2014. augusztus 3., vasárnap

33. rész

Sziasztok! Itt is van az újabb rész. Köszönöm a visszajelzéseket és továbbra is várom a komikat. Elöljáróban annyit, hogy mostantól egy jó darabig kissé depis részek következnek, de remélem tetszeni fog. Nem is mondanék többet. Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után. :))





Elérkezett a döntő napja. Szikivel a 3 nap alatt szinte alig láttuk egymást. Mondjuk, így legalább elkerültünk néhány kelletlen veszekedést. Az utóbbi időben elég feszült köztünk a levegő. Itt volt ez a Zsanis ügy, akkor a vita Olivérrel és a verseny miatt is ingerültebb vagyok a kelleténél. Az a bizonyos álom meg még mindig nem hagy nyugodni. Folyamatosan a két fiú jár a fejemben és minél többet gondolok rájuk, annál jobban összezavarodok. Ma is ott lesznek a döntőn és nagyon remélem, hogy nem fognak balhézni. Idegesen pakoltam be a cuccaimat a kocsiba és Tomira vártam, hogy végre elinduljunk.
-Jövök!- szedte elő a kulcsot és beszálltunk.- Nyugi, menni fog!- biztatott.- Viszont, valamiről beszélnünk kell!
-Miről?- néztem rá kérdőn.
-Anyának szüksége van rám otthon és egy hétre haza kell utaznom.- mondta.
-Mi? De történt valami?
-Az most hosszú lenne. Majd ha visszajöttem elmondom. De megleszel addig egyedül a lakásban?
-Persze. Nagy lány vagyok már. És mikor indulsz?
-Holnap kora reggel.
-Már is? Akkor add át üdvözletem a szüleidnek.
-Meglesz.- parkolt le a színház előtt. Kiszedtem ruháimat a hátsó ülésről és bementünk. A portán elnavigáltak az öltözőhöz és teli izgalommal léptem be a kis helyiségbe. Becsuktam az ajtót és relaxálásképp zenét hallgattam öltözés közben. Épp elkészültem a hajammal, mikor kopogtak, majd 10 kíváncsi szempár gazdája lépett be. Örültem, hogy eljöttek a srácok a barátnőikkel és Réka meg Peti is. Mindenkit megölelgettem és kaptam tőlük néhány biztató szót. Néhány perc múlva kimentek, hogy elfoglalják helyüket a közönség soraiban. Lassan közeledett a kezdés, így sminkem megigazítása után én is elhagytam az öltözőt. A hosszú folyosón a színpad felé igyekeztem, mikor valaki hátulról elkapta a karom és nekinyomott a falnak.
-Mit akarsz?- próbáltam szabadulni szorításából, de hiába.
-Csak sok sikert szeretnék kívánni!- simított végig arcomon, ami nagy undort váltott ki belőlem.
-Hagyj békén!- ütögettem mellkasát, de nem engedett.
-Ne játszd már az agyad! Tudom, hogy még mindig engem akarsz!- jött egyre közelebb, mígnem mellkasunk már összeért.
-Eressz el!- kezdtem kiabálni, mikor valaki lerángatta rólam és behúzott egyet neki, mire Krisz elterült a földön.
-Jól vagy?- sietett hozzám a megmentőm. Úgy lefagytam, hogy csak könnyes szemmel bólintottam.
-Ezt nem kellett volna kisgyerek!- állt fel a földről és dühösen a szőkeség felé indult.
-Fejezd már be ember!- álltam elé, összeszedve minden bátorságom.
-Mi van? Már ő a kis lovagod, nem a másik?
-Takarodj!- mondtam idegesen.
-Ennek még nincs vége!- nézett fenyegetően Olivérre, majd rám és elment.
-Nem bántott?- lépett elém és aggódva nézett rám.
-Nem.- ráztam meg a fejem és kitört belőlem a zokogás.
-Shhhh. Ne sírj!- húzott magához és szorosan megölelt.
-Köszönöm.- nyögtem ki nehézkesen.
-Nem hagyom, hogy bántson!- suttogta, miközben a hátam simogatta. Fejem a mellkasába temettem és mélyen beszippantottam illatát. Jó pár percig állhattunk mozdulatlanul, mikor valaki megjelent mögöttünk.
-Itt meg mi folyik?- hallottam meg Sziki hangját és azonnal elengedtem Olivért.- Kérdeztem valamit!- váltogatta köztünk tekintetét.
-Krisztián rátámadt Lexire!- szólalt meg végül Oli.
-Úristen! Jól vagy kicsim?- termett ott mellettem és megölelt.
-Igen. Szerencsére Olivér itt volt és megvédett.- néztem hálásan a szöszire.
-Köszönöm Olivér.- hallottam Szikitől ezt a fura mondatot.
-Én most megyek.- szólt zavartan, majd magunkra hagyott.
-ÚÚ! Már a színpadon kéne lennem!- kaptam a fejemhez és letöröltem a könnyeim.
-Biztos minden oké?- fogta két keze közé arcom.
-Persze.- erőltettem magamra egy  halvány mosolyt, majd a színpad felé siettem. Mikor odaértem, pont rám került a sor. Remegő lábakkal léptem a közönség elé és az első sorban megpillantottam a többieket. Tekintetem összetalálkozott a szösziével, aki egy biztató mosolyt küldött felém, majd elindult a zene és átadtam magam a pillanatnak. Kitörtek belőlem az érzések, így koreográfiámtól eltérően azt csináltam, amit abban a percben éreztem. Mikor elhallgatott a zene, gyorsan meghajoltam és azonnal elhagytam a színpadot. Megkönnyebbülve rogytam le az egyik székre és onnan néztem a maradék versenyzőt. Miután az utolsó ember is végzett, a zsűri elvonult meghozni döntését.
-Csöpi jól vagy?- rohantak hozzám Tomiék.
-Igen. Semmi gond.
-Ha meglátom azt a férget, megölöm!- dühöngött.
-Hagyd! Nem kell nagyobb baj. Olivér nem tudom elégszer megköszönni, hogy ott voltál!- hálálkodtam.
-Nem kell megköszönnöd.- mosolygott.
-Kérjük a versenyzőket a színpadra!- szólt a műsorvezető.
-Mennem kell!- álltam fel és a kért helyre indultam. Kb 2 méter távolság volt köztem és Krisztián közt, amitől egyre jobban maga alá kerített a félelem.
-A férfi kategória győztese, a 9-es számmal rendelkező Krisztián!- kiáltotta a mikrofonba. Hatalmas tapsvihar szólalt meg hirtelen és innentől csak 1 kívánságom volt, mégpedig, hogy ne én legyek a másik nyertes.
-A lányok közül pedig a szerencsés nyertes a 2-es számot viselő Alexa!- mikor kimondta a nevem, sokkolva temettem tenyerembe arcomat. Nem tudom hogyan tovább. Ezzel aláírtam a halálos ítéletem.
-Gyertek közelebb!- húzott minket egymás mellé.- Még egyszer nagy tapsot a két győztesnek, akik a világbajnokságon fogják képviselni az országot!- kiabált lelkesen a mikrofonba, én pedig könnyeimmel küszködve rohantam le a színpadról. Sziki egyből megölelt és ijedten bújtam hozzá.
-Réka mondd, hogy valahogy kiszállhatok!- néztem rá reménykedve.
-Sajnos nem. Ez benne van a szerződésben is.- közölte a borzalmas tényt.
-Na mi  van cica? Nem is örülsz?- jött felém öntelten Krisztián.
-Most boldog vagy? Elérted a célod!- üvöltöttem vele.
-Én vagyok a legboldogabb. Holnap várlak 2-kor a próbateremben!- vigyorgott, majd elment.
-Biztos nem tehetünk semmit?- kérdezte Bence is.
-Nem. Sajnálom Lexi, de ezt végig kell csinálnod!
-Képtelen vagyok rá!- motyogtam halkan.- Tomi hazaviszel?- néztem rá.
-Persze.
-Majd én.- vágott közbe Sziki. Elköszöntem mindenkitől és hazaindultunk. Egész úton kedvetlenül bámultam ki az ablakon. Mikor kiszálltunk, láttam rajta, hogy mondani akar valamit, ezért kérdőn néztem rá.
-Olivér mégis hogy került oda?- kérdezte.
-Fogalmam sincs. De pont a legjobbkor érkezett.
-Ja. Örömmel játszotta a hős megmentőt.
-Ugye ezt most nem mondod komolyan?
-Miért? Olyan odaadóan ölelgetett, mintha ő lenne a barátod.
-Most komolyan a féltékenységi hisztidet kell hallgatnom? Nincs elég problémám így is, de a pasim is, akitől azt várnám el, hogy mellettem álljon, a hülyeségeivel traktál! Hát köszönöm szépen!- ordítottam le, majd otthagyva felsiettem a lakásomba. Egyszerűen nem ismertem rá. Mintha nem is az az ember lenne, mint akit megismertem. Idegesen rontottam be az ajtón és vágtam földhöz a táskám. A könnyek azonnal utat törtek maguknak és patakokban mosták arcom. Magamra zártam az ajtót és bekucorodtam ágyamba. Már este 10 óra is elmúlt, de tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Először zenehallgatással próbáltam megnyugodni, de nem sokat segített. Egy órányi szenvedés után a fürdőszobába mentem és egy perzselően forró fürdőt vettem. Ezután visszabújtam a takaró alá, de csak a szörnyű gondolatok cikáztak fejemben. Mi lesz, ha újra bántani fog? Ez elég valószínű a mai eset után. És a kapcsolatom Szikivel is egy nagy mélyponton van mostanában és úgy érzem, csak rosszabb lesz. A múltkori rémálmom egy része ma valóra vált. Tudtam, hogy muszáj beszélnem valakivel, de csakis egy emberre számíthattam. Elővettem a telefonom és bíztam benne, hogy még nem alszik és felveszi.


Olivér szemszöge:
Mikor megláttam, hogy valaki a falhoz nyomja Lexit, rögtön tudtam, hogy ki az és cselekednem kellett. Szerencsére nem esett bántódása, de nagyon megrémült. És most, hogy minden nap ezzel az elmebeteg állattal kell lennie, még jobban féltem. Napról napra egyre jobban szeretem ezt a lányt. Ahogy a folyosón öleltük egymást hosszú percekig, azt kívántam, hogy az a pillanat soha ne érjen véget. Rossz volt látni, hogy annak ellenére, hogy én voltam ott mellette, mégis Szikivel ment haza. Miután mi is hazaértünk a srácokkal, gyorsan lefürödtem és aludni mentem. Az éjszaka közepén telefonom csörgése ébresztett fel és ahogy az erős fény hatására kitisztult a látásom, észrevettem, hogy Lexi neve villog a kijelzőn, így habozás nélkül felvettem.
-Haló.- szóltam bele rekedtesen.
-Szia. Felébresztettelek?- kérdezte vékony hangján.
-Igen. De semmi baj. Gond van?
-Csak nem tudok aludni és muszáj beszélnem valakivel.
-Öt perc és ott vagyok!
-Köszönöm.- nyomtuk ki. Azonnal kiugrottam az ágyból és az első szembejövő ruhadarabot magamra kaptam és próbáltam észrevétlenül kilopózni a házból. Miután ez sikerült, szélsebesen rohantam a szomszédba. Nagyon örülök, hogy engem hívott. Ez azt jelenti, hogy bízik bennem és szüksége van rám. De mi van Szikivel? Talán megint összevesztek? Mondjuk ezen nem lepődnék meg. Gyorsan felszaladtam az emeletre és az ismerős kis lakás ajtaján kopogtam, mire rögtön kinyílt az ajtó és egy kisírt szemű szomorú kicsi lány fogadott.
-Minden rendben?- mentem be a nappaliba, majd azon keresztül a szobájába követtem, ahol leültünk az ágyára.
-Ne haragudj, hogy iderángattalak az éjszaka közepén, de úgy érzem, te vagy az egyetlen, akivel beszélhetek. Tomi Rékánál, holnap pedig elutazik, Sziki pedig….- hagyta levegőben a mondatot.
-Összevesztetek?- néztem komor arcára.
-Igen. Pont amikor a legnagyobb szükségem lenne rá, akkor tör ki belőle a féltékenység!- csuklott el hangja és könnyek szöktek ki gyönyörű szeméből.
-De kire féltékeny ennyire?
-Szerinted?- emelte rám tekintetét és azonnal leesett a dolog. Szorosan magamhoz húztam és próbáltam megnyugtatni. Hosszú ideig tartó néma csend után kibújt ölelésemből és könnyes szemeivel rám nézett.
-Tudod a minap volt egy elég fura és egyben rémisztő álmom, ami ma részben valóra is vált.
-És mi volt az?- kérdeztem, mivel kíváncsivá tett.
-Krisztián rám támadt és Sziki csak ott állt és nevetett, majd megcsókolta Zsanit. És tudod ki volt a megmentőm? Te.- mondta, mire csodálkozva néztem rá.
-Rám mindig számíthatsz!- pusziltam hajába.
-Oli.- pillantott rám.
-Igen?
-Ne mondd el senkinek, hogy itt voltál jó?
-Persze. Bízhatsz bennem.
-Köszönöm.- fordult felém és megölelt.
-Szeretnéd, hogy elmenjek holnap veled a próbára?
-Aranyos vagy, de biztos sok dolgod van és ezzel egyedül kell megbirkóznom.
-Semmi dolgom és szeretnélek elkísérni. Féltelek attól az őrülttől.
-Elhiheted, hogy mennyire félek tőle, de muszáj lesz valahogy leküzdenem a félelmet.
-Elkísérlek jó? Legalább most az egyszer!
-Rendben. És nagyon jól esik, hogy ennyit törődsz velem.- fedeztem fel arcán egy apró mosolyt.
-Ez csak természetes!
-Sajnos nem mindenkinek.- hajtotta le fejét.
-Nyugi. Úgy is kibékültök, mint mindig.- próbáltam vigasztalni.
-Nem hiszem. Mostanában mindenen összeveszünk és nem olyan a viszonyunk, mint eddig.
-Szereted?- kérdeztem.
-Igen, de úgy érzem, hogy eltávolodtunk egymástól és kölcsönösen veszítjük el egymás bizalmát.
-Ebben nem igazán tudok segíteni. Először tisztázd le magadban, hogy mit szeretnél és azután beszélj vele!- próbáltam jó tanácsot adni neki.
-Igazad van. És még egyszer bocsi, hogy ilyen későn zargattalak a problémáimmal.
-Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Most viszont próbálj meg aludni!- simítottam végig puha arcán.
-Mindent köszönök.- nyomott egy puszit arcomra.
-Jó éjt.- mosolyogtam rá, majd hazaindultam. Szegény teljesen ki van készülve. Rossz őt ilyen boldogtalannak látni, de mindent meg fogok tenni, hogy ez megváltozzon. Mint egy betörő, olyan halkan nyitottam ki az ajtót és osontam be rajta. Szerencsére senkinek nem tűnt fel a kis kimaradásom. Bár semmi közük nem lenne hozzá.Mivel megkért rá, ezért véletlenül sem szólok erről senkinek. Teljesen megbízik bennem és ez a legfontosabb. Már igencsak hajnali 3 volt, ezért álmosan visszafeküdtem és folytattam az alvást.

2014. július 31., csütörtök

32. rész

Halihó!! Meg is érkeztem a 32. résszel. Remélem nem baj hogy egy kicsit korábban hoztam. Először is azt szeretném mondani, hogy a sok oldalmegjelenítésből látom, hogy nézitek a blogot, de a kommentek és pipák száma nem ezt tükrözi. Ezért kérlek titeket, hogy hagyjatok nyomot magatok után, akár egy pipával, vagy pár szóval. Másodszor pedig szó volt róla, hogy indítanék egy újabb blogot, ami Olivéres lenne. Az a nagy harci helyzet, hogy a hülye álmaimnak köszönhetően egy Ya Ou-s történet is kipattant a fejemből és szeretném azt is megosztani veletek blog formájában, de nem tudom, hogy melyikkel kezdjem. Ebben kérném a segítségeteket, hogy komiban, chatben, vagy akár facebook-on osszátok meg velem, hogy melyiket olvasnátok először, mert 3 blog együtt nem megy. A prológusok már készülőben vannak és hamarosan fel is tenném. Na szóval ennyi lettem volna, a részhez pedig jó olvasást és várom a véleményeket. :))



Sziki szemszöge:

Már javában besötétedett, de nem érdekelt. Csak is egy dologban voltam biztos, mégpedig, hogy szükségem van rá és vele kell lennem. Pár perc elteltével kinyílt az ajtó, de nem az általam remélt személy állt mögötte.
-Tudod te, hogy hány óra?- nézett rám álmosan Tomi.
-Nem. De nem is érdekel. Lexihez jöttem.
-Már alszik.
-Nem baj. Látnom kell.
-Jó. Menj, de kíméljetek meg a veszekedéstől.- engedett be az ajtón. Egyből szobája felé indultam és a lehető leghalkabban nyitottam be. Édesen szunyókált, a tőlem kapott maciját átölelve. Csendben az ágyához lépkedtem és lefeküdtem mellé. Először mocorogni kezdett, majd telefonjával felém világított és álmos szemekkel nézett rám.
-Te mit csinálsz itt?- szólt halkan.
-Nem tudok nélküled aludni.
-És ezért ide kell jönnöd az éjszaka közepén és fel kell ébreszteni.
-Maradhatok? –néztem rá reménykedve.
-De csak mert semmi kedvem egy újabb vitához.- feküdt le ismét és nekem hátat fordítva aludt tovább. Nem tudtam úgy álomra hajtani a fejem, hogy ne érezzem közelségét, ezért hátulról átöleltem és szorosan magamhoz húztam. Nagyon jól esett, hogy nem tolt el magától, így nyugodtabban merültem el az álmok  világában.
Reggel boldogan vettem észre, hogy feje mellkasomon pihent, kezével pedig átölelt. Lehet, hogy csak álmában bújt hozzám, de akkor is nagy örömmel töltött el, hogy mellettem van. Elhatároztam, hogy bármit megteszek, hogy kiengeszteljem, kezdve egy reggelivel. Óvatosan felkeltem, ügyelve, hogy ne ébresszem fel és a konyhába indultam.



Alexa szemszöge:
Mozgolódást éreztem magam  mellett, de túl lusta voltam kinyitni a szemem. Kis idő múlva erőt vettem magamon és megdörzsölve azokat, hunyorogva ébredtem fel. Az estéből csak arra emlékeztem, hogy Sziki valahogy az ágyamba keveredett és itt aludt. Viszont most üres volt mellettem a hely. Én tényleg szeretnék neki megbocsátani, de az igazat megvallva, kissé megingott  a bizalmam. Tudom, hogy nem történt semmi köztük, mégis tartok tőle, hogy még mindig szereti és magamra fog hagyni. Ezért is megyek bele nehezen egy kapcsolatba, mert félek, hogy nem vagyok elég jó és bármikor talál nálam szebbet és jobbat. Eddig minden olyan jól működött és most hirtelen felbukkant ez a lány a semmiből és mindent összekuszált. Biztos vagyok benne, hogy Szikinek még nem közömbös. Elvégre 7 év az csak 7 évnyi együtt töltött idő. Nem tudom mit csináljak. Szívem szerint most azonnal magamhoz ölelném és hosszan megcsókolnám, de félek, hogy ha ilyen hamar elfelejtem a dolgot, akkor újra és újra meg fogja ismételni.
Hosszú gondolkodás után kikászálódtam a kellemes meleget nyújtó takaró alól és a konyha felé vettem az irányt. Finom illat közelítette meg orromat és Szikit pillantottam meg a pult mögött főzőcskézni.
-Te mit csinálsz?- csoszogtam közelebb.
-Jó reggelt szerelmem.- lépett felém és egy puszit nyomott arcomra.
-Mi készül ott?- mutattam a serpenyőre.
-Rántotta.
-Látom bűntudatod van.- néztem rá, mivel tudtam mire megy ki ez a reggeli készítős dolog.
-Nem is kicsit.- kevergette tovább.
-Remélem is.- vágtam morcos képet és kivettem a szekrényből két tányért, majd villákat és az asztalra tettem. Levette a serpenyőt a tűzről és mindkét tányérra szedett az elkészült finomságból.
-Meg tudsz nekem bocsátani?- nézett rám és arcán félelmet fedeztem fel.
-Attól függ.- húztam az agyát.
-Mitől?
-Hogy ízlik-e a reggelid.- mosolyodtam el és leültem. Ő is helyet foglalt velem szemben és csendben kezdtünk neki az evésnek. Mikor az első falattal közelítettem szám felé, nagy szemekkel nézett rám.
-Mi az?-kérdeztem.
-Ízlik?- kíváncsiskodott.
-Majd a végén megmondom.- folytattam tovább a falatozást, ő pedig idegesen nézegette tányérját és néha-néha evett egy kicsit. Istenien tud főzni, de még nem akartam ezt tudatni vele. Megettem az utolsó falatot is és megüresedett tányérommal a mosogatóhoz indultam. Hallottam halk lépteit magam mögött, ami megmosolyogtatott, de igyekeztem leplezni. Élveztem, hogy az idegein táncolok és tűkön ül válaszomért. Miközben elmosogattam a piszkos edényeket, mögém osont és a fülembe suttogott, amitől a hideg is kirázott.
-Na hogy ízlett?- mormogta fülembe, lehelete pedig arcom csikizte.
-Hát- fordultam szembe vele és közelebb hajoltam hozzá.- Nagyon finom volt.- mondtam halkan, mire hatalmas mosoly vette birtokba arcát.
-Tudtam én!- vigyorgott és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem ez egy amolyan „Nem akarlak elveszíteni” ölelés volt.
-Ne csináld ezt többé jó? Nagyon megbántottál!- néztem mélyen a szemébe.
-Tudom, kicsim. Soha nem foglak megbántani.
-Mintha ezt már hallottam volna.- e mondatom hallatán kissé elszomorodott.
-Ne haragudj rám.- hajtotta le fejét és hozzám bújt.
-Csak ne szeretnélek ennyire!- simogattam meg arcát, majd egy puszit nyomtam rá.
-Köszönöm.- suttogta halkan. Ajkaival lassan közelített felém, végül az enyémekhez tapasztotta és egy érzelem teli csókban forrtunk össze. Nagyon hiányzott közelsége, csókjai, ölelése. Akarva-akaratlanul is belemosolyodtam csókunkba, ezzel félbeszakítva tevékenységünket. Ez nem volt akadály számára, ugyanis ismét lecsapott ajkaimra és egyre hevesebben faltuk egymást. Hirtelen ölébe vett és szobámba indultunk. Lefektetett ágyamra és folytattuk vad csókcsatánkat. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy ilyen könnyen visszakaphat, ezért megszakítottam tevékenységünket.
-Sziki próbálnom kell!- toltam el magamtól.
-Muszáj?- nézett rám, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékát.
-Igen. Három nap és itt a döntő.
-Hát jó.- mászott le rólam és az ágyon ülve nézte, amíg felöltözöm.
-Tetszik a látvány?- pillantottam rá, mivel tátott szájjal bámult.
-De még mennyire.- mosolygott pimaszul.
-Na indulás!- fogtam meg táskámat és elindultunk.
-Este látlak?- álltunk meg a lépcsőházban.
-Nem tudom. Sokat kell gyakorolnom és hulla fáradt leszek.
-Légyszi! Ha szeretnéd, kapsz tőlem egy jó kis masszázst.- kérlelt.
-Jól hangzik.
-Akkor átjössz?
-Legyen.- adtam be a derekam.
-Helyes. Jó legyél!- lehelt egy csókot ajkamra.
-Én mindig az vagyok.- mosolyogtam, majd az ellenkező irányba szedtem a lábam. Pillanatok alatt a próbateremhez értem, ám ahogy beléptem az ajtón, döbbenten láttam, hogy Krisztián próbál.
-Kicsi Lexi!- pillantott meg a tükörből és felém indult.
-Mit keresel itt?- hátráltam, ahogy tudtam.
-Készülök a szombatra. Gondolom te is ezért jöttél.
-Sokáig kell még a terem?- kérdeztem riadtan.
-Attól függ, meddig marasztalsz. De ne legyél már ennyire megszeppent! Nem így ismerlek.- kacsintott.
-Én sem olyannak ismertelek, aki képes lenne megölni a saját barátnőjét!
-Jó, az nagy hiba volt, de megmondtam előre, hogy tartsd a szád, vagy baj lesz! Nem hallgattál rám, hát kénytelen voltam beváltani az ígéretem.- közeledett felém.
-Undorító vagy! Ne közelíts!- figyelmeztettem.
-Mert mi lesz? Nincs itt a kis szupersztárod, hogy megvédjen! De megnyugodhatsz! Nem akarlak bántani.
-Menj el kérlek!
-Most mitől félsz ennyire? Gondolj bele, ha mindketten nyerünk, kénytelen leszel élvezni a társaságom.
-Előbb vesztem el a versenyt, minthogy újra a közeledben legyek!
-Ugyan már Lexi! Egyszer úgyis meg fogsz bocsátani!
-Felejtsd el! Most pedig kifelé!- nyitottam ki az ajtót.
-Szia Baby!- köszönt el vigyorogva, majd végre elment.
Nem hiszem el, hogy ennek mindenhol meg kell jelennie. Rosszabb, mint egy szellem. Nagyon szeretném megnyerni a versenyt, de ugyanakkor nem hagy nyugodni a gondolat, hogy esetleg vele kellene indulnom a vb-n. Tudom, hogy mennyire jól táncol és azt is, hogy bármire képes a győzelemért. De nem mondhatok le miatta az álmaimról! Hosszas merengés után bemelegítettem és nekikezdtem a gyakorlásnak.


Sziki szemszöge:
Még fel sem fogtam, hogy Lexi megbocsátott. Nagyon boldoggá tett és mostantól sokkal többet figyelek rá és igyekszem nem megbántani. Otthon meglepő módon csak Olivért találtam.
-Hát te hol voltál?- kérdezte.
-Lexinél. Hiába való volt a kis játékod, mert kibékültünk.- dörgöltem az orra alá.
-De nagyra vagy magadtól! Azért bocsátott meg, mert naivan beléd van zúgva. De úgyis rájön, hogy milyen vagy!
-Na milyen vagyok?
-Mindenki tudja, hogy mindennél jobban szeretted Zsanit és ha újra visszajön a színre, úgyis visszamész hozzá!
-Te honnan veszed ezt a baromságot? Zsani már a múlt. Nekem csak Lexi számít! És tudom, hogy ezt csak azért mondod, mert féltékeny vagy!- mondtam flegmán.
-Az meglehet, de biztos vagyok benne, hogy megint meg fogod bántani. De akkor ne számíts semmi jóra!
-Most fenyegetsz?
-Vedd, aminek akarod, de nem fogom hagyni, hogy tönkretedd ezt az ártatlan lányt.
-Normális vagy? Miért akarnám tönkretenni, akit szeretek?- kérdeztem dühösen.
-Mert ismerem Zsanit és téged is! Vissza fogsz hozzá menni, Lexit  pedig a padlóra küldöd ezzel. Az egyetlen hibája ennek a lánynak, hogy megbízik benned!
-Olivér ezt most fejezd be, különben!
-Különben, mi lesz? Megütsz? Gyere nyugodtan!- provokált, én pedig épp nekimentem volna, mikor Bence és Ya Ou hazaértek.
-Mi  folyik itt?- nézett ránk Ya Ou.
-Mi ez az ordibálás?- kérdezte Benny.
-Olivér nem bír magával. Ráférne néhány pofon!
-Nem én vagyok az, aki úgy játszik Lexivel, ahogy kedve tartja!
-Te miről beszélsz?- emeltem fel az öklöm, hogy bemossak neki, de Ya Ou leállított.
-Na ezt most fejezzétek be!- tett rendet köztünk. Mérgesen ránéztem Olivérre, majd becsapva magam után az ajtót a szobámba mentem. Nem tudom, mit képzel magáról, hogy mindenféle hülyeséget hadovál össze-vissza. Még, hogy én újra összejövök Zsanival. Ekkora baromságot is csak ő képes kitalálni. Mindent megtesz, hogy elválasszon Lexitől, de ezt nem fogom hagyni!


Alexa szemszöge:
Egész napos hosszú gyakorlás után lezuhanyoztam és átöltöztem, majd fáradtan indultam Szikihez. Csengettem és Bence nyitott ajtót.
-Sziasztok.
-Szia.- köszönt Ya Ou is.
-Jó, hogy jössz! Sziki és Olivér az előbb egymásnak estek . Ya Ou alig bírta leállítani őket!- mesélte Benny, amitől teljesen ledöbbentem.
-Micsoda? De miért? Vagy hogy? Ezt nem értem.
-Igazából mi se. Mikor hazajöttünk már javában vitatkoztak és Sziki majdnem behúzott egyet Olinak!- mondta Ya Ou.
-Jézusom! Ezek nem normálisak! Na majd én helyreteszem mindkettőt! Hol vannak?- kérdeztem dühösen.
-Szobájukban.- szólt Bence. Először Szikihez mentem, aki az ágyában gubbasztott.
-Szia kicsim!- indult felém, de eltoltam magamtól.
-Hagyjuk ezt! Mi volt ez az egész Olivérrel?- vontam kérdőre.
-Szóval elmondta.
-Nem. A srácok mondták, hogy egymásnak estetek, szóval halljam!
-Az egészet ő kezdte azzal, hogy úgyis meg foglak bántani, meg hogy hiba, hogy megbízol bennem, meg ilyen marhaságokat beszélt. Csoda, ha nekimegyek?- nézett rám feldúltan.
-Ez akkor sem megoldás! Hisz barátok vagytok. Szerinted nekem  mennyire esik rosszul, hogy miattam veszekedtek?
-De ő nem bír a szájával!
-Azért téged sem kell félteni! Ha nem foglalkozol vele mit beszél, akkor nincs vita.- mondtam mérgesen.
-Ne haragudj rám!- sajnálkozott.
-Erre inkább nem mondok semmit! Megyek, beszélek vele is.- indultam az ajtó felé.
-Nem hiszel nekem?
-Ezt nem mondtam, csak szeretném hallani az ő verzióját is.- hagytam magára és a szőkeség szobájába mentem. Kopogás után benyitottam és megpillantottam, ahogy az ágyon fekve nyomkodja telefonját.
-Bejöhetek?
-Persze.- tette el kütyüjét és felült. Leültem hozzá és kérdőn néztem rá.
-Tudod, igaz?
-Igen. Elmondanád, mire volt ez jó?
-Sajnálom. De nem bírom nézni, hogy újra és újra fájdalmat okoz neked.
-Olivér, ez szerintem nem a te dolgod!
-Tudom, de nagyon fontos vagy nekem és fáj, hogy miatta látlak szomorúnak.
-De már megbeszéltük és minden rendben.
-Meddig? Amíg Zsani újra meg nem jelenik.
-Ne mondd ezt kérlek!
-Mondd, hogy nincs igazam!- nézett rám. Nem tudtam erre mit mondani.- Látod! Nem bízol már benne ugyanúgy.
-Ebben igazad van, de légy szíves ne provokáld! Nagyon rossz érzés, hogy miattam megy mindig a vita köztetek.
-Vajon miért? Ezen szerintem gondolkozz el, hátha rájössz! És ne aggódj! Mostantól csendben maradok. Előbb - utóbb úgy is megtudod, hogy milyen.
-Köszönöm.- álltam fel, de visszahúzott.
-Csak nem akarom, hogy miatta szenvedj!- suttogta fülembe és magához ölelt.
-Hidd el, én sem szeretném.- nyomtam egy puszit arcára és elhagytam szobáját. Nagyon elgondolkodtatott, amiket mondott és félek, hogy van bennük némi igazság. Visszamentem Szikihez, aki kíváncsian nézett rám.
-Na, előadta magát?
-Nem fejeznéd be? Elegem van már a gyerekes viselkedésetekből!- teremtettem le.
-Jó. Sajnálom.-hajtotta le a fejét. -Szeretnéd megkapni az ígért masszázst?
-Majd máskor. Most inkább aludjunk. Fáradt vagyok.- feküdtem mellé.
-Oké.- sóhajtott szomorúan, majd magához ölelve elaludtunk.
Nagyon különös álmom volt. Krisztián újra rám támadt és Sziki csak ott állt és gonoszan nevetett. Azután megjelent Zsani és szenvedélyesen megcsókolták egymást. Krisz épp az autójába ráncigált, amikor a semmiből ott termett Olivér és leütötte, majd védelmezően átölelt.
Hirtelen felébredtem és rájöttem, hogy csak egy buta álom volt. Fogalmam sincs mit akart ez jelenteni, vagy hogy mire célzott a szöszi a szobájában. Totális zavart érzetem a fejemben és már semmit sem értettem. Próbáltam visszaaludni remélve, hogy elkerülnek az újabb fura álmok.