45. rész

Helóka Drágák. Meghoztam az újabb részt.Köszönöm a sok komit és pipát, amiket az előző részhez kaptam. Továbbra is számítok a véleményetekre, és ha valakinek nem tetszik a részt, arra kérem, hogy ossza meg velem, hogy miért, hisz a hibáiból tanul az ember. Bocsánat, hogy nem lett túl hosszú és eseménydús, de ígérem a következő sokkal izgalmasabb lesz. Jó olvasást, a kövit pedig igyekszem szerdára hozni. :))

Alexa szemszöge:

Egész nap egyedül vagyok itthon, ugyanis Tomi késő estig dolgozik. Nem szeretek mostanában magamban lenni, mert akkor folyton eszembe jutnak a történtek. Nincs is jobb bú felejtő, mit egy doboz fagyi és egy jó vígjáték a tv-ben. El is helyezkedtem a kanapén, ölemben a hűsítő finomsággal és filmnézés közben kanalaztam az eper és vanília ízű  tejes fagyit. Épp a legjobb résznél tartott a film, mikor a csengő belerondított a dologba. Nem tudom ki a fene az, de piszok jól tud időzíteni. Félre raktam a hideg dobozt és kanállal a számban indultam ajtót nyitni. Elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam a faszerkezetet. A túloldalon viszont egy eléggé váratlan személy állt.

-Szia, Lexi. – köszönt, mire kivettem a kanalat a számból. Elég hülyén nézhettem ki vele.

-Hát te? – kérdeztem egyhangúan.

-Beszélnünk kell!

-Nem akarok megint vitázni, úgyhogy menj el, kérlek.

-De ez nagyon fontos! Engedj be, kérlek. – erősködött. Láttam arcán, hogy tényleg komolyan gondolja, ezért beengedtem.

-Jó, gyere. – álltam el az útjából, majd becsuktam mögötte az ajtót. Letelepedtem előbbi helyemre, ő pedig mellém ült.

-Kérsz fagyit? – vettem ölembe a már kissé olvadt édességet.

-Nem, köszi.

-Szóval, mit szeretnél? – néztem rá kérdőn.

-Valamiről tudnod kell azzal az éjszakával kapcsolatban. – kezdett bele.

-Ne haragudj, de a piszkos részletekre nem vagyok kíváncsi.

-De nem erről van szó!

-Akkor? Kibököd még ma, vagy vársz vele holnapig?

-Jó. – vett egy mély levegőt. – Nem feküdtem le Zsanival! – mondta, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Mi van? Ez kurva szar poén!

-Ez nem vicc, hanem az igazság. – folytatta.

-Ne etess már, légy szíves! Akkor a srácok is hazudtak, igaz?

-Nem! Ha megengednéd, hogy elmagyarázzam, akkor talán könnyebb lenne megértened.

-Hallgatlak. – maradtam csendben és rá figyeltem.

-Úgy egy fél órája átjött hozzám Zsani és mindent elmondott, hogy mi történt aznap. Kiderült, hogy Krisztián fizetett neki azért, hogy válasszon szét minket és akkor éjjel is valami drogot tett a poharamba, amitől nem emlékeztem semmire és úgy alakította a dolgokat, hogy azt higgyék, hogy lefeküdtünk.

-Micsoda? – képedtem el.

-Én is hasonlóképp reagáltam rá.

-Hihetetlen, hogy ennek a rohadéknak mindenhova elér a keze. – mondtam még mindig sokkos állapotban.

-És akkor most hogyan tovább? – nézett rám.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy mi lesz kettőnkkel? Mármint most, hogy kiderült, hogy nem történt semmi, arra gondoltam, hogy ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk.

-Igen? És ezt te hogy képzelted? Lehet, hogy valóban nem csaltál meg, de már lezártuk ezt a dolgot.

-De Lexi, én szeretlek és tudom, hogy te is!

-De nem bízom benned, nem fogod fel? A szemembe hazudtál! És  bizalom nélkül az egész szart se ér! – szóltam kicsit ingerülten.

-Tudom, hogy megbántottalak, de bocsáss meg! – könyörgött.

-Menj el, légy szíves! – küldtem el.

