni.
-Mi van nyuszika? Így egyedül éjszaka a nagy városban? Nem félsz, hogy elvisz a cukros bácsi?- kezdte simogatni az arcom az egyik.
-Hagyj békén!- löktem el a kezét, mire bedurvult és a falhoz nyomott.
-Csak egy kicsit jól érezzük magunkat és mehetsz is.- húzta feljebb a pólómat, amin a többi csak röhögött. Sikítoztam és könyörögtem, hogy hagyják abba, de mind hiába. Hirtelen egy hangos lövés hallatszott a közelből és azonnal elengedtek, én pedig ijedtemben a földre rogytam. Egy sötét alak közeledett felénk, fegyverrel a kezében. A fiúbanda meg se mukkant, csak magasba emelték a kezüket.
-Tűnés!- parancsolt rájuk egy igen ismerős hang, majd elrohantak és a titokzatos személy közelített felém. Zsebre tette pisztolyát és leguggolt hozzám, mire ráemeltem a tekintetem és meglátva arcát, teljesen elképedtem.
-Lexi, te vagy az?- nézett könnyekben úszó arcomra. Egyszerre éreztem félelmet és biztonságot, mikor megláttam, de nem értettem, hogy került ide.