Alexa szemszöge:
Olyannyira elaludtam, hogy délben ébredtem fel. Már csak két óra és
újra látnom kell. Nem tudom mi fog ebből kisülni, de sok jó nem, az biztos.
Nagyon jól esett, hogy Olivér átjött az éjjel és próbált megvigasztalni. Úgy
érzem, hogy jelen pillanatban ő az egyetlen ember, akiben teljes mértékig
megbízhatok és aki mindenben mellettem áll. Úgy döntöttem, ha túl élem a próbát
Krisztiánnal, akkor utána felmegyek Szikihez és megpróbálom rendbe hozni a
dolgokat. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és a konyhába indultam kakaóért.
Tomi nélkül olyan üres és kihalt a lakás. Már most hiányzik, pedig nem rég ment
el. Nekem is jó lenne már látni a szüleimet, de visszaemlékezve az
elválásunkra, lehet, hogy mégsem lenne szerencsés döntés. Apával rendszeresen
beszélek telefonon, de anya, ő azóta, hogy összevesztünk, még csak fel sem
hívott. Nagy elmélázásom közepette észre sem vettem, hogy kész lett a kakaóm.
Kivettem a mikróból és, hogy ne érezzem magam olyan egyedül, kapcsoltam egy kis
zenét. Épp egy olyan szám ment, amit ismertem, így dalolni kezdtem. Nagyon
szeretek énekelni. Néha jobban megnyugtat, mint a tánc. Annyira elkalandoztam,
hogy az idő vészesen közeledett a 2 órához. Már egy is elmúlt, szóval készülnöm
kellett, mert félre jön Olivér. Nem vittem túlzásba a dolgokat, csak felkaptam
egy egyszerű pólót a hozzáillő rövidnadrággal, majd egy tornacipőt és ennyi. A
hajamat copfba kötöttem és már csengettek is. Kinyitottam az ajtót és a
szőkeség szélesen mosolygós arcával találkoztam.
-Szia.- köszönt.
-Szia. Hozom a táskám és mehetünk.- akasztottam le a fogasról az
említett kiegészítőt, majd elindultunk.
-És, hogy aludtál?- kérdezte.
-Meglepően jól. Nem rég keltem. És te?- kérdeztem vissza.
-Nagyjából én is. Félsz?- nézett rám.
-Eléggé.
-Nem lesz baj. Nem hagyom, hogy bántson.- ölelt magához.
-Köszönöm, hogy próbálsz megvédeni, de nem lehetsz mindig mellettem.
-Pedig el sem tudod képzelni, mennyire szeretnék.
-Ne bohóckodj már!- böktem oldalba.
-Ezt full komolyan mondtam. Ez az igazság.- nézett mélyen a szemembe.
Erre nem tudtam mit mondani, csak elmosolyodtam és csendben sétáltunk tovább,
egészen a próbateremig. Félve léptem be az ajtón, de végül megtettem. Krisztián
már ott volt és hatalmas vigyorral nézett rám, amíg meg nem látta Olivért
mögöttem.
-Ez meg mit keres itt?- bökött Olira flegmán.
-Csak elkísért.- válaszoltam.
-De már megy is, igaz?
-Azt már nem! Nem fogom egyedül hagyni veled!- szólt közbe a szőkeség.
-Pedig kénytelen leszel. Nyugi, nem eszem meg.- szólt vissza Krisz,
mikor valaki bejött az ajtón.
-Szép jó napot mindenkinek! Én Emese vagyok és én fogom felügyelni a
próbáitok. Fiatalember, ön mit keres itt?- nézett Olivérre.
-Én csak Alexát kísértem el.
-Ez nagyszerű, de most kérem, hogy távozzon. A versenyzőkön kívül senki
nem tartózkodhat a teremben.
-De nem hagyhatom itt!- tiltakozott.
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj.- léptem hozzá.
-Biztos?
-Igen. Menj csak. Ha végeztem, felugrok hozzátok, jó?
-Oké. De vigyázz magadra!- húzott magához és megöleltük egymást.
-Szia.- engedtem ki, majd visszamentem a teremben lévő két emberhez.
-Nos akkor.- kezdett bele a nő.- Mint azt már ti is tudjátok, három
koreográfiát kell összeállítanotok. A sorrend az mindegy. A stílusokat pedig
megkaptátok. Innentől kezdve minden rátok van bízva. Két- három naponta be
fogok jönni, hogy rendben zajlik-e a próba. Van kérdés?- nézett ránk.