-De…

-Kérlek, hagyj magamra! Gondolkodnom kell. – ismételtem meg magam, mire felállt és az ajtó felé indult.

-Örökké szeretni foglak! Ezt ne feledd! – lépett elém és váratlanul a homlokomra nyomott egy puszit, majd elment. Becsuktam az ajtót és lecsúszva rajta, a földre ültem. -Na Lexi, most rendesen feladták a leckét! Most találd ki, hogy mi a büdös francot csinálj!- peregtek le a gondolatok egymás után a fejemben.  Nem tudom mihez kezdjek. Nagyon összezavartak a dolgok. Ezek szerint nem történt semmi köztük. Ennek örülnöm kéne, de én már nem értek semmit sem. A szívem szakadt meg, mikor reménykedő arcára kiült a szomorúság. Még mindig ugyanúgy szeretem, de nem lehet semmissé tenni a történteket. Az a sok fájdalom, amin miatta mentem keresztül, épp, hogy elmúlt, erre itt az újabb pofon. Sajnos a bizalmam rég elveszett iránta, anélkül meg mit sem ér az egész. Talán idővel majd helyreállnak a dolgok, de most az lesz a legjobb, ha egy ideig nem is találkozom vele. Persze, hogy amikor jó tanács kéne, Tomi sincs itthon. Minek is lenne?
Idegesen mentem be a fürdőbe és próbáltam egy hűsítő zuhannyal lenyugtatni magam, de nem volt túl sok értelme. Fürdés után felöltöztem és bemásztam az ágyamba, elaludni viszont nem tudtam.

Olivér szemszöge:

Az utóbbi napjaim nagyon jól teltek. Annyira izgatott vagyok már a holnap miatt. Végre újra láthatom Bellát. Egész nap fel-alá mászkálok és várom, hogy végre elteljen ez a 24 óra. Épp a konyhában majszoltam jóízűen a szendvicsem, mikor egy hatalmasat csapódott az ajtó és Sziki jött be dühösen.

-Haver, mit ártott neked az a szerencsétlen ajtó? – néztem ingerült arcára.

-Bocs.

-Mi történt?

-Most jövök Lexitől. Elmondtam neki, hogy nem csaltam meg, de ennek ellenére, ugyanúgy kidobott.

-Várj! Mi az, hogy nem csaltad meg? Ezt nem értem. – kérdeztem értetlenül, mire mindent elmondott töviről hegyire. Amikor mondókája végére ért, még a kaja is kiesett a számból, úgy ledöbbentem.

-Ez elképesztő! – böktem ki valamit.

-Fogalmam sincs, mit csináljak. – töltött remegő kézzel ásványvizet magának.

-Figyelj! Biztos vagyok benne, hogy még mindig szeret. Sok lehetett neki ez a dolog, szóval hagyd egy kicsit gondolkodni. – próbáltam jó tanáccsal ellátni.

-De félek, hogy ezt már teljesen elszúrtam.

-Dehogy szúrtad! Ha akarod, beszélek vele. – ajánlottam fel.

-Megtennéd?

-Persze.

-Kösz, Tesó! – ölelt meg kissé lenyugodva. Elpakoltam magam után, majd egyenesen a szomszédba siettem. Szempillantás alatt az emeletre kerültem és az ismerős kis lakás ajtaján kopogtam.

-Szia. – köszöntem vidáman, amint ajtót nyitott.

-Hali. – szólt halkan.

-Na, mi ez a rossz kedv már megint? Itt van Olivér! Tessék örülni! – bohóckodtam, mire halványan elmosolyodott. A nappaliban helyet foglaltunk és egyből belecsaptam a közepébe.

-Sziki elmondta, mi történt. – néztem rá, mire lehajtotta a fejét.

-És?

-Lexi, én tudom, hogy most nagyon össze vagy zavarodva, de gondolj bele az ő helyzetébe is.

-Én gondolok Olivér! Folyamatosan csak gondolkodok, de egyre rosszabb lesz.

-Szereted? – néztem rá komolyan, mire félénken bólintott. – Akkor meg?

-Hiába szeretem, ha nem bízom meg benne! És nem tudok az egészre úgy tekinteni, mintha meg sem történt volna.

-De nem is kell! Csak hallgass a szívedre!

-Patocska, hogy lettél ilyen bölcs mostanában? – mosolyodott el.

-Én mindig is ilyen voltam. Nem is tudom, talán elmehetnék párkapcsolati tanácsadónak, nem? – nevettem.

-Akkor mindenki magányosan fog megöregedni.

-Haha. Látom a humorod visszatért.

-El se veszett.

-Visszatérve a témához. Gondold át és beszélj vele. Hidd el, hogy tiszta szívéből szeret és most nagyon szenved, ahogy te is.

-Tudom. De félek, hogy megint pofára esek.

-Na most jól figyelj! Volt valaha is olyan veszekedésetek, ami nem egy harmadik személy miatt történt? – kérdeztem, mire elgondolkodott.

-Hát…

-Na látod. Soha nem bántana okkal téged.

-Azt hiszem, lehet hogy van esélyed a tanácsadói pályán. – kúszott arcára egy széles mosoly.

-Én mindig megmondom a tutit. Ja, ha már itt tartunk. Holnap hatalmas filmezős délután lesz nálunk és ti is hivatalosak vagytok.

-Hát… Nem is tudom. – töprengett.

-Nem fogadunk el nemleges választ!

-Oké. De neked nem holnap van randid Bellával? – kérdezte.

-Először is, ez nem randi, de amúgy igen.

-Látom, már nagyon izgulsz.

-Hát, ami azt illeti, igen. – vallottam be.

-Nyugi, minden rendben lesz. Biztos, hogy össze fogtok jönni.

-Ne kiabáljuk el a dolgot. De örülnék, ha a ti kapcsolatotok is rendeződne, mert elég lehangoló folyton valamelyikőtök szomorú fejét nézni. – mondtam, mikor megszólalt a telefonja. Kihalászta a zsebéből és felvette. Pár perc múlva pedig egy nagy sóhaj kíséretében tért vissza.

-Baj van? – néztem rá.

-Réka hívott a verseny miatt.

-És?

-Kiderült, hogy Krisztián valóban lefizette a zsűrit. – mondta.

-Akkor így mi lesz a vb-vel?

-Semmi. Minden eredményt semmissé tettek.

-De így legalább nem kell találkoznod vele.

-Igen, de ismerem, és biztos, hogy nem fog békén hagyni.

-Ha felbukkan, azonnal szólj!

-Rendben. – bólintott.

-Viszont én megyek, mert már későre jár. – álltam fel.

-Oké. – kísért ki.

-Holnap találkozunk. – öleltük meg egymást és hazaindultam. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de remélem, hogy minden rendbe jön köztük. Otthon nem meglepő módon Sziki várt rám a nappaliban.

-Na, mit mondott? – pattant fel hirtelen.

-Igazából semmi konkrétat, de mondtam neki néhány olyan dolgot, amin muszáj lesz gondolkodnia.

-De semmi biztatót nem mondott? – kérdezte reménykedve.

-Haver, nyugi! Szeret téged és idővel meg fog bocsátani! – nyugtattam.

-Bár igazad lenne.

-Nekem mindig igazam van. És nem mellesleg holnap ő is jön filmezni, szóval nem lesz gáz. Csak azt kérem, hogy ne támadd le egyből!

-Nem fogom, de muszáj látnom.

-Én megyek fürödni. Fel a fejjel! – biztattam.

-Oké.

Bementem a szobámba törölközőért, majd elmentem zuhanyozni. Gyorsan elkészültem, majd megmostam a fogam és lefeküdtem. Minél előbb el akartam aludni, hogy gyorsabban teljen el az éjszaka. Nagyon várom már a holnapot és remélem, hogy minden jól alakul majd. Ehhez hasonló pozitív gondolatokkal a fejemben léptem át az álmok világába.

44. rész

Halihó! Megérkeztem a következő résszel. Nagyon szépen köszönöm az előző kommenteket és biztatásokat. Nagyon jól esett látni, hogy ennyien szeretitek a blogot és épp ezért nem fogom abbahagyni az írást. Viszont mostantól sajnos csak heti 1 részt tudok majd hozni. Lehet, hogy néha összejön egy-egy rész hét közben is, de nem ígérek előre semmit. Nem is húznám tovább az időtöket, jó olvasást kívánok. Egy picivel hosszabb lett ez a rész, mint szokott, de remélem nem bánjátok. Most is arra kérlek, hogy hagyjatok nyomot magatok után! :))

Krisztián szemszöge:

Az utóbbi pár napban nem találkoztunk Lexivel, de ezt ma bepótoljuk. A Zsanitól hallottak alapján nem lehet jó passzban, de ez nekem pont kapóra jön. A reggeli újságcikkben elég fura dolgokat olvastam. Mi az, hogy azzal a Patocskával, vagy kivel ment el a buliból? Nagy munkámba telt, mire elválasztottam attól a Sziki gyerektől és nem fogom hagyni, hogy ez a kis mitugrász szőke lecsapja a kezemről. Ha kell, magam távolítom el az útból, de nem fog nekem keresztbe tenni, az biztos.

Lassan 2 óra, szóval kezdődik a próba. Gyorsan átöltöztem és bemelegítettem. Lexi úgy látszik késik, szokásához hűen. Egyszer aztán kinyílt az ajtó és végre belépett rajta. Nem nézett ki valami fényesen.

-Szia. – köszöntem.

-Szia. – motyogta.

-Nem tűnsz valami boldognak. Mesélj mi baj?

-Minden. Az egész életem egy nagy rakás szar!

-Ne mondj már ilyet! Tudod, hogy ez nem igaz. – próbáltam valami értelmeset szólni. Ez a lelkizés nem az én műfajom.

-De miért vagyok ilyen szerencsétlen?

-Nem vagy az, csak mindig rossz emberbe szeretsz bele.

-Milyen igaz. Fura ezt pont a te szádból hallani. – nézett rám.

-Tudom. – néztem mélyen barna szemeibe. Közelebb hajoltam hozzá és füle mögé tűrtem egy zavaró hajtincsét. Arcommal közelíteni kezdtem az övé felé és úgy gondoltam, ideje bevetni magam.

-Krisz, mit csinálsz? – tolt el magától dühösen.

-Én azt hitem,…..

-Mit hittél? Hogy totál ki vagyok bukva és akkor könnyebben rám tudsz mászni? Már kezdtem azt hinni, hogy megváltoztál, de reménytelen eset vagy! – kezdett el kiabálni velem.

-Most mit hisztizel? Bezzeg a múlt éjjel jó volt az ágyamban aludni, mi?

-Te vittél oda, holott mondtam, hogy hagyj békén! Naiv fejjel azt hittem, hogy bármiféle hátsó szándék nélkül csak segíteni akarsz, de ugyanolyan önző barom vagy, mint régen! – indult volna el, de elkaptam a karját és visszarántottam.

-Na ide figyelj cica! Te az enyém vagy és baromira nem vagyok kíváncsi a hisztidre! Azt is elértem, hogy velem táncolj, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy vissza foglak kapni! – mondtam ki meggondolatlanul a szavakat.

-Mi van? Ezzel azt akarod mondani, hogy lefizetted a zsűrit? – nézett rám döbbenten.

-Dehogy is! Hova gondolsz? – próbáltam menteni a helyzetet.

-Tudhattam volna. Undorító vagy! Most pedig engedj el, vagy megbánod! – rántotta ki karját szorításomból.

-Még te fenyegetsz? Vigyázz a szádra, kicsi lány! – engedtem el végül, majd feldúltan távozott. Nem kellett volna elszólnom magam a versenyről. Biztos mindent meg fog tenni, hogy semmissé tegye az eredményt, de nem baj. Akkor más eszközökkel szerzem vissza. Ha a szép szó nem volt hatásos, akkor majd tettekkel fogom újra magam mellett tudni.

Alexa szemszöge:

Egyszerűen felfoghatatlan, hogy megint bedőltem Krisztiánnak, immáron sokadjára. Valahogy sejtettem, hogy nem stimmel minden a versennyel kapcsolatban. Tudhattam volna, hogy valami ócska trükkel rábírja a zsűrit, hogy az ő kedve szerint döntsenek. Azonnal kitéptem karomat a szorításából és a lehető leggyorsabban hagytam el a termet. Idegesen  indultam haza, bár ez nem újdonság mostanában. Valamit ki kell találnom, hogy kiszálljak ebből az egészből. Amint azonban a ház közelébe értem, egy csapat fotóssal és kamerással találtam szemben magam. Esélyem nem volt visszafordulni, olyan gyorsasággal gyűltek körém.

-Alexa, válaszolna néhány kérdésünkre? – nyomott az orrom elé egy diktafont az egyik.

-Kérem, hagyjanak békén! – próbáltam utat törni köztük.

-Csak néhány kérdésről lenne szó. – erősködtek.

-Nem értik, hogy hagyjanak? – könyörögtem, mikor valaki megragadta a karom és kihúzott a tömegből, egyenesen be a lépcsőházba.

-Csöpi, jól vagy? – nézett rám Tomi aggódva.

-Nem. Segítened kell! – hagyta el néhány könnycsepp a szemem.

-De mi történt?

-Majd fenn elmondom. – válaszoltam, majd gyorsan felsiettünk a lakásba.

-Na mesélj! – zárta be az ajtót és leültünk a kanapéra.

-Krisztián ma próbán meg akart csókolni, de nem hagytam és utána veszekedni kezdtünk, ő pedig elszólta magát, hogy manipulálta a versenyt, hogy mi ketten nyerjünk.

-A rohadék! – szólt dühösen. – Felhívom Rékát, hogy mi a teendő ilyenkor. – nyúlt a zsebébe és barátnőjét tárcsázta. Addig kimentem a konyhába és csináltam kakaót.

-Mit mondott? – tértem vissza két bögrével.

-Beszél a versenybizottság elnökével és szól, ha van valami. – vette ki kezemből az egyiket.

-Nagyon remélem, hogy eltávolítják azt az őrültet a közelemből!

-Ha ők nem, akkor majd én. – mondta ingerülten.

-Elegem van! El mentek már az újságírók? – kérdeztem.

-Még van itt néhány,de majd csak lekopnak. – nézett ki az ablakon.

-Eltűnhetnének már.

-Nyugi, úgy is megunják és lelépnek.

-Inkább elmegyek zuhanyozni. – mondtam fáradtan és a fürdőbe siettem. Legalább fél órán keresztül folyattam magamra a kellemesen meleg vizet, majd kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem és felöltöztem. Ezt követően visszamentem a szobámba, ahol zenélő telefonom várt rám. Elhúztam a kis zöld ikont és felvettem.

-Haló.

-Szia Lexi. – hallottam egy ismerős, bár nem túl vidám hangot.

-Anya, te vagy az? – kérdeztem meglepetten.

-Igen. És azt kell, hogy mondjam, hogy soha nem csalódtam még ekkorát senkiben, mint most benned! – hallgattam kínzó szavait, amik nagyon szíven ütöttek.

-Ezt meg hogy érted?

-Na mégis hogy? Olvastam azt a gyönyörű cikket, amit rólad írtak. Nem hittem volna, hogy egyszer is szégyenkeznem kell miattad! – ezen a mondaton már a sós könnycseppek mosták az arcom.

-Te komolyan elhiszed, amit összehazudnak rólam ahelyett, hogy meghallgatnál? De mit is vártam. Hisz mindig csak az indokot kerested arra, hogy utálhass! Tessék! Most megkaptad! Köszönöm, anya! – mondtam zokogva az utolsó mondatokat, majd rácsaptam a telefont. Már a saját anyám is gyűlöl. Lehetne még ennél is rosszabb az életem? Komolyan elgondolkodom azon, hogy van-e még valami értelme ennek az egésznek. Sírva másztam be az ágyamba, amikor megszólalt a csengő. Úgy voltam vele, hogy Tomi majd kinyitja. Pár perc múlva azonban iszonyatos kiabálást hallottam kintről, így felpattantam és kimentem.

-Az egész a te hibád, te szerencsétlen! – őrjöngött Tomi. Ahogy közelebb léptem, Szikit pillantottam meg az ajtó másik oldalán. Remek! Már csak ez hiányzott!

-Mi a francot ordibáltok itt? – vontam kérdőre őket.

-Ez a barom nem érti meg, hogy nem akarsz beszélni vele! – szólt Tomi.

-Lexi, hallgass meg, kérlek! – könyörgött a másik.

-Tomi, menj be! Elintézem. – néztem rá.

-Biztos?

-Igen. – válaszoltam, majd bement. – Mit akarsz? – kérdeztem flegmán.

-Csak tudni akartam hogy vagy.

-Szerinted? Mégis hogy lennék? A pasim arcátlanul megcsalt és a szemembe hazudott, az újságírók szétszednek, egy ország azt hiszi rólam, hogy egy hülye kis lotyó vagyok, az anyám gyűlöl és a volt pasim folyamatosan zaklat! Ezen kívül kurva jól érzem magam! Nem látszik? Repesek a boldogságtól! – fakadtam ki.

-Krisztián megint zaklat? – nézett rám komolyan.

-Semmi közöd hozzá! Szállj ki az életemből! – löktem ki az ajtón.

-Lexi, kérlek ne mondd ezt!

-Számomra egy senki vagy! Takarodj innen! – toltam ki teljesen és rácsaptam az ajtót.

-Minden oké? – jött ki Tomi.

-Nem. Meg akarok halni! – zokogtam.

-Te normális vagy? Meg ne halljak még egyszer ilyet a szádból! – fogta kezei közé az arcomat.

-De mi értelme van? Csak szenvedés az egész!

-Most lehet, de ennél már csak jobb lehet.

-Persze. Amikor már a saját anyám is szégyell, akkor már nem várok semmi jót.

-Dehogy szégyell! Ne beszélj már butaságokat!

-A saját fülemmel hallottam. Hónapok óta nem keresett és most is csak azért emelte fel a telefont, hogy ezt az orrom alá dörgölje.

-Akkor meg sem érdemli, hogy a lánya légy! Figyelj ide! Én mindig itt leszek neked, érted? És a srácokra is számíthatsz, úgyhogy szedd össze magad! – húzott magához és szorosan megölelt.

-Nagyon szeretlek Tomi. – mondtam halkan.

-Én is téged, Csöpi. – nyomott egy puszit az arcomra. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Mindig ő tartja bennem a lelket.

1 héttel később

Az elmúlt pár napban kicsit lecsitultak a kedélyek körülöttem. Szerencsére az újságírók eltűntek az életemből, most már teljesen. Próbán nem voltam azóta, mert Réka szólt, hogy a versenybizottság elnöke belső vizsgálatot rendelt el az esetleges csalás kiderítésére. Remélem rájönnek, hogy Krisztián manipulálta a versenyt. Bár ez őt nem hinném, hogy érdekli. Előre félek mik az újabb tervei ellenem. Tominak és Olivérnek hála, érzelmileg is kezdek helyrerázódni. Mindig velem voltak, sőt még piknikezni is elvittek. Nagyon örülök, hogy a legjobb barátaimnak mondhatom őket és mindenben számíthatok rájuk. Jól esett hallani, hogy Oli megfogadta a tanácsomat és beszélt Bellával. Lelkesen újságolta, hogy pár nap múlva találkozhat vele. Remélem jól fog sikerülni és végre őt is boldognak láthatom. Szikivel azóta nem is beszéltem. Kétszer volt velük órám, de a minimális társalgáson kívül rá sem néztem. Hiába küldtem el a francba, nem telik el úgy egy óra sem, hogy ne gondoljak rá. Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy soha nem szerettem nála jobban senkit, de mind hiába, hisz vége a kapcsolatunknak. Iszonyatosan fáj ez az egész, de még sem tudom nem szeretni. Egyszerűen nem megy!

Sziki szemszöge:

Telnek-múlnak a napok, viszont a kedvem még mindig ugyanolyan pocsék, mint aznap, mikor elvesztettem Lexit. Nap, mint nap szüntelenül csak arra gondolok, hogy hol lehet és mit csinálhat. Hiába látom a próbákon, egyszerűen levegőnek néz és szóra sem méltat. Persze megértem, de elképesztően nehéz. Csak reménykedni tudok abban, hogy egy nap majd megbocsát és talán minden olyan lesz, mint régen. Olivérrel és a srácokkal rendeződött a viszonyom és szerencsére mindenben támogatnak. Próbálják elterelni a figyelmem és jobb kedvre deríteni, de ez még nekik is nehéz feladat. A koncerteken igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra, de utána minden a régi és fekete-fehérben látom a világot. A szobámban ülve magányosabbnak érzem magam, mint valaha. Lexi nélkül tisztára üres az életem. Hiányzik a vidámsága, a mosolya, a beszólásai, a csókjairól és öleléséről nem is beszélve. Azt hiszem lassan kezdek beleőrülni a hiányába. Olivértől tudom, hogy egyre jobb passzban van és rendeződik az élete. Ennek nagyon örülök, de a legjobb az lenne, ha újra magam mellett tudhatnám. Az ágyamon ülve pengettem a gitárom, mikor megszólalt a csengő. Nem nyitott senki ajtót, ezért feltápászkodtam és kedvetlenül indultam a bejárat felé, ám ott egy nem kívánt személy várt rám.

-Zsani, te mi a jó büdös francot keresel itt? Azt hiszem, a múltkor elég világosan elmondtam, hogy nem akarlak látni! – támadtam le egyből az ajtó túloldalán álló személyt.

-Igen. De valamit el kell mondanom. – nézett rám komolyan.

-Szerintem nincs miről beszélnünk. Tönkretetted az életem! Remélem boldog vagy, mert én nagyon nem!

-Pont erről szeretnék veled beszélni. Nem bírom, hogy ilyen boldogtalannak látlak és, hogy miattam szenvedsz.

-Akkor ki vele, mit akarsz?

-Bemehetnék? – nézett rám, mire arrébb álltam és leültünk a kanapéra.

-Hallgatlak. – fordultam felé.

-Szóval, nem egészen úgy történtek a dolgok azon az éjjelen, mint ahogy azt meséltem. – kezdett bele, mire azonnal ledöbbentem.

-Ezt meg hogy érted? – néztem rá értetlenül.

-Nem feküdtünk le egymással. – hajtotta le a fejét.

-Hogy mi?

-Hiába voltál részeg, egy csókon kívül semmi más nem történt, ezért drogot tettem az italodba és attól nem emlékeztél semmire. – vallotta be.

-Mi van? De mégis miért csináltad ezt?

-Azért, mert egy pár hete megkeresett Krisztián és elég szép összeget kínált azért, hogy elcsábítsalak Alexától. De mivel nem sikerült, valamit ki kellett találnom. – mondta tovább a sokkoló tényeket.

-Jézusom! Te komolyan szövetkeztél azzal az elmebeteg állattal, hogy szétválasszatok minket? Undorító vagy! – pillantottam rá lenézően.

-Először bele sem gondoltam, hogy mi lesz belőle, aztán meg már nem tudtam kiszállni belőle. Ha Krisztián megtudja, hogy ezt is elmondtam neked, akkor végem. – magyarázkodott.

-És ez engem hol érdekel? Tönkretettél engem is, és ami még rosszabb, Lexit is!

-Tudom. És sajnálom. De épp ezért mondtam el, mert látom, hogy valóban szereted.

-Szánalmas vagy! Én szégyellem magam, hogy valaha is közöm volt hozzád! Most pedig menj el és soha többé nem akarlak látni! – keltem fel és kinyitottam az ajtót.

-Sajnálom. – sétált a kijárat felé. Ahogy kiment, becsaptam az ajtót és levágódtam a kanapéra. A fejemet fogva gondolkodtam azon, hogy hogyan tovább. Nagyon ledöbbentettek a dolgok, amiket elmondott. És az egész mögött Krisztián állt. Éreztem, hogy valami nem stimmel ebben az egészben, hisz tiszta szívemből szeretem Lexit és még önkívületi állapotomban sem lennék képes megcsalni. És a jelek szerint nem is tettem. Ezek szerint talán még van remény, hogy visszafogadjon. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez így legyen. Összeszedtem minden gondolatom és bátorságom, majd a házat elhagyva Lexihez igyekeztem.