2014. augusztus 19., kedd

38. rész

Sziasztok. Meghoztam a 38. részt. Először is nagyon örülök, hogy ilyen sokan nézitek a blogot, de a napi 2-300 oldalmegtekintést egyáltalán nem tükrözi a komik és a pipák száma. Arra kérlek titeket, hogy legalább egy pipával, vagy pár szóval jelezzétek felém, hogy elolvastátok a részeket, mert nagyon sokat segítenétek vele. 
A részről pedig elöljáróban annyit, hogy igen csak eseménydúsra sikeredett. Fény derül több titokra is, épp ezért nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nem is húznám az időt. Jó olvasást és kérlek hagyjatok nyomot magatok után.:))





Krisztián szemszöge:
Már három napja folyamatosan hívom Zsanit, de ki van kapcsolva. Nem volt más választásom, mint felkeresni a lakásában.
-Szia.- nyitott ajtót.
-Hallod három napja nem érlek el!- mentem be az ajtón.
-Bocsi, csak bekrepált a telefonom és még nem volt időm újat venni.-magyarázkodott.
-Mindegy. Helyzet?
-Minden a lehető legjobban alakult.- vigyorgott.
-Bővebben?
-Lefeküdtünk.- dicsekedett.
-Ez komoly?- derültem fel a hír hallatán.
-Ő így tudja.
-Várj! Mi van? Most akkor lefeküdtél vele, vagy nem?
-Elvileg igen, gyakorlatilag nem.
-Értelmesen mondjad már, ha kérhetem.- szóltam rá.
-Jó. Annyi az egész, hogy jól leitattam és mivel csókon kívül nem akart semmi mást, ezért egy kis tudatmódosítót kevertem a piájába és levetkőztettem, majd magamra vettem a pólóját. Reggel ránk nyitottak a fiúk és azt szűrték le, hogy megtörtént. Aztán, mikor Sziki rákérdezett, azt mondtam, hogy lefeküdtünk.- mesélte.
- Istenem! Nem lett volna egyszerűbb szimplán ágyba bújni vele? Ha ez kiderül, vége a tervnek.
-Már miért derülne ki? Nem emlékszik semmire.- mondta magabiztosan.
-Jól van. De ha valahonnan ezt megtudja valaki is, ne kerülj a szemem elé!- figyelmeztettem előre.
-Értettem.
-Már csak Lexi tudomására kéne hozni.
-Várj még ezzel. Valamelyik fiú úgy is elmondja neki előbb utóbb.
-Milyen igaz. És ha tőlük tudja meg, akkor még nagyobb lendülettel keres nálam vigaszt.- mosolyodtam el.
-Most mondd, hogy nem egy zsenivel van dolgod!- nevetett öntelten.
-Azért ennyire ne szállj el magadtól! Csak tartsd a szád! Ha kellesz, majd hívlak.- indultam ki.
-Oké.- engedett ki az ajtón és jó kedvűen mentem a kocsihoz. Nagyon remélem, hogy Zsanikának nem jár el a szája. Ha ezt Lexi megtudja, totálisan ki fog akadni. Igazából ez csak jót jelent számomra. Én persze majd odaadóan megvigasztalom és egyre közelebb kerülök a célomhoz.

Olivér szemszöge:
-Letelt a három nap!- emlékeztettem az épp ebédelő Szikit.
-Adj még egy kis időt! Olyan jól megvoltunk az utóbbi két napban és végre minden rendbe jött köztünk. Nem vagyok képes elmondani neki.
-Akkor megteszem én. Megmondtam, nem fogod hülyére venni!- mondtam határozottan.
-Olivér, nem lehetsz ennyire szívtelen!- nézett rám.
-Én vagyok szívtelen? Ezt pont az mondja, aki megcsalta a barátnőjét az exével! Szánalmas vagy ember!- hagytam ott dühösen. Én szégyellem magam amiatt, hogy tudok erről a dologról. Ebben a két napban igyekeztem elkerülni Lexit, pedig legszívesebben minden percemet vele töltöttem volna. De nem tehettem mást, mert tudtam, hogy nem lennék képes eltitkolni előle ezt az egészet. Előre félek, hogy mi lesz, ha megtudja. És ma próbánk is lesz vele. Tartok tőle, hogy nem fogok tudni úgy viselkedni, mintha nem tudnék semmiről. Amióta megtörtént ez az eset, azóta elég feszült a hangulat a bandában is. Sziki és köztem már régóta éleződik a helyzet, de már Ya Ou és Benny is elég szótlan. Gondolom őket is megviselte a dolog és az is nagy teher, hogy nem szólhatnak róla Lexinek, mert a méltóságos Sziki Úr túl gyáva ahhoz, hogy a szeme elé álljon és elmondja az igazat. Lassan elérkezett a táncóra ideje. Egyszerűen hányni tudtam volna a látványtól, mikor megláttam őket kéz a kézben bejönni.
-Nyugi haver!- szólt halkan Ya Ou.
-Nézzem végig, ahogy szemrebbenés nélkül a szemébe hazudik?
-Nekünk is nehéz, de Sziki a barátunk. Hagyd, hogy ő mondja el neki!
-Na srácok, kezdhetünk?- fordult felénk vidáman Lexi.
-Persze.- álltunk sorba, mikor megszólalt Sziki telefonja és kiment, hogy felvegye.
-De jó kedved van.- nézett Benny a boldogságtól majd kicsattanó lányra.
-Igen. Amióta kibékültünk Szikivel, minden rendben.- mondta boldogan, nekem pedig itt lett sok ez az egész.
-Na jó. Nekem ez nem megy!- fakadtam ki.


Alexa szemszöge:
Mikor bementünk Szikivel a próbaterembe, újra éreztem a feszült légkört. Olivér és Ya Ou sutyorgott valamin és mind furán néztek rám. Miután Sziki kiment telefonálni, Bence kedvesen megkérdeztem a jókedvem okát, ám Oli reakciója kicsit meglepett.
-Na jó. Nekem ez nem megy!- szólalt meg hirtelen.
-Olivér ne!- szólt rá Ya Ou.
-De én ehhez nem asszisztálok tovább!- kelt ki magából
-Ez az ő dolguk.- szólt Bence is.
-Beavatnátok engem is?- szakítottam félbe őket.
-Igen.- kezdett volna bele Oli, de Bencéék visszahúzták.
-Ne csináld már haver! Megígértük Szikinek!
-Ti igen, de én nem!- tört utat köztük.
-Elárulnátok végre, hogy mi folyik itt?- kezdtem ideges lenni.
-Az a helyzet..- kezdte végre a szőkeség.- Én nem tudom hogy mondjam el, mert nem akarom, hogy megutálj emiatt, de…
-Mondjad már! – türelmetlenkedtem.
-Sziki megcsalt téged!- bökte ki végül, mire azonnal sokkot kaptam.
-Szép volt Olivér!- szólt mérgesen Ya Ou a szöszire.
-Hogy mi? Ez még viccnek is rossz.- habogtam össze-vissza.
-Pedig sajnos igaz.- sütötte le fejét a hír közlője.
-De mikor, vagy kivel és miért? Srácok, ugye ez csak hazugság?- néztem zavartan és könnyes szemekkel a másik két fiúra.
-Olinak igaza van Lexi.- közölte komoly arccal Ya Ou és ekkor lépett be az az ember, akiben eddig feltétel nélkül megbíztam. Ráemeltem könnyes tekintetem, de egy hang sem jött ki a torkomon.
-Mi történt?- lépett felém, de elhátráltam.
-Sziki! Tudja.- nézett rá Bence.
-Mit és hogy? Olivér!- nézett a szőkeségre.- Mondtam, hogy ne szólj neki!- dühödött be.
-Én meg mondtam, hogy három napod van! Ha nem szólok neki, ki tudja meddig hülyíted tovább!- kezdtek el vitatkozni, én meg csak mozdulatlanul álltam az eddigi helyemen.
-Lexi, minden oké?- lépett elém Ya Ou.
-Nem! Semmi sem oké! Mindannyian átvertetek! A szemembe hazudtatok!- ordítottam sírva.
-De megígértük Szikinek, hogy nem szólunk róla.- mondta Bence.
-És én? Rám senki sem gondolt? Végignéztétek, ahogy kibékülök vele, és közben mindenről tudtatok!
-Lexi, ne rájuk haragudj! Én kértem rá őket.- nézett rám.
-Csak egy kérdésem van. Zsanival csaltál meg igaz?- tettem fel a kérdést, de nem szólt semmit.
-Válaszolj már! Igen, vagy nem?
-Igen.- mondta szemlesütve, mire odaléptem hozzá és felpofoztam, majd
amilyen gyorsan csak tudtam, ott hagytam őket és elrohantam. Fogalmam nem volt hová megyek, csak az volt a lényeg, hogy el innen, minél messzebbre. Még mindig nem fogtam fel, hogy megcsalt. És képes volt végignézni, hogy én mentem oda hozzá, hogy béküljünk ki. A srácok pedig asszisztáltak neki a hazugságban. Ki tudja, ha Olivérnek nem szólal meg a lelkiismerete, lehet, hogy soha nem tudom meg. Elegem volt mindenből és mindenkiből. Utamat afelé a hely felé vettem, ahol mindent elfelejthetek. Ha csak egy éjszakára is.


Sziki szemszöge:
-Normális vagy Olivér? Mindent tönkretettél!- ordítottam le, miután Lexi felpofozott és elment.
-Én tettem tönkre mindent? Talán, ha nem csaltad volna meg, akkor most nem itt tartunk. Miattad most minket is megutált és ki tudja hova ment! Ha valami hülyeséget csinál miattad, vagy történik vele valami, én esküszöm, hogy megöllek!- fenyegetett dühtől forrongva.
-Az egész a te hibád! Minek kellett jártatni a pofádat?- okoltam őt.
-Mert veled ellentétben nekem tényleg fontos ez a lány!
-Persze. Egész végig el akartad venni tőlem. Most boldog lehetsz, mert sikerült! Lehet, hogy Zsanit is te küldted rám.
-Mi van?- indult meg idegesen felém és lökdösni kezdett. Engem sem kellett félteni, ugyanis nem hagytam magam és visszalöktem.
-Elég legyen ebből!- ordított egy hatalmasat Bence. Mind megijedtünk, mivel soha nem hallottuk még így kiabálni.
-Nem veszitek észre, hogy ez az egész nem rólatok szól? Alexa teljesen összetört és most azzal kéne foglalkozni, hogy hol találjuk meg.
-Bennynek igaza van. Ahelyett, hogy egymást okoljátok és veritek szarrá, már rég utána kellett volna menni!- szólt Ya Ou is.
Olivér gyilkoló tekintettel rám nézett, majd dühösen indult az ajtó felé.
-Most meg hová mész?- szóltam utána.
-Megyek és megkeresem!- csapta be maga után az ajtót.
-Srácok, meg kell találnunk!- néztem könnyes szemekkel a két fiúra.- Ha valami baja esik, én abba belehalok!- kezdtem kétségbeesni.
-Nyugi, meglesz.- szólt Ya Ou és telefonjával hívni kezdett valakit.- Ki van kapcsolva.- tette zsebre kütyüjét.
-Ez várható volt.- mondta Bence.
-Először nézzük meg otthon, hátha hazament, aztán nézzünk be pár helyre.- ötletelt kínai barátom és azonnal elindultunk. Bence nem engedett vezetni, ezért hátra kerültem. Türelmetlenül vártam meg, míg odaérünk és szélsebesen szaladtam fel az emeletre. Hiába minden csengetés és kopogtatás, nem nyitott ajtót senki. Ezután körülnéztünk a parkba, a kedvenc cukrászdájába, sőt még a plázát is végigjártuk, hátha ott van, de mind hiába, hisz nem találtuk sehol. Kezdtem komolyan aggódni miatta. Az összes barátját felhívtuk, de semmi. Bence beszélt Olivérrel is, de ő sem járt sikerrel. A rendőrséget hiába is hívtuk volna, úgysem tehetnek semmit. Már rég beesteledett. –Mégis hol lehet?- kérdeztem magamtól. Nem volt más választásunk, mint hazamenni és várni. Hirtelen eszembe jutott, hogy Petinek van kulcsa Lexiék lakásához, így azonnal átmentem hozzá és miután elmeséltem a történteket, bementünk a kis lakásba, ami teljesen üres volt. Úgy döntöttem, itt maradok, hátha időközben hazajön. Idegesen ültem a kanapén és csak vártam és vártam, de semmi. Már éjfél is elmúlt és előjöttek a szörnyű gondolatok a fejemben. Mi van, ha elütötte egy autó? Vagy elkapták a sötétben és kirabolták? Vagy ami még rosszabb, megerőszakolták? Nagyon pánikba estem. Itt ültem tétlenül, miközben ki tudja hol lehet Lexi. És mindez miattam történt meg.

Alexa szemszöge:
Egy ismeretlen kis bárba tévedtem be és úgy döntöttem, hogy leiszom magam. Tudom, hogy egy részeg lány eléggé visszataszító látvány, de jelen pillanatban ez cseppet sem érdekelt. A jóképű pultos fiú sorban teljesítette kéréseim és adta az erősebbnél erősebb piákat. Néhány pasi megkörnyékezett, de elhajtottam őket a francba. Mikor már rendesen kiütöttem magam, nehézkesen lábra álltam és hazaindultam, vagyis indultam volna, de nem tudtam merre kell menni. Egy szál sortban és pántos pólóban támolyogtam a sötét utcákon. Egy elhagyatott sikátor szerű helyre keveredtem és hallottam, hogy valakik követnek. Egyre közelebb értek hozzám, de nem tudtam menekülni, ugyanis alig álltam a lábamon. Váratlanul körém gyűltek és elkezdtek fogdosni.
-Mi van nyuszika? Így egyedül éjszaka a nagy városban? Nem félsz, hogy elvisz a cukros bácsi?- kezdte simogatni az arcom az egyik.
-Hagyj békén!- löktem el a kezét, mire bedurvult és a falhoz nyomott.
-Csak egy kicsit jól érezzük magunkat és mehetsz is.- húzta feljebb a pólómat, amin a többi csak röhögött. Sikítoztam és könyörögtem, hogy hagyják abba, de mind hiába. Hirtelen egy hangos lövés hallatszott a közelből és azonnal elengedtek, én pedig ijedtemben a földre rogytam. Egy sötét alak közeledett felénk, fegyverrel a kezében. A fiúbanda meg se mukkant, csak magasba emelték a kezüket.
-Tűnés!- parancsolt rájuk egy igen ismerős hang, majd elrohantak és a titokzatos személy közelített felém. Zsebre tette pisztolyát és leguggolt hozzám, mire ráemeltem a tekintetem és meglátva arcát, teljesen elképedtem.
-Lexi, te vagy az?- nézett könnyekben úszó arcomra. Egyszerre éreztem félelmet és biztonságot, mikor megláttam, de nem értettem, hogy került ide.

2014. augusztus 16., szombat

37. rész

Halihó!! Itt is vagyok a következő résszel. Először is, mint látjátok, új kinézetet varázsoltam a blogra. Remélem tetszik. Másodszor pedig hatalmas köszönet az előző részhez kapott komikért és pipákért. Úgy vettem észre, hogy felkeltette az érdeklődéseteket, aminek nagyon örülök. Ez a rész egy picivel rövidebb lett, de ígérem a következő sokkal eseménydúsabb lesz. Jó olvasást és kérlek komizzatok és pipáljatok. :))





Olivér szemszöge:
-Olivér!!!- hallottam Sziki ordibálását, majd berontott a szobámba.
-Mi az Isten van már? Nem tudsz kopogni?- förmedtem rá.
-Ugye nem beszéltél Lexivel?- tért egyből a tárgyra.
-Még nem.
-Kérlek ne szólj neki! Ha ezt megtudná, biztos, hogy kidobna.
-Te eszednél vagy ember? Azt kéred, hogy hazudjak neki miattad?
-Nem azt kérem, hogy hazudj, csak hogy ne mondd el neki.
-Az ugyanaz. Felejtsd el! Nem fogom a hülyeséged miatt kockára tenni a bizalmát!
-Könyörgöm!- kért kétségbeesve.
-Jó. Három napod van. Ha addig nem szólsz neki, megteszem én.
-Szép kis barát vagy!
-Örülj, hogy nem rohantam egyből hozzá. És a te helyedben inkább magamba néznék, mint hogy a másikban keressem a hibát! Most pedig ott az ajtó, lehet kimenni!- nyitottam ki és kiküldtem. Ez hihetetlen. Hogy van bőr a képén ilyet kérni, holott tudja, hogy nekem Lexi bizalma a legfontosabb. Csak is azért mentem bele, mert Sziki a barátom és nem én akarok az a személy lenni, aki összetöri a lányt. Viszont, ha nem közli vele 3 napon belül, akkor kénytelen leszek én elmondani neki. Nem fogom hagyni, hogy hülyét csináljon belőle, az biztos.


Alexa szemszöge:
Borzalmas éjszakán vagyok túl. Egy szem hunyásnyit sem aludtam. Folyamatosan Szikin kattogott az agyam. Átgondoltam az összes vitánkat és rájöttem, hogy minden féltékenykedésünk teljesen alaptalan volt. Soha nem lennék képes megcsalni és tudom, hogy ő sem tenne ilyet. Elhatároztam, hogy megpróbálok újra megbízni benne és próba után felmegyek hozzá megbeszélni a dolgokat.
Kapkodósan vettem magamra ruháimat, ugyanis eléggé késésben voltam. Sőt, ami azt illeti, már el is késtem. Gyorsan bezártam magam után az ajtót és a próbaterembe siettem. Nagy volt a forgalom az utakon, így még többet késtem. Lihegve öltöztem át és mentem be a terembe.
-Bocsi a késésért.- léptem be nagy lendülettel, majdnem Krisznek csapódva.
-Nyugi. Nem sietünk sehova!- kuncogott.- Fújd ki magad, aztán kezdhetünk.
-Oké.- huppantam le egy kicsit.
-Na, és mi volt tegnap a lovagoddal?- ült le mellém.
-Azt hiszem ez nem tartozik rád.
-Valóban nem, csak érdekelt. Egyébként még mindig nem értem mit eszel rajta. Nem hozzád való.- nézett rám.
-Miért? Te talán az voltál?
-Abszolút.- válaszolt öntelten.
-Na persze. Inkább gyakoroljunk!- álltam fel.
-Legyen. Szerintem kezdjünk bele a salsába.- mondta, mire egy hatalmasat nyeltem. Nem tudom hogy leszek képes milliméternyi távolságra lenni tőle.Egymással szemben álltunk meg, egyik kezét csípőmre csúsztatta, másikat pedig enyémmel kulcsolta össze és közelebb húzott magához. Képtelen voltam a szemébe nézni, pedig ez a legfontosabb eleme a táncnak. Ujjaival felemelte lehajtott fejem, ezzel elérve, hogy találkozzon a tekintetünk. Elindult a zene és az alap lépésekkel kezdtünk, majd egyre jobban átéltük a zene ritmusát. Mikor Krisztián egyre közelebb jött hozzám és keze sem a helyén volt, nem bírtam tovább és eltoltam magamtól.
-Sajnálom, de nekem ez nem megy!- léptem hátrébb tőle.
-Semmi baj. Lesz ez még jobb is.- meglepően kedves volt.- De mi a gond?- nézett rám.
-Semmi.- hajtottam le a fejem.
-Ugyan már Lexi! Mondd el!
-Csak eszembe jutottak a régi dolgok és nem tudom….- hagytam félbe a mondatot.
-Értem. Remélem azért javulni fog annyival a helyzet, hogy legalább partnerként megbízz bennem.
-Talán majd idővel, de még most nem megy. Ne haragudj.
-Miért haragudnék? Hisz miattam van ez az egész.
-Baj lenne, ha mára abbahagynánk?- néztem rá.
-Dehogy is. Majd holnap folytatjuk.
-Köszönöm. Akkor én megyek is. Szia.- köszöntem el.
-Szia.
Gyorsan átöltöztem és hazaindultam. Kicsit összezavart ez a próba. Krisztián ma olyan más volt. Kedves volt és megértő. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Lehet, hogy akar valamit, de az is lehetséges, hogy csak vita nélkül szeretne gyakorolni. Tény,hogy kicsit féltem a közelében, ugyanakkor tánc közben előjöttek az emlékek a sok közös gyakorlásról és fellépésről. Nem tudom mi lesz még ebből, de igyekszem nem hátráltatni a munkánkat. Otthon vettem egy pihentető fürdőt, majd ettem egy szendvicset és mivel elhatároztam, hogy átmegyek Szikihez, így is tettem. Kopogtam és pár másodperc múlva Olivér nyitott ajtót.
-Lexi!!- ölelt magához hirtelen.
-Neked is szia.- köszöntem meglepetten.- Mi ez a fogadtatás?
-Csak hiányoztál.- engedett el zavartan.
-Sziasztok.- köszöntem Bencének és Ya Ou-nak, akik a szöszi példáját követve szintén megöleltek.
-Mi van? Szeretet hiányotok van?- kuncogtam.
-Nem. Csak nagyon szeretünk.
-Én is szeretlek titeket fiúk, de nagyon furán viselkedtek.- váltogattam köztük a tekintetem.
-És mi járatban?- érdeklődött Ya Ou.
-Igazából Szikihez jöttem.
-Az nem jó ötlet. Mármint a szobájában van.- beszélt össze-vissza Benny.
-Mi van veletek? Olyan zavartak vagytok.
-Én inkább megyek enni.- szólt Oli és a konyhába ment.
-Öhm… nincs semmi. Tényleg.- próbált meggyőzni Ya Ou.
-Hát jó. Ti tudjátok.- indultam Sziki szobájához és kopogtam.
-Lexi?- nyitott csodálkozva ajtót.
-Beszélhetünk?- néztem arcára, ami fáradtságot és zavartságot mutatott.
-Persze, gyere.- engedett be és helyet foglaltunk ágyán. Egy kis ideig szótlanul néztük egymást, végül belekezdtem.
-Szóval. Nekem elegem van az örökös veszekedésből. Én szeretlek és nagyon rossz nélküled.- vallottam be érzéseimet.
-Te most azt akarod mondani, hogy béküljünk ki?- nézett rám zavartan.
-Igen.- bólogattam, majd hozzá bújtam. Szorosan átölelt és percekig voltunk egymás karjaiban. Elmondhatatlanul hiányzott és örülök, hogy visszakaphattam.
-Szeretlek.- bújtam ki öleléséből és ajkaimat övéihez tapasztottam.
-Én is szeretlek.- szakította meg csókunkat.
-Nagyon hiányoztál. Már napok óta nem aludtam. Nélküled nem tudok.- nyomtam egy puszit arcára.
-Most már itt vagyok.- karolt át és hajamba puszilt.
-Kimegyek a mosdóba.- keltem fel és az említett helyiség felé indultam. Az ajtóban viszont egy mérges Olivérbe botlottam.
-Minden rendben?- néztem rá.
-Nem Lexi. Semmi sincs rendben!- emelte fel a hangját.
-Nyugodj már le és ne ordítozz velem! Mi a baj?
-Ne haragudj, nem akartam kiabálni, csak elegem van.
-De mi történt?
-Kibékültetek?- válaszolt kérdéssel a kérdésemre.
-Igen.- bólintottam.
-Hát ez nagyszerű!- mondta cinikusan.
-Most mi bajod van?
-Az, hogy folyamatosan átver és hazudik neked, te meg mindig megbocsátasz neki!
-Olivér miről beszélsz?- értetlenkedtem.
-Semmiről. Hagyjuk.- fordított hátat és bement a szobájába. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy mindenki megbolondult ebben a házban. Kimentem a mosdóba, majd miután végeztem visszamentem Szikihez. Mosolyogva léptem be az ajtón, de ő is olyan fura volt, mint a többiek.
-Mi van ma veletek?- bújtam mellé.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy mind a négyen olyan mások vagytok. Mintha valamit titkolnátok előlem.
-Dehogy is! Szó sincs ilyesmiről. Csak fáradtak vagyunk. Az utóbbi időben nagy a nyomás rajtunk.- ölelt magához.
-Akkor jó.- fejem a mellkasára hajtottam és végre újra biztonságban éreztem magam mellette. Kicsit elálmosodtam és szempilláim lassan lecsukódtak.

Sziki szemszöge:
Nagyon meglepődtem, mikor megpillantottam Lexit az ajtómban. Az pedig még nagyobb meglepetésként ért, amit mondott. Normális esetben én lennék a legboldogabb ember, amiért visszakaphattam életem értelmét. Viszont iszonyatos lelkiismeret furdalásom van a történtek miatt. Hogy tehettem ezt vele? Ő tiszta szívéből szeretett és vakon megbízott bennem, erre én megcsalom! Nem vagyok normális! Fogalmam sincs, hogy fogok kijönni ebből az egészből. És itt van Olivér is. Három napot adott, hogy közöljem vele ezt a  borzalmas dolgot. Három nap, amiből egy már eltelt. Egyszerűen képtelen vagyok elé állni és a szemébe mondani a csúf igazságot arról, hogy megcsaltam. Viszont azt sem szeretném, hogy mástól tudja meg, mert az még rosszabb lenne. Egy gyáva alaknak érzem magam, aki nem meri vállalni a tettéért a felelősséget. Nem tudom mi tévő legyek. Nem akarom elveszíteni és ami még ennél is fontosabb, nem akarom, hogy miattam összetörjön. Pedig ha ez a dolog kiderül, akkor mindkét dolog egyszerre fog megtörténni. Most is itt fekszik ártatlanul a mellkasomon és nyugodtam alszik, mintha minden rendben lenne. Míg ő valószínűleg egész éjjel a kapcsolatunkon gondolkodott, addig én szemét módon egy másik nővel hemperegtem és az egészben az a legszebb, hogy még csak nem is emlékszem rá. Soha nem ittam még annyit, hogy ne emlékezzek semmire. Fura ez az egész,de Zsani határozottan állítja, hogy megtörtént és a körülmények is ezt mutatták. Gyűlölöm magam emiatt. Ha tehetném, visszacsinálnám ezt az egészet. De már túl késő sajnálkozni. Előbb kellett volna gondolkodnom.