-Nincs.
-Akkor jó munkát!- mondta és kiment. Ketten maradtunk. Hirtelen ismét
elkapott a félelem és rá sem tudtam nézni.
-Na, mivel kezdjünk?- kérdezte, de nem szóltam semmit.- Mi van Lexi,
elvitte a cica a nyelved?
-Nem szállnál le rólam?
-Rád se szálltam, cica! Amúgy, a szőke gyerek lett az új testőröd, vagy
mi? Lecserélted a másikat?
-Semmi közöd hozzá!- szóltam flegmán.
-Még mindig nem értem, hogy miért vesztegeted az időd ilyen
pancserekre, holott tudod, hogy mi összetartozunk.- jött közelebb hozzám.
-Hagyd már abba ezt az összetartozunk szöveget! Ezt már ott elcseszted,
mikor megcsaltál. A többit meg had ne részletezzem!
-Tudod Lexi, te vagy és te voltál az egyetlen lány, akit valaha is
szerettem.- váltott hangnemet.
-Szerinted én nem szerettelek? Jobban is, mint hinnéd. De ez már rég
átment undorba és félelembe.
-Te félsz tőlem?
-Csodálkozol? Azok után, amiket megcsináltál velem? Azon is meglepődök,
hogy ennyi ideig kibírom veled egy légtérben.- mondtam szemébe az igazságot.
-Pedig hidd el, hogy nem így akartam. Nem tennénk félre ezt a vitát a
verseny idejére?- nézett rám.
-Jó lenne,de nem tudom, hogy menni fog-e. Inkább kezdjünk bele.-
javasoltam.
-Jó. Szerintem a hip hop-al indítsunk, mert az tűnik a
legegyszerűbbnek.
-Oké. Van ötleted?
-Naná!- mondta és felvázolta elképzeléseit. Én is elmondtam az enyémeket
és összevegyítettük a kettőt. Mit ne mondjak, tánc terén mindig is jól
megértettük egymást. Miután nagyjából kitaláltuk a tervet és a zenét is
kiválasztottuk, nekikezdtünk a gyakorlásnak. Viszonylag sikerült együtt
dolgozni, de rendesen tartottam a távolságot, ami neki is feltűnt, viszont nem
erőszakoskodott. Két óra kemény edzés után abbahagytuk és a lehető
leggyorsabban igyekeztem elhagyni a termet.
-Várj egy picit!- szólt utánam. Nyeltem egy nagyot és megfordultam.
-Mit akarsz?
-Csak annyit, hogy holnap hánytól próbálunk?
-Lehetne 4 körül, mert órám van a srácokkal?
-Persze.
-Akkor szia.- fordultam meg és elindultam.
-Szia.- hallottam hangját mögülem.
Gyorsan kisiettem a teremből és hazamentem. Egy pihentető zuhany után
felöltöztem és a srácokhoz készültem.
Sziki szemszöge:
Egész nap itthon punnyadtam. Lexi tegnap rendesen kiosztott, mondjuk
jogosan. Hülye fejjel nekiálltam féltékenykedni, pedig teljesen ki volt bukva
Krisztián miatt. Az utóbbi időben sokat veszekszünk, ami csak árt a
kapcsolatunknak. Egyre jobban eltávolodunk egymástól és ez nagyon frusztrál.
Teljesen üres nélküle az életem. Ma sem láttam egész nap sem és még a telefonja
is ki volt kapcsolva. Gondolkodásomból a hirtelen megszólaló csengő hangja
billentett ki. Mivel senki nem volt hajlandó ajtót nyitni, ezért kénytelen
voltam én megtenni. Viszont az ajtó túloldalán egy nem várt személy alakja
jelent meg.
-Szia.- mosolygott, majd váratlanul megölelt.
-Szia. Hát te?- néztem rá értetlenül.
-Csak látni akartalak. Talán baj?- került ki és bement a szobámba.
-Zsani, ezt már megbeszéltük. Nem kéne itt lenned! A múltkori kis
mutatványod óta csak veszekszünk Lexivel.
-Akkor miért vagy vele? Dobd ki, ha már nem bírod!
-Hülye vagy? Miért dobnám ki, mikor szeretem?
-Te mondtad, hogy csak veszekedtek. Annak meg semmi értelme.- helyezte
magát kényelembe az ágyamon.
-Épp ez az, hogy szeretném rendbe hozni a dolgokat. De azzal, hogy itt
vagy, csak mindent megnehezítesz!
-Most el akarsz küldeni?- nézett rám.
-Az lenne a legjobb, ha most elmennél.
-Jó. De azért megölelhetlek?
-Na jó.- egyeztem bele, majd szorosan hozzám bújt, mikor hirtelen
kinyílt az ajtó.
Alexa szemszöge:
Miután elkészültem, átmentem a fiúkhoz, hogy beszéljek Szikivel. Bence
épp jött ki az ajtón, így kopognom sem kellett. Egyből a szobája felé mentem,
ám amikor benyitottam, döbbenten láttam, hogy szorosan ölelgeti Zsanikát.
-Már meg sem lepődök, hogy megint így talállak vele!- szólaltam meg,
mire azonnal szétrebbentek.
-Kicsim, nem történt semmi.- magyarázkodott.
-Persze. Ahogy a múltkor sem, mi? Akkor mit keres itt?- mondtam
dühösen.
-Én azt hiszem most megyek.- szólt a lány, majd egy puszit nyomott
barátom arcára, amivel még jobban felidegesített és elment.
-Sziki miért csinálod ezt velem?
-De ő jött ide megint!
-És akaratod ellenére bejött a szobádba és megölelt. Ne etess már, légy
szíves!
-Pedig így történt.
-Én meg a húsvéti nyuszi vagyok, igaz? Ne nézz már hülyének! Másodszor
kaplak rajta ezzel a csajjal, a strandról nem is beszélve! És még te játszod a
féltékenyt, amikor Olivér volt ott tegnap és nem te!
-Már megint Olivérnél tartunk?- emelte fel ő is a hangját.
-Igen, már megint. Mivel téged az sem érdekelt, hogy mi van velem! Az
este is kiverted a balhét, pedig nagy szükségem lett volna rád. De végül is mit
számít ez. Csak a barátnőd vagyok, vagy talán már az sem!
-Ezt meg hogy érted?
-Úgy, hogy már elegem van a folyamatos veszekedésekből!- kiabáltam
egyre hangosabban, mikor kinyílt az ajtó.
-Mi van itt gyerekek? Tőletek zeng az egész ház!- jött be Ya Ou és
Olivér, de meg sem hallva őket, folytattuk tovább.
-Most szakítani akarsz velem?- nézett rám döbbenten.
-Szerinted szeretnék? De ezekkel a húzásaiddal előbb-utóbb az lesz a
vége.
-Hát ez remek! Szóval megint minden az én hibám!- dühöngött.
-Na jó, én ezt nem hallgatom tovább!- törtem utat Oli és Ya Ou között,
majd kirohantam a lakásból. Pechemre olyan szerencsésen rohantam le a lépcsőn,
hogy megbotlottam és egy csodálatos zuhanással elterültem a földön.
-Úristen Lexi! Jól vagy?- szaladt utánam a szőkeség. Nehézkesen
felültem, de kitörtek belőlem az érzelmek és csak hangosan zokogtam. Leült
mellém, majd átkarolt és próbált megnyugtatni.
- Megütötted magad?- nézett arcomra, ami kicsit sem nézhetett ki jól.
-Nem.- nyögtem ki válaszom és átölelve térdeimet sírtam tovább.
-Nyugodj meg kérlek!- simogatta arcom.- Gyere, hazakísérlek.- állt fel
mellőlem és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam kéznyújtását
és felálltam, majd hazaindultunk. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Én azért,
mert nem tudtam, ő pedig tudta, hogy most nem szeretnék beszélgetni. Nagy
nehezen bejutottunk a lakásomba és egyből a szobámba rohantam. Olivér követett,
majd lefeküdt mellém az ágyra. Miután sikerült abbahagynom a sírást, ránéztem a
szőkeségre, aki végig arcom simogatásával próbált nyugtatni.
-Jól vagy?- nézett a szemembe.
-Jobban.
-Mi volt Krisztiánnal?
-Vele semmi. Megbeszéltük, hogy a verseny idejére felfüggesztjük a
vitát és viszonylag békében gyakoroltunk.
-Akkor jó.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
-Nincs mit megköszönnöd.- ölelt magához és hajamba puszilt.
-Itt maradsz egy kicsit?- néztem rá kérdőn.
-Igen. Maradok amíg elalszol.- mondta, én pedig lehunytam szemeimet.
Megnyugtató érzés volt, hogy van valaki mellettem, akire számíthatok. Mélyen
beszívtam illatát és kis idő múlva elmerültem az álmok világában.